„Egy hosszú tanulási folyamatban fejlődtünk és fedeztünk fel együtt új területeket” – Beszélgetés Botond Szabolccsal

Itt az ideje kimondanunk, hogy 2021 várhatóan az online rendezvények éve lesz. Hogyan készülhetnek erre a rendezvényszervező cégek, miért lehet fontos profi stúdióban dolgozni, ha online eseményt tervezünk és mik a külföldi trendek? Ezekről a kérdésekről és még más izgalmas újdonságokról is kérdeztük a Visual Europe Group vezérigazgatóját, Botond Szabolcsot. 

Szabolccsal elsőként az online konferencia fogalmát, majd a külföldi trendeket, végül a Visual Europe Group 2020-as tapasztalatait vettük górcső alá, illetve néhány kérdést a témában érdeklődő laikusok szemszögéből jártunk körül a nagyobb érthetőség érdekében.

„Az online rendezvények iránti igény pillanatok alatt teremtődött meg. A cégek gyorsan belátták, hogy muszáj kommunikálniuk az alkalmazottaikkal, különböző partnereikkel, kollégáikkal, a hagyományos konferenciák szokásos résztvevőivel. Ennek a gyors belátásnak és igényfelismerésnek köszönhetően az online rendezvények hamar beépültek a rendezvényszervezés kínálatába.”- Botond Szabolcs

*

Mennyire volt neked ismerős az online konferencia fogalma, gyakorlata?

Az online rendezvény önmagában már egy létező, ismert fogalom, ami habár nem volt tipikus a piacunkon, de kiegészítőként használták a hagyományos rendezvények mellett. Jellemzően nem a megszokott rendezvénytechnikai cégeket, hanem az ilyen típusú kiegészítő szolgáltatásokra – például streamelt szavazásokra – szakosodott kisebb vállalkozásokat lehetett felkérni a szervezésükre. A pandémia és a lezárások után aztán szükségessé vált egy gyors váltás, aminek keretében újfajta stúdiókat kellett létrehozni. Az ehhez szükséges infrastruktúra pedig a rendezvénytechnikai cégeknél volt, köztük pedig ki lassabban, ki gyorsabban reagált az új igényekre.

A pandémiás-lezárásos időszak elején még mind abban reménykedtünk, hogy egy rövid, legfeljebb pár hónapig tartó, ideiglenes változást kell átvészelnünk, ideiglenes megoldásokkal. Azaz az online rendezvényekre egyfajta áthidalásként tekintettünk. Mára egyértelmű, hogy kezdeti reményeinket el kell engednünk, viszont egyúttal hatalmas új tudás birtokába jutottunk mind konferenciaszervezői, mind rendezvénytechnikai oldalról.

Ma már látjuk, hogyan kell ezt igazán jól csinálni, ahogyan azt is, hogy a jövőben is kiegészítője marad az online a hagyományos rendezvényeknek.

A Visual Europe számos online rendezvények adott otthont 2020-ban.

300 – 400-ra tehető a 2020-ban általunk kivitelezett online rendezvények száma. Ezek alapgondolata, működésmódja nagyban különbözik a hagyományos, élő rendezvényektől. A tartalom leginkább tévéműsor jellegű, szórakoztatónak kell lennie, ami a nézőket hosszútávon köti le.

Egy hosszú tanulási folyamatban fejlődtünk és fedeztünk fel együtt új területeket, új megoldásokat a konferenciaszervezőkkel, a rendezvényszervezőkkel, az ügyfelekkel, minden érintettel. Rendkívül nagy nyomás volt a szegmensünkön azt illetően, hogy hozzuk új megoldásokat, gyors innovációkat, mi pedig igyekeztünk élen járni ebben a folyamatban.

A tanulság, hogy lehetséges kiemelkedő online rendezvényeket csinálni, de teljesen más módon, mint ahogyan ez az offlineban működött.

Azt gondolhatnánk, hogy egy online rendezvényhez elég egy telefon, egy állvány és már beszélhetünk is a közönségünkhöz. Miért jobb mégis profi stúdióban, profi körülmények között megszervezni?

Ez talán furán hangzik tőlem, de van, akinek egyáltalán nem kell profi stúdióban rendezvényt csinálnia. Egy profi rendezvény esetében azonban szükség lehet műsorvezetőre, adott esetben egy ledfalra, ahová ki lehet vetíteni bármilyen tartalmat, illetve az olyan nagyvolumenű eseményeknek, mint mondjuk egy Media Hungary vagy Digital Hungary, akkora komplexitása van, amit csak egy professzionális stúdiótechnikai háttérrel rendelkező helyszín képes kiszolgálni.

Szerintem érdemes szétválasztani a tartalmakat. Van, ami épp attól működik jól, hogy nem profi körülmények közt veszik fel, hanem egy webkamerával vagy épp egy okostelefonnal. Más esetben azonban elengedhetetlenek a profi körülmények.

Mit értesz pontosan a komplexitás alatt?

Adott esetben többtíz jelentkező bekapcsolását, Zoom-on, Teams-en, Skype-on bejelentkezők kezelését, egyetlen rendszerbe való becsatornázásukat, mindeközben párhuzamosan filmek bejátszását, szavazás levezénylését, chatek bonyolítását…

Egy ilyen rendezvény megtartásának mik a technikai szükségletei?

Azt kell látni, hogy már egy közepes méretű (mondjuk 10-12 előadó per nap) konferenciánál is 5-8 fős csapatra van szükség a gördülékeny lebonyolításhoz. Kell egy háttér, ami ma már tipikusan egy ledfal, súgómonitorok, hangtechnikusok, fénytechnikusok, adásszerkesztők. Az adás során szükség lehet többek közt keverésre, bevágásokra, feliratozásra.

Rengeteg feladat akad, amikről nem gondoljuk, hogy akár több ember munkáját is igényli, mire végül összeáll egy flott adásmenet.

Mik a trendek az onlinerendezvény-piacon a nagyvilágban? 

Röviden? Azt látom, hogy útkeresés zajlik. Mindenki – mi is – igyekszik edukálni az ügyfeleit, velük együtt próbálja megtalálni azokat a megoldásokat, lehetőségeket, melyeket aztán eladhat, hogy megint más megfinanszírozza ezeket. Hozzá kell tenni, hogy sokszor drága megoldásokról beszélünk, amiktől az ügyfelek jogosan félnek.

Tavaly tavasszal már annak is örültünk, ha egy igazán jó adásmenettel lehetett lebonyolítani egy online konferenciát. Akadt, aki élőben csinálta, más felvételről és volt olyan, aki kombinálta ezt a két lehetőséget. Aztán jött a kiegészítő szolgáltatások, tartalmak beemelése: szavazások, emberek bekapcsolása, akár többszáz nézőé egyszerre. A jelenidejű, „élő” interakció megteremtése. Most a mixed reality stúdiók a legújabbak, ahol ledfal padlóval, háttérrel, mennyezettel gyakorlatilag élő mozgást lekövető képet lehet alkotni és bármilyen hátteret vetíthetünk/teremthetünk az előadó mögé.

Szerveztetek egy találkozót egy virtuális platformon.

Érdekesek a tapasztalatok. Az interakció iránti igény, a szocializációs igény egyre nagyobb az emberekben, így ha csak egy virtuális térben is, de együtt lehetnek, az már nagy különbség a lezárások következtében kialakult helyzethez képest. Erre kínáltunk megoldásként egy virtuális platformon megalkotott rendezvényt, amit digital labs-nek hívunk. Ebbe a szolgáltatásba gyakorlatilag becsomagoltunk mindent, amit nyújtunk. A résztvevő egy avatárral besétálhat a virtuális térben a konferenciaterembe, onnan egy szekcióterembe, majd akár egy meeting roomba is beülhet, azaz pontosan ugyanazt teheti meg ebben az online térben, amit egy élő rendezvényen is. Mindez nyilvánvalóan nem pótolhatja az offline rendezvényeket és szeretném hangsúlyozni, hogy ezek nélkül nem tudom elképzelni a jövőt! 

80 országba közvetítettétek Havasi Balázs koncertjét, ami ha jól tudom, az első online – nézők nélkül megrendezett – koncert volt, amit világszerte sugároztak. 

Egészen különleges élmény volt ez a megbízásunk! Az Arénát korábban arra optimalizálta a Havasi Produkció, hogy nagyjából tizenkétezer embert tudjon leültetni előadásonként. Ez azt jelentette, hogy az Aréna végében volt egy színpad, azon zajlott a látványos show. Ezzel szemben most egy olyan műsort kellett megalkotni, ami képernyőn keresztül maximalizálja az élvezeti faktort. Havasinak a látvány, a fantasztikus zene, a showelemek az erősségei, ezeknek kellett átjönnie egy tévéműsoron. Mindezt úgy, hogy egy világszerte sikeres és elismert produkcióról beszélünk, ami olyan helyeken járt már, mint Wembley vagy a Carnegie Hall…! A küzdőteret hosszában használva egy 60 méter széles színpadon alakítottunk ki és ledpadlót használtunk Balázs alatt, aminek egy élő koncerten nem lenne igazán létjogosultsága. 

Új színpadképet, új kameraképeket, új látványt kellett kidolgoznunk. Egy nemzetközileg élvezhető showt kellett megalkotnunk, amit végül többtízezer ember nézett egyszerre a világ 80 országából és jó visszajelzéseket kaptunk! Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy mindenki az élő produkció visszatérését várja igazán.

Mit gondolsz, mennyire maradnak meg az online rendezvények, ha és amennyiben visszatérünk a régi kerékvágásba?

Én úgy látom, hogy alapjaiban változik majd meg a konferenciapiac. Eddig túlnyomórészt élő konferenciák voltak, mellettük pedig kevés online rendezvény. Nem is tudtuk igazán, hogyan kéne ilyesmit csinálni, nem volt hozzá üzleti modellünk sem, azonban az átalakulásban egész biztosan szerepet játszik az is, hogy mára lett.

Én a piac kettéválását prognosztizálom: lesznek nagy, élő rendezvények, magas nézőszámmal és ezek kiegészítőjeként megjelennek az online események.

Egy ilyen modellel új bevételi lábat teremthetünk. Például egy Internet Hungary-nél vagy Digital Hungary-nél könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy drágább, limitált jegyeket kínálnak az élő rendezvényre, ahol lehetőség van a hagyományos networkingre, míg az olcsóbb kategóriás, kvázi végtelenszámú belépőkkel pedig már „csak” magához a tartalomhoz férhetnek hozzá a látogatók. 

Úgy gondolom, az olyan rendezvények megjelenése várható, melyeket kifejezetten a tartalom miatt szerveznek, nagyon erős előadókkal, erős adásmenettel. Ez egy teljesen más üzleti modell lesz, de én azt hiszem, a különböző modellek jól meg tudnak majd férni egymással.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts