fbpx

A JÖVŐ CSAPATA

HOGYAN MŰKÖDJ EGYÜTT AZ ÚJ GENERÁCIÓVAL

2022. MÁJUS 26. – 10:25 – 11:20

Endrei-Kiss Judit

NANUSHKA / Vanguards Zrt., Chief People Officer 

2001-ben végzett az ELTE pszichológia szakán szociálpszichológusként, majd 2010-ben szakpszichológusi minősítést szerzett.

Az egyetemi tanulmányai alatt már HR-területen dolgozott egy multinacionális telekommunikációs cégnél. Ezekben az években szeretett bele a multinacionális munkakörnyezetbe és döntötte el, hogy társadalmi hatást egy nagyvállalat HR-gyakorlatán és példamutatásán keresztül szeretne elérni. 2001-2010 között a Shell Magyarországnál dolgozott, kezdetben az LPG üzletágban, majd 2005-ben a Shell magyarországi HR-vezetője lett. Ebben az időszakban számos vállalati transzformációban, átalakításban, majd felvásárlásban, kiszervezésben vett részt vagy vezetett ilyen projektet.

2014-ben a Telenor megkeresésére csatlakozott a vállalat több országot is érintő üzleti transzformációs programjához változási vezetőként. 2015-től az oslói központú Telenor Groupnál 13 ország szervezeti változás programjait támogatta.

2017-től a Telenor Magyarország HR-igazgatója, majd a tulajdonosváltást követően 2018 szeptembere óta a HR/People területért felelős HR vezérigazgató-helyettes és a Telenor People divíziójának vezetője.

 

Hogyan működj együtt az új generációval?

Hogyan működj együtt az új generációval?

  • Hogyan hidalhatóak át a generációk közötti különbségek?

 

Ne maradj ki az év legmeghatározóbb

üzleti eseményéből

ONLINE JEGY

12.900 Ft

+ ÁFA

 

  • összes előadás felvétele
  • előadók prezentációi és anyagai
  • korlátlan ideig visszanézhető

NAPIJEGY

39.900 Ft

+ ÁFA

 

  • belépés a választott napon
  • ingyenes parkolás
  • ingyenes ruhatár
  • kávé, üdítő és pogácsafogyasztás
  • részvétel a Business Expo-n

KONFERENCIAJEGY

54.900 Ft

+ ÁFA

 

  • belépés a kétnapos konferenciára
  • ingyenes parkolás
  • ingyenes ruhatár
  • kávé, üdítő és pogácsafogyasztás
  • részvétel a Business Expo-n