„Profit First” – avagy sokkal több, mint könyvelői szolgáltatás

Jászberényi Ivett, illetve az általa vezetett OPTITAX Számviteli Kft. remek példa arra, hogy a könyvelés területét tudatosan és tágabban értelmezve milyen komplex értékajánlatot lehet megalkotni az ügyfelek részére. Többek között erről is beszélgettünk vele a bemutatkozó interjú keretei között, aminek az apropója az volt, hogy Ivett nemrégiben csatlakozott hozzánk a Bizalmi Kör vezetői csoportjába: „Alapvetően könyvelés, bérszámfejtés, illetve adótanácsadás terén segítjük az ügyfeleinket, ezek a fő szolgáltatások. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy megbízható kapcsolataink vannak ügyvédekkel, munkajogászokkal, kintlévőségkezelőkkel, könyvvizsgálókkal és környezetvédelmi bevallással foglalkozó partnerünk is van. Tehát ha felmerül az igény, akkor az alapfeladatok ellátásán túl a felsorolt területek mindegyikére tudunk olyan kiváló partnert ajánlani, akikkel régóta dolgozunk együtt.” Sőt, szeptembertől még tovább bővül az igényelhető szolgáltatások köre: “A „Profit First” rendszerrel és módszertannal, ami vállalkozóknak óriási segítség a hatékony pénzkezelési szokások kialakításában. Amerikai tanulmányom során elsajátított tananyag, minden vállalkozó számára segítséget nyújt abban, hogy bonyolult kimutatások nélkül, átlássák a vállalkozásuk pénzügyeit és azonnal pontos döntéselőkészítő információval rendelkezzenek. Ezzel elkerülve a cégben a fizetési nehézségeket. A módszertannal egy év alatt tökéletesíthető a cégen belüli pénzkezelés. Talán a fentiekből is sejthető, hogy Ivették leginkább a tudatos és célorientált vállalkozókkal szeretnek és tudnak igazán eredményesen együtt dolgozni: „Tíz fős irodai csapattal szolgáljuk ki […]
aug 26, 2021

Jászberényi Ivett, illetve az általa vezetett OPTITAX Számviteli Kft. remek példa arra, hogy a könyvelés területét tudatosan és tágabban értelmezve milyen komplex értékajánlatot lehet megalkotni az ügyfelek részére.

Többek között erről is beszélgettünk vele a bemutatkozó interjú keretei között, aminek az apropója az volt, hogy Ivett nemrégiben csatlakozott hozzánk a Bizalmi Kör vezetői csoportjába:

„Alapvetően könyvelés, bérszámfejtés, illetve adótanácsadás terén segítjük az ügyfeleinket, ezek a fő szolgáltatások. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy megbízható kapcsolataink vannak ügyvédekkel, munkajogászokkal, kintlévőségkezelőkkel, könyvvizsgálókkal és környezetvédelmi bevallással foglalkozó partnerünk is van.

Tehát ha felmerül az igény, akkor az alapfeladatok ellátásán túl a felsorolt területek mindegyikére tudunk olyan kiváló partnert ajánlani, akikkel régóta dolgozunk együtt.”

Sőt, szeptembertől még tovább bővül az igényelhető szolgáltatások köre:

“A „Profit First” rendszerrel és módszertannal, ami vállalkozóknak óriási segítség a hatékony pénzkezelési szokások kialakításában. Amerikai tanulmányom során elsajátított tananyag, minden vállalkozó számára segítséget nyújt abban, hogy bonyolult kimutatások nélkül, átlássák a vállalkozásuk pénzügyeit és azonnal pontos döntéselőkészítő információval rendelkezzenek. Ezzel elkerülve a cégben a fizetési nehézségeket. A módszertannal egy év alatt tökéletesíthető a cégen belüli pénzkezelés.

Talán a fentiekből is sejthető, hogy Ivették leginkább a tudatos és célorientált vállalkozókkal szeretnek és tudnak igazán eredményesen együtt dolgozni:

„Tíz fős irodai csapattal szolgáljuk ki az ügyfeleket, az 1999-es kezdés fényében több, mint húsz éve. Számunkra azok a tudatos cégvezetők jelentik az ideális célcsoportot, akik folyamatosan törekszenek a cégük strukturált és hatékony vezetése.

Akik igénylik a rendszeres konzultációkat, az általunk küldött kimutatásokat és fogékonyak a beszélgetéseink során elhangzottak alkalmazására. Tanácsadóként segítjük őket, de az eredményekhez szükség van a nyitottságukra is.”

A „hogy jött a vállalkozás ötlete” kérdésre Ivett nem éppen szokványos választ adott – mi nagyon szerettük a személyes sztorit:

„Anyukám fodrász üzletet vezetett, és a tervei szerint én vettem volna át az üzlet irányítását. Viszont már a gimnázium idején is pontosan tudtam, hogy nem szeretnék fodrászattal foglalkozni.

Irodai munkára vágytam, aminek a keretei között nyugodtan tehetem a dolgom. Szóval, a fodrász suli terveivel párhuzamosan kinéztem magamnak a könyvelést, ami borzasztóan megtetszett.”

Ivett elmondása szerint folyamatosan keresi a tanulás lehetőségét, és leginkább ez motiválta őt a Bizalmi Körhöz történő csatlakozás irányába is:

„Fontos törekednem a tanulásra, már csak a cégen belül megoldásra váró folyamatos kihívások miatt is. A megfelelő képességekkel rendelkező új kollégák megtalálása például folyamatosan jelen van egy fejlődő cég életében, továbbá a marketing területén is mindig akad új elsajátítani való.

Pongor-Juhász Attila coaching alkalmain több vállalkozó ismerősöm is pozitív dolgokat mesélt a Bizalmi Körről, ezzel párhuzamosan pedig az online tartalmak is megtetszettek. Számomra fontos az üzletemberek társasága, hiszen ebben a formában működhet a tapasztalatmegosztás.

A közvetlen környezetemben nincs olyan vállalkozó, aki úgy akar vállalkozni, mint ahogy én. A tanulás és a tapasztalatcsere motivált tehát a Bizalmi Kör irányába. A lazább programok helyett inkább ez vonz, de majd igyekszem nyitottan hozzáállni a kérdéshez.”

A fentiek alapján talán nem is annyira meglepő, hogy Ivett a szabadidejében is szívesen foglalkozik önfejlesztéssel, természetesen más elfoglaltságokkal együtt:

„Nagyon szeretek utazni és olvasni. Pongor-Juhász Attilánál tanulok most már ötödik éve, és ezalatt az idő alatt kiváló rendszereket építve tudtam előre lépni az önjáró vállalkozás irányába.

Ennek köszönhetően ma már szabadidőm is több akad, úgyhogy szerencsére a sportot is rendszeresen be tudom iktatni a programjaim közé.”



Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.