Sokkal több, mint patika – a gyógyítás motivációjától hajtva

Dr. Krisztián Anikó személyében egy a test kezelésében és gyógyításában igencsak jártas új tagot köszönthetünk itt a Bizalmi Kör vezetői klubon belül. Természetesen vele is megejtettük a bemutatkozó interjút róla, a vállalkozói tevékenységéről, illetve az általa vezetett ROAN-9 Kft-ről: „Alapvetően gyógyszer kiskereskedelemmel foglalkozik a cégünk. Távolról nézve egy hagyományos patika vagyunk, ugyanakkor némileg mégis más a megközelítésünk. Újpesten a BENU Jókai Patika, illetve Siófoktól nem messze a Ságvár Patika vagyunk gyakorlatilag. Újpesten egyébként a gyógyszertár mellett biocentrumként és gyógyászati segédeszköz boltként is kiszolgáljuk a vendégeinket személyre szabottan. Tehát alapvetően a testet kezeljük, de igény szerint alternatív módokon is tudunk segíteni. A biocentrum egyébként négyzetméterben és filozófiában is egyedülálló. Nálunk ugyanis alapvető törekvés mély szakmaisággal aszerint kiszolgálni az embereket, ahogyan ők gondolkodnak az egészségmegőrzésről.” Anikó az összetétel részletezésén túl mesélt nekünk a csapat által képviselt értékekről is: „Nyolcan vagyunk, ezzel a létszámmal látjuk el a működést valamennyi egységben. Ketten vagyunk tulajdonosok a cégben, rajtunk kívül patikavezető és magasan képzett asszisztencia gondoskodik a zavartalan működésről. A szakmaiság mellett egyébként az ügyfélközpontúságra is kiemelt hangsúlyt fektetünk. A gyógyszertárakra egyre inkább jellemző steril kiszolgálás helyett nálunk tényleg kérdezhetnek az emberek tudván, hogy itt tényleg szakmaisággal megtámogatott empatikus választ kapnak. Az a tapasztalat, hogy ez […]
szept 6, 2021

Dr. Krisztián Anikó személyében egy a test kezelésében és gyógyításában igencsak jártas új tagot köszönthetünk itt a Bizalmi Kör vezetői klubon belül. Természetesen vele is megejtettük a bemutatkozó interjút róla, a vállalkozói tevékenységéről, illetve az általa vezetett ROAN-9 Kft-ről:

„Alapvetően gyógyszer kiskereskedelemmel foglalkozik a cégünk. Távolról nézve egy hagyományos patika vagyunk, ugyanakkor némileg mégis más a megközelítésünk. Újpesten a BENU Jókai Patika, illetve Siófoktól nem messze a Ságvár Patika vagyunk gyakorlatilag.

Újpesten egyébként a gyógyszertár mellett biocentrumként és gyógyászati segédeszköz boltként is kiszolgáljuk a vendégeinket személyre szabottan. Tehát alapvetően a testet kezeljük, de igény szerint alternatív módokon is tudunk segíteni.

A biocentrum egyébként négyzetméterben és filozófiában is egyedülálló. Nálunk ugyanis alapvető törekvés mély szakmaisággal aszerint kiszolgálni az embereket, ahogyan ők gondolkodnak az egészségmegőrzésről.”

Anikó az összetétel részletezésén túl mesélt nekünk a csapat által képviselt értékekről is:

„Nyolcan vagyunk, ezzel a létszámmal látjuk el a működést valamennyi egységben. Ketten vagyunk tulajdonosok a cégben, rajtunk kívül patikavezető és magasan képzett asszisztencia gondoskodik a zavartalan működésről.

A szakmaiság mellett egyébként az ügyfélközpontúságra is kiemelt hangsúlyt fektetünk. A gyógyszertárakra egyre inkább jellemző steril kiszolgálás helyett nálunk tényleg kérdezhetnek az emberek tudván, hogy itt tényleg szakmaisággal megtámogatott empatikus választ kapnak.

Az a tapasztalat, hogy ez kevésbé jellemző a szakmában. Egyre többen jönnek át ugyanis hozzánk olyan visszajelzéssel, hogy itt tényleg fontosnak érzik magukat és bátran kérdezhetnek.”

A fentebb taglalt attitűd gyakorlatba ültetéséhez minden bizonnyal Anikó gyógyítás iránti elkötelezett hozzáállása is nagyban hozzájárul:

„Egyébként annak idején orvos szerettem volna lenni, de 3 ponttal lemaradtam a felvételinél és nem próbáltam meg újra. Maradtam tehát a gyógyszerészi pályán, de még nem zárom ki, hogy egyszer még orvos leszek.

Viszont belevágtam a gyógyszerész hivatásba és igyekszem a tőlem telhető legmagasabb szinten csinálni. A gyógyítás az, ami folyamatosan motivál és igyekszem minél mélyebb és összetettebb tudást gyűjtve, illetve átadva segíteni.

Egyébként a ságvári patika lokációját az üzlettásam választotta, kiválóan felismerve a kedvező megközelíthetőséget, úgyhogy tényleg remekül működik és növekszik az ottani üzlet.

Az újpesti patika régebb óta üzemelt, az előző tulajdonos nem megfelelő gazdasági tevékenységei és pénzügyi problémái miatt jutottunk hozzá. Folyamatosan fejlesztünk és bővítünk rajta, hogy minél inkább kiszolgálhassuk az igényeket.”

Anikó személyében ismét egy olyan taggal bővült a Bizalmi Kör, aki nyitott az újdonságra, a tanulásra és a tapasztalatcserére:

„Leginkább az online megjelenés, illetve az online marketing korszerű és eredményes kivitelezése az, ahol most fejlődni szeretnék. BENU-n belüli franchise partnerként megvan a szabad mozgásterünk és a támogatásunk is, de több mindent lehetne megvalósítani.

Ezen felül magát a bemutatkozásunkat szeretném még csiszolni, hogy egy-egy személyes beszélgetés alapján jobban emlékezzenek rám. A szabadidőmben is szívesen képzem magam egyébként, szívesen tanulok és figyelek oda mások tapasztalataira. 

Ezen felül szeretek olvasni, képzésekre járni, kirándulni és futni. A táplálkozási irányzatok és az egészségmegőrzés témaköre pedig értelemszerűen közel áll hozzám.”



Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.