Miként segíthet egy felkészült mastermind csoport abban, hogy a milliárd feletti volumen kezelése is megoldott legyen?

Képzelj el egy mesterelme csoportot, ahol nagyjából hasonló nagyságrendű cégek vezetői ötletelnek olyan feladatok áthidalásában, mint például a drasztikusan megnövekedett forgalom kezelése. Ahol mindenki szinte egy cipőben jár, értitek a másik problémáját, és kölcsönösen segítitek egymást. Káplár Kornél, a Káplár Fatelep Kft. tulajdonosa pontosan ilyesmiről mesélt nekünk azzal együtt, hogy a vállalkozását is bemutatta a vele készített klubtag interjú keretei között: „Építőipari faanyagokkal kereskedünk országos szinten. Mindezt három webshoppal és 5 különálló telephellyel látjuk el, immáron több mint 15 éve. Magyország területén belül mindenhová szállítunk, ez az egyik erősségünk. Eleinte úgymond B2B fronton szolgáltuk ki az igényeket, tehát főként kivitelező cégeknek szállítottunk. Néhány éve viszont az igényekhez igazodva már inkább a lakosság felé nyitunk, ők a fő felvevő partnereink.” Az országos szintű kiszolgálás csak az egyik erősség, ugyanis a Káplár Fatelepnél időben sikerült felismerni az e-kereskedelemben rejlő komoly potenciált: „Miközben a webes értékesítés a mi piacunkon kevésbé elterjedt, mi már 2012 óta árulunk a webshopjaikban. Tehát szűk egy évtizede fejlesztjük az online értékesítésünk hatékonyságát, logisztikai rendszerrel és saját autóflottával megtámogatva mindezt. Két éven belül az a célunk, hogy minden magyarországi településtől legfeljebb 150 km-re legyen telephelyünk. Ehhez viszonyítva most 70%-nál tartunk. Az online sales és a vele kapcsolatos tapasztalat óriási […]
okt 20, 2021

Képzelj el egy mesterelme csoportot, ahol nagyjából hasonló nagyságrendű cégek vezetői ötletelnek olyan feladatok áthidalásában, mint például a drasztikusan megnövekedett forgalom kezelése.

Ahol mindenki szinte egy cipőben jár, értitek a másik problémáját, és kölcsönösen segítitek egymást.

Káplár Kornél, a Káplár Fatelep Kft. tulajdonosa pontosan ilyesmiről mesélt nekünk azzal együtt, hogy a vállalkozását is bemutatta a vele készített klubtag interjú keretei között:

„Építőipari faanyagokkal kereskedünk országos szinten. Mindezt három webshoppal és 5 különálló telephellyel látjuk el, immáron több mint 15 éve. Magyország területén belül mindenhová szállítunk, ez az egyik erősségünk.

Eleinte úgymond B2B fronton szolgáltuk ki az igényeket, tehát főként kivitelező cégeknek szállítottunk. Néhány éve viszont az igényekhez igazodva már inkább a lakosság felé nyitunk, ők a fő felvevő partnereink.”

Az országos szintű kiszolgálás csak az egyik erősség, ugyanis a Káplár Fatelepnél időben sikerült felismerni az e-kereskedelemben rejlő komoly potenciált:

„Miközben a webes értékesítés a mi piacunkon kevésbé elterjedt, mi már 2012 óta árulunk a webshopjaikban. Tehát szűk egy évtizede fejlesztjük az online értékesítésünk hatékonyságát, logisztikai rendszerrel és saját autóflottával megtámogatva mindezt.

Két éven belül az a célunk, hogy minden magyarországi településtől legfeljebb 150 km-re legyen telephelyünk. Ehhez viszonyítva most 70%-nál tartunk. Az online sales és a vele kapcsolatos tapasztalat óriási versenyelőnyt jelent, sok lépéssel a versenytársak elé juttatva minket.”

Ami egészen komoly eredményekben és növekedésben manifesztálódik, annak minden szépségével és kihívásával együtt:

„Mintegy 25-30 fős a csapat létszáma. Érsekvadkerten, Óbudán, Győrben, Miskolcon és Vácon is működik raktárunk. Vácon található egyébként a központunk is, itt történik az adminisztráció, illetve a vezetőség és a sales is itt dolgozik.

A faanyagok szeretete egyébként családi vonás, hiszen dédnagyapámtól kezdve nálunk mindenki fával dolgozott. A fa tehát adott volt, ezt sikerült kombinálni egy közgazdász diplomával informatika szakon.

Az informatikai és a közgazdasággal kapcsolatos ismeretek pedig nagyszerű alapot jelentenek ahhoz, hogy a cég flottul működjön.”

Kornél régóta ismeri már a Bizalmi Kör közegét, viszont a tavalyi évtől kezdve egészen újfajta kihívások miatt nyitott a mesterelme csoportunk felé:

„Emlékszem, hogy 7-8 éve még az üzleti reggeli formátumnak is résztvevője voltam. Utána kisebb-nagyobb megszakítások jöttek, de tavaly egészen újfajta kihívásokkal szembesültünk.

Sikerült átlépnünk az 1 milliárd forintos éves árbevételt. Soha nem dolgoztam még ekkora volumenben működő céggel, úgyhogy emiatt számított nagyszerű lehetőségnek egy asztalhoz ülni olyan vállalkozások vezetőivel, akik már lefutották a rám váró köröket.”

A Bizalmi Kör, illetve a mastermind hozzáadott értékét Kornél a következőképp fogalmazta meg:

„Teremt egy optimális közeget, amiben hasonló szintű cégvezetőkkel tudunk célzottan beszélgetni. Miközben egyébként hasonló cipőben járunk, egymás tapasztalataiból is rengeteget tanulunk.

Tavaly év vége felé indult a mastermind csoportunk, és mondhatni felül is múlta a várakozásaimat. Szerencsére építőipar fókuszú a csoport, hiszen mindenkinek a tevékenysége  kötődik így vagy úgy a területhez.

2021 első felében például a növekvő építőipaanyag árak miatt általános válsághelyzetről szóltak a hírek az ágazaton belül. A mastermind viszont rávilágított arra, hogy nem vagyunk egyedül, szinte mindenki ugyanabban a cipőben jár, ezért egymást segítve tudtunk reagálni a gyorsan változó időszakban.”

Kornél arról is mesélt nekünk, hogy bizony az intenzív növekedés hatására is adódhatnak egészen komoly, ezzel együtt pedig megoldandó kihívások:

„Részben a Covid-19 helyzet hatására is óriási növekedést sikerült produkálnunk, hiszen egyre több tényező terelte az embereket az online vásárlás irányába. Idén mintegy 50% körüli növekedésre számíthatunk.

Ezt a drasztikus növekedést még egy kisebb cégnél sem könnyű menedzselni, a mi volumenünkben pedig kifejezetten nehéz. Úgyhogy emiatt is hálás vagyok a mastermind csoport adta lehetőségek miatt.

Olyan cégvezetőkkel tudjuk megbeszélni a felmerülő problémákat, akik rendelkeznek a releváns és szükséges tapasztalattal.”



Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.