“Az MI egy óriási dolog, amit a cégvezetőknek ki kell használniuk!” – interjú Jászberényi Ivettel, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Megfelelő cégvezetői készségek, mesterséges intelligencia, és a Bizalmi Kör. Többek között ezekről a témákról beszélgettünk az OPTITAX Számviteli Kft. ügyvezetőjével, Jászberényi Ivettel, aki nemrégiben a Széchenyi Klub elnökségi tagja lett.  Ivett, szerinted mi a legfőbb különbség a jó, és a kevésbé jó vezetők között? Jászberényi Ivett: A különbség a jó és a kevésbé jó vezetők között számomra elsősorban a célok meghatározásában és a szervezetstruktúrában mutatkozik meg. Egy jó vezetőnek világosan megfogalmazott rövid, közép, és hosszú távú célokkal kell rendelkeznie, amelyek alapján képes a vállalkozását piaci alapokon, szilárdan működtetni. És ha ugyanezt a kérdést nem szakmai, hanem a személyiségjegyek vonatkozásában vizsgáljuk?  J.I.: Én úgy gondolom, hogy egy jó cégvezető esetében fontos a határozottság. Tehát az, aki minden egyes véleményre a szélrózsa másik irányába fordul, azaz nincs meg a kellő határozottsága, az biztos, hogy nem lesz jó cégvezető. Emellett fontos, hogy az illető jól tudjon mérlegelni, illetve a helyén tudja kezelni az adott szituációkat. Röviden tehát a határozottságot, a céltudatosságot, a döntésképességet, és a tisztánlátást emelném ki. Milyen tanácsokkal látnád el a kezdő vezető önmagadat? Mit csinálnál ma másként?  J.I.: Ha minden gondolatomat felsorolnám, itt lennénk egy darabig! (nevet) Akkor csak 2-3 példát mondj kérlek. J.I.: Mindenekelőtt, sokkal bátrabban és nagyobb tervekkel […]
ápr 12, 2024

Megfelelő cégvezetői készségek, mesterséges intelligencia, és a Bizalmi Kör. Többek között ezekről a témákról beszélgettünk az OPTITAX Számviteli Kft. ügyvezetőjével, Jászberényi Ivettel, aki nemrégiben a Széchenyi Klub elnökségi tagja lett. 

Ivett, szerinted mi a legfőbb különbség a jó, és a kevésbé jó vezetők között?

Jászberényi Ivett: A különbség a jó és a kevésbé jó vezetők között számomra elsősorban a célok meghatározásában és a szervezetstruktúrában mutatkozik meg. Egy jó vezetőnek világosan megfogalmazott rövid, közép, és hosszú távú célokkal kell rendelkeznie, amelyek alapján képes a vállalkozását piaci alapokon, szilárdan működtetni.

És ha ugyanezt a kérdést nem szakmai, hanem a személyiségjegyek vonatkozásában vizsgáljuk? 

J.I.: Én úgy gondolom, hogy egy jó cégvezető esetében fontos a határozottság. Tehát az, aki minden egyes véleményre a szélrózsa másik irányába fordul, azaz nincs meg a kellő határozottsága, az biztos, hogy nem lesz jó cégvezető. Emellett fontos, hogy az illető jól tudjon mérlegelni, illetve a helyén tudja kezelni az adott szituációkat. Röviden tehát a határozottságot, a céltudatosságot, a döntésképességet, és a tisztánlátást emelném ki.

Milyen tanácsokkal látnád el a kezdő vezető önmagadat? Mit csinálnál ma másként? 

J.I.: Ha minden gondolatomat felsorolnám, itt lennénk egy darabig! (nevet)

Akkor csak 2-3 példát mondj kérlek.

J.I.: Mindenekelőtt, sokkal bátrabban és nagyobb tervekkel kezdtem volna. Az olyan üzleti közösségek, mint a Bizalmi Kör fontosságát is hamarabb felismertem volna, hiszen ezek a klubok kiváló lehetőséget nyújtanak a tanulásra és a kapcsolatépítésre. Az ilyen típusú közösségekben való aktív részvétel gyorsítja a fejlődést, és segít a vállalkozás dinamikus bővítésében.

A vezetésről kanyarodjunk el kicsit a jövő felé. Te jelenleg is egy könyvelőiroda első embere vagy, mit gondolsz, hogyan hatott a digitális átalakulás és az AI erre a szakmára, illetve a cégedre?

J.I.: Én ezt egy abszolút pozitív tendenciának tartom! Az AI és a digitalizáció kifejezetten jó hatással volt a munkánkra, különösen igaz ez az automatizálásra. Az időigényes adminisztratív feladatok automatizálása lehetővé tette számunkra, hogy több időt fordíthassunk a vállalkozások számára valóban értéket teremtő tevékenységekre. Szerintem ez egy óriási dolog, és a cégvezetőknek ezt feltétlenül ki kell használniuk!

Korábban már említetted a Bizalmi Körben rejlő lehetőségeket. Számodra mi az a plusz, ami különlegessé teszi ezt a közösséget?

J.I.: Én nagyon nagyra értékelem, hogy a Bizalmi Körben egy pezsgő üzleti közösség alakult ki! Megmondom őszintén először azt gondoltam, hogy ez a klub egy jó hangulatú hely, ahová a vállalkozók szeretnek eljárni egy kicsit bulizni. De a Mastermind-találkozók, illetve a folyamatosan fejlődő klubesemények megváltoztatták a véleményemet. Ez olyannyira igaz, hogy mára az emberi kapcsolatok mellett egyértelműen a szakmaiság jut eszembe a klub kapcsán!

Március óta ráadásul a tagság mellett a Széchenyi Klub elnökségében is fontos szerepet töltesz be! Mi motivált leginkább abban, hogy elvállald ezt a pozíciót?

J.I.: Nehéz egy okot mondani, hiszen az előbb említett fejlődés, és a vállalkozók folyamatos támogatása is komoly szerepet játszott a döntésemben! Emellett az is motivált, hogy részt vehetek egy olyan közösség fejlődésében és támogatásában, amely valódi értéket nyújt a tagjainak. Az elnökségi tagság lehetőséget ad arra, hogy aktívan hozzájáruljak a klub további bővüléséhez és fejlődéséhez.

Végezetül, milyen eredményekkel lennél elégedett, ha napra pontosan egy év múlva beszélgetnénk az elnökség kapcsán?

J.I.: Ha a közösség tovább bővülne olyan tagokkal, akik illeszkednek a Bizalmi Kör szellemiségéhez és értékeihez, az már az önmagában nagy siker lenne. Fontos számomra, hogy a klub tagjai valódi hozzáadott értéket kapjanak, amely segíti őket üzleti és személyes fejlődésükben.


Ha szeretnél a leginnovatívabb cégvezetők közé tartozni, vendégként eljönni valamelyik eseményünkre ne habozz, töltsd ki az alábbi űrlapot és visszahívunk!

Érdeklődési űrlap

Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.