Ínycsiklandó torták és sütemények kedves kiszolgálással

A néhány hónapja Bizalmi Kör klubtagnak számító Biró Levente, illetve az általuk vezetett EGY CSIPET Kft. ékes példája annak, mennyire sokat jelentet a minőségi termék mellé társított elsőrendű szolgáltatás. Többek között erről is, no meg a Bizalmi Körös tapasztalatairól kérdeztük őt az alábbi interjúban: „Az Egy csipet tortát közel 7 éve alapítottuk az üzlettársammal, Horváth Alexandrával. Szandra a szakmai részért felel, én pedig a gazdasági ügyeket intézem. Kezdetben egy konferenciahotel és egy-két kisebb étterem kiszolgálása voltak a napi feladataink, hiszen ekkor még a márkát kevesen ismerték. Az idő előrehaladtával folyamatosan építettük a brandünket és a fő cél az volt, hogy lakossági vonalon meghatározó tényező legyünk a cukrászatban, akiknek küldetéstudata, hogy a megrendelőiket prémium minőségű tortákkal és desszertekkel szolgálják ki. Aztán szép lassan egyre több megkeresés érkezett, magánemberektől és cégektől egyaránt. Az  éves eladások 70%-os aránya lakossági, 30%-a pedig céges megkeresések útján érkezik. Jelenleg a 17. kerületi műhelyünkben esküvői torták és desszertek, illetve szülinapi torták és egyéb sütemények készítése a profil, melyeket igény esetén, az egész ország területén belül kiszállítjuk.” Az Egy csipet torta története arra is kiváló példa, hogyan tud úgymond egy „szerelem projekt” komplex vállalkozássá fejlődni:  „Annak idején a nulláról indultunk. Olyan vizekre eveztünk, ahol nem nagyon járt senki […]
nov 10, 2021

A néhány hónapja Bizalmi Kör klubtagnak számító Biró Levente, illetve az általuk vezetett EGY CSIPET Kft. ékes példája annak, mennyire sokat jelentet a minőségi termék mellé társított elsőrendű szolgáltatás.

Többek között erről is, no meg a Bizalmi Körös tapasztalatairól kérdeztük őt az alábbi interjúban:

„Az Egy csipet tortát közel 7 éve alapítottuk az üzlettársammal, Horváth Alexandrával. Szandra a szakmai részért felel, én pedig a gazdasági ügyeket intézem. Kezdetben egy konferenciahotel és egy-két kisebb étterem kiszolgálása voltak a napi feladataink, hiszen ekkor még a márkát kevesen ismerték. Az idő előrehaladtával folyamatosan építettük a brandünket és a fő cél az volt, hogy lakossági vonalon meghatározó tényező legyünk a cukrászatban, akiknek küldetéstudata, hogy a megrendelőiket prémium minőségű tortákkal és desszertekkel szolgálják ki.

Aztán szép lassan egyre több megkeresés érkezett, magánemberektől és cégektől egyaránt. Az  éves eladások 70%-os aránya lakossági, 30%-a pedig céges megkeresések útján érkezik. Jelenleg a 17. kerületi műhelyünkben esküvői torták és desszertek, illetve szülinapi torták és egyéb sütemények készítése a profil, melyeket igény esetén, az egész ország területén belül kiszállítjuk.”

Az Egy csipet torta története arra is kiváló példa, hogyan tud úgymond egy „szerelem projekt” komplex vállalkozássá fejlődni: 

„Annak idején a nulláról indultunk. Olyan vizekre eveztünk, ahol nem nagyon járt senki az ismerősi körünkből, így nem voltak segédanyagok, a saját hibáinkból tanultunk. Az Egy csipet torta kezdetben egy „blogként” funkcionáló Facebook oldalként működött, ahova a társam, Szandra feltöltötte a barátoknak és ismerősöknek készített torták fotóit.

Aztán próbaként lehetővé tettük az üzenetküldés funkciót, egy idő után pedig rendszeresen jöttek a megkeresések, a desszertek iránti érdeklődések. Ekkor (2015. augusztusában) kezdtük el egy baráti segítségnek köszönhetően a professzionális körülmények kialakítását, és 4 hónappal később már a jelenlegi „otthonunkból” történt a megrendelői igények kiszolgálása.”

Levente elmondása szerint kezdetektől fogva figyelnek rá, hogy a termékek kifogástalan minőségén túl a szolgáltatás szempontjából is a lehető legjobbat nyújtsák:

„Számunkra mindenképp jól jött, hogy a 2015-ös év tájékán az esküvőiparban is történt egy komolyabb változás. A párok nemcsak szép, de finom tortákat is szerettek volna. Szandra és a négy cukrászlányunk pedig azóta is folyamatosan új ötletek és új kollekciók kidolgozásán szorgoskodik.

Szerelem márka lett az Egy csipet torta, azt lehet mondani. Persze tudatosan odafigyelünk rá, hogy prémium alapanyagok használata mellett a szolgáltatás minősége is ötcsillagos legyen. A tökéletességre való törekvés, és a legjobb tudásunk szerinti munkavégzés mellett a kedvesség, figyelmesség, odaadás nálunk alapvető értékek.”

Ahogy azt sejteni lehet, a Covid-19 helyzet nem könnyítette meg túlságosan az Egy csipet torta fejlődését és mindennapjait:

„Egyik napról a másikra a számunkra kiemelten fontos rendezvények és esküvők leálltak, nekünk pedig egyharmadára esett a forgalmunk. Muszáj volt tehát új termékek és szolgáltatás kialakításán törni a fejünket, hogy egyben tudjuk tartani a csapatot.

2020. elején még a cukrászda nyitásának tervein dolgoztunk, aztán hirtelen a túlélés lett az elsődleges feladatunk. Persze a grandiózus célokat nem adtuk fel, legfeljebb kicsit később érjük el őket. Részben emiatt is, a fejlődés céljából csatlakoztam a Bizalmi Körhöz és a mesterelme csoporthoz.

Egyszerűen nem volt olyan közeg, ahol lehetőség nyílt volna a tapasztalatmegosztásra és ötletelésre. A mastermind alkalmakon kapott ötleteket alkalmazva viszont folyamatos a fejlődés, és gyorsabban jutunk egyről a kettőre.”

Végezetül szokás szerint a munka mellett preferált időtöltésről kérdezősködtünk Leventénél:

„Körülbelül 3 hónapja kezdtem el dobolni, rendkívüli módon pihentet és kikapcsol. Ezen felül a természet, illetve a gasztronómia is közel áll az érdeklődésemhez. Két hét múlva például egy szakács iskolában fogok kezdeni.

Szintén az önfejlesztéshez köthető, hogy szívesen olvasok inspirációs könyveket és életrajzokat sikeres emberekről.”



Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.