Teljeskörű kiszervezett digitális marketing, profi megvalósítás mellett

Farkas Zsolt, az Evolut Marketing Group Kft. alapítója is úgy döntött nemrégiben, hogy csatlakozik a Bizalmi Kör Deák Vezetői Klub csapatához.
júl 31, 2020

Farkas Zsolt, az Evolut Marketing Group Kft. alapítója is úgy döntött nemrégiben, hogy csatlakozik a Bizalmi Kör Deák Vezetői Klub csapatához. Zsoltot is felkerestük tehát, és kértünk tőle egy – immáron megszokott – bemutatkozó interjút.

Egyfajta bemelegítésként az ügyfelek számára kínált szolgáltatás összegzését kértük Zsolttól

Alapvetően egy full service digitális ügynökség vagyunk, kimondottan a közép- és nagyvállalati szektorban dolgozunk. Azoknak a cégeknek jelentünk ideális alternatívát, akik a teljes digitális marketing kiszervezése mellett döntenek.

Egyrészt E-commerce területen, tehát webáruházakkal dolgozunk, a partnereink másik hányada pedig jellemzően a B2B szolgáltató cégek körébe tartozik. Nagyságrend tekintetében főként a 300 millió forintot meghaladó éves árbevétellel rendelkező vállalkozásokat szolgáljuk ki. 

Ügyfelünk többek között a Profession.hu, a Retro Jeans, a Dora Natura, vagy az eOptika. Emellett rendszeresen dolgozunk együtt amerikai vállalkozásokkal, illetve az aktuális együttműködéseink keretei között egy dubai, illetve egy román partnernek is segítünk. 

A hazai ügyfélkörünk részéről keletkezett igényt kiszolgálva szívesen működünk közre a külföldi terjeszkedésnél is. Ennek keretei között például Szlovákiában, Csehországban, illetve egyéb régiós országokban is menedzselünk kampányokat.

Zsoltot a csapat nagyságáról és összetételéről, valamint a vállalkozóvá válásának az elsődleges mozgatórugóiról is kérdeztük

A csapat létszáma jelenleg 18 fő, néhány munkatárssal pedig időszakos jelleggel dolgozunk együtt. Az egyes projektek keretei között a fotózást vagy a videózást rendszerint partner ügynökségek segítségével valósítjuk meg.

A vállalkozóvá válásom kiinduló pontja az a periódus, amikor még egy Startup Accelerator-ban dolgoztam. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a piac innét húzott ki engem a vállalkozói szférába. 

Vagyis egyre több megkeresés jött azzal kapcsolatban, hogy csináljak online marketing workshopokat, vigyem egy-egy applikációnak a marketingjét. Így aztán szépen belecsöppentem a vállalkozói létbe.

Ennek ismeretében szinte adta magát a már jól megszokott, „mi a személyes erősséged/szakterületed” kérdésünk

Meglehetősen jól ismerem az amerikai üzleti kultúrát, mert a 2014-es év óta sokat jártam kint, illetve permanens jelleggel is tartózkodtam a tengerentúlon. Szintén olyan területnek számít a tőkebevonás kérdése is, amiben kompetens vagyok. 

Ezen kívül a social média marketing, valamint a piaci validáció említhető azon kérdéskörök között, amik közel állnak hozzám. Persze, ahogy folyamatosan nőtt a cég, már egyre inkább a cégvezetéssel, üzleti kapcsolatok kiépítésével foglalkoztam.

Természetesen az aktuális kihívásokról, elakadási pontokról, megoldandó problémákról sem felejtettünk el érdeklődni

Az egy dolog, hogy 20 fős nagyságrendig vezet egy csapatot az ember. Teljesen más kérdés azonban az a szituáció, amikor egy 30-40 fős céget kell összerakni. Intenzíven foglalkoztat mostanság ez a kihívás, hogy többek között milyen középvezetőkre van szükség, hogy lehet a következő szintre lépni.

Zsolt megosztott velünk néhány izgalmas történetet is, amik tökéletesen rámutatnak arra, hogy némi kreativitással, kockázatvállalással és kezdeményezőkészséggel milyen klassz dolgok hozhatók össze

2015-ben voltunk még kint a CES-en, vagyis a Consumer Electronics Show eseményén Las Vegasban. Be akartunk jutni arra a privát rendezvényre a Four Seasons Hotelbe, ahol Shaquille O’Neal volt jelen sztárvendégként, rengeteg kockázati tőkebefektető, illetve híres marketinges szakember társaságában.

Twitteren ráírtam egy ismerős kontaktra a Brand Innovators-tól, és elkezdtünk beszélgetni. Sikerült összehozni, hogy felírjon minket a VIP listára, így egy barátommal ingyen jutottunk be a rendezvényre.

Hasonlóan emlékezetes sztori, amikor úgy „hackeltük be” magunkat egy Venture Capital Night meghívásos eseményre, hogy az ajtónál eljátszottuk, mi igenis rajta vagyunk a listán. Itt a jelen lévő legkisebb tőkealap 40 millió dolláros volt.

De hasonló úton kerültünk jó kapcsolatba a „Growth Hacking” kitalálójával, a nagy cégeknél is megfordult Sean Ellis-el.

Az interjú záró akkordjaként a feltöltődés, illetve önképzés Zsolt által leginkább preferált módjába is betekintést nyerhettünk

Kikapcsolódás céljából egyrészt rövid túrákat és elvonulásokat szoktunk beiktatni vidékre, az ország egy kis szegletébe. A másik opció pedig az, hogy nagyobb amerikai utakra indulunk, példának okáért két teljes hétre Kaliforniába.

Mindezek mellett folyamatosan képzem magam, igyekszem nemzetközileg elismert vállalkozók interjúit és gondolatait fogyasztani. Régen nagy GaryVee fan voltam. 

Újabban rászoktam Robert Kiyosaki interjúinak a követésére. Ami pedig a könyveket illeti, nálam Ray Dalio – „Principles” című kötete volt az utóbbi idők legjobbja.



Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.