Cégvezetők: viharban van a legnagyobb szükség a kapitányra!

2020 májusában az Edelman felmérést készített. Az eredmény döbbenetes volt. A politikusok nagyobb előnyt kovácsoltak a COVID-ból, mint a cégvezetők. A legnagyobb különbség az volt, hogy a politikusok kommunikáltak, kapaszkodót, tájékozódási pontot jelentettek az emberek számára, míg a cégvezetők keresték, hogy álljanak a dologhoz. A slide címe ez volt: “A cégvezetők kihagyták a lehetőséget, hogy megmutassák, mennyire fontos részei a társadalomnak”.  És most, két évvel később ismét egy krízishelyzet közelében vagyunk. Lassan megszokjuk, ez válik normálissá. Cégvezetőként ismét rajtunk a világ szeme, előttünk a feladat, jó döntéseket kell hozni, hiszen családok sorsa múlik a döntéseinken. Nincs recept, nincsenek klisék, bevált módszerek. Alapelvek, hozzáállás van, ami a következő időszakban cégek életéről vagy épp haláláról dönt.  Az alábbiakban megmutatom, én hogy állok az egészhez cégvezetőként, remélve, hogy valamit tudsz belőle hasznosítani:  Törekszem a higgadt helyzetértékelésre: 60 kilométerre a délszláv háború mellett nőttem fel (Pécs, 1990-1992). Semmi bajunk nem lett. Ez számomra fontos viszonyítási pont. Persze sok különbség van a két helyzet között, de az egyik legnagyobb, hogy akkor nem mosta az agyunkat ilyen brutális erővel a média. Nem volt ekkora félelemkeltés. Gazdaságilag valószínű, hogy jönnek extrém helyzetek, de a háború nem a határainkon belül zajlik. Rengeteg dolog van, amire van ráhatásom, ezekkel […]
márc 16, 2022

2020 májusában az Edelman felmérést készített. Az eredmény döbbenetes volt. A politikusok nagyobb előnyt kovácsoltak a COVID-ból, mint a cégvezetők. A legnagyobb különbség az volt, hogy a politikusok kommunikáltak, kapaszkodót, tájékozódási pontot jelentettek az emberek számára, míg a cégvezetők keresték, hogy álljanak a dologhoz. A slide címe ez volt: “A cégvezetők kihagyták a lehetőséget, hogy megmutassák, mennyire fontos részei a társadalomnak”. 

És most, két évvel később ismét egy krízishelyzet közelében vagyunk. Lassan megszokjuk, ez válik normálissá. Cégvezetőként ismét rajtunk a világ szeme, előttünk a feladat, jó döntéseket kell hozni, hiszen családok sorsa múlik a döntéseinken. Nincs recept, nincsenek klisék, bevált módszerek. Alapelvek, hozzáállás van, ami a következő időszakban cégek életéről vagy épp haláláról dönt. 

Az alábbiakban megmutatom, én hogy állok az egészhez cégvezetőként, remélve, hogy valamit tudsz belőle hasznosítani: 

Törekszem a higgadt helyzetértékelésre:

60 kilométerre a délszláv háború mellett nőttem fel (Pécs, 1990-1992). Semmi bajunk nem lett. Ez számomra fontos viszonyítási pont. Persze sok különbség van a két helyzet között, de az egyik legnagyobb, hogy akkor nem mosta az agyunkat ilyen brutális erővel a média. Nem volt ekkora félelemkeltés. Gazdaságilag valószínű, hogy jönnek extrém helyzetek, de a háború nem a határainkon belül zajlik. Rengeteg dolog van, amire van ráhatásom, ezekkel törődöm, és igyekszem olyan új szempontokat is figyelembe venni, amelyek segítenek abban, hogy extrém helyzetekben is stabilak maradjunk. 

Törekszem a mentális nyomás csökkentésére:

Egyik napról a másikra a média 98%-a az orosz-ukrán háborúról szól. A véglegekig polarizált világunkban a média kiválasztja helyettünk, hogy ki a jó és ki a rossz (ezért propaganda), és dübörög a propaganda. Hozzánk most éppen a nyugati propaganda ér el, ami mögé a világ nagyrésze felsorakozott. A SBERBANK megmutatta, hogy hiába van a határ túloldalán a háború, közvetlen hatással is tud lenni ránk. Cégvezetőként éppen túl vagyunk egy fárasztó COVID időszakon, végre működni kezdtek a dolgok, és most újra vihar jön. A média ráadásul óriási mentális nyomást tesz a kollégáinkra is.

A COVID alatt megtanultuk, hogy ha nem viselsz maszkot, nem maradsz otthon, akkor rossz vagy. Most azt tanuljuk, hogy ha nem adományozol, nem állsz ki egy kommenttel az ukránok mellett, akkor rossz vagy. Nem mintha a komment bármit segítene, túl azon, hogy a médiatúlsúlyt növeli, de ez egy másik téma. Ami viszont fontos, hogy a hírek a jelenleg érzékelhető magyar valóságnál sokkal rosszabb képet festenek. A legjobb, amit tehetünk, hogy kivesszük magunkat ez alól a brutális mentális nyomás alól, és törekszünk arra, hogy a kollégáink is ezt tegyék. Jó megoldás, ha maximum annyi hírt olvasunk, amennyi a minimális tájékozottsághoz szükséges. 

Kommunikálok a kollégáimmal:

A háború nagyobb összefüggéseit úgysem ismerjük, és akár a nyugati, akár a keleti propaganda hatása alatt vagyunk, egyik sem ad tiszta képet. Cégvezetőként a legjobb, amit tehetek, hogy kommunikálok a kollégáimmal. Megmutatom, hogy még mindig 100%-ban a kezünkben van az irányítás, “szelepeket” hozok létre, amin keresztül csökkenthetik a mentális nyomást. Előre igyekszem felkészülni arra, hogy ha szélsőséges helyzet jön, hogyan reagálunk, de nem vizionálok szélsőséges helyzeteket. Eddig is sokat kommunikáltunk, de most még többet kell. Emellett a csapatot felkészítem arra, hogy az ügyfelekkel való kommunikációban milyen fókuszpontokat használjanak. 

Biztonság és lehetőség:

Már most megnőttek bizonyos kockázatok. Mi nem vagyunk Sberbank ügyfelek a bank szektor kétségtelenül érintett a kialakult helyzetben. Számítok arra, hogy nem ez az utolsó ilyen. Egyrészt törekszem arra, hogy felesleges kockázatnak ne legyünk kitéve, másrészt olyan pozíciókat építek, amik lehetővé teszik, hogy később, amikor a gazdasági hatások közelebb jönnek, gyorsan és rugalmasan tudjak reagálni, gondolkodni. Ebben a helyzetben a biztonság és a likviditás játszanak óriási szerepet a döntéseimben. 

Figyelem a lehetőségeket:

Pontosan tudom, hogy minden változás lehetőségeket is teremt. Már most úgy állítom be a gondolkodásmódomat vezetőként, hogy észrevegyem a lehetőségeket, és e szerint legyek képes cselekedni.   

Az elkövetkező időszak mindenki számára új helyzeteket teremt majd. Egyedül túl lassúak vagyunk, szükség lesz arra, hogy más cégvezetők tapasztalataihoz, információihoz hozzá tudjak férni. Ez lehetőséget teremt jobb döntésekre, amik pedig a cég jövőjét, ezáltal családok megélhetését biztosítják.

Ma még rengeteg eszköz van a kezünkben a cselekvésre. Ha ezeket jól használjuk, később is így marad! 

Most pedig újra felállunk a kapitányi hídra, mert viharban van a legnagyobb szükség a kapitányra!


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!


Kapcsolódó cikkek