A tömítőanyagok, ragasztók és poliuretán habok legnagyobb európai gyártójának képviseletében

Oltyán János személyében egy tapasztalt és sokat látott cégvezetőt köszönthetünk itt a Bizalmi Körön belül, aki több mint 20 éve dolgozik már cégvezetőként a Soudal Magyarország folyamatos fejlődésén és profitábilis működésén. A vele készített bemutatkozó interjúban – többek között – volt szó az erőteljes növekedéssel járó kihívásokról, a hatékony marketing erejéről, illetve tapasztalatmegosztásról is: „A belga székhelyű Soudal Csoport hazai képviselete vagyunk, amely egyébként a tömítőanyagok, ragasztók és poliuretán habok legnagyobb európai gyártójának számít. Ezen kívül szilikonok és akriltömítők gyártásával is foglalkozunk a professzionális, valamint lakossági felhasználók és a DIY szegmens részére. Meglehetősen széles tehát a termék portfólió és sok az innovatív termék. Mindezen felül igyekszünk a vevőink részére komplex támogatást nyújtani oktatásban, technikai support és a felhasználás terén. Erősek a multi kihelyezéseink és egészen sokat fejlődtünk marketingben is. Nagy segítséget jelent persze ebben a 2 éve nálunk dolgozó és a déli-balkáni területekért felelős marketinges munkatársunk is. Mondhatom, hogy a regionális központ irányába haladunk elég erősen.” János mesélt nekünk annak a körülményeiről is, ahogyan bő 20 évvel ezelőtt a hazai képviselet első emberévé vált: „1999-ben a HVG-ben szerepelt maga a cég vezetésére vonatkozó hirdetés, amire jelentkeztem. A kiválasztás folyamatában kifejezetten jól jött a német nyelvtudásom. Mivel az NDK-ban nevelkedtem, ennek […]
szept 8, 2021

Oltyán János személyében egy tapasztalt és sokat látott cégvezetőt köszönthetünk itt a Bizalmi Körön belül, aki több mint 20 éve dolgozik már cégvezetőként a Soudal Magyarország folyamatos fejlődésén és profitábilis működésén.

A vele készített bemutatkozó interjúban – többek között – volt szó az erőteljes növekedéssel járó kihívásokról, a hatékony marketing erejéről, illetve tapasztalatmegosztásról is:

„A belga székhelyű Soudal Csoport hazai képviselete vagyunk, amely egyébként a tömítőanyagok, ragasztók és poliuretán habok legnagyobb európai gyártójának számít. Ezen kívül szilikonok és akriltömítők gyártásával is foglalkozunk a professzionális, valamint lakossági felhasználók és a DIY szegmens részére.

Meglehetősen széles tehát a termék portfólió és sok az innovatív termék. Mindezen felül igyekszünk a vevőink részére komplex támogatást nyújtani oktatásban, technikai support és a felhasználás terén.

Erősek a multi kihelyezéseink és egészen sokat fejlődtünk marketingben is. Nagy segítséget jelent persze ebben a 2 éve nálunk dolgozó és a déli-balkáni területekért felelős marketinges munkatársunk is. Mondhatom, hogy a regionális központ irányába haladunk elég erősen.”

János mesélt nekünk annak a körülményeiről is, ahogyan bő 20 évvel ezelőtt a hazai képviselet első emberévé vált:

„1999-ben a HVG-ben szerepelt maga a cég vezetésére vonatkozó hirdetés, amire jelentkeztem. A kiválasztás folyamatában kifejezetten jól jött a német nyelvtudásom. Mivel az NDK-ban nevelkedtem, ennek köszönhetően a németül remekül beszélő belgákkal már a kezdetektől könnyen megtaláltam a hangot.

1999 májusa óta működik tehát a cég. Ugyebár én voltam az első ember, de mára eljutottunk oda, hogy 43 munkatárssal dolgozunk és mintegy 2 ezer céggel tartjuk a kapcsolatot. Logisztikai, pénzügyi, marketing, értékesítési és ügyfélszolgálati divízió egyaránt működik nálunk.

Habár a szervezeti ábránk eléggé lapos, az eredményességünk kulcsa egyértelműen a kiváló csapatnak és az ütőképes munkavégzésnek köszönhető.”

Bár a Soudal Magyarország forgalmának kedvezett a pandémia, ugyanakkor a megnövekedett kereslet generálta elakadások áthidalására igencsak jól jön mindenféle tapasztalatmegosztás a Bizalmi Körön belül:

„Nálunk a Covid-19 helyzet gyakorlatilag rekord bevételeket generált. Ennek a pozitív hozadékán túl az alapanyag ellátást megoldani nem egyszerű feladat. Sőt, a torlódások mellett még árat is fogunk emelni, úgyhogy tényleg nem egyszerűe ennek a kezelése.

Nemcsak ezzel kapcsolatban jöhet jól mindennemű tapasztalat és meglátás akár itt a Bizalmi Körön belül. Idén várhatóan átlépjük majd az 5 milliárd feletti éves forgalmat, úgyhogy ez a volumen is magában rejt bizonyos kihívásokat.

Terveink szerint egy trade marketinges kollégával bővülünk nemsokára. Szívesen beszélgetnék olyan cégvezetővel is,  aki vett már fel trade marketingest és jól ismeri a fontosabb kritériumokat.”

A beszélgetés vége felé pedig egyrészt a Bizalmi Körhöz történő csatlakozás körülményei, másrészt a János által preferált szabadidős tevékenységek kerültek szóba:

„Egyrészt a Facebookon találkoztam a Bizalmi Kör tartalmaival, másrészt egészen sok ismerős cégvezető mondott pozitív dolgokat a klubtagságról. Úgy gondolkodtam, hogyha nekik van mit keresniük, akkor jó eséllyel nekem is lehet hozzáadott értéke a tagságnak és remélhetőleg én is tudok segíteni másoknak.

Munka mellett egyébként szabadidős tevékenység címszóval a zenélés jelenti a kikapcsolódás forrását. De szívesen rajzolok is, emellett pedig karitatív dolgokat is csinálok, ezekben tudok igazán ellazulni.”



Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.