Gyártástechnológiai berendezések és kulcsrakész megoldások az elektronikai iparban

Péics Károllyal volt lehetőségünk ezúttal bemutatkozó interjút készíteni abból az apropóból, hogy nemrégiben csatlakozott a Bizalmi Kör cégvezetői klubjához. Károly mesélt nekünk az általa vezetett Interelcetronic Hungary Kft. történetéről, tevékenységéről, miközben az immáron 40 évre! visszatekintő pingpongos múltja is szóba került. „Az elektronikai ipar részére szállítunk berendezéseket, illetve készülékeket. A megbízóink között a multinacionális cégek mellett a helyi vállalkozások egyaránt megtalálhatók. Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Szlovéniában egyaránt forgalmazzuk. Hozzávetőlegesen 15 beszállítóval állunk kapcsolatban. Nekik mi vagyunk a kizárólagos képviselet a négy országot magába foglaló térségben. Fontos, hogy nemcsak kereskedelmi cég vagyunk, hanem nagyon erős szolgáltatás csomaggal támogatjuk a partnereinket.” Természetesen ezekre a kiegészítő szolgáltatásokra is kitértünk a beszélgetés keretei között: „Gyakorlatilag mindent csinálunk, amire szükség lehet a szóban forgó ipari készülékek és berendezések hasznosítása végett. Igény szerint ellátjuk a beüzemelés feladatait, illetve be is tanítjuk ügyfelünket a tudatos használatra. Emellett egy-egy komplett rendszer, példának okáért egy teljes gyár esetében akár a gyártástechnológiát is megtanítjuk. Kiegészítve mindezt a garancia ideje alatt rendelkezésre álló szervízzel is.” Mindezt a komplex tevékenységet 8 fős csapat látja el az Interelcetronic Hungary Kft-nél: „Egészen a 2003-as alapítástól, vagyis a kezdetektől fogva ketten vagyunk a feleségemmel tulajdonosok. A szakmai munka koordinálásáért én felelek, ő pedig az adminisztrációt […]
márc 30, 2022

Péics Károllyal volt lehetőségünk ezúttal bemutatkozó interjút készíteni abból az apropóból, hogy nemrégiben csatlakozott a Bizalmi Kör cégvezetői klubjához.

Károly mesélt nekünk az általa vezetett Interelcetronic Hungary Kft. történetéről, tevékenységéről, miközben az immáron 40 évre! visszatekintő pingpongos múltja is szóba került.

„Az elektronikai ipar részére szállítunk berendezéseket, illetve készülékeket. A megbízóink között a multinacionális cégek mellett a helyi vállalkozások egyaránt megtalálhatók. Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Szlovéniában egyaránt forgalmazzuk.

Hozzávetőlegesen 15 beszállítóval állunk kapcsolatban. Nekik mi vagyunk a kizárólagos képviselet a négy országot magába foglaló térségben. Fontos, hogy nemcsak kereskedelmi cég vagyunk, hanem nagyon erős szolgáltatás csomaggal támogatjuk a partnereinket.”

Természetesen ezekre a kiegészítő szolgáltatásokra is kitértünk a beszélgetés keretei között:

„Gyakorlatilag mindent csinálunk, amire szükség lehet a szóban forgó ipari készülékek és berendezések hasznosítása végett. Igény szerint ellátjuk a beüzemelés feladatait, illetve be is tanítjuk ügyfelünket a tudatos használatra.

Emellett egy-egy komplett rendszer, példának okáért egy teljes gyár esetében akár a gyártástechnológiát is megtanítjuk. Kiegészítve mindezt a garancia ideje alatt rendelkezésre álló szervízzel is.”

Mindezt a komplex tevékenységet 8 fős csapat látja el az Interelcetronic Hungary Kft-nél:

„Egészen a 2003-as alapítástól, vagyis a kezdetektől fogva ketten vagyunk a feleségemmel tulajdonosok. A szakmai munka koordinálásáért én felelek, ő pedig az adminisztrációt intézi és vezeti.

Segíti a munkánkat egy asszisztens, rajta kívül két szervízes és két sales munkatárs dolgozik velünk, valamint egy raktáros kolléga.”

A vállalkozás létrejöttének körülményeiről és a vállalkozóvá válás történetéről Károly a következőket mesélte:

„Egy viszonylag kisebb forrasztó pákákat áruló szerbiai cég jelentette a kiindulási alapot. Jómagam Szerbiából származom, és a közös nyelv volt, ami összehozott minket.

Pár év eltelte után adódott egy lehetőség, amivel élve átvehettem a céget. Mivel érdekelt a dolog és láttam benne a potenciált, elkezdtem célirányosan a vállalkozás termékeinek a forgalmazásán dolgozni.

Innen sikerült aztán évek szisztematikus munkájával felfejlesztenem a mai szintre, hogy már 15 beszállítónak lehessünk a kizárólagos partnerei.”

Károly esetében nem egy fennálló kihívás, hanem sokkal inkább a hasonló gondolkodású cégvezetők társasága szolgáltatta a csatlakozás apropóját:

„Szerencsére nincs olyan probléma a cég életében, amire külső segítséggel kellene megoldást találni. Viszont úgy gondoltam, jó volna beszélgetni olyan cégvezetőkkel, akik egyrészt hasonlóan gondolkodnak, másrészt hozzám hasonló helyzetekkel találkoznak. Ezért csatlakoztam.”

Ami pedig a szabadidős elfoglaltságokat illeti, jó eséllyel Károly számít a Bizalmi Körön belül a leggyakorlottabb pingpong versenyzőnek:

„Immáron 40 éve pingpongozok. Mindig is pingpongoztam, ma is versenyszerűen játszom, természetesen a magam szintjén. Regisztrált játékosként a pingpong az egyik olyan kedvelt elfoglaltság az életemben, amit folyamatosan csinálok.

Egyébként jó 15 éve búvárkodom is. Ezt is nagyon szeretem, olyannyira, hogy most csinálom az oktatói tanfolyamot.”


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!


Kapcsolódó cikkek

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

“Ezt a tempót kizárólag a sebességet váltó vezetők fogják tudni tartani” – interjú a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal

Milyen fiatal vállalkozóként érvényesülni a mai üzleti környezetben? Egyáltalán hogyan boldogulnak majd a jövő döntéshozói ebben a felgyorsult világban? Az alábbi interjúban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Hajnal Ádámmal.

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

“Itt olyan vezetőkkel ismerkedtem meg, akik lehet, hogy egyébként soha nem jönnének be a tárgyalómba” – interjú Kormány Tamással, a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával

Múlt, jelen, jövő a cégvezetésben. De mégis mi változott az elmúlt 30 évben a vállalatok, és a döntéshozók szempontjából, és miért fontos a tanácsadói szakma? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Széchenyi Klub új elnökségi tagjával, Kormány Tamással.