Munkáltatói márkaépítés a storytelling segítségével

Bizalmi Kör Blogon Posztolva 2020.02.24.

A történetmesélés színtiszta biológia, ami az agyra hat, és működik. Megtanulhatjuk, hogyan érdemes történetet mesélni és bátorítani erre munkatársainkat is.

A televízió-képernyőről ismert Batiz Andrást köszönthettük február 5-én előadóként az Deák Vezetői Klub vacsoráján, aki korábban hosszú éveken át volt szerkesztője és vezetője milliós nézettségű tv-műsoroknak.

András cége, az Impact Works Kft. szervezetfejlesztéssel és HR tanácsadással foglalkozik, és gyakorlatilag hozzájuk köthető a munkáltatói márka, vagyis az Employer Branding fogalmának ismertté tétele Magyarországon.

Trénerként és tanácsadóként 20 országban vezetett kurzusokat és adott tanácsokat nemzetközi vállalatok vezetőinek. Rendszeres ad elő rangos konferenciákon, főként a hatékony kommunikáció, a kríziskezelés, valamint a bizalomépítés témakörében.

Mi pedig a munkáltatói márkaépítésről tanulhattunk tőle, méghozzá a storytelling segítségével.

Egy kínos emlék még a televíziós időkből

András állítása szerint élete egyik legkínosabb élményét osztotta meg velünk. A sztoriban egy magas rangú vezetőhöz igyekezett éppen, amikor a top menedzser irodájába érve – máig nem tudja hogyan – levert egy értékesnek tűnő kínai vázát.

A történet csattanóját csak a végén ismertük meg, ugyanakkor azt megtudtuk, ha egy feszültséget tartalmazó sztorit mesélünk, akkor a hallgatóságunkban emelkedni kezd a koncentrációt és figyelmet serkentő dopamin.

Vicces sztorival az endorfint, míg megható emlékezéssel az oxitocin szint fog emelkedni. Megtudtuk tehát, hogy a történetmesélés színtiszta biológia, ami az agyra hat, és működik. A storytelling bizalmat épít, hitet támaszt, ugyanakkor felelősséget is ró a történet mesélőjére.

A bizalom szintje mélyen van

András tett egy erős állítást azzal, amikor azzal a kijelentéssel élt, hogy jelenleg a bizalom szintje mélyen van a világban. A mondandóját természetesen tényekkel és statisztikákkal támasztotta alá, szóval vitatkozni nem igazán tudnánk vele.

Fontos mérföldkőként hozta fel Donald Trump választási kampányát, illetve annak a bizalom globális szintjére gyakorolt hatását. Donald Trump ugyanis a kampány során végig kizárólag azokhoz szólt, akiket a követőinek tekintett. Ők pedig kizárólag rá hallgattak, másra nem fordítottak figyelmet. Tehát elhitték minden szavát, a többi nem érdekelte őket.

Közvetve talán ennek a komoly hírverést kapó eseménysorozatnak is tudható be, hogy 2017-ről 2018-ra, vagyis egyetlen év alatt tizenötből tíz iparágban kimutathatóan csökkent a bizalom globális szinten. Ez nekünk cégvezetőként és munkáltatóként nem jó, tehát változtatnunk kell rajta.

Fontos, hogy a storytelling megalapozott stratégiára épüljön

András hangsúlyozta, hogy a történetmesélésre alapozott munkáltatói márkaépítés előtt érdemes hátra lépni egyet, és stratégiát alkotni. Vagyis meg kell keresni a munka élményét, és annak is utána kell járni, hogy mit keres a potenciális munkavállaló egy munkahelyben.

Csakis akkor érdemes a történetmesélésbe fogni tehát, amikor a fentieket sikerült tisztázni. Így az elmesélt történet jó eséllyel erősíteni fogja a bizalmat, és rajta keresztül a munkáltató márkánkat is.

Érdekes volt továbbá hallani azt is, hogy storytelling szempontjából a munkavállaló számít a leghitelesebb forrásnak. Érdemes tehát bátorítani és tanítani a munkatársainkat a történetmesélésre, mert rajtuk keresztül erősödhet a cégünkbe vetett bizalom.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts