Profi segítség a borok, pezsgők és párlatok világában való eligazodáshoz

Erős a gyanúnk, hogy Mózsa Áron jelenlétének köszönhetően a közelgő Bizalmi Kör klubvacsorák alkalmával nem okozhat majd fennakadást a „milyen bort fogyasszunk” kérdés megválaszolása. Vele készíthettünk nemrégiben bemutatkozó interjút róla, a vállalkozói gondolkodásáról és múltjáról, illetve az általa vezetett Borsuttogó Kft. szolgáltatásairól: „A Borsuttogó Kft.-nél egyaránt foglalkozunk bor kis- és nagykereskedelmével, illetve kóstoló rendezvények szervezésével és megtartásával. Utóbbit akár önállóan, akár megrendelésre is kivitelezzük, beleértve a gourmet eseményeket, zenés boresteket és a klasszikus borvacsorákat. Ezek az események egyaránt kínálnak nagyszerű alkalmat a lazításhoz, ahogyan az üzletépítés hatékony eszközeként is igényelhetők. Tehát a boros eseményeink baráti találkozóként, illetve üzleti rendezvényként is funkcionálnak. Ezen felül 15-200 fős partyk behangolásában, vagyis a ráhangolódás szakaszában is szívesen segítünk. Ilyen jellegű feladatra magánszemélyek és cégek is gyakran kérnek fel minket.” Képletesen fogalmazva a Borsuttogó Kft. webáruházából inkább a letöltés, mintsem a pohárba kitöltés lehet a járható út: „Ez abszolút tudatos. Szeretjük ugyanis, ha a vevőink először megkóstolják a kiválasztott borokat, pezsgőket vagy párlatokat. Utóbbiakat egyébként azért építjük be fokozatosan a portfólióba, hogy alternatívát kínálhassunk a fogyasztóinknak. A Borsuttogó Kft.-nél kiemelten ügyelünk rá, hogy a pohárba kerülő italainkban kétségtelenül legyen némi izgalom. Ennek szellemében külföldi borok találhatók meg a kínálatunkban, amik idehaza nem készíthetők ugyanabban a […]
szept 23, 2021

Erős a gyanúnk, hogy Mózsa Áron jelenlétének köszönhetően a közelgő Bizalmi Kör klubvacsorák alkalmával nem okozhat majd fennakadást a „milyen bort fogyasszunk” kérdés megválaszolása.

Vele készíthettünk nemrégiben bemutatkozó interjút róla, a vállalkozói gondolkodásáról és múltjáról, illetve az általa vezetett Borsuttogó Kft. szolgáltatásairól:

„A Borsuttogó Kft.-nél egyaránt foglalkozunk bor kis- és nagykereskedelmével, illetve kóstoló rendezvények szervezésével és megtartásával. Utóbbit akár önállóan, akár megrendelésre is kivitelezzük, beleértve a gourmet eseményeket, zenés boresteket és a klasszikus borvacsorákat.

Ezek az események egyaránt kínálnak nagyszerű alkalmat a lazításhoz, ahogyan az üzletépítés hatékony eszközeként is igényelhetők. Tehát a boros eseményeink baráti találkozóként, illetve üzleti rendezvényként is funkcionálnak.

Ezen felül 15-200 fős partyk behangolásában, vagyis a ráhangolódás szakaszában is szívesen segítünk. Ilyen jellegű feladatra magánszemélyek és cégek is gyakran kérnek fel minket.”

Képletesen fogalmazva a Borsuttogó Kft. webáruházából inkább a letöltés, mintsem a pohárba kitöltés lehet a járható út:

„Ez abszolút tudatos. Szeretjük ugyanis, ha a vevőink először megkóstolják a kiválasztott borokat, pezsgőket vagy párlatokat. Utóbbiakat egyébként azért építjük be fokozatosan a portfólióba, hogy alternatívát kínálhassunk a fogyasztóinknak.

A Borsuttogó Kft.-nél kiemelten ügyelünk rá, hogy a pohárba kerülő italainkban kétségtelenül legyen némi izgalom. Ennek szellemében külföldi borok találhatók meg a kínálatunkban, amik idehaza nem készíthetők ugyanabban a minőségben.

Kizárólagosan forgalmazzuk a termékeink 95%-át, gondosan ügyelve a minőség szempontjából támasztott magas követelményekre.”

Több évtizednyi tapasztalat és állhatatos munka áll Áron és Parraghy Bea okleveles borbíráló mögött, ugyanakkor a szavaiból egyértelműen kitűnik, hogy szeret minőségi borokkal foglalkozni: 

„Gyakorlatilag 20 éves korom óta borral foglalkozom, sokáig szerződéses alapon nagyobb vállalatoknak, illetve most már 7 éve a Borsuttogó Kft. keretein belül. Szerettem volna a saját lábamon állni, egyébként is jellemző rám, hogy szeretem a saját magunk által kitaposott ösvényeket járni.

Egy jól kirajzolódó íve van a vállalkozásunknak. Csakis olyan eseményeket vállalunk el és valósítunk meg, amiben jól érezzük magunkat. Szerintem ez kiemelten fontos egy szolgáltató cégnél.

El lehet képzelni azt a borvacsorát, ahol a szolgáltató vidámság és lelkesedés helyett semmitmondó ábrázattal van jelen.”

Ügyfélcentrikusság és diszkréció – kiemelten fontos pillérek ezek, amelyek Áron és a csapat számára is iránytűként szolgálnak a szolgáltatás nyújtása kapcsán:

„Gyakorlatilag az elnevezés is hűen utal rá, hogy az elmúlt közel 30 év tapasztalatait osztjuk meg a minket választó vendégekkel és ügyfelekkel. Elvégre több száz bort kóstolunk meg éves szinten, ennek köszönhetően a fogyasztóinknak már egy leválogatott kollekcióból segítünk választani, időt és pénzt spórolva nekik ezáltal.

A Borsuttogó Kft.-nél ényegesnek tartjuk továbbá, hogy bizalmi alapon történjen a borkereskedelem. Habár a 90-es években is a legfelső réteg igényeit szolgáltam ki, a „ki, miből, mennyit rendelt” kérdéseket mindig diszkréten és bizalmi alapon kezeltem.

Tőlünk bátran lehet kérdezni és kifejezetten szeretjük, ha segíthetünk a borválasztás kapcsán. Minden jelölt borunkból van raktáron és törekszünk rá, hogy 48 órás határidőn belül asztalra kerüljenek a megrendelt borok.

Sőt, igény szerint a csomagolás, illetve a céges ajándékozás kapcsán is segítünk. Úgy tapasztalom, hogy a bizalmi alapú, diszkrét és ügyfélcentrikus hozzáállás nem megy ki a divatból.”



Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.