“Minden páciensem esetében tudom, hogy munkámnak köszönhetően meg fog változni az élete.”

“Minden páciensem esetében tudom, hogy munkámnak köszönhetően meg fog változni az élete.  Újra mosolyoghat, ezáltal visszanyeri önbecsülését és az önmagába vetett hitét. Mindez ugyan nagy felelősség, de engem ez mindig is motivált. Végtelenül hálás hivatás az enyém. “

Dr. Horváth Ferenc személyében újabb izgalmas taggal bővült a Bizalmi Kör Top Kossuth Vezetői Klub népes csapata. Ferenc az ilyenkor bevett gyakorlatnak számító bemutatkozó interjú során mesélt nekünk a vállalkozói szemléletéről, no meg az általa alapított és vezetett Implant Központ Buda implantológiai és esztétikai fogászati centrumról:

„16 éve dolgoztam már saját rendelőmben Pesten, a 18. kerületben, melyet a folyamatos fejlődésnek hála, kinőttük, nagyobb helyre volt szükségünk, így született meg az Implant Központ Buda a 12. kerületben. Zászlóshajónk az implantológia, pontosabban a teljes szájrehabilitáció. Sokszor ismétlem, hogy ez gyakorlatilag életre szóló mosolyt jelent, egyetlen nap alatt. Tényleg lehetséges: páciensünk reggel még rossz, hiányos fogsorral érkezik, viszont akár már aznap este egy hollywoodi mosollyal távozik a klinikánkról.

Mindemellett a fogászati kezelések teljes skáláját lefedjük, legyen szó akár csak egy fogtömésről, egy fogkőleszedésről, vagy akár a már említett teljes szájrehabilitációról. Célcsoportunk tagjai azok a magyar páciensek, akiknek igényük a minőségi egészségügyi ellátás, ennek szellemében pedig színvonalas és tartós fogorvosi kezelést szeretnének.”

A fogászati kezelések között az implantológia önmagában még tág fogalom. Ferenc az All-on-4® protokoll és az azonnali implantáció specialistája. 

Az All-on-4® koncepció életre szóló megoldást nyújt akár teljes fogatlanság esetén is. Lényege, hogy mindössze 4 (felső állcsontban esetenként 6) implantátumra történik a fix, teljes fogpótlás rögzítése. A implantátumok speciális dőlésszögben kerülnek beültetésre, így olyan esetben is elvégezhető a beavatkozás, amikor kevés csont áll rendelkezésre. Ezáltal elkerülhető a csontpótlás és az azt követő hosszú gyógyulási idő. Páciensünk a kezelést követően akár már aznap az ideiglenes, rögzített fogpótlással távozhat.

Az eljárás gyorsabb, költséghatékonyabb és lelkileg is sokkal kevésbé megterhelő, mint bármely korábban ismert implantációs technológia.

Legyen szó teljes szájrehabilitációról vagy csak egyetlen fog pótlásáról, rendelőnkben a fogbeültetés leggyakrabban azonnali implantációval egybekötve történik. Ennek legnagyobb előnye a páciens számára többek között, hogy egyetlen alkalommal, egyetlen beavatkozás során megtörténik a rossz fogak eltávolítása és az implantátumok beültetése. Egy nagyobb lélegzetvételű orvosi kezelés lelkileg is megvisel minden embert, így hatalmas megkönnyebbülést jelenthet, ha nem kell hónapokon át, újra és újra sebészeti kezelésnek kitenni magukat.”

A fogászati kezeléseket igyekeznek úgy megoldani, hogy az a páciens számára minél komfortosabb legyen, kezdve a barátságos fogadtatástól, a váró, és a rendelők berendezésén át a kezelés lefolyásáig:

„Amennyire csak lehet, próbáljuk az egyébként nem éppen komfortos fogászati eljárásokat úgy megvalósítani, hogy az a páciensnek a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon. Kiemelten figyelünk a tervezésre, illetve ún. “egy ülésben”, egyetlen kezelés alkalmával igyekszünk ellátni több egymás mellett lévő fogproblémát is, hogy ezzel időt és energiát takarítsunk meg a hozzánk érkezőknek.

A nemrégiben átadott új rendelőnket is úgy alakítottuk ki, hogy a páciens számára kellemes közeget nyújtson. Az otthonos nappali hangulatát idéző váróban szeretnénk, ha elfelejtenék pácienseink, hogy épp egy fogorvosi rendelőben járnak. A cél, hogy jó érzéssel emlékezzenek vissza a nálunk eltöltött időre.

Mindemellett az új klinikán a technikai hátterünk is egyedülálló. Ha csak egyetlen technikai előnyünket említhetném meg, az a szellőztető rendszerünkbe telepített germicid lámpa volna. Segítségével az épület teljes légterében fertőtlenített, steril levegő kering. Amikor ezt megterveztem, évekkel ezelőtt, álmaimban nem gondoltam volna, hogy elérkezik majd az idő, amikor ez az egyik legerősebb hívószó lesz pácienseink számára.”

A színvonalas ellátás természetesen csakis egy magasan kvalifikált, ütős csapat segítségével kivitelezhető:

„Jelenleg 12 fős a csapatunk, tagjai egytől egyig magasan kvalifikált szakemberek. Kiválasztásukkor nem csak a szakmai tudást, de a “soft skilleket” is figyelembe vettük, elvárás ugyanis, hogy mindenki empatikusan és segítőkészen álljon a kollégáihoz és a  pácienseinkhez egyaránt. Személy szerint engem sosem a pénz motivált, inkább az a cél lebegett mindig is a szemem előtt, hogy segíthessek.

Hiszek abban, hogy amíg élünk, addig tanulunk, ezért igyekszem én is folyamatosan fejlődni. A rendelő felső szintjén oktatótermet alakítottunk ki, kulturált környezetben és high-tech megoldásokkal, a tudás továbbadása végett.”

Ferenc megosztott velünk néhány kulisszatitkot is.

„A közeli terveink között szerepel, hogy a rendelőt saját fogtechnikával is bővítjük. Nagy előny lesz majd, ha a fogtechnikus személyesen tud egyeztetni páciensünkkel, hogy milyen volna az a mosoly, ami az ő elvárásainak leginkább megfelel.

Fogorvoshoz járni sok embernek óriási lelki terhet jelent, ezt egy orvosnak sosem szabad elfelejtenie. Annak érdekében, hogy ezt a szorongást minél jobban tudjuk oldani, olyan speciális fogászati székeket telepítettünk minden rendelőnkbe, melyeket egyetlen gombnyomással tárgyaló pozícióba tudunk állítani, így senkinek nem kell fekvő helyzetben, a kiszolgáltatottság érzésével végighallgatni fogorvosát. Sokkal emberközelibb és interaktívabb így egy konzultáció.

Műtőnk mellett, egyetlen ajtónyitásra található exkluzív pihenőszobánk. Nagyobb lélegzetvételű beavatkozások (pl.: teljes szájrehabilitáció) közben előfordul, hogy a páciens egy kis időt fogak nélkül tölt. Hogy ne kelljen ezt az időintervallumot a váróterembe visszatérve tölteni, kialakítottunk egy kellemes hangulatú kis szobát, saját mosdóval, ahol az orvosától egyetlen karnyújtásnyira pihenhet, várva a kezelés következő lépését. A kis szoba teljesen privát és biztonságot nyújt páciensünknek, hogy orvosát bármikor elérheti. 

Tavasztól szeretnénk ezt a relaxációs lehetőséget a klinika kertjében is megadni a hozzánk látogatóknak, hogy aki szeretne, a friss levegőn pihenhessen, levendulaillatban.”

A Bizalmi Körhöz történő csatlakozás ötletéről is váltottunk pár szót:

„Bevallom, a Bizalmi Körben a Mastermind lehetősége vonzott leginkább. Egy ilyen találkozón sokszor ugyanis olyan kérdésekben tudunk egymásnak segíteni, mi, teljesen különböző szférában tevékenykedő vezetők, melyekkel egyedül nehezebb megbirkózni. Úgy is mondhatnám, néha az ember egyszerűen csak nem látja a fától az erdőt. A Mastermind elképesztő ereje abban rejlik, hogy egy teljesen más területről érkező ember akár azonnal kiszúrja egy általam vázolt problémára a megoldást. Mindemellett a klubvacsorákon is magával ragadott a pozitív és inspiráló hangulat.”

Végül arról kérdeztük Ferencet, hogy szabad idejében milyen elfoglaltságok jelentik számára a feltöltődést:

„Feleségemmel, Dr. Gelesz Nikolett-tel, aki maga is szájsebész, van két csodálatos gyermekünk, egy 5 éves kislányunk és egy másfél éves kisfiúnk. Amennyire csak tehetem, próbálom minden szabadidőmet velük tölteni.

Dr. Gelesz Nikolett

Szeretünk utazgatni is, bár sajnos ezt most nehezebb kivitelezni. Régen hegyet és sziklát másztam és szörföztem, vagyis inkább az extrém sportok vonzottak. Tervben van a Volcanic Seven Summits teljesítése, vagyis megmászni minden kontinens legmagasabb vulkánját. Korábban Nepálban is volt szerencsém eltölteni két hetet, óriási élmény volt.

Létezik az életemben egy erőteljes zenei vonal is. Régebben orgonáltam, zongoráztam, első diplomám evangélikus kántori oklevél. A zene imádatát gyermekeimnek is szeretném átadni.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!