A Leader of The Year győztesei nem megélik, hanem megalkotják a jövőt

Idén először rendeztük meg a Leader of The Year versenyt, amelynek díjátadóját a VIII. Bizalom Gálán, a Corinthia Hotel báltermében, december 2-án tartottuk. Az eseményen összesen 8 kiemelkedő vezető részesült az üzleti élet meghatározó elismerésében.  

A cégvezetés rettentően nehéz feladat, a vezetőkön múlik egy vállalat sikere vagy bukása és furcsamód, ez nem jár elegendő elismeréssel. A vezetői léttel járó súlyos döntések terhét kevesen képesek átérezni, magányos szerep.

A cégvezetők azok, akik megállás nélkül, fáradhatatlanul és elszántan dolgoznak egy álomért minden egyes nap. Habár nem a díjak elnyerése a fő motiváció, jól eső elismerés számukra a vezetői magányból kilépve egy építő közösség tagjává válni, valamint a szakma hiteles és kiemelkedő elismerését magukénak tudni.

Győzteseink a díjra pillantva örökre emlékezni fognak a mögöttük álló hosszú útra és bizalommal, de leginkább még elszántabb szívvel tekintenek a jövő felé, a sikeres és a nehezebb pillanatokban egyaránt. A hiteles elismerés mellett szükség van példaképekre, akik teljesítményükkel és gondolkodásmódjukkal inspirációt nyújtanak, akiktől tanulni lehet. Ez volt az a cél, amely miatt megszületett a Leader of The Year, ahol objektív szempontok és egy kiemelkedő szakmai zsűri értékelése alapján szólítottuk színpadra a cégvezetés legjobbjait és ahol az estélyi ruháknál csak a szemek csillogtak jobban.

A Bizalmi Kör alapítója, Gangel Péter

A VIII. Bizalom Gálán közel 500 kiemelkedő cégvezető előtt emelhették magasba győzteseink a Leader of The Year trófeáit. Az esemény megnyitóján Gangel Péter, a Bizalmi Kör alapítója és a díjátadó szervezője kiemelte, a verseny hitelességét elfogulatlan, független és rendkívül kompetens szakmai zsűri garantálta.

„A Leader of The Year győztesei nem megélik, hanem megalkotják a jövőt” – Gangel Péter.

2022. november 21-én, a TOP3 versenyzők személyes meghallgatásán a szakmai zsűri úgy döntött, kezdeményezi a „ Leader of The Year ‘22” díj létrehozását, amelyet a kategóriákon túlmutatva ad át az egész mezőny legjobbjának. Ezt az elismerést Juhász Attila, az újHÁZ Centrum – Piramis Építőház Kft. vezetője nyerte el, mellyel a megmérettetés abszolút győztesévé vált.

Juhász Attila (Leader of The Year ’22 győztes) díjátadójával, Galambos Mártonnal

Juhász Attila elmondta, végtelenül megtisztelő számára, hogy a szakmai zsűri méltónak találta az elismerésre. Azt is elárulta, milyen érzések kavarogtak benne, mielőtt elindult a díjátadóra:

„Azt gondoltam, hogy nagyon erős a mezőny. Nyilván, amikor az ember bekerül a TOP3-ba, akkor már van matematikai esélye annak, hogy díjjal tér haza, azonban minden képzeletemet felülmúlta az, ami velem történt. A mindennapok során hihetetlenül motivált embernek tartom magam, de ez az elismerés üzemanyagot ad ahhoz, hogy a lelkesedésemet fenntartsam. Ezt követően bármilyen helyzet jön, csak rá fogok nézni az irodámban erre a díjra, amely pozitív töltettel lát majd el. A vezetők elég magányosak, nagyon kevés konkrét visszajelzést kapnak. Korábban nem is hallottam ilyen típusú elismerésről, amelynek elnyeréséhez a vezetői gondolkodásmód ennyire széles skáláját megvilágítják és számos nézőpontból hoz döntést egy hiteles zsűri. Így a vezető valóban a kategóriája legjobbjává válhat, ez pedig szenzációs.”

Piros Attila (Nagyvállalat győztes) díjátadójával, Dr. Zolnay Judittal

A „Nagyvállalat” kategóriában Piros Attila, a Saint-Gobain Hungary Kft. vezetője nyerte el az elismerést.

„Mérhetetlenül boldog vagyok, mondanom sem kell. A szakma csúcsai kerültek mellém a TOP3-ba, úgy éreztem, velük egy dobogón állni is fantasztikus. Amikor a szakmai zsűri úgy döntött, hogy ezt a díjat én vihetem haza, boldogság, büszkeség és hála járt át. Megjelent a személyes motiváció, ugyanakkor a legtöbbet azok jelentik, akik velem együtt dolgoztak ezért a sikerért. Nélkülük ez nem történhetett volna meg. Fantasztikus, hogy a Bizalmi Kör létrehozta a Leader of the Year díjat, hiszen mindig elit csapat volt. Ide különleges emberek kerülhetnek be, akik a szakterületük kiemelkedő alakjai. Ehhez hasonló rendezvény, illetve üzleti közösség hazánkban nincs másik.”

Keleti József (Középvállalat győztes) díjátadójával, Jagodics Tamással

A „Középvállalat” kategória legjobbjának Keleti Józsefet, az Ingatlan.com Zrt. vezetőjét választotta a szakmai zsűri. Elmondta, szkeptikus volt, amikor elindult a megmérettetésen.

„Láttam, hogy ebbe rengeteg időt és energiát kell fektetni, azonban maga a folyamat meggyőzőnek tűnt. Amikor jelölték a céget egy ilyen magas szintű szakmai zsűri előtt, akkor úgy éreztem, kötelességem belerakni a szükséges időt és energiát. Úgy gondoltam, meg kell mutatnom, mi mindenen mentem keresztül, illetve azt, hol tart a cég. Mindig álmokért és célokért dolgoztam. Hatalmas örömöt jelentett számomra, hogy a TOP3-ba kerültem, ahol az esélytelenek nyugalmával ültem, hiszen hihetetlenül erős volt a mezőny. Nagyon meglepődtem, amikor megkaptam a díjat, ugyanakkor óriási boldogság van bennem. Egy ilyen zsűritől hitelesnek gondolom az elismerést, örülök, hogy méltónak találtak erre.”

Keleti József azt is elárulta, hogyan tekint a jövőre: „Egy olyan időszak következik, ami sokak számára embert próbáló lehet. Ilyenkor a vezetői szerep felerősödik, hiszen olyan jövő áll előttünk, amilyenek a vezetőink. Fontos, hogy milyen példát mutatnak. A díj még inkább motivál, ugyanakkor nagy felelősséggel jár. Ha az ember kap egy ilyen elismerést, azt követően nem viselkedhet akárhogyan. Az eredmények mellett lényeges, hogy a nap végén a kollégák mosolyogva menjenek haza.”

Bodrogközi László (Kisvállalat győztes) díjátadójával, Boros Györggyel

A „Kisvállalat” kategória nyertese Bodrogközi László, a NEURON Szoftver Számítástechnikai Kft. vezetője lett.

„Annyira jó volt a másik két TOP3-ba jutott tag, hogy teljesen meg voltam győződve arról, hogy közülük kerül ki a győztes. Persze, készültem lélekben arra az esetre is, hogy én veszem át az elismerést, de meglepett, hogy valóban így történt. A díj egy hatalmas megtiszteltetés és egyúttal óriási felelősség. Nem számít, ki kapta volna, mert mindenki értéket képvisel. Ez a kulcs. Értékközösséget hozunk létre, ezt kell tennünk, ebben kell példát mutatni és haladni előre. Az én mottóm az, hogy: Csináljuk? Akkor csináljuk jól! Ha valaki szeret valamit jól csinálni, az vágyik arra, hogy a többiek is elismerjék. Fantasztikus érzés, ha ez megtörténik. Maga a rendezvény szintén órási. A Bizalmi Kör csapata kiválóan képes közel hozni egymáshoz ezeket a sokszor messziről nézett és óriási tiszteletnek örvendő embereket, kiemelkedő cégvezetőket. Szerintem ez a legfontosabb: kapcsolatot teremteni, együtt lenni és jól érezni magunkat.”

Tóth-Czere Péter (Mikrovállalat győztes) díjátadójával, Fetter Istvánnal

A „Mikrovállalat” kategória győztesének Tóth-Czere Pétert, a CoffeeBreak Consulting vezetőjét választotta a szakmai zsűri.

„Már kezd visszaállni a pulzusom az emberileg vállalható határok közé, így a korábbi izgalom helyett megkönnyebbült örömöt és hálát érzek. A díjátadó előtt volt bennem egy kis drukk. Ugyan mutatkozott esélye annak, hogy megkapom az elismerést, azonban volt egy sejtésem arra vonatkozóan, hogy ki lesz a befutó és nem magamra gondolok. Fontos számomra, hogy kaptam visszajelzést olyan emberektől, akiket nagyra tartok és akiknek a véleményére sokat adok. Egy megerősítésnek érzem arra vonatkozóan, hogy megfelelő módon gondolkodom és a helyes irányba próbálom terelni a csapatomat. A rendezvény abban motivált, hogy nézzek mélyebben magamba, hiszen egy vezető akkor lesz eredményes, ha megfelelő önkritikával rendelkezik.”

Horváth Domokos (Az év fiatal cégvezetője) díjátadójával, Endrei-Kiss Judittal

„Az év fiatal cégvezetője” Horváth Domokos, a Greenformatics Solutions Kft. vezetője lett. Elárulta, meglepetésként érte, hogy őt szólították a színpadra, azonban nagyon hálás érte.

„Ugyan én vettem át ezt a díjat, de valójában mindez a csapat munkájának elismerése. Örülök, hogy elmondhatom nekik azt, hogy a cég teljesítményét ilyen módon is értékelték. Reménykedem, hogy ez még inkább inspirálja őket arra, hogy együtt még jobb teljesítményt nyújtsunk. Fontosnak tartom, hogy kapjunk visszajelzéseket, jól esik az, hogy kívülről is érkezik elismerés. Maga a rendezvény és a kiválasztási folyamat alaposan végiggondolt volt, örülök, hogy a részesévé válhattam.”

Ruff Gabriella (Az év női cégvezetője) díjátadójával, Kende-Hofherr Krisztinával

„Az év női cégvezetője” díját Ruff Gabriella, a Karrier Hungária Kft. vezetője vehette át.

„Amikor elindultam ide, nagyon fáradt voltam, mert egész nap dolgoztam, azonban most pozitív érzések vannak bennem. A cégemnek ezt a díjat viszem karácsonyi ajándékként. Nagyon fontos minden visszajelzés, főleg a mai világban, hiszen a vezetők sokszor érezhetik azt, hogy egyedül állnak egy hegy csúcsán, magányosan. Lényeges, hogy ők is kaphassanak elismerést, és ha az egy ilyen kiváló szakmai zsűritől érkezik, az igazán megtisztelő.”

Páva Bernadett (Digitalizációs különdíj győztese) díjátadójával, Csillag Péterrel

A „Digitalizációs különdíj”-at Páva Bernadettnek, az Innofaber Kft. vezetőjének ítélte a szakmai zsűri, aki a díjátadót megelőző megmérettetésről is mesélt.

„Amikor először megláttam a nevem, fogalmam sem volt, hogy mi történik. Akkor úgy éreztem, lehet, hogy elindult valami. Azt követően folyamatosan érkeztek a feladatok és pillanatok alatt jutottam el idáig. Nem is gondoltam, hogy színpadra kerülök, azonban csodálatos élmény. Olyan, mintha ez az elismerés összefoglalná az elmúlt időszakot. Motivál és remek visszajelzés arra vonatkozóan, hogy megéri tenni azért, amit szívből csinálok. Azokat az embereket szeretném inspirálni, akik bizonytalanok abban, hogy amivel szívesen foglalkoznak, azt folytassák-e. Nem számít, hogy mi az, és az sem, hogy ki mit mond. Ha azzal akarsz foglalkozni, akkor tedd!”

Emlékei szerint már gyermekéveiben érezte, hogy vezetőnek teremtették. Erre először egy táborban derült fény, amikor egy feladat során leszervezett egy divatbemutatót.

„Volt nálam rengeteg ruha és mondtam, hogy gyerekek, mi most divatbemutatót fogunk tartani. Összeszerveztem a kicsiket, mindenkit felöltöztettem és megcsináltam. Akkor rájöttem, hogy erre születtem. Azóta is úgy alakul az életem, hogy ezt erősítse.”

Azt is elárulta, hogy mit üzenne gyermek énjének: „Higgyen magában, ugyanis nem mindig tette és nagyon sokszor azt gondolta azt, hogy ez nem válhat valóra!”

Külön köszönetet érdemel a Leader of The Year kiemelkedő szakmai zsűrije. Nélkülük biztosan nem lenne a díj olyan hiteles, mint amilyenné az elmúlt hónapok során válhatott:

  • Galambos Márton, Forbes Magyarország
  • Dr. Zolnay Judit, Executive Business Coach
  • Endrei-Kiss Judit, HR vezető, szervezeti- és vezetői coach
  • Csillag Péter, IT vállalkozó és angyalbefektető
  • Kende-Hofherr Krisztina, TMC Group
  • Boros György, Dun & Bradstreet
  • Györkő Zoltán, Balabit ex-CEO és angyalbefektető

A Leader of The Year díjátadó show-t (videó) Freddie színesítette, azt követően pedig ízletes vacsorával, majd nyitótánccal vártuk a résztvevőket a VIII. Bizalom Gálán, akik értékes és kiemelkedő társaságban ünnepelhettek.

A vendégek nem csupán kaptak, lehetőségük adódott adni is, ugyanis a Bizalom Gálán minden évben figyelmet fordítunk a jótékonyságra. Idén az eseményen megvásárolható tombolákból származó bevételt, összesen 2.342.000 forintot a fogyatékossággal élők támogatását segítő Lámpás ’92 Közhasznú Alapítványnak ajánlottuk fel egy otthon korszerűsítésére. Ezt ezúton is köszönjük minden egyes résztvevőnknek.

A VIII. Bizalom Gálát business party zárta, ahol a Vegas Show Band biztosította a színvonalas szórakozást. Bízunk benne, hogy jövőre is találkozunk a IX. Bizalom Gálán!

Szerző: Balatoni Kitti


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív vezetői értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!