A felsőoktatásban rejlő tudás kihasználása és hasznosítása vállalati szinten

Új taggal bővült a Mastermind csoport, Lévai Róbert is csatlakozott hozzánk. Épp profilváltás közben van, mesélt az új szolgáltatásáról, az indulás kihívásairól, és szabadidős tevékenységeiről is.
febr 11, 2021

Lévai Róbert személyében újabb tagot köszönthetünk a Bizalmi Kör Mastermind csoporton belül. Ennek apropóján Róberttel is elkészítettük az ilyenkor szokásos bemutatkozó interjút:

„Gyakorlatilag épp egy profilváltás kellős közepén vagyok. Egészen az elmúlt időszakig oktatáshoz, illetve oktatásfejlesztéshez kapcsolódó, Uniós projekteken keresztül megvalósuló szakértői tevékenységeket folytattam.

Ennek keretei között elsősorban interjús, kérdőíves, fókuszcsoportos, vagyis adat alapú vizsgálatok kivitelezésében tevékenykedtem. Az így kapott eredmények alapján tettünk aztán mindig javaslatot az adott témára.

Az így megszerzett tudást szeretném most a kis- és középvállalkozások irányába átültetni.”

Róbert kicsit mélyebben is belement a tervezett szolgáltatás részleteibe és hozzáadott értékébe:

„A szolgáltatás és a metódus lényege, hogy adat alapú folyamatok és interjúk segítségével precíz és alapos felméréseket végzünk egy-egy speciális terület sajátosságairól. Majd aztán ennek alapján javaslatokat tudunk tenni a belső fejlesztési és stratégiai irányokhoz kapcsolódóan.

Ezen belül egyébként szeretnék kiemelten foglalkozni a kutatás-fejlesztéssel és az innovációval, miközben az ezekhez vezető út kialakítása is a terveim között szerepel.

A mostani periódust nevezhetjük akár profilváltásnak, vagy piacra lépésnek is. Eddig ugyanis mindig kiemelt projektek különböző megvalósítási fókuszai voltak a porondon, ezeken keresztül jöttek a különféle munkák és projektek.”

Egy formálódó projektről van szó, úgyhogy a csapat összetételét tekintve most még tervekről lehetett beszélgetni:

„Jelenleg egyszemélyben csinálom magát a szolgáltatást, tehát projekt alapon működik, ugyanakkor egészen széles szakértői és alvállalkozói körrel van szoros együttműködés. Általában az adott feladathoz mérten keresem meg és rakom össze a csapatot.

Amikor majd kialakul folytonosság, akkor egy-két alkalmazottal tervezem majd a közös munkát, mindig a partneri igényhez mérten alakítva a struktúrát.”

Róbert mesélt nekünk arról is, hogy az új szolgáltatás beindítása kapcsán milyen kihívásokkal szembesül mostanság:

„Alapvetően felsőoktatás kutatással indult a szakmai utam. Fontos tudni, hogy Magyarországon nincs megfelelően kihasználva a felsőoktatásban rejlő magasszintű tudás, vagyis a piaci és gazdasági hasznosítás hiányzik.

Egyfajta hiánypótló jelleggel ennek az összekapcsolását szeretném megvalósítani. Ráadásul ez a jelenség sokszor problémákat is okoz az érintetteknek, úgyhogy a megoldásban tudok segíteni.

Kihívást jelent ugyanakkor, hogy a szakmai elképzelést miként tudom a piacra vinni. Vagyis hogyan tudom úgy megteremteni magát a szolgáltatást, hogy az számomra és a partnerek számára is értéket teremtsen. Többek között ezért is csatlakoztam a mastermind csoporthoz, hiszen néhány külsős szem hozzáadott értéke igencsak sokat érhet.”

Tanulás és sport – ezek jelentik a feltöltődést Róbert számára a szabadidőben, természetesen a család mellett:

„A szabadidős tevékenységeket illetően a hobbim a futás és az olvasás, amikre az utóbbi időben kevesebb kapacitás jut két kisgyermek és a munka mellett. Viszont nagyon szeretnék elkezdeni golfozni, komolyan érdekel és vonz is ez a sport.

Emellett fontos számomra, hogy mindig tanulni tudjak valami újat. Például egyetemi képzésen is részt veszek éppen. Szeretek tanulni olyan dolgokról, ami éppen érdekel és foglalkoztat.”



Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.