Streaming és média tartalmak fejlesztése és támogatása

Dikházi Péter személyében nemcsak a Blue Guava Technology Kft. ügyvezetőjét, hanem immáron a Bizalmi Kör vezetői csoportjának egyik legújabb tagját is köszönthetjük. Ennek örömére készítettük el Péterrel az ilyenkor szokásos bemutatkozó interjút: „Alapvetően média streaming technológiák fejlesztésével foglalkozunk. Két nagyobb projektünk csenghet ismerősen a referenciáink közül: az RTL MOST, illetve az HBO GO európai, ázsiai és latin amerikai fejlesztéseit mi csináltuk, illetve a SONY-nak is csináltunk hasonló fejlesztéseket. A streaming alkalmazások az end to end folyamatainak a kivitelezésében működünk közre. A munkánk eredménye a tartalmak megfelelő helyekre történő feltöltése, ezek kategorizálása, illetve az eljuttatása a megfelelő alkalmazásokhoz, kiegészítve az alkalmazásfejlesztés teendőivel. Az úgynevezett core csapaton túl speciális tudással rendelkező fejlesztőink dolgoznak a háttér logika feladatain. Az infrastruktúrát és automatizációt megint egy külön csapatunk kezeli, az úgynevezett QA csapatunk pedig a minőségellenőrzést végzi.” Péter elmondása szerint messze nem hétköznapi történet vezetett ahhoz, hogy végül a vállalkozói lét mellett tette le a voksát: „2001-et írunk, amikor izraeli cégnél kezdtem dolgozni e-kereskedelmi és informatikai területen. Egy speciális webshop technológia kelet-európai támogatása tartozott volna hozzám, amiben komoly lehetőségek rejlettek. Aztán financiális okok miatt a cég egyik napról a másikra megszűnt. Ezután nem sokkal egy amerikai érdekeltségű cég keresett meg. Itt az egyik projekt miatt […]
júl 1, 2021

Dikházi Péter személyében nemcsak a Blue Guava Technology Kft. ügyvezetőjét, hanem immáron a Bizalmi Kör vezetői csoportjának egyik legújabb tagját is köszönthetjük. Ennek örömére készítettük el Péterrel az ilyenkor szokásos bemutatkozó interjút:

„Alapvetően média streaming technológiák fejlesztésével foglalkozunk. Két nagyobb projektünk csenghet ismerősen a referenciáink közül: az RTL MOST, illetve az HBO GO európai, ázsiai és latin amerikai fejlesztéseit mi csináltuk, illetve a SONY-nak is csináltunk hasonló fejlesztéseket.

A streaming alkalmazások az end to end folyamatainak a kivitelezésében működünk közre. A munkánk eredménye a tartalmak megfelelő helyekre történő feltöltése, ezek kategorizálása, illetve az eljuttatása a megfelelő alkalmazásokhoz, kiegészítve az alkalmazásfejlesztés teendőivel.

Az úgynevezett core csapaton túl speciális tudással rendelkező fejlesztőink dolgoznak a háttér logika feladatain. Az infrastruktúrát és automatizációt megint egy külön csapatunk kezeli, az úgynevezett QA csapatunk pedig a minőségellenőrzést végzi.”

Péter elmondása szerint messze nem hétköznapi történet vezetett ahhoz, hogy végül a vállalkozói lét mellett tette le a voksát:

„2001-et írunk, amikor izraeli cégnél kezdtem dolgozni e-kereskedelmi és informatikai területen. Egy speciális webshop technológia kelet-európai támogatása tartozott volna hozzám, amiben komoly lehetőségek rejlettek. Aztán financiális okok miatt a cég egyik napról a másikra megszűnt.

Ezután nem sokkal egy amerikai érdekeltségű cég keresett meg. Itt az egyik projekt miatt ki kellett volna utaznom az Egyesült Államokba. Viszont a repülőjegyem 2001. szeptember 14-ére szólt. Ellenben a néhány nappal korábbi a történések hatására a befektető a céget bezárta.

Ha nem is amerikai háttérrel, de a vállalkozás immár magyar színekbe, de tovább folytatta a működését, én pedig 2% részesedés ellenében lehetőséget kaptam a csatlakozáshoz. Ez a felállás kicsit már erősítette benne a cégtulajdonosi szemléletet.

Aztán szép lassan megszereztem a többiek százalékait, mondhatni kényszerhelyzetben kezdtem el tudatosan karriert építeni.”

Az inspiráló történet tanulságait Péter a következőképp foglalta össze nekünk: 

„Egy idő után biztossá váltam abban, hogy nem akarok többé mástól függeni. Ebbe az irányba igyekeztem folyamatosan tovább fejleszteni a vállalkozást, és ennek eredményeként értünk el sikereket a hazai, aztán nemzetközi piacon, mostanra pedig szinte csak nemzetközi projektjeink vannak.

Fontos tanulság volt számomra, hogy bízni kell önmagadban. Ma már nyugodtan mondhatom, hogy amiket csinálunk, azzal a tudással és szemléletmóddal kevesen működnek ezen a piacon. Mindezen felül a saját tapasztalataim azt mutatják, hogy a magyar a jég hátán is megél. Magyarként kifejezetten érdekes képességeket kamatoztathatunk az üzleti életben.

Az üzletszerzés, marketing és kereskedelem az a terület, amiben az amerikaiak jelentősebben jobbak nálunk.”

Mivel egy nagy horderejű projekt nemrégiben kifutott, ezért Péterék életében aktuálisan az üzletszerzés jelent nagyobb kihívást:

„Alapvető jellegzetessége a működésünknek, hogy hosszabb távon dolgozunk együtt a partnereinkkel. Az HBO-val (ma már Warner Media) történt együttműködés nemrégiben a végéhez ért, emiatt most másfajta lehetőségeket keresünk.

Nagy kihívást jelent annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy miként tudunk ennek megfelelni, illetve hogyan tudunk több lábat kiépíteni a működésünk stabilizálása végett.”

Az üzleten túl természetesen a feltöltődésre is jut idő, méghozzá egészen speciális érdeklődési kör mellett:

„Rendszerint a cardio, a ciklikus edzés, a test karbantartása a feltöltődés egyik fő forrása az életemben. Illetve meglehetősen étel szerető ember vagyok, rendkívüli módon kedvelem a kulináris élményeket.

Rendszeres blogbejegyzésekkel és konzisztens visszajelzésekkel másfél év leforgása alatt a Tripadvisor TOP 50-es listájára tudtam kerülni. A gasztro blogging, az ételek, helyek és bárok voltak a hobbijaim. Bízom benne, hogy nemsokára újfent hódolhatok ennek a kedvtelésemnek.”



Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.