„A hozzáállás az az apróság, amely mindent megváltoztat.”

Ezúttal Dorcsinecz Balázzsal volt szerencsénk bemutatkozó interjút készíteni annak apropóján, hogy immáron ő is Bizalmi Kör klubtagnak mondhatja magát. A cikkben nemcsak az általa vezetett Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft-ről lesz szó, hanem arról a markáns átalakításról is, aminek az eredményeként – remélhetően – önműködőbbé válhat maga a vállalkozás: „Alapvetően mezőgazdasági tevékenységet folytatunk, ami alá több minden is tartozik. Egyrészt a termelés, leginkább a vetőmag előállításra fókuszálva. Emellett az állattartás is fontos eleme a tevékenységünknek, van egyszarvasmarha és egy  sertéstelepünk. Harmadrészt pedig a kertészeti üzletágunk is számottevő, beleértve friss fogyasztási és feldolgozó ipari zöldségeket.  Termelés részeként állattartó telepünk részére a takarmány előállítását is. Úgyhogy azt lehet mondani, hogy tényleg sok mindennel foglalkozunk a mezőgazdaságon belül.” Mégpedig egészen komoly volumenben és létszámban: „A pontos munkavállalói létszám meghatározása összetettebb mivel a mezőgazdaságban ugyanis speciális törvényi szabályozások betartása szükséges, ezért az általunk folytatott tevékenységek több cég keretében van megszervezve.  Az állandó létszámunk 120-130 munkavállaló. Ez a kapacitás pedig tavasztól őszig az időszakos munkák maradéktalan elvégzésének céljából ki tud egészülni egy komolyabb idénymunkás réteggel is.” Balázs elmondása szerint az elmúlt évek komoly szervezeti és strukturális változást jelentettek a cég életében: „Mondhatni épp a generációváltás vége felé járunk. A Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft-t még 1993-ban alapította édesapám öt […]
nov 12, 2021

Ezúttal Dorcsinecz Balázzsal volt szerencsénk bemutatkozó interjút készíteni annak apropóján, hogy immáron ő is Bizalmi Kör klubtagnak mondhatja magát.

A cikkben nemcsak az általa vezetett Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft-ről lesz szó, hanem arról a markáns átalakításról is, aminek az eredményeként – remélhetően – önműködőbbé válhat maga a vállalkozás:

„Alapvetően mezőgazdasági tevékenységet folytatunk, ami alá több minden is tartozik. Egyrészt a termelés, leginkább a vetőmag előállításra fókuszálva. Emellett az állattartás is fontos eleme a tevékenységünknek, van egyszarvasmarha és egy  sertéstelepünk.

Harmadrészt pedig a kertészeti üzletágunk is számottevő, beleértve friss fogyasztási és feldolgozó ipari zöldségeket. 

Termelés részeként állattartó telepünk részére a takarmány előállítását is. Úgyhogy azt lehet mondani, hogy tényleg sok mindennel foglalkozunk a mezőgazdaságon belül.”

Mégpedig egészen komoly volumenben és létszámban:

„A pontos munkavállalói létszám meghatározása összetettebb mivel a mezőgazdaságban ugyanis speciális törvényi szabályozások betartása szükséges, ezért az általunk folytatott tevékenységek több cég keretében van megszervezve. 

Az állandó létszámunk 120-130 munkavállaló. Ez a kapacitás pedig tavasztól őszig az időszakos munkák maradéktalan elvégzésének céljából ki tud egészülni egy komolyabb idénymunkás réteggel is.”

Balázs elmondása szerint az elmúlt évek komoly szervezeti és strukturális változást jelentettek a cég életében:

„Mondhatni épp a generációváltás vége felé járunk. A Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft-t még 1993-ban alapította édesapám öt társával együtt. Jómagam 10 éve csatlakoztam a vállalkozás kötelékébe.

Aztán a tavalyi év közepéig zárult le az a kivásárlás, aminek az eredményeként 99,4%-os arányban családi tulajdonba került a cég. Ezzel párhuzamosan pedig édesapám is adja át nekem a feladatait. Nincs messze tehát a célegyenes a generációváltásra vonatkozóan.”

Ahogy arról Balázs is mesélt, a generációváltáson kívül másfajta átalakulás sikeres megvalósításán is dolgoznak a csapattal:

„Ami mostanság leginkább foglalkoztat, hogy a szervezetet próbáljuk minél jobban átalakítani. Úgy is mondhatjuk, hogy a kollégáknál is történik egyfajta generációváltás. Azon túl persze, hogy egyes munkakörök a fiatalokhoz kerülnek, a vállalati kultúra és szerveződés szintjén is igyekszünk előre lépni.

Szaktanácsadóval dolgozunk együtt annak érdekében, hogy a problémamegoldás, illetve a hozzáállás szintjén is fejlődjön mindenki a cégen belül. Olyan irányba szeretnénk mozdulni, hogy ne a cégvezetés napi teendője legyen sok olyan feladat.

Önműködővé szeretnénk tenni a vállalkozást, hogy vezetői szinten az időt inkább a stratégia kérdéseire fordíthassuk.”

Mindez rengeteg munkával és energiaráfordítással jár, úgyhogy Balázs életében nem is igazán jut hely hobbiknak:

„Rengeteget vagyok bent, sokat dolgozom, a szabadidőm nagy részét igyekszem a családommal tölteni. Amikor tehát nem dolgozom, akkor leginkább a családommal szeretek lenni.

Amikor tehetem, akkor barátokkal szívesen megyek síelni, régebben az extrém sportok is érdekeltek. De az az igazság, hogy mostanában ezekre nem sok idő jut.”



Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.