A borzalmasan nehéz helyzet, amikor nem tudjuk mire számíthatunk, és csak a mából indulhatunk ki a döntéseinknél. A kölcsönösség, a következetesség és a közvetlenség elvére építve, valamint a munkavállalókat partnerként tekintve remélhetőleg sikerrel lehet átvészelni a koronavírus okozta nehézségeket. A legfontosabb, hogy a hitünket ne veszítsük el.
- Mi történik most a turizmusban?
- Mik az elkerülhetetlen intézkedések?
- Mi az, ami visszavonhatatlanul megváltozik?
- Mikorra áll helyre az iparág?
Semsei Rudolfot, a Vakvarjú Étteremcsalád tulajdonosát kérdeztük a tapasztalatairól és meglátásairól.
G.P: A mai napon az aktuális kormányrendeletnek megfelelően bezártak az üzletek 15 órakor. Hogy éled meg a helyzetet?
Semsei Rudolf: A 2008-as gazdasági válsághoz képest ez most egy teljesen más dolog. Meteorit becsapódáshoz tudnám hasonlítani, amihez a turizmus és vendéglátás ágazata állt a legközelebb, és értelemszerűen mi érezzük a hatásait legelőször.
G.P: Hogyan épül fel nálatok a cégcsoport? Mesélsz kicsit az érintettségeidről?
S.R: Mi rendezvényüzemeltetéssel foglalkozunk, ez az egyik lábunk a Budapest Party Service Kft. Emellett pedig 11 vendéglátóipari egységet üzemeltetünk Budapesten. A tavalyi árbevételünk megközelítette a 6 milliárd Forintot, és 400-420 alkalmazottunk volt még itt az „Armageddon” előtt.
G.P: Hogy lehet egy ilyen szituációban vezetőként ép ésszel döntéseket hozni?
S.R: A január végi rendezvénytagozati gyűlés után úgy álltunk fel, hogy szenzációs év előtt állunk. Vuhanban ugye január végén történt meg a lezárás, akkor pedig lehetett érezni, hogy ez talán nem lesz annyira könnyű.
Február végén, március elején 10 nap leforgása alatt közel 300 millió forint értékű rendezvényt mondtak le nálunk. Akadt egy-két partner, aki még próbálkozott, de mire eljött múlt heti 100 fő feletti rendezvények tiltására vonatkozó bejelentés, addigra gyakorlatilag mindent visszamondtak. Szóval a rendezvénypiacon egyik pillanatról a másikra lenullázódtunk.
Ugyanígy járt a szállodaipar, és szintén ezt láttuk az éttermeknél. Első körben a külföldi vendégekből elmaradása miatt keletkezett egy közel 20%-os bevétel kiesés. A mi éttermeinkbe például sokan járnak Ázsiából, különösen Koreából, az ő kimaradásuk is okozott már egy komolyabb veszteséget.
A múlt hét közepén, nagyjából kedd-szerda magasságában aztán a magyar vendégek is lemondták a foglalásokat. Csak a budai üzletünkbe 200 lemondás érkezett be. Egyszóval ott álltunk egy elképesztő szituációban, hogy egyszer csak megszűnt a forgalmunk.
G.P: Mik voltak ez első intézkedések, amiket bevezettetek? Milyen szempontjaid voltak a döntések meghozatalában?
S.R: Ez a helyzet tele van nagy kérdésekkel, a legnagyobb problémát pedig a bizonytalanság okozza. Eltérő véleményeket olvashatunk a koronavírus lefolyásáról, gyakorlatilag a legmagasabb szinten sem tudják, hogy ez meddig fog eltartani. Tehát az a legborzalmasabb, hogy nem tudod, mire készülhetsz. Így elképesztően nehéz stratégiát alkotni.
A legelső teendők között egyszerűen mindent újra értelmeztünk. Vagyis azt mondtuk, hogy a szokásokat megpróbáljuk újra építeni. Nem a jövőbeni profitért dolgozunk most, hanem a veszteségek minimalizálásáért. Csak a mából indulhatok ki. Azt kell néznem, hogy mekkora állományom van ma? Hány foglalásom van a mai napra?
G.P: Mire számítasz akkor, amikor végre túllehetünk a koronavírus járványon?
S.R: Nyár végére rendeződhet a helyzet az éttermek esetében. Ugyanakkor az emberek egy jelentős részének nem feltétlenül lesz szabadon elkölthető pénze étterembe járni, és prognosztizálható egy gyászos hangulat.
Az várható inkább, hogy a biztonságra játszanak majd az emberek. Ennek megfelelően azt várom, hogy a rendezvények területe később fog elindulni. Szeptember, október környékén a tavalyi forgalom 50-60%-át elérhetjük pozitív esetben.
Persze jól hangzik annak a gondolata, hogy a bezártság után az emberek majd szabadságra és szórakozásra vágyna. A logika megvan benne, de ebből nem szabad kiindulni. Kizárólag a mából indulhatok ki, ennek megfelelően kell lépnem, és így döntöm el, mit teszek a cégben.
G.P: Konkrét dolgokat tudsz említeni, amelyek bevezetésre kerültek nálatok?
S.R: Három alapvető pillért határoztunk meg, amelyre a most meghozott döntéseinket alapozzuk. Az első a kölcsönösség. Közös teherviselés van szükség ugyanis a munkavállalókkal annak érdekében, hogy őket meg tudjam tartani, illetve munkát tudjak biztosítani a jövőben.
Szükség van tehát a kölcsönösségre, de egy 30%-os leépítés elkerülhetetlennek tűnik. Ez egy borzalmasan nagy erkölcsi dilemma. Ugyanakkor ez kell ahhoz, hogy a dolgozóink később vissza tudjanak jönni, csakis így maradhat életben a cég.
A másik pillérünk a következetesség. Ahogy hangsúlyoztam, a mából kell kiindulnunk. Amit ma látunk, tapasztalunk, az alapján kell döntenünk, és nincs más. Ez borzalmas nehéz, de most nem lehet a jövőre alapozni.
Emellett pedig a közvetlenségre van szükség. Beszélnünk kell minél több emberrel, nézzük meg hogy tudunk segíteni. Fontos, hogy próbáljuk segíteni az embereket, és kezeljük őket emberként.
G.P: Kerestek-e olyan alternatív megoldásokat, mint például az ételkiszállítás?
S.R: Az, hogy a mából indulok ki, nem jelenti azt, hogy nem akarok küzdeni. Folyamatosan dolgozunk a megoldáson. Ugyanakkor az ágazatot tekintve közel 400 ezer ember megélhetéséről van szó, tehát szükség lesz állami segítségre. Minden apró dolognak örülünk, és már az is sokat jelenthet, ha csökkentik vagy elengedik a vendéglátásban és turizmusban érintettek járulékait.
Nem feledkezünk meg a dolgozóinkról, és igyekszünk olyan megoldást találni, hogy a megtartott munkatársaknak a fizetésük 30-40%-ának megfelelő megtartási díjat biztosítani tudjuk.
Keressük az új lehetőségeket, a házhozszállítás pedig addig járható út lehet, amíg nem lesz kijárási tilalom. Ezt meg kell próbálnunk, mert így csökkenteni lehet a veszteségeket. Persze a kiszállítással kapcsolatban meg kell keresni annak a módját, hogy ne veszélyeztessük a többi embert, ne mi fertőzzünk.
Küzdeni, küzdeni és küzdeni kell. A dolgozókban is ott van az együttműködés, csak cégvezetőként őszintén kell velük kommunikálni.
Egyszerűen mindent újra kell értelmeznünk, tehát most éppen rendbe rakjuk a portánkat. Foglalkoztassuk a dolgozókat, találjunk feladatot nekik, mert később így erősebben térhetünk vissza. A hitünket pedig ne veszítsük el, ez fontos.
G.P: Személy szerint Te mit teszel, hogy ne veszítsd el a hited?
S.R: Őszintén mondom, hogy nem tudom a pontos választ. Egyszerűen ott van végig előtted a cél, a feladat, amit meg kell lépned. Közben fontos embernek maradni, mert emberi sorsokról beszélünk.
Nem szabad számolni, tervezni. Azért tesszük a dolgunkat most, hogy a cég életben maradjon. Amit érezni akarok, velük együtt megint értéket tudok teremteni. Értük kell tennem a dolgom, ez mozgat most, ez foglalkoztat.
