Szakszerűen a 2021.január 1-től igényelhető lakásfelújítási támogatásról Terbe Ernővel

Egész pontosan mi mindenre használható fel ez az új lehetőség, mire figyeljünk, milyen dokumentációt kell benyújtanunk, ezek a papírok hol érhetőek el, mennyire figyeljünk kivitelezéskor a „jó” magyar szokásra, a „megoldjuk okosba’”-jelenségre (nagyon!), ki nyújthat nekünk segítséget a támogatás igénylése során, szükségünk van-e egyáltalán extra segítségre (legalábbis érdemes megfontolnunk, hogy igénybe vesszük) és minderről miért épp Terbe Ernőt kérdeztük? 

A vissza nem térítendő (utófinanszírozásos!) lakásfelújítási, otthonteremtési támogatás témáját Vánkos Ildikó – a Széchényi és a Kossuth Vezetői Klubjaink menedzsere – az állami támogatások hogyanjaiban, mikéntjeiben járatlanok számára is közérthető módon járta körbe a Bankárnet vezetőjével. 

Ernő már több mint 16 éve dolgozik együtt 15 bankkal és 10 pénzügyi vállalkozással, ezzel szinte a teljes pénzpiaci vertikumot lefedve. Ő és kollégái a teljeskörű lakossági és vállalati  hitelügyintézésben, illetve  a komplett hitelezési folyamat végigkísérésében segítenek ügyfeleiknek az igényléstől a folyósításig. A következő beszélgetésben a 2022. december 31-ig igénybe vehető, 3 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatás és az ehhez kapcsolódó hitelkonstrukciók kapcsán nyújtott nekünk értékes segítséget.

*

Kezdjük egy személyes kérdéssel: te magad jó lehetőségnek tartod ezt a támogatást, tervezed felvenni?

„Nagyon jó lehetőségnek tartom, tehát akiket érint, azoknak javaslom, vizsgálják meg mindenképp! Én magam biztosan igénybe veszem, hiszen mondhatni „ingyen pénz”, amit így kaphatunk az államtól, amire pedig használni fogom, az egy napelemes rendszer létesítése az ingatlanunk tetején.”

Ezekre figyelj oda, ha igénybe szeretnéd venni a támogatást!

A vissza nem térítendő támogatás kapcsán több minden is akad, amire alaposan fel kell készülnünk, hogy biztosan rendben legyen az összes szükséges körülmény, dokumentáció, munkafázis és végül megkapjuk/visszatérítsék nekünk a felújításra szánt/elköltött összeget. Pontokba gyűjtöttük mindazt, amire Terbe Ernő felhívta figyelmünket!

  • Ez a támogatás UTÓFINANSZÍROZÁSOS, azaz a felújításra elköltött összeget CSAK a szabályozásnak megfelelő, hiteles számlák alapján igényelhetjük vissza! Emiatt olyan lényeges, hogy felkészültek legyünk, hiszen, ha előfinanszírozzuk magunknak, de mégsem kapunk kedvező bírálatot, azzal nem kívánt módon rövidíthetjük meg a családi kasszát.
  • Az előfinanszírozás miatt új hitelkonstrukciók is elérhetőek! Mivel egy 6 millió forintos előfinanszírozásról beszélünk, ennek megfelelően államilag támogatott, 10 évre szóló, 3%-os kamatú, igen kedvező hitelkonstrukciót vehetnek igénybe a családok, akiknek ennél a típusú hitelnél a jövedelmét is figyelembe veszik, illetve azt is vizsgálják, mennyire terhelhető az ingatlan, amire a hitelt felveszik/ a támogatást igényelnék.
  • Ha az igényelhető támogatást szeretnénk maximalizálni, a munkadíjnak és az anyagköltségnek 50-50%-os arányban kell megoszlania, ezt tükröznie kell a dokumentációnknak is!
  • Az 5%-os áfás számla NEM megfelelő! KIZÁRÓLAG KATA-s munkadíj, illetve 27%-os anyagköltségről szóló számla vagy ugyanilyen áfakulcsú munkadíj számla nyújtható be!
  • A felújítás megkezdése ELŐTT már megfelelő szerződéssel kell rendelkeznünk! A szerződés a Magyar Államkincstár oldalán érhető el.
  • Mivel ez egy igen összetett támogatási lehetőség, erősen ajánlott szakember véleményét kérni. Fordulhatunk banki alkalmazotthoz vagy független pénzügyi tanácsadóhoz is. 

„Nagyon fontos, hogy a tervezett munkálatokra viszonylag szűk időkeret került megszabásra! Bő két év áll rendelkezésre a felújítások megvalósítására. És, hogy miért szűk ez az időkeret? Mert vélhetően annyi igénylővel kell számolni, amennyit az építőipar nem biztos, hogy képes vállalni ÉS tartani a határidőket.” – Terbe Ernő, Bankárnet

  • A megvalósítást követő fél évben BÁRMIKOR ellenőrizhetik, hogy a felújítás megvalósult-e, a beadott számlák valódiak-e. Ha egy korábbi felújítás számláját adjuk be, de a támogatási időszakon belül vagyunk, az egyedi bírálat alá tartozik.
  • Fordítsunk kiemelt figyelmet az alvállalkozók kiválasztására! Várhatóan rengeteg új alvállalkozó jelenik meg a piacon, hiszen az építőipar eddig is túl volt terhelve, most pedig   egész Magyarország lakásfelújítási programba fog kezdeni. Nagy kérdés, hogyan valósítható meg határidőn belül minden kivitelezési folyamat 2022. december 31-ig. Az előre láthatóan felszaporodó kivitelezők közt válogassunk figyelmesen, hiszen nem mindegy milyen referenciákkal rendelkezik, mennyire megbízható az, akivel dolgozni akarunk. A kellemetlenségek felkészültséggel elkerülhetőek! Amit még tehetünk, hogy olyan szakembert választunk, aki az ismeretségi körünkön belül található vagy az ismeretségi körünkből ajánlják! Új, ismeretlen vállalkozó felkérése most nagyon kockázatos lehet.
  • A kivitelezőnkkel dolgozzuk ki a végleges ajánlatot, elkerülve ezzel az utólagosan ilyen-olyan jogcímen még felmerülő extra költségek megjelenését! A magyarországi építőipar gyenge pontja a határidők betartása. A megbízási szerződésben ezért érdemes kötbérezést rendelni a határidőkhöz, ezzel is bebiztosítva magunkat!

Lépésről-lépésre

Ha az elsők közt akarunk lenni, milyen lépéseket kell tennünk? Először is döntsük el, PONTOSAN mit szeretnénk megvalósítani, készítsünk költségvetést és egy átlátható, alapos tervezetet!

„A pontos költségvetés a legfontosabb, hogy a 6 milliós matek kijöjjön. – mondja Terbe Ernő. – Ahogy már kitértünk rá korábban, a munkadíj és az anyagköltség aránya 50-50%-os eloszlású kell, legyen, tehát minimum 3 millió forint anyagköltséggel és ugyanennyi munkadíjjal érdemes számolnunk.”

  • El kell döntenünk, hogy szükséges-e külső forrást bevonnunk vagy képesek leszünk önerőből kivitelezni a felújítást.
  • Javasolt egy külső pénzügyi szakértő bevonása, mert jó, ha duplán ellenőrzünk mindent egy ilyen komoly beruházásnál.
  • A következő lépés a szerződés megkötése a kivitelzőnkkel. Itt figyeljünk a garanciális kérdésekre is, hiszen a kivitelezett munka akkor éri meg, ha hosszútávon is megfelelő eredményt értünk el! Ez most a szűkös kivitelezési időkeret miatt is kényes kérdés! Egy összecsapott munkával nem vagyunk előbbre.
  • A szerződések megkötése után kezdődhetnek a munkálatok. Figyeljünk, hogy ezek szerződésszerűen legyenek teljesítve. 
  • Folyamatosan gyűjtsük be a számlákat, folyószámla kivonatokat, teljesítési igazolásokat.
  • A felújítás végeztével az utolsó számlát 60 napon belül adjuk be! A MÁK a beadási időpontokat nézi, ezeknek megfelelően bírálja el az igényeket 30 napon belül. Amennyiben pozitív elbírálásban részesültünk, plusz 5 napon belül kiutalják az általunk megadott lakossági folyószámlára az összeget. Ha államilag támogatott lakásfelújítási hitelből előfinanszíroztuk a felújítást, úgy a támogatás automatikusan a hitel törlesztésébe folyik be díjmentesen,.

Mit tegyek, ha nem tudom előfinanszírozni a támogatást?

Hitelek garmadája áll jelenleg rendelkezésre, melyekből válogathatunk. Mindig az a legfontosabb kérdés, melyik hitel felel meg adott család pénzügyi paramétereinek, hátterének. A hitelekkel azért is érdemes számolnunk, mert vannak vállalkozók, akiknél előre szükséges kifizetni mindent. Ilyenkor szóba jöhet például egy személyi kölcsön. 

A támogatás a legutolsó számla beadását követően, legjobb esetben 30 napon belül érkezik meg. Előfordulhat, hogy egy-egy megbízás ezen áll vagy bukik majd, hiszen a vállalkozóknak, kivitelezőknek is fontos a mielőbbi kifizetés, így jó eséllyel ahhoz szerződnek, aki gyorsabban fizet.

Ezt most tényleg ne akard „okosba’ megoldani”!

Ennél a támogatásnál sem működik ez a típusú hozzáállás, ezt rögtön az elején tisztázzuk! Mindent számlával kell igazolnunk, mely számlákat alapos vizsgálatnak vetnek alá, így nem érdemes kockáztatni. Nem jöhetnek szóba például családi vállakozásoknak kiadott munkák vagy az ügyes kezű, ezermester házastársunk munkaóráit sem számlázhatjuk ki. Semmilyen rokoni kapcsolat nem állhat fenn az igénylő és a kivitelező között. A számlát adó cégnek pedig meg kell felelnie az általános számlakibocsátási szabályoknak. KATA-s vállalkozók esetében az új szabályozások után különösen figyeljünk az év végékre és arra, hogy a 12 milliós keretükbe beleférünk-e még, hiszen komoly bajba kerülhetünk, ha a munka végeztével közlik velünk, már nem tudnak nekünk számlát adni. A támogatást ugyanis CSAK számlák alapján igényelhetjük vissza!

*

Végül pedig táblázatba foglaltuk a könnyebb átláthatóság kedvéért a lakásfelújítási támogatás kapcsán megtárgyaltakat!

Kik vehetik igénybe a támogatást?Kisgyermekes családok vagy olyan párok, akiknél a várandósság 12. hetében jár a kismama. Ők alanyi jogon megigényelhetik.

FONTOS, hogy az igénylő köztartozásmentes legyen! Tanulmányozzuk a belépés minimális kritériumait a Magyar Államkincstár honlapján!
Mikortól él pontosan a lehetőség?2021 márciusától lehet beadni a pályázatokat.
(A támogatás 2021 januárjában lépett hatályba és 2022. december végéig igényelhető.)
Milyen típusú ingatlanra lehet felvenni ezt a támogatást?Lakóingatlanokra, azaz a bejelentett lakcím szerinti lakóhelyre. Üdülőkre nem!
(Utánanézhetünk a rendeletnek a 2020-ban kiadott, 518-as kormányrendeletben, illetve a 2020. november 23-án megjelent közlönyben.)
Pontosan meghatározták, hogy milyen típusú munkálatokra lehet igényelni a támogatást?

Igen, egész pontosan meghatározásra került, milyen típusú lakásfelújítási célokat lehet megvalósítani a támogatásból.
Milyen típusú munkálatokat számolhatunk el?– víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,
– fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is
– az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál, ideértve a lábazatszigetelést, – a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat
– a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása
– tető cseréje, felújítása, szigetelése
– klímaberendezés beépítése, cseréje
– napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
– belső tér felújítása, ideértve
– a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását,
– a galériaépítést,
– a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
– a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
– a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
– a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,
– lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét,
– a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
– kerítés építése,
– gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
– terasz, loggia, erkély, előtető építése,
– térburkolat készítése, cseréje,
– télikert kialakítása,
– amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül – a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 9. § (10) bekezdésében meghatározott akadálymentesítési munkák,
– alapozási szerkezet megerősítése, valamint
– beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje,
– használati melegvíz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.
Milyen típusú munkák NEM számolhatóak el?– nem lehet mozdítható bútorokra költeni a támogatást, azaz például egy IKEA-s számlát nem fogadnak el
– medence készítése
– szauna, jacuzzi létesítése (Bár erre Terbe Ernő azt mondja, ha a télikertbe valahogy beférnek és meg tudjuk úgy oldani a számlázást, elképzelhető a megvalósításuk.)
Hol érhető el a támogatáshoz szükséges dokumentáció?
A Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján. Itt meg van határozva, hogy pontosan milyen nyomtatványokat és milyen vállalkozói szerződést kell használnunk! Töltsük le ezeket jó előre!
Milyen dokumentumigénye van a támogatásnak?A MÁK-nak személyes dokumentumokra, szerződésekre van szüksége. A honlapjukon elérhető egy költségvetési tervezet is. Ezt érdemes már a tervezés során használnunk, hiszen be is kell majd nyújtanunk a támogatás megigénylésénél. Mivel utófinanszírozásos támogatásról van szó, nagyon körültekintően kell eljárnunk, nehogy meglepetés érjen minket.

FONTOS, hogy semmit nem kell előre benyújtanunk, igényelnünk! ELŐSZÖR tervezzük meg „terepasztalon” a felújításunkat, közben folyamatosan gyűjtsük a számlákat és csak a folyamatok végén adjunk be mindent!
Milyen dokumentumigénye van a támogatásnak?
Mennyi időn belül születik döntés arról, hogy jogosultak vagyunk-e a támogatásra?



30 napos elbírálási idővel számolhatunk. A támogatás NEM automatikus. A MÁK dönti el, kit tart jogosultnak a támogatásra. A kedvező döntés megszületésétől számított 5 napon belül utalják ki a megadott lakossági folyószámlára az összeget.
Kérhetnek-e hiánypótlást?Igen. Egyszer kérhetnek be hiánypótlást, melyet 30 napon belül kell benyújtanunk!
Kitől kérhetünk segítséget a felkészülésben?A független pénzügyi tanácsadók felkészültek, hogy segítséget nyújtsanak a lakosságnak a folyamatban. Mivel új hitelkonstrukciók is piacra kerültek a lakásfelújítási támogatás kapcsán, melyeket érdemes szemügyre venni, így egy ilyen tanácsadáson arra is választ kaphatunk, milyen hitelállománnyal rendelkezünk jelenleg. Terbe Ernő elmondása alapján még az is megoldható, hogy refinanszírozásra kerüljenek a már meglévő hitelek kedvezőbb, hosszabb kamatperiódusú hitelekkel, akár 3,5%-os kondíciókkal is.

Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts