fbpx

Trust summit előadója

Bódis Tamás

Ultrafutó, edző

Bemutatkozás

A futó pályafutásom 2009-ben kezdődött a Magyar Honvédség keretein belül. Több katonai versenyt megnyertem, ekkor figyeltek fel rám. Majd néhány év kihagyás után 2017-ben újra a futásnak szenteltem minden szabadidőmet. Azóta több hazai és nemzetközi rangos versenyt megnyertem.

Kétszer győztem az Ultrabalaton elnevezésű futóversenyen. A 223 km távú versenyt 19 óra 08 perc alatt teljesítettem. A 12 órás országos futóbajnokságot is megnyertem (154.182km). Görögországban a Spartathlont, melynek során Athén-tól Spártáig kell futni, első próbálkozásra negyedik helyen teljesítettem, majd a következő évben megnyertem. A 246 km-es távot 23 óra 28 perc alatt futottam le. Franciaországban, Albiban a 24 órás világbajnokságot a 2.helyen zártam (276,221 km).

Jelenleg atlétika edzőként tevékenykedem a saját BódisRun csapatomban. Úgy érzem, megtaláltam a számításaimat. Boldoggá tesz, hogy nem csak a futásban, de edzőként is sikereket érek el.

Előadás adatai

cím

Végtelen hit

kérdések, amelyekre választ kaphatsz

Az én történetem: Honnan indultam, milyen nehézségek árán jutottam el oda, ahol most tartok. Beszélek az akadályokról, a tapasztalataimról, a hit erejéről és a bizalomról, a futásban elért eredményeimről és hogy semmi sem lehetetlen, ha nagyon akarunk valamit.

Előadás időpontja

2021.01.20

Idősáv

15:10 – 16:30