„Végső soron a Hegy fogja eldönteni, mi lehetséges és mi nem. Nincs hatalmunk abban a magasságban.”

Április 21-et írunk. Suhajda Szilárd expedíciójának ötödik hetében járunk. Március 23-án indult el és június első napjaira várhatjuk őt haza. Mi, az olvasók, akik telefonjaink, tabletjeink, laptopjaink képernyői mögül követjük merész vállalkozását, a sportolók közössége, akik szakmai szemmel is figyelik ezt a kalandot, de elsősorban Szilárd családja.

Így beszámolónkat egy rövid, Tímeával – Szilárd feleségével – készült beszélgetéssel kezdjük, hogy aztán hétről-hétre a Bizalmi Kör oldalán is szorosabban nyomon követhessük az utat. Az utat, ami bár egyetlen ember kalandja, hogy meghaladja önmagát és eddigi eredményeit, mégis egy egész közösségnek számos tanulságot, megértések lehetőségeit adhatja át – ha jól figyelünk.

*

Szilárd a március 23-i naplójában úgy fogalmaz: „véghez kell vinnem”. Mit jelent egy ilyen mondat az otthon maradó számára?

Mivel nem érzem a „kell” mögött azt, hogy mindenáron el akarja érni a célját, így abszolút nyugodt vagyok. Tudom, hogy fizikailag és mentálisan is tökéletesen felkészült a feladatra és felesleges kockázatot nem vállal. A rajta kívül álló eseményeket (lavina, kőhullás, időjárás) persze nem tudja irányítani…

És mit jelent ez számodra, mint sportember számára? 

Mivel napi szinten látom, hogy mennyit dolgozott az expedíció megvalósulásán és milyen szinten készült fel rá, így tökéletesen megértem.

Te hogyan éled meg a mindennapokat, míg távol vagytok? Somára, a kisfiatokra, a kettőtök kapcsolatára milyen hatással van egy-egy ilyen mászás?

Azt szoktam mondani, hogy az első két hét tulajdonképpen nyaralás számomra – válaszolja mosolyogva Timi. –  Mivel az indulás után nagyjából ennyi ideig tart a megközelítés időszaka, vagyis az alaptábor elérése, az izgalom pedig csak utána indul. Az idei expedíció annyiban más, hogy ez most nem két, hanem két és fél hónapot vesz igénybe.

„A tíz hét nagyon sok idő, de ez nem azt jelenti, hogy ez alatt az idő alatt folyamatos rettegésben élek. Természetesen féltem Szilárdot, de maximálisan bízom benne és abban, hogy mindig a legjobb döntéseket hozza meg.”

Amíg nem volt gyerekünk, addig az idő máshogy telt, több időm volt edzeni például. Most, amikor már van egy kisfiunk, akkor komoly logisztikát igényel, hogy nekem is minden beleférjen a napomba, de nem panaszkodom, mert a Szüleim rengeteget segítenek. Most is őket várjuk Somával, mert megyek egy félmaraton versenyre. Emellett nekem is van egy munkám, illetve Szilárd hazai háttércsapatát is jelentem egy személyben. A tőle kapott anyagokat sokszor Soma esti meséje után dolgozom fel. Szilárd szerint néha igazi időzsonglőr vagyok.

Soma és Szilárd kapcsolata már más kérdés. Soma alig volt nyolc hetes(!), amikor Szilárd elutazott egy expedícióra. Nyilván abban az időszakban kis túlzással csak az édesanyjára van szüksége egy csecsemőnek, így nem érezte az apukája hiányát. Meg egyébként is rendkívül szerencsések vagyunk Somával, szuper kisbaba volt, szinte tankönyvi.

Számára talán ez az első év (április 17-én volt az ötödik születésnapja), amikor jobban hiányzik neki Szilárd jelenléte. Egyébként rendkívül érdeklődő kisfiú, minden Szilárd által hazaküldött anyagot megnéz, külön kéri Szilárdot, hogy csak neki szóló videókat is készítsen. Sőt! Valójában ő is komoly háttércsapat tag, az egész óvodai közösséget rendszeresen informálja az expedíciós eseményekről. A minap az akklimatizáció folyamatáról tartott kiselőadást az óvónéniknek…

Fel kell készülni – ismerve több hegymászó történetét – minden eshetőségre? Ha igen, ti hogyan készültök, hogyan beszéltek erről a nehéz témáról?

Már nem beszélgetünk erről. Érintőlegesen természetesen minden évben szóba kerül, de már nem úgy, mint az elején. Egyik évben egy ügynökséggel is együtt dolgoztunk és már akkor is én vittem Szilárd itthoni dolgait, amíg ő távol volt és a csapat csak kerülgette a témát, mint macska a forró kását. Aztán persze én voltam az, aki kinyögte, hogy mi van ha… Erről igenis fontos beszélni márcsak azért is, mert az egy dolog, hogy ha valami balul sül el, de ehhez meg kell, hogy legyen az itthoni csapat kríziskommunikációs terve. Ilyen szempontból minden eshetőségre fel kell készülni.

Szorosabbá teszi a kapcsolatotokat a veszély ilyen aktív és kézzelfogható jelenléte?

Én annak a híve vagyok, hogy nem kell a nap huszonnégy órájában együtt lenned a férjeddel, a pároddal, de azért ez a 10 hét távollét már a ló túl oldala! A kapcsolatunkat mindenképpen szorosabbá teszi. Szerintem mi nagyon jó csapatot alkotunk a magánéletben, de ehhez az is kell, hogy Szilárd hegyet másszon. Ezt úgy értem, hogy így ismertem meg, a mászás hozott minket tulajdonképpen össze és, ha ez nem lenne az életében, akkor ő nem ugyanaz az ember lenne, mint akibe beleszerettem.

*

Az expedíció számokká és adatokká csupaszítva

• Az indulás: 2023. március 23.
• A cél: Feljutni a 8848 méter magas Csomolungmára, bolygónk legmagasabb pontjára, oxigénpalack használata és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
• Az eddigi eredmények:
  • 10 évnyi expedíciós tapasztalat
  • Broad Peak  (8051m), K2 ( 8611m) , Lhoce (8561m) – megmászása palack nélkül
• A tét: Soha nem sikerült még magyar állampolgárnak elérnie azt, amit Szilárd készül véghezvinni.
• A kinti felkészülés: 2 hét Nepálban, 10-12 nap edzés, előakklimatizálódás 5000 méteren
• Az expedíció szakaszai:
  • alaptábor elérése– április közepe – 4 hét akklimatizálódás
  • csúcsmászás – május második felében
  • hazatérés – június első napjaiban

*

Akik követik Szilárd hivatalos facebook oldalát, azok már négy hete olvashatják nap, mint nap érzékletes, részletgazdag beszámolóit a felkészülés szakaszairól, kinti mindennapjairól. Mi ebben a cikkben csupán röviden összefoglaljuk az eddigi fontosabb eseményeket.

Ezek mellé, hogy – remélhetőleg – átadhassunk valamit ennek a különleges utazásnak a hangulatából, kiválogattunk néhány idézetet tőle. Olyan idézeteket, amik legbeszédesebben mutatják be ezt, a miénktől annyira különböző világot, létmódot. Olyan idézeteket, melyek révén talán egy kicsit a mindenkori utazó szemén keresztül megláthatunk valamit, amire nem is számítottunk.

Egy élet színes-szagos fragmentumait, hétköznapi pillanatokat vagy épp azokat a mozzanatokat, amik a mászó számára élethalálkérdéssé válhatnak a másodperc töredéke alatt. Mindazt, ami a sportteljesítményen és annak szükséges „hozzávalóin” túlmutat és Utazássá tesz egy expedíciót, Kalanddá egy sportoló kihívását.

*

Az eltelt hetek rövid krónikája

Szilárd március huszonnegyedikén szállt át Nepál felé Törökországban. Ahogy örömmel beszámolt róla, ezúttal minden csomagja megérkezett vele együtt – ez nincs mindig így. Katmandui napjairól nem készít részletes beszámolót, itt főként a szükséges és praktikus tennivalókon a hangsúlyosak, ezek elvégzése tölti ki napjai jó részét. „A város ritmusát pillanatok alatt felveszi a rutinos utazó, talán azt is mondhatom, hogy már itthon érzem magam egy kicsit. Ismerősök az utcák, a sikátorok: tudom, melyik boltba induljak gázért, melyik irányba gyógyszerért, melyik kifőzdébe érdemes betérnem és melyikbe nem.”

Ellenőrzi az alaptábori szolgáltatást és a logisztikai ügyintizést folytató ügynökség által előkerített kellékeit és beszerzi az elengedhetetlen eszközöket, kiegészítőket a kéthetes elvonulás, a magaslati, magányos edzőtábor előtt. „És bár falusi környezet jelenti majd „állandó lakhelyem”, de ha egyszer magam mögött hagyom a fővárost, akkor minden, esetlegesen hiányzó apróság pótlása hatványozottan nehezebbé (és költségesebbé) válik.”

Április negyedikén megmássza a Chhukkhung Ri 5550 méter magas csúcsát, ahol háromszáz méteres emelkedést kell leküzdenie szervezetének. Két óra alatt, erőltetés nélkül sikerül teljesíteni a kihívást. Másnap pihen, hengerezi a lábát, regenerálódik és rendszerezi a készleteit, hogy hatodikán az Ama Dablam oldalán indulhasson felfelé. 5000 méter fölött azonban ezen a terepen úgy dönt, felelőtlenség volna tovább haladnia egyedül, mászófelszerelés nélkül. Felesleges, sőt mi több kifejezetten veszélyes lenne kockáztatni. Főként, hogy ez a mászás nem volt a tervben, csupán az előakklimatizáció a cél, de az Ama Dablam ikonikus, gyönyörű helyszín, s, ha már ott van, megpróbálja.

Hetedikén este – kicsi a világ – Female Yeti, azaz Kovács Suzy bukkan fel társaival a faluban, ahol Szilárd táborozik! Április tizenegyedikén, míg mi itthon a Költészet Napját ünnepeljük, a világ túlsó felén Szilárdot ünnepli egy kedves indiai túracsoport. A vezetőjük felismeri: „Tudom ám, hogy ki vagy! Tavaly sokat beszélgettünk rólad! Oxigénpalack nélkül, ráadásul egyedül – ez a lehető legtisztább stílus az adott körülmények között.”

2022-ben ketten mozogtak ebben a stílusban odafönn. Az úgy nevezett „tiszta mászás” mára igen ritka. „A szinte folyamatosan kijárt nyomvonalat és fix köteleket a világ legelismertebb mászói is használják. A kérdés az, hogy ki mit használ ezen túl. 100 százalékban független és teljes mértékben önellátó mászóként teljesíteni az alaptábor fölött csakugyan ritkaságnak számít.”

Április tizenkettedike volt a beszámolók szerint Szilárd leghosszabb előakklimatizációs napja. A Chhukhung Ri 5500 méter feletti csúcsára való feljutást ezúttal 23 perccel (!) kevesebb idő alatt tette meg, ami, mint írja azért igazán jelentős eredmény, mert jóval könnyedebbnek élte meg a menetet. Vagyis a tervezett előakklimatizáció sikeres! „Bő két hét alatt készségszintre tudjam fejleszteni a mozgásom ebben a magasságban. Hogy ne megterhelő, hanem természetes érzés legyen az a teljesítmény, amit elterveztem és elvárok magamtól!”

Mindez pedig igazán bíztató. Megalapozott és szilárd reményt jelent ez azt illetően, hogy az Everesten is működni fog ez az újfajta erőnlét. Ha pedig így lesz, több energia marad a folytatásra – írja Szilárd – ami nem csak a fizikai állapotának szempontjából előnyös, de a mentális készségeit , mentális állóképességét tekintve is jó hír!

5833 méter magasra jut fel végül ezen a napon. A GPS-es kalibráció szerint valamivel magasabbra is. „Káprázatos a panoráma! Micsoda csúcsélmény! Masszív, éles, ám sziklaszilárd tömbök összetapadt sora jelenti a legmagasabb ponthalmazt. Bátran lépkedek jobbra-balra. […] Ez a csúcs emelkedik a legközelebb – vagy ha úgy nézzük, ez a legutolsó! – a Nuptse-Lhoce déli faltömegének árnyékában. Döbbenetes élmény!” Lelkesedése ragadós, a hegyek textúrájáról adott leírásai pedig olyan érzékeletesek, hogy szinte érezhetjük a talpunk alatt, a tenyerünkben a különböző képződményeket…!

Április tizenharmadikán pedig: „…tényleg pihenőnapot tartok, […] Egy csendes, békés, eseménytelen április 13-a Dingbochéban.”

*

Egy kaland hétköznapjai – részletek Szilárd naplóiból

03.24.-27.

• „Hiába, ez itt már egy másik világ. Akárcsak a közlekedésben: a káosznak természetes rendszere van. Egyszerűen így működnek a dolgok.”

• „Ismerősökkel találkozok reggeli közben, de jártomban-keltemben a városban is. Hegymászók a világ minden tájáról,…”

04.03.

• „Valójában van egy fő utca, ami egyben ásott csatornahálózat és sár és sziklatömbök katyvaszát jelenti. A helyieken és túrázókon kívül leginkább jakok és egyéb négylábú állatok járnak rajta.”

04.04.

• „A díszlet káprázatos: mögöttem többek között az Ama Dablam, a horizonton a Makalu lenyűgöző csúcspiramisa, előttem pedig a Nuptse és Lhoce döbbenetes déli letörése. Egek! A méretek zavarbaejtőek! A Nuptse csúcsgerincéhez képest minden más eltörpül a környéken. A Lhoce csipkéi is elő-előbújnak a vad táncukat járó felhők közül: olyan vérfagyasztó, mély búgás hallatszik odafentről, hogy egy pillanatra megtorpanok. Hegyezem a füleim. Kajánul elmosolyodok. A háromezer méterrel magasabban kavargó légtömegek irgalmatlan erővel zúdulnak alá a barátságtalan falrendszeren.”

04.06.

• „Tempósan haladok fölfelé, néha vissza-visszanézek a falu eltörpülő házaira. Kiterjedt tisztásra érkezem. Egyedül vagyok. Látom, hogy a völgy másik oldalán hosszú sorok araszolgatnak a Nangkartshang szelíd gerincé.”

04.08.

• „Kiterjedt ártérre fordulok ki egy szűk kanyarból: homok és agyag világos színei törik meg a környező hegyek fekete kőzetének szigorát. Sík terep: belekocogok. Pulzusom állandósul. Tartom a futótempót”

• „Óvakodva lépkedek az összeszűkült gerincen. A kőzet sem túl stabil. Annak érzetét kelti a környezet, mintha nyomban kártyavár módjára omlana össze az ingatag tömeg lépteim nyomán. Remélem, nem pont az én testsúlyom kell ahhoz, hogy egyik-másik tonnányi sziklatömb tovább billenjen! Folyamatos mozgásban, gyors döntéseket hozok a legoptimálisabb útirányt illetően. Egy bizonyos ponton – itt már 5400 méter fölött vagyok egy ideje – nem sok lehetőség marad. Lemászok egy kis áttörésbe (nyeregnek nem nevezném), és az oldalmorénán átkelve hatalmas törmelékmezőre érek ki. Itt egyszerűbb lesz lejutni”

• „Csodálatos fényjáték közepette érek vissza Chhukhungba. Tűz és narancs színeiben szedem lábaim, miközben játékos ködfoszlányok kavarognak körülöttem. Felismerni vélem David Goettler törzshelyét és végül úgy döntök, betérek egy levesre. Nyomban közös ismerősökre lelek. Családias a hangulat, a háziak bűbájosak. Megvendégelnek egy almáspitére […] Szinte lekváros édességű az összhatás, de mégis gyümölcsös, és gazdagon kevertek bele fahéjat is: élvezettel nyamnyogom a finomságot s közben olyan hangosan hümmögök, hogy az egyik serpa néni önfeledten felnevet! Csak bólogatok és mosolygok, mint egy kisgyerek. Nagymamáim süteményei jutnak eszembe.”

04.11.

• „Újabb pihenőnapomon háttérbe vonulva figyelem az újonnan házba érkezőket. Csendesen üldögélek az étkező félreeső szegletében. Húsz(!) amerikai hölgy alkot hangos csapatot. Mint kiderül, nagyobb részük rák túlélő, kisebb részük a betegségből kilábaltak hozzátartozói. Színes társaság, az egészen fiataloktól a nyugdíjas korosztályig. Az egyik hatvanas csajjal – ahogy Jani barátom mondaná – szóba elegyedve kiderül, F.B.I. ügynökként dolgozott hosszú időn keresztül. Egy másik ex-szövetségi ügynök barátnőjével vállalkoztak a Denali megmászására”

• „Egy népes indiai csoport vezetője – aki hegymászó is – váratlanul megszólít: „Tudom ám, hogy ki vagy! Tavaly sokat beszélgettünk rólad!” […]Az indiai úr karon ragad, a másik asztalhoz húz és bemutat túratársainak: átszellemülve, olykor az égre emelve tekintetét beszél rólam (egy szót sem értek), miután a társaság sóhajtozva megtapsol.”

04.12.

• „A tisztásra felérve fajdkakas szerűségeket veszek észre. Sebesen szaladnak el a közelemben, szerintem egyikünk sem számított a másikra. Csíkos tollazatukkal igazán mutatós jószágok.”

• „Erodálódott közet borítja a logikusnak tűnő nyomvonalat. Nyomvonal itt persze már nincs, teljesen random, hogy melyik csapásirányt választom. Általában jó érzékkel navigálok az efféle terepen, ebben most is nagyon bízok. Amikor kiváltképp macerássá válik, azt mantrázom magamban, hogy csak mozogni, mozogni! – hiszen minden lépés tovább és egyre magasabbra visz. […] itt most nincs sokkal jobb vagy sokkal rosszabb opció. Egyszerűen haladni kell! Azt pedig csak úgy lehet, ha nem időzünk mozdulatlanul.”

• „Négyszáz méterrel vagyok már alacsonyabban, de még mindig távolinak tűnik a vége: alig várom, hogy szilárd talajt fogjak! Félve pillantok fel-fel néha: csak a szél, vagy a csúcs alatti romok indultak meg??? Tekepálya, ahol minden golyó megsemmisítő erővel találna be: és én vagyok az egyetlen bábu”

• „Ahogy Timinek meséltem, a falu felé közeledve elkapott az a „megállíthatatlan” érzés, amit az ember a legboldogabb napok során él meg: talán ez az, amit „flow érzésnek” szokás nevezni mostanában. Amikor úgy érzed, nemhogy elfáradni nem tudnál, de egyre erősebb és gyorsabb vagy; amikor fülig érő szájjal mosolyogsz a világra; amikor mindent a helyén érzel és mindent jónak és szépnek látsz! És ez esetben ebben nem is volt túlzás: hiszen a délutáni napfényben fürdőző hegycsúcsok mesevilággá változtatták önfeledt kocogásom színterét! Így lett tökéletes lezárása ez a túra ennek a gyönyörű két hétnek! Hiszen hamarosan tovább állok”

*

„Végső soron a Hegy fogja eldönteni, mi lehetséges és mi nem. Ha mi készen is állunk a feladatra, nem mi fogunk irányítani odafent. Minden tőlem telhetőt megteszek, vitathatatlanul, de csakis alkalmazkodni tudok. Figyelmesnek és mindvégig ébernek kell lennem! Nincs hatalmunk abban a magasságban. Erőnk is alig.”

Suhajda Szilárd, 2023.03.23.

Végső soron ezt a mondatot bárhova, bármely szakterületre elvihetjük magunkkal. Vannak természetesen kiszámíthatóbb körülmények, kevésbé nagyvolumenű környezet, mint egy komplett kultúrkör letéteményese, egy szent hegy…

Mégis, álljunk meg és gondoljuk át, mit vihetünk magunkkal ebből a pár sorból. Hiszen végső soron az alkalmazkodás, a reziliencia, az éberség vagy hívjuk tudatos jelenlétnek, olyan erőforrások, amelyek talán a legnehezebb pillanatainkban szolgál(hat)nak bennünket a legjobban.

Szerző: Dósa Judit