Mégis mekkora ereje, mekkora jelentősége van a mostnak, az adott pillanatnak? Az ultrafutás egyetlen döntés vagy döntések sorozata? Hogyan tréningezzük az agyunkat kitartásra? Mit teszünk próbára egy olyan megmérettetésen, mint Közép-Európa leghosszabb futóversenye? A nagy kihívás utáni ünneplő szakaszt élvező Barák Péterrel többek közt ezekről a kérdésekről beszélgettünk cikkünk második részében. Az első részt itt olvashatjátok.
Péter, aki a Bizalmi Kör Kossuth Klubjának elnöke, az Activium Kommunikációs Tervezőiroda Kft. tulajdonosa, szenvedélyes és elhivatott futó. Beszélgetésünk első részében végigvettük és elemeztük idei Ultrabalatonos futásának meghatározó pillanatait, a következőkben pedig a verseny utáni megéléseit osztja meg velünk. Péterrel készült anyagunk az egyik legfelemelőbb interjú, amit az idei évben eddig készítettünk. Habár nem direkt a vállalkozói léttel kapcsolatos, mégis olyan mondatokat kaptunk tőle, olyan erőt meríthettünk belőle, ami ebben a megpróbáltatásokkal teli időszakban talán még többet jelent, mint valaha.
*
Mik azok a legfőbb tanulságok, amelyeket elhoztál az idei Ultrabalatonról? Sportolóként, üzletemberként, magánemberként?
Többször mondtam a verseny előtt magamnak, hogy nem tudom meg tudom-e csinálni, viszont hozzátettem, hiszem, hogy képes vagyok rá. Mára már van erről egy tapasztalati tudásom, látom, átéltem mennyi energia lefutni egy ekkora távot, így innentől sokkal könnyebb lesz hasonló kihívást bevállalni.
Az egyik legfontosabb tanulságom, hogy amikor meghozunk egy döntést, akkor nagyon felkészültnek kell lennünk.
Meg kell terveznünk és bele kell állnunk ebbe a döntésbe. Végig kell mennünk a folyamaton, mert csak akkor lesz eredménye, méghozzá olyan eredménye a kezdeti döntésnek, amit vártunk. Mindez pedig sokkal könnyebb társakkal. Egyedül is lehetséges persze, de az én meglátásom szerint, ahhoz nagyon nagy rutin szükséges. Társakkal könnyebb túl lenni a nehézségeken.
Korábban azt mondtad, az ultrafutás egyetlen döntés, azonban a 222 km alatt sok kisebb döntésed is volt. Mondhatjuk tehát, hogy van egyetlen mindent felülíró döntés?
Az egy döntés, ami mindent felülír, az az, hogy végigcsináljuk ezt szintidőn belül és a végén felemeljük a szalagot, amin ott áll a nevünk. Ez az a bizonyos egy döntés.
Meséltél arról, hogy azért sem adhattad fel, hogy az agyad ne tanulja meg, hogy egyáltalán van ilyen opció.
Amióta futok, fő célom, hogy minden versenyt végigcsináljak. Egyetlen egyből sem szállhatok ki. Ha egyszer is kiszálltam volna, az agyam megismeri azt a lehetőséget, hogy akár fel is adhatom. Ha korábban ilyen előfordult volna, az Ultrabalatont is sokkal könnyebben feladom. De mivel az elmém nem tudott ilyen fizikai megtapasztaláshoz hozzányúlni, ez nem volt opció számára.
Ha valami nagyon nem megy, azért még mindig van pár kiskapu, amihez hozzányúlhatok. Mondjuk, nem pontosan úgy csinálom meg adott versenyt, ahogyan megterveztem. Valamit változtatok, de semmiképp sem adom fel.
Mondtál egy olyan kulcsmondatot, hogy mindez a meggyőződés kísérlete.
Azt gondolom – és itt természetesen csak magamból indulhatok ki –, hogy mi, ultrafutók nem feltétlenül sportból űzzük a futást, hanem egyfajta emberkísérletként, a saját meggyőződésünk kísérleteként. Kimondjuk és elgondoljuk, hogy adott kihívást megcsináljuk, és minden alkalommal a korábbinál nehezebb, hosszabb, nagyobb gyorsaságot igénylő célt tűzünk ki. Azt persze nem tudjuk, valóban képesek leszünk-e teljesíteni, de van egy meggyőződésünk, hogy igenis meg tudjuk lépni. Egy meggyőződésünk, hogy ha elég erősen hiszünk benne, akkor sikerülhet. Kicsit olyan ez, mint az üzlet. Elindulunk, elkezdünk egy céget építeni, még sok minden van, amire nem látunk rá, amiről nem tudunk, de aztán valahogy mégis megvalósul a kitűzött cél.
Valami egészen különleges élmény, különleges állapot lehet, amikor a hit tudássá és meggyőződéssé válik! Van már következő célod?
Most egy nagyon jó időszakban vagyok, túl a nagy vállaláson, ez most az ünneplő szakasz. Kevesen élik ezt meg, pedig nagyon fontos, épp úgy, ahogyan a regenerálódás időszaka is. Vannak már gondolatok, célfoszlányok a fejemben, de azokra még sokat kell készülnöm.
Volt egy gondolat a beszélgetésünk előző részében, ami úgy hangzott, hogy az elméd számára nehezen volt befogadható, hogy az eddigi leghosszabb távodhoz képest dupla akkorát teljesíts és jó lett volna, ha meg tudsz futni egy köztes versenyt is. Mesélsz erről kicsit?
Korábban gyakran alkalmaztam azt a módszert, hogy az újabb, nagyobb, nehezebb táv előtt, a felkészülési időszakban megcsináltam adott táv 70-80 százalékát, így a versenyen már csak a maradék 20-30 százalékot kellett behoznom, amire könnyen rá tudtam mondani, hogy ez nem is olyan sok. Most sajnos nem volt lehetőségem egy 160 km-es verseny beiktatására, mivel arra is sokat kellett volna készülni és nagy regenerációs időszakot kíván meg. Ezt a trükköt egyébként bármilyen kitűzött célra rá lehet húzni! Előre próbáljuk meg megoldani a 70-80 százalékot és így a kisebb, fennmaradó részt könnyebb lesz menet közben behozni.
Péter teljesítménye önmagában is óriási, de igazán csodálatra méltóvá attól válik, hogy emberekre van hatással. Inspirál, motivál, erőt ad egy ilyen tett. Akár „csak” arra indít, hogy mégis lemenj futni, ha épp nem lenne kedved, akár az egyik mondata nyomán változtatsz a szemléleteden. Mert a legtöbb, amit a világért tehetünk, az ez: pozitív hatással lenni másokra.
