Ipari fúvókák teljeskörű szerviz szolgáltatással, a sport szeretetével, egészséges versenyszellemben

Kovács Marianna személyében köszönthetjük a Bizalmi Körön belül egy félmilliárdos cég vezetőjét, az ipari környezet felkészült értékesítőjét, szenvedélyes versenyzőt és volt kickbox bajnok magyar sportolót. Már csak a felsoroltak miatt is sejthető, hogy a vele készült bemutatkozó interjú a Monojet Kft. bemutatásán túl számos további érdekességgel kecsegtet: „Az értékesítés, illetve a termékeink kapcsán a szerelés és kivitelezés egyaránt a tevékenységük fontos részét képezi. Anno, fúvókákat értékesítő cégként léptünk a piacra, azóta viszont folyamatosan bővült maga a tevékenység. Oly módon, hogy minden tőlünk vásárló ügyféltől megkérdeztük, miben tudunk még segíteni. A visszajelzések alapján bővült szép organikusan a termékpalettánk, időközben pedig szakemberhiány lett Magyarországon. Jelentkezett tehát az igény, hogy az értékesítésen túl be is szereljük, üzembe is helyezzük a termékeket, illetve segédkezzünk olyan összetettebb műveleteknél, mint például egy mosó berendezés vagy bármilyen speciális vizsgálat.” Marianna elmondása szerint a széleskörű szolgáltatást kimondottan kedvelik az ügyfelek, és egészen sokféle iparágból keresik meg őket: „Gyakorlatilag az ipar teljes egészéből vannak referenciáink, beleértve az autóipart, gyógyszeripart vagy üdítőipart. Ahol fúvókára, porlasztófejre, pneumatikára szükség lehet. Stratégiánk, hogyha a vevő megtalál minket valamilyen termék kapcsán és elégedett, akkor upsell jelleggel ajánlunk releváns termékeket, illetve szolgáltatást. Erre partnerek szoktak lenni, vagyis általában így épülnek a hosszútávú együttműködéseink. Persze az […]
márc 21, 2022

Kovács Marianna személyében köszönthetjük a Bizalmi Körön belül egy félmilliárdos cég vezetőjét, az ipari környezet felkészült értékesítőjét, szenvedélyes versenyzőt és volt kickbox bajnok magyar sportolót.

Már csak a felsoroltak miatt is sejthető, hogy a vele készült bemutatkozó interjú a Monojet Kft. bemutatásán túl számos további érdekességgel kecsegtet:

„Az értékesítés, illetve a termékeink kapcsán a szerelés és kivitelezés egyaránt a tevékenységük fontos részét képezi. Anno, fúvókákat értékesítő cégként léptünk a piacra, azóta viszont folyamatosan bővült maga a tevékenység.

Oly módon, hogy minden tőlünk vásárló ügyféltől megkérdeztük, miben tudunk még segíteni. A visszajelzések alapján bővült szép organikusan a termékpalettánk, időközben pedig szakemberhiány lett Magyarországon.

Jelentkezett tehát az igény, hogy az értékesítésen túl be is szereljük, üzembe is helyezzük a termékeket, illetve segédkezzünk olyan összetettebb műveleteknél, mint például egy mosó berendezés vagy bármilyen speciális vizsgálat.”

Marianna elmondása szerint a széleskörű szolgáltatást kimondottan kedvelik az ügyfelek, és egészen sokféle iparágból keresik meg őket:

„Gyakorlatilag az ipar teljes egészéből vannak referenciáink, beleértve az autóipart, gyógyszeripart vagy üdítőipart. Ahol fúvókára, porlasztófejre, pneumatikára szükség lehet.

Stratégiánk, hogyha a vevő megtalál minket valamilyen termék kapcsán és elégedett, akkor upsell jelleggel ajánlunk releváns termékeket, illetve szolgáltatást. Erre partnerek szoktak lenni, vagyis általában így épülnek a hosszútávú együttműködéseink.

Persze az online marketingre is fókuszálunk, és ajánlanak is minket. Vevőként érték, hogy nem kell más szolgáltatóhoz menniük. Mindenben tudunk segíteni a felkészült csapatunk, plusz az alvállalkozók által rendelkezésre álló kiterjedt apparátussal.

Marianna vállalkozóvá válásának története is egészen érdekes, hiszen a szakterület vonzotta, a többit pedig úgymond az élet hozta így:

„Pályakezdőként 6 évig dolgoztam értékesítőként egy ipari területen tevékenykedő cégnél, szisztematikusan lépdelve előre a ranglétrán egészen üzletágvezető pozícióig. Nagyon szerettem a műszaki környezetet, szerettem a vevőkkel foglalkozni, tárgyalni.

Közben gépészmérnök másoddiplomát szereztem és egyre jobban vonzott ez a pálya. A Monojet egyébként már 2008 óta létezett, és a tulajdonosokkal rendszeresen beszélgetve merült fel az egyesülés ötlete.

2013-ban történt meg a fúzió a céggel, mondhatni így lettem vállalkozó. Eredetileg csak fúvókákat, ipari eszközöket szerettem volna árulni. Időközben jött a felismerés, hogy mennyire szeretek ezzel foglalkozni, így már a növekedés, bővülés vagy emberfelvétel feladatait is meg kellett oldanom.”

A Bizalmi Körhöz történő csatlakozás fő motivációja a személyes és szakmai fejlődés Marianna részéről, ennek kapcsán a következőket mondta el:

„A HR örök „szenvedés”, nehéz feladat kellően motivált embert találni a piacon. Komoly kihívás egyben tartani, motiválni a csapatot, illetve folyamatosan kitermelni a jól megfizetett munkatársak bérét.

Nálunk a növekedéssel együtt időnként csökkent az árbevétel arányos nyereség, emiatt komoly kihívást jelent ezt elfogadható szinten tartani. Mostanra félmilliárdos céggé nőttünk, számomra pedig kihívás ennek a megfelelő vezetése, az ehhez alkalmas rendszerek és folyamatok építése. A szervezetfejlesztés, a menedzser szintű ügyvezetés az, amiben fejlődni szeretnék.”

A küzdősportok szerelmeseként Marianna imád versenyezni, ezen tulajdonságát pedig a cégvezetésben is rendszeresen igyekszik kamatoztatni:

„Volt válogatottnak és magyar kickbox bajnoknak mondhatom magam, és a küzdősportok mai napig megmaradtak az életemben. Rendszeresen boxolok, kickboxolok, illetve feketeöves karatemester is vagyok. Évente 2 ezer kilométert rendszerint lefutok, Spartan Race-re is járok amikor időm engedi, többször végeztem már dobogón.

Szerintem egyébként a sport és az üzlet nem független egymástól. Aki maximalista az egyikben, a másik területhez is így fog viszonyulni. Imádok versenyezni, ez egy hajtómotor számomra, a sportban megélt versenyszellemet élem újra a vállalkozásban.

Sokat foglalkozom önfejlesztéssel is, hangoskönyveket hallgatok és coach-okat szoktam hívni a cégbe, vagy rendezvényekre járok. Gál Kristóf anyagai és könyvei egyébként különösen inspirálnak.”


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!


Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.