Innoválj, vagy kihalsz!

Kiss-Orosz Lászlóval beszélgettünk az adózási módokról, a KATA-ról és arról, hogy tarthatjuk a lépést a gazdasággal 2020-ban.
okt 14, 2020

Kiss-Orosz Lászlóval beszélgettünk az adózási módokról, a KATA-ról és arról, hogy tarthatjuk a lépést a gazdasággal 2020-ban.

A Qualitas System Kft. vezetője számos cég átvilágításával és ellenőrzésével foglalkozott ez elmúlt években, cégcsoportok létrehozásánál és átalakításánál bábáskodott sikerrel. László több olyan megoldást fejlesztett ki pályafutása során, melyek – a visszajelzések alapján – rengeteget segítettek ügyfelei adózásának megkönnyítésében.

A Qualitas System Kft. munkássága alapvetően három téma köré szerveződve igyekszik a cégek adózási folyamatait, adminisztrációját akadálymentesíteni: digitalizált, elektronizált könyvelés, folyamatok automatizálása, illetve az adóellenőrzések, adószakértői tevékenységek köre.

„Átvilágítjuk a cégeket informatikailag, technikailag és rendszereket kötünk össze. Szerencsére alig találkoztunk munkánk során azzal, hogy valamilyen rendszerből ne tudtunk volna olyan elektronikus adatállományokat kiszedni, amik nem voltak átemelhetőek a mi könyvelőprogramunkba.”

– mondja László.

Mi van veled KATA?

Foglaljuk össze, hol is tartunk jelenleg az adónemet érintő változásokban, melyek lényege, hogy a KATA-s bevételeket az állam plusz adóval kívánja sújtani, ezzel is megakadályozva a bújtatott munkaviszonyok létesítését, melyek sajnos százezres nagyságrendben forulnak elő a KATA-s adózók körében. Jelen számítások szerint a KATA-s vállalkozások minimum negyven százalékát érintenék a változtatások.

A Budapesti Iparkamara törvénymódosítási javaslatokkal igyekszik enyhíteni a helyzeten és több szakszervezet, szakmai kamara is beadványokat terjesztett elő. November – decemberre várjuk az „eredményeket”, addig marad a bizonytalanság.

„Ez idő tájt egy törvényjavaslat előkészítéséről beszélünk, és abban bízunk, hogy a véglegesítésbe lesz némi beleszólása a benyújtott módosítási javaslatoknak, valamint, hogy csak előzetes egyeztetések után hagynak jóvá bármilyen törvényt.”

  • 2021. január 1-től komoly változások várhatóak, továbbra is ez a leginkább húsbavágó probléma a KATA körül.
  • Ha valaki egy cégtől vagy bizonyíthatóan egymáshoz kapcsolódó cégcsoporttól szerez 3 millió forintot meghaladó bevételt, akkor a 3 millió forint feletti összeg után 40% adót köteles fizetni.
  • A 3 millió forintos határnál a bizonyíthatóan kapcsolódó vállalkozások közti adatokat össze kell adni.
  • A külföldről származó KATA-s jövedelmekre is megállapítják a 40%-os adót 3 millió forint felett.
  • Hazai vállalkozások esetében a kifizető céget terheli a plusz adó, míg külföldről származó jövedelmek esetén a KATA-s vállalkozót, a magánszemélyt.

A bújtatott munkaviszony vélelme

Mindannyian tudjuk jó ideje, hogy az Adóhatóság rohamtempóban digitalizál és évekkel a piac előtt jár. Ennek köszönhetően mára pontosan tudják, kik azok a potenciális ügyfelek, akiket bújtatott munkaviszony feltehető folytatása miatt ellenőrizniük kell. De hogyan zajlik ez pontosan?

  • Az Adóhatóság egy ilyen ellenőrzés során törvényileg köteles vélelmezni a bújtatott munkaviszonyt. Ennek ellenkezőjét a vizsgált cégnek, személynek kötelessége/ van lehetősége bizonyítani.
  • Az Adóhatóságnak hét pontja van, melyek alapján a bújtatott munkaviszonyt vizsgálják, bizonyítják.
  • Az ellenőrzött cégnek lehetősége van bizonyítani a vélelmezett jogsértés ellenkezőjét. Amennyiben két pontnak bizonyíthatóan nem felelnek meg felmenthetőek.

Az Adóhatóság a mindekori dokumentációk alapján folytatja vizsgálatait, ezért ha adott cég dokumentációja rendben van, nem tudják megállapítani a bújtatott munkaviszonyt. Tehát a dokumentáció, mondhatni létkérdés a KATA-soknál!

Egyéb adózási lehetőségek

A Qualitas System Kft. ügyfeleinek 70-80%-át László már átvitte a KIVA típusú adózás alá, amely változással egyértelmű nyereségeket értek el. Leegyszerűsítve a KIVA lényege a tőkefelhalmozás lehetővé tétele, azaz, hogy az állam az adótőkésített cégeknek tőkét juttasson az „adó be nem fizetése” révén. Lássuk mit jelent ez pontosabban!

  • A KIVA megfelelő lehet bárkinek, aki alacsony tőkével rendelkezik és van bármilyen, bérrel kapcsolatos kifizetése.
  • A KIVA lényege, hogy kiváltja a társasági, a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást. Míg ezek együttesen 17-26%-os összeget tesznek ki, addig a KIVA 2020-ban még mindig csak 12%. 
  • Egy most induló vállalkozásnak akkor is előnyösebb a KIVA-t választani, ha nincs alkalmazottja, de az osztalékot vissza szeretné forgatni cégébe.
  • A jelenlegi tervezetek szerint az 1 milliárd forintos belépési határt 2021-től felemelik 3 milliárdra, ami egy cégcsoport esetében rengeteg lehetőséget rejt! Belépni tehát 3 milliárd forintnál lehet, kilépni pedig a 6 milliárdos értékhatárnál kell.

„Ha egy vállalkozás elérte az 50 milliós árbevételt és a 10 milliós nyereséget, akkor a 10 millió forint után nem kell befizetnie 900 ezer forintnyi adót, hanem ez az összeg ottmarad a vállalkozásban és javítja annak likviditását.”

A nehézség, ami miatt kevés könyvelő meri bevállalni ezt a típusú adózást az az, hogy a kapcsolt vállalkozások árbevételeit és adminisztrációját is össze kell fésülni, mindent együttesen szükséges kiszámítani. Kiss-Orosz László azonban mindenkinek javasolja, hogy egyeztessen könyvelőjével, végezzék el a szükséges számításokat, teszteket, hogy meglássák megérné-e számukra KIVA adózásra váltani, hiszen nagy létszámú cég esetén például jelentős megtakarításokat jelenthet ez a változtatás.

Az adózás és a vállalkozók – kockázatok és elkerülésük

A Qualitas System vezetője azzal kezdi, hogy felhívja figyelmünket az Adóhatóság újításaira, amik segítségével a rettegett állami szerv a korábbinál még hatékonyabban szűrheti ki az adócsalókat.  Ha a látható jövedelmünk ötmillió forint, ne próbáljunk tízmilliót elkölteni, mert a NAV újonnan összekötött rendszerei előbb-utóbb felfedezik tevékenységünket.

A rendszerek összekötése azt jelenti, hogy minden lekérdezésnek megvan a párja, azaz ha például valaki nem fizetett SZJA-t, de hatalmas összeget ad ki autóra vagy lakásvásárlásra, azt megmutatkozik. Hogy végül kit választanak majd ellenőrzésre, azt még mindig az emberi téyeződ dönti el, hiszen a listát, amiből a hatóság válogat egy informatikai rendszer állítja össze.

Kockázatkerülési tippek

Szerencsére a cégeknek teljesen jogszabálykövető módon is számos lehetőségük van. Érdemes például különféle adónemeket választó altársaságokat beépíteni, ha cégcsoportot működtetünk. Lássunk egy példát!

A cégcsoport azon tagjának, aki nagylétszámú csapatot foglalkoztat, érdemes a KIVA-t választania, míg egy másik cégnek ugyanezen csoporton belül hasznos a társasági adózás alá tartozni, egy harmadik pedig – a kockázatok csökkentése érdekében – bejelentheti a nagyobb értéktárgyakat, hogy a későbbiekben ő adja bérbe/kölcsön a cégcsoporton belüli többi vállalkozásnak ezeket.

A vagyontárgyakat birtokló cég így kockázatmentessé válik és az addigi munka eredményét nagyobb biztonsággal védheti a csoport, ha a cég tevékenysége maga kockázatos lenne.

László javasolja a cégcsoportok építését, hiszen, mint mondja, egy szóló cégben az adózással kapcsolatosan sokkal kevesebb lehetőség van. Cégcsoportot már két vállalkozásból is építhetünk!

Cégcsoport szinten vizsgálva sokkal több adót lehet megtakarítani, a kockázatokat szét lehet osztani és jobban védhető a cég.

A könyvelés újkora

Kiss-Orosz László 15 éve foglalkozik online könyveléssel, 6 éve pedig digitalizált könyveléssel is. Azt mondja, ha bárhol létezik adott cég rendszerében elektronikus adat a számvitelhez, adózáshoz kapcsolódóan, akkor ő ezeket fel tudja dolgozni az ezt segítő könyvelőprogramokkal. Az egyik legfontosabb eleme ezeknek a könyvelőprogramoknak, hogy minimális átalakítással elkerülhetőek segítségükkel a dupla vagy tripla adatrögzítések, amikkel rengeteg időt és energiát spórolhatnak a cégek.

A Qualitas System havi eredményességi adatokat szolgáltat ügyfeleinek, akik így havi bontásban láthatják mennyire voltak nyereségesek vagy veszteségesek adott hónapban, azaz olyan adatok állnak rendelkezésükre, amelyek egy hagyományos könyvelés során elérhetetlenek.

  • A NAV újításainak átfutásához 1-2 évre még szükség lesz, de onnantól az Adóhatóság rendszeréből is lekérhetővé válnak a számlák.
  • A CRM rendszert működtető cégek pénzügyi adatai is átemelhetőek – minimális átalakítással – Lászlóék könyvelőprogramjába. 
  • Lehetőség szerint a Qualitas olyan folyamatokat alakít ki a számvitel, a pénzügy és az adminisztráció átvilágítása során, amelyek segítségével csökken a szükséges emberimunkaerő-igény.

„Lehetőséget teremtünk arra, hogy a cégek naprakésszé tegyék a számviteli, adózási tevékenységeiket. Naprakészség alatt pedig azt értjük, hogy az ügyfeleink mindig aktuális információkat kapnak a kintlévőségeikről, arról milyen pénzeknek kell befolyniuk hozzájuk, egészen addig, hogy épp milyen kifizetéseket kell eszközölniük. Ezeknek az adatoknak és információknak a birtokában a cégvezetők sokkal gyorsabban hozhatnak döntéseket.”

„Jelenleg a könyvelői piacról egész bátran állítható, hogy elöregedett. A könyvelők 60%-a 55 év feletti. Kevés fiatal választja ma ezt a szakmát, mert még mindig makacsul tartja magát az a sztereotípia, miszerint a könyvelők naphosszat papírhegyek mögött ülnek. Mi igyekszünk minél több fiatalt alkalmazni, mert ők még nyitottak az újításokra.

Az irodában a whiteboardunkra ki van írva: „Innoválj, vagy kihalsz!”, azaz ha napról-napra nem fejlődsz, alkalmazkodsz, fejleszted az új módszereket a technika nyújtotta lehetőségek segítségével, akkor gazdaságilag mindenképp lemaradsz. Drágábban dolgozol és dolgoztatsz, ez pedig kihatással lesz az eredményességedre és a döntési sebességedre is.” – osztja meg velünk tapasztalatait és a Qualitas szellemiségét László.

Az ignorancia veszélyei

Sok vállalkozó, cégtulajdonos nincs tisztában rengeteg alapfogalommal, amely ignoranciának komoly következményei is lehetnek. Oda vezethet többek közt, hogy a cégtulajdonos nem fogja tudni milyen irányba tart, hogyan áll pontosan a vállalkozása, valamint kiszolgáltatja magát a könyvelőinek.

A Qualitas System Kft. oktatásokat is tart, melyek keretében megtanulhatjuk például, hogyan kell megállapítani alkalmas-e a cégünk a KIVA adózásra való áttérésre. Az évek alatt László tartott már KATA-s vagy a GDPR-al foglalkozó képzést és számviteli alapok tréningeket is.

Minden cégtulajdonosnak el kéne jutnia odáig, hogy értse, mi van a könyvelésben, mi az a minimum feladat, amit neki meg kell tennie ahhoz, hogy sikeressé válhasson. Ezzel szemben a vállalkozók túlnyomó része azt mondja, őket nem érdekli a könyvelés. Azonban a könyvelés és pénzügy ismerete nélkül a controlling rendszerek bevezetése és működtetése szinte lehetetlen. Ezért is fontos, hogy minimális szinten értenie kell ezekhez minden cégvezetőnek. Digitalizált könyvelés nélkül ugyanis a mai világban a vállakozás fejlődése elképzelhetetlen!



Kapcsolódó cikkek