„Mindenki egyszerre költözött át az internetre” – Beszélgetés Csermely Ákossal

2021 várhatóan az online rendezvények éve lesz. Hogyan készültek fel erre a nagy rendezvényszervező cégek, mi az a „digitális atomrobbanás”, milyen technikai háttérre van szüksége annak, aki átköltözik az online térbe, miért fontos egy profi stúdió, hogyan maradhat kapcsolatban közönségével az előadó/szolgáltató/rendezvényszervező? Többek közt ezeket a kérdéseket jártuk körül a Média-, az Internet- és a Digital Hungary megálmodójával, tulajdonosával, Csermely Ákossal.  Csermely Ákost nem szükséges bemutatni. Aki a legkisebb mértékben is érintett a televíziózás, a rendezvényszervezés vagy úgy egyáltalán a média bármely vonatkozásában, az már találkozott vele, a nevével, a munkásságával. Hivatkoztak már rá cápaként és extrém sportolókhoz hasonló megszállottként is az elmúlt években vele készült anyagokban. Amit egyértelműen kijelenthetünk Ákosról, hogy saját területének elkötelezett rajongója és kiemelkedő képviselője. „Aki jól tudott élni a pandémiás időszakkal, aki elkezdett tanulni, kísérletezni, az az ember – amikor majd elül a járvány és újrarendeződik körülöttünk a világ, amikor már nem félünk és visszatér a bizalmi állapot, legyen szó az akármibe is vetett bizalmunk bármely vonatkozásáról – az addigra elmúlt hónapok tapasztalatait képes lesz átültetni az #aftercovid hétköznapokba.” – Csermely Ákos * „Digitális atomrobbanás” – ezzel a szóösszetétellel találkozik az olvasó, ha a Media Hungary oldalát böngészi. Pontosan mit értesz ez alatt? 2020. március […]
márc 1, 2021

2021 várhatóan az online rendezvények éve lesz. Hogyan készültek fel erre a nagy rendezvényszervező cégek, mi az a „digitális atomrobbanás”, milyen technikai háttérre van szüksége annak, aki átköltözik az online térbe, miért fontos egy profi stúdió, hogyan maradhat kapcsolatban közönségével az előadó/szolgáltató/rendezvényszervező? Többek közt ezeket a kérdéseket jártuk körül a Média-, az Internet- és a Digital Hungary megálmodójával, tulajdonosával, Csermely Ákossal. 

Csermely Ákost nem szükséges bemutatni. Aki a legkisebb mértékben is érintett a televíziózás, a rendezvényszervezés vagy úgy egyáltalán a média bármely vonatkozásában, az már találkozott vele, a nevével, a munkásságával. Hivatkoztak már rá cápaként és extrém sportolókhoz hasonló megszállottként is az elmúlt években vele készült anyagokban. Amit egyértelműen kijelenthetünk Ákosról, hogy saját területének elkötelezett rajongója és kiemelkedő képviselője.

„Aki jól tudott élni a pandémiás időszakkal, aki elkezdett tanulni, kísérletezni, az az ember – amikor majd elül a járvány és újrarendeződik körülöttünk a világ, amikor már nem félünk és visszatér a bizalmi állapot, legyen szó az akármibe is vetett bizalmunk bármely vonatkozásáról – az addigra elmúlt hónapok tapasztalatait képes lesz átültetni az #aftercovid hétköznapokba.” – Csermely Ákos

*

„Digitális atomrobbanás” – ezzel a szóösszetétellel találkozik az olvasó, ha a Media Hungary oldalát böngészi. Pontosan mit értesz ez alatt?

2020. március 11-én, 15:00 órakor bejelentették a kijárási korlátozást és ezzel gyakorlatilag mindenki egyszerre költözött át az internetre. Legyen szó kereskedelemről, médiáról vagy gazdaságról, mindenkit érintett az intézkedés.

Látszólag előzmények nélkül zajlott ez le, holott valamit már tudtunk… Mégis úgy tűnik, meg kellett kapjuk a pofont és nem csak az ígéretét, hogy valóban elhiggyük, most TÉNYLEG mind a digitális térbe leszünk kénytelenek költözni.

Hát ezt nevezem én atomrobbanásnak. Hirtelen ott találtuk magunkat egy ismeretlenül ismerős terepen, ahol aztán rengeteg fantáziadús ötletet is láthattunk és sokat tanultunk egymástól. Ahogy mondani szokás: „Ahol a Jóisten becsuk egy ajtót, ott kinyit egy ablakot!”. Ott voltak például az olaszok teraszkoncertjei, amik szívmelengető pillanatokkal ajándékoztak meg minket, hogy csak egyvalamit emeljek ki.

Az egész világ elkezdett ismerkedni ezzel az új helyzettel, új valósággal abban a reményben, hogy talán szeptemberre vagy augusztusra elmúlik a Covid és „minden újra milyen jó lesz”. De a vészhelyzeti állapot nemhogy nem szűnt meg, hanem fokozódott és 2021 első félévében nagyon úgy néz ki, hogy még mindig készültségben leszünk.  

Ti klasszikusan nagy rendezvényeket szerveztek, amiket tavaly lehetetlenné vált megcsinálni. Helyettük viszont néhány újdonsággal jöttetek ki! Mesélj nekünk a Reboot Hungary-ről és Holtidő Médiája podcastről!

Nem akartam elhagyni a közönségemet, akikkel mára már 25 éve építem, építjük a kapcsolatot. Mindenképp el akartam kerülni ennek a kapcsolati hálónak a felfoszlását! Március 20-a körül levédettem a Reboot Hungary nevet és arra gondoltam, a következő pár hónapban majd webináriumokat készítek, ahol tanulunk, helyzetet elemzünk, megpróbálunk létrehozni egy interaktív tv-t.

Összeszedtem minden tévés tudásomat és elképzeltem egy olyan konferenciát, amit interakítv audiovizuális tartalmakkal megtöltve oszthatok meg a közönségemmel és együtt maradhatunk. Úgy vélem, ez sikerült is.

A Holtidő Médiája podcast pedig azért jött létre, mert a konferenciáknak van egy olyan része, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Azokra a bizonyos „titkos” beszélgetésekre gondolok, amik a bárban, a mosdóban, az udvaron zajlanak túl a hivatalos meeting részeken.

A podcastet azért találtam ki, hogy rekonstruáljuk ezt a beszélgetős, intimebb hangulatot. Született is 28-29 rész és tervezzük a folytatást, a bővítést.

Még egy fontos újítás fűződik hozzád és a csapatodhoz: megalkottátok az Internet Hungary-t, amit konferencia tv formátumban mutattatok be. Milyen volt ez a folyamat, mik a tapasztalatok?

Azt tisztázzuk, hogy a Reboot Hungary előtt nem volt sok tapasztalatom a webináriumozásban, azaz bennem volt, hogy ezt nekem meg kell tanulnom, fejlesztenem kell, hiszen mi van akkor, ha a Media Hungary nem valósulhat meg. 2020. április elejére sajnos világossá vált, hogy a félelmem beigazolódik és valóban nem szervezhetek offline konferenciát. Akkor kezdtem gondolkodni az alternatívákon. Stúdiókat nézegettem, ami ugye ex-tévésként nem állt tőlem messze, amikor felhívott Gangel Péter azzal, hogy mindenképp látnom kell egy bizonyos helyet. 

Aki ismer, tudja, hogy hatalmas műszaki őrült vagyok, a lakásom tele smart cuccokkal, a legfrissebb fejlesztésekkel és a mai napig is előfordul, hogy én vágom a saját anyagaimat, mert annyira szeretem ezt csinálni.

Kimentem ebbe a stúdióba, a IV. kerületbe, ahol egy 14 méter széles 4K monitor volt, ami nem melegedett, azaz nem csupán a felbontása volt tökéletes, hanem meg is lehetett maradni előtte. Tudni kell, hogy ezek a ledfalak olyan hőt képesek sugározni, hogy az ember két perc alatt leizzad előttük, hát ezért is olyan nagy dolog ez. Szóval elkezdtünk tárgyalni és igen hamar megállapodtunk abban, hogy itt csináljuk meg a Media Hungary-t. Viszont a formátumon módosítani kellett, így jött az ötlet, hogy csináljunk egy konferencia tv-t. Ennek az ötletelésnek lett az eredménye az Internet Hungary konferencia tv.

A folyamat alatt gyorsan világossá vált, hogy nem csak a technika csúcsminőségű, hanem a kollégák is. Bármit kérhettem, azonnal elkezdték megoldani a feladatokat. Mindenki pontosan tudta a dolgát, értette, hogy mi a közös munkánk tétje, így nyugodt körülmények közt dolgozhattunk. Ezt azért is emelem ki, mert életem során nagyon sokat mozogtam különböző stúdiókban és nem mindenütt találkoztam ilyen hozzáállással.

A Visual Europe – mert róluk beszélünk – technikájára olyan cuccokat kötöttünk rá, amik segítségével bárhol nézhetővé váltunk. A széles sávszélesség adott volt az üvegszálnak köszönhetően és kaptunk is rá visszajelzést, hogy volt, aki a reggeli kutyasétáltatásnál a réten vagy menet közben a kocsiban is tudott minket tökéletes minőségben nézni. Végül így született meg a konferencia tv és ezzel megsaccolhatóvá vált, merre is tart a jövő televíziózása.

Hogy látod, van jövője az online rendezvényeknek? Mi történik, ha majd visszatérhetünk az offline verziókhoz is?

Ami engem illet, a hibrid világra készülök. Nem hiszem, hogy azonnal visszaállna minden, sőt, úgy gondolom az online térhódítása visszafordíthatatlan. Kizárólag az egyéni kreativitáson múlik, hogyan használjuk ki ezt az új felállást, amiben a közönségünk már online is elérhető, méghozzá eredményesebben, mint valaha. Ebben kétségkívül komoly érték van.

Ha jól láttam, májusra offline a találkozót szerveztek.

Ha a pandémia engedi, igen. Ezt innen még nem látni, de bízunk benne, hogy megvalósulhat egy offline rendezvény is. Mindazonáltal nem tervezem elhagyni az online felületeinket sem. Májusra már 12 hónapja tanuljuk az online világot, ezt pedig ki kell használni!

Egy Internet Hungary-s elődásodban Dr. House-t idézed: „Verseny nélkül egysejtűek lennénk”. Hogy látod ma a rendezvényszervezői piacot? 

Hogy arról beszélhessünk, mi lett ezzel a piaccal, ahhoz előbb egy kutatást kéne készíteni. Akinek nem volt tőkéje és/vagy nem tudott egyéb üzleti megoldást találni, aki nem tudta magát átmenteni valahogy az új időszámításba, az igen komoly bajba kerül, került.

„Talán tisztulási folyamatnak nevezhető, ami az elmúlt hónapokban zajlott.”



Kapcsolódó cikkek

Növekedés és/vagy Infláció a Lánchíd Klubban!

Növekedés és/vagy Infláció a Lánchíd Klubban!

Az április 10-én a megújult helyszínünkön, az Öbölházban megrendezendő klubeseményünkön a hazai és nemzetközi pénzügyi szektorban is elismert szakértő és vezető, Surányi György fog beszélni a jelenlegi gazdasági helyzetről, és azokról a stratégiákról, amelyekkel a vállalatok fenntartható növekedési pályára állhatnak, miközben kezelik az inflációs nyomást.

Fordítsd az előnyödre az AI-forradalmat az áprilisi Széchenyi Klubban!

Fordítsd az előnyödre az AI-forradalmat az áprilisi Széchenyi Klubban!

Stratégiai partnerünk, a HVG által delegált Bene Gergő április 9-én , 15.30-kor kezdődő Széchenyi Klubprezentációjára talán a workshop szó illik a legjobban, ugyanis az AI Media alapítója egy rendkívül praktikus, mégis megdöbbentő “fejtágítást” tart majd a legmenőbb MI-szofteverek használatából, amely után néhány prompt segítségével könnyedén összerakhatsz egy teljesen új marketingstarégiát is.