Gerendai Károlyt senkinek sem kell bemutatni. A Sziget Fesztivál vizionárius alapítójával ezúttal arról beszélgettünk, hogyan élhetnek túl azok a vállalkozók, akik a vendéglátásban, turizmusban voltak érdekeltek a válság előtt. Túléli-e egyáltalán a turizmus a válságot, és ha igen, milyen lesz a „new normal” ezen a területen?
Itt, a Bizalmi Körben az egyik legfontosabb vezérelvünk a folyamatos tapasztalatmegosztás. Abban hiszünk, hogy jobb döntésekhez segíthet egy cégvezetőt, ha más vezetőkkel – tevékenykedjenek bármely szférában -, más vezetők döntési mechanizmusaival, jelen helyzetben válságkezelési stratégiáival is megismerkedhetnek. A mostani időszakban akár a túlélés múlhat egy-egy ilyen tapasztalatcserén.
Ha turizmusról és vendéglátásról szeretnénk igazán hiteles és sokrétű információhoz jutni, Gerendai Károly az egyik legjobb interjúalany, akit megnyerhetünk magunknak. Többször bizonyította már, hogy olyan piacokat képes meglátni – majd ezeken a piacokon, akár világméretű sikereket is elérni -, melyek hiánypótlóak adott területen. Ma főleg a Lupa Beach projekten dolgozik, de van Michelin csillagos étterme is. Többek közt arról kérdeztük hogyan látja jelenleg saját vállalkozásainak sorsát, ő hol tart most az építkezés, kármentés folyamatában.
A koronavírus tulajdonképpen gyorsvonatként ütötte el a vendéglátást és a turizmust.
Azt szoktam mondani, hogy olyan volt ez az egész, mintha hirtelen egy világméretű áramszünet kellős közepén találtuk volna magunkat és egyik pillanatról a másikra megállt volna az élet. A turizmus, a fesztiválok, a vendéglátóipar mind-mind tömegek szórakoztatására épülő piacok. Az éttermek és a fesztiválok elsődlegesen, de legalábbis nagymértékben a turistákból élnek. Most, a gyülekezési tilalom miatt ez a piac lenullázódott. Különösen filmszerű volt, hogy én épp Pápua Új-guinea egy kis szegletén voltam, ahol úgy kellett internetet vadászni, hogy valahogy kapcsolatba tudjak lépni a kollégáimmal és instruálhassam őket. Egészen abszurd volt átélni a korábban csak filmeken látott katasztrófa-állapotot élőben.
Amíg leállás egy étterem esetében is előfordulhat valamilyen műszaki hiba miatt, addig a mostani helyzet teljesen ismeretlen. Nem tudjuk mit mondjunk a kollégáinknak vagy a vendégeinknek, de valamit reagálnunk kell, miközben az események gyorsan pörögnek és valójában fogalmunk sincsen mire és hogyan készüljünk. Mikor lesz újraindulás? Mekkora mértékű lesz a kiesés? Mennyire tűnnek el a turisták?
Mekkora személyzetre lesz szükségünk, egyáltalán mihez kezdjünk a meglévővel, hiszen aki személyzettel dolgozik, az tudja, hogy az emberek a legdrágábbak és nem csak átvitt értelemben. Menjenek fizetett vagy fizetés nélküli szabadságra? Küldjük el őket? De ha elküldjük őket, vajon vissza tudjuk-e majd szerezni, hiszen sok esetben speciálisan képzett szakemberekről beszélünk. Meg tudunk-e tartani mondjuk több mint harminc embert úgy, hogy teljes fizetést adunk nekik és mi sem nullázódunk le? Ha nulla bevételünk van, meddig tartható ez az állapot?
Fenntartható-e úgy egy csapat, hogy közben feléled a tartalékaidat? Itt az az egyik legnagyobb kérdés, hogy mikor kell bedobni a törülközőt…
Én megértem azokat a kollégákat, akik radikális döntéseket hoztak és elengedték a csapatuk nagy részét, mert egész egyszerűen nem nagyon volt más választási lehetőségük. Sajnos ez a helyzet nem kedvez a szociális érzékenységnek, a cégek, cégvezetők jelenleg extra nyomás alatt vannak.
Ha tippelned kéne, mit gondolsz, mi következik most? Az emberek egyszerre indulnak majd meg, mert megunták a bezártságot vagy még akár 3-5-10 évig sem tér majd magához a piac?
Erre nincs tuti forgatókönyv. Az a helyzet, hogy most egy olyan sok ismeretlenes egyenletünk van, aminek rengeteg eleme változik még a következő időszakban. A stabil pontok hiánya miatt a folyamatos változás és az ehhez való alkalmazkodás képessége határoz meg most minket, illetve azt, hogy lesz vagy nem lesz második hullám, hogy milyen szinten durran(hat) be az enyhítésektől a járvány.
Azt gondolom, a vírus visszaszorítása és a rettegés elülése után számíthatunk egy nagyobb rohamra, ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy az emberek nagy része felélte vagy a teljes feloldás idejére fel fogja élni a tartalékait. Ahogy a költési lehetőségek csökkennek, úgy a fogyasztás és a kereslet is visszaesik. Ezek láthatóan komoly problémákat okoznak a szektorban.
Emiatt számolnunk kell azzal, hogy nem olyan ütemben költenek majd, mint eddig, tehát én mindenképpen arra készülök, hogy a turizmusban ez egy évekig elhúzódó probléma lesz.
Kérdés, hogy mi lesz azokkal a gazdasági láncolatokkal, amelyek szorosan egymásra épülő vállalkozásokból állnak.
Lesznek csődhelyzetek, melyek az egész vállalkozás-láncolat működését befolyásolhatják. Láncolatok szakadhatnak meg és olyan szereplői is komoly bajba kerülhetnek egy-egy ilyen gazdasági/vállalkozói láncolatnak, akik a most csődbe mentekre alapozták eddig a működésüket.
Jól látható ez a fesztiválok esetében, amelyek elmaradása számos kisebb vállalkozás számára teheti kérdésessé az idei túlélést, hiszen bevételeik ebből az iparágból realizálódtak. Olyan piacokról beszélünk, ahol nem könnyű pótolni a kieső tudást, működést.
Bedőlnek utazási irodák, légitársaságok, a turizmus működésének olyan szereplői, akik nélkül nehezen kelhet életre ez az ágazat. Hiszen például hiába nyitnak újra egy szállodát, ha a vendég nem tud odautazni, mert adott térség autóval, vonattal vagy hajóval sokkal nehezebben vagy egyáltalán nem megközelíthető. Számos befolyásoló tényező hat a most következő időszak történéseire.
Több különböző megoldási variációt kell felállítanunk az elképzeléseink mentén. Muszáj A,B,C verziót készítenünk, mert mindenféle eshetőséget bele kell kalkulálnunk a következő időszakba.
Én mindenképp optimista vagyok. Abban bízom, hogy a világ meglepően gyorsan reagál majd ezekre a kihívásokra, ugyanakkor lesz egy általános kereslet csökkenés. Ebből adódódan a vállalkozásoknak egy darabig túlélő üzemmódra kell berendezkedniük.
Sok piac átrendeződik, sok piac újraértelmezést nyer.
Szerintem több olyan terület lesz, ahol a hangsúlyok mindenképpen eltolódnak. Az irodapiac például az egyik és itt nem biztos, hogy valaha visszaáll az eredeti állapot. Azt gondolom, az irodák iránti igény mindenképp visszaesik, mert most sok cég felismerte, hogy egyáltalán nem veszített a hatékonyságából amiatt, hogy a kollégáik nem egy helyen ültek. Ennek lehetnek olyan pozitív vonatkozásai is – ha csak az esélyegyenlőség szempontjából szemléljük mindezt –, hogy jobban megnyílnak a lehetőségek a vidékiek számára is. Mostantól a lakóhely nem lehet akadálya annak, hogy egy nagyobb cég munkatársa lehessen valaki, hiszen nem kell a nagyvárosokba bejárni. Kiderült, nem szükséges, hogy nagyvárosban élj ahhoz, hogy hatékonyan ellásd a munkádat.
Ezen kívül azt gondolom, az oktatásban is fontos kapukat nyit meg a válság. Bebizonyosodott, hogy a minőségi oktatás is el tudjuk juttatni online formában sokkal több helyre, mint gondoltuk.
Mindezek a lehetőségek, utak már eddig is megvoltak, ezek nem új keletű dolgok, csak eddig sokkal kevésbé voltunk kitéve annak a kényszernek, hogy éljünk is ezekkel a lehetőséggel.
Viszont most, hogy megtapasztaltuk őket szerintem nem fog visszaállni a kezdeti állapot, hanem lassanként elkezdenek felpörögni ezek a folyamatok. Tehát szerintem az online oktatásban is új üzleti modellek fejlődnek.
Hogy látod a Lupa helyzetét, a magyarországi helyzetet, a nyarat úgy általában?
Fesztiválok ugye nem lesznek a kormányhatározat értelmében. Ez rengeteg rendezvényünket érinti a Szigettől a Voltig. Ugyanakkor látjuk, hogy a vidéki strandok működésében már tett engedményeket a vezetés. Arra számítunk, hogy a Lupát hamarosan megnyithatjuk. Addig is olyan válság-kompatibilis üzletágakban gondolkodunk, mint a horgászat, amit most kezdtünk el fejleszteni. Ezt az adottságát eddig nem használtuk ki a tónak, de most megnyitjuk a nagyközönség előtt. A horgászat kevésbé szezonális, mint a strandüzem. Ugyanakkor nyilván nem hasonlítható össze, hogy maximum 80 horgászt engedhetek be egy horgászterületre azzal, hogy strandolni 7500 embert is befogad a Lupa, ha nincsenek korlátozások. Azt hozzá kell tennem, hogy még így is jobb helyzetben vagyok, mint egy átlag strand, hiszen hatalmas a területünk.
Ugyanígy az éttermemnél is elkezdtünk a kiszállítási lehetőségeken gondolkozni, ami nehéz, mert egy fine dining étterem abszolút nincs ilyesmire berendezkedve. Nem tudunk teraszt sem működtetni éppen, így most próbáljuk megtalálni a megfelelő megoldást. Ha most sikerül kidolgoznunk valamit, az a későbbiekben jól jöhet.
Semmilyen vállalkozás esetében sem szabad a sült galambra, az állami segítségre várni.
Hozzáteszem, azért ez alól vannak kivételek, mint mondjuk a légi társaságok, melyek túlélésének a záloga valóban az, kapnak-e az államtól pénzt. Itt olyan mennyiségű pénzt kell a rendszerbe pumpálni, amit csak az államok tudnak megtenni. Az államoknak pedig evidens érdeke, hogy a légitársaságok életben maradjanak, hiszen jó néhány ország a turizmusból realizálja GDP-jének jelentős százalékát. Ha ez hirtelen elveszne, az sokkal több veszteséget jelentene, mint amennyi nyereséget a párhuzamosan elindított új működési területek hoznának.
Látsz-e bármilyen pozitívumot, lehetőséget ebben a nehéz időszakban?
Kifejezetten azt gondolom, hogy mindenből tanulni kell, minden helyzet arra való, hogy a következőre megtanuljuk általa felkészülni. Évek óta beszéltek arról, hogy jön valamilyen gazdasági válság, volt is olyan ismerősöm, aki már tavaly elkezdte átrendezni a portfólióját. Arra viszont senki nem gondolt, hogy egyik pillanatról a másikra megáll körülöttünk a világ. Még mind emlékszünk a nagy gazdasági világválságra. Nos, annak következtében látszik, hogy most válságállóbbak a cégek, mert akkor megtanulták hogyan kell tartalékolni, kockázatokat vállalni.
Mi, akik akkor nem tanultunk, most pofára esünk. Mi azt tanuljuk, hogy nem szabad ilyen felelőtlenül elhinni, hogy a turizmus az már egy biztosabb művészet. Ez egy folyamatosan növekvő trendet mutató iparág volt. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy az elkényelmesedő iparágak szereplőinek nem tesz ez jót. Sőt. Hiszen vannak olyanok ebben a szektorban, akiknek akkor is jól megy, ha nem teszik igazán jól oda magukat, mert jók a körülmények.
Most újra kiéleződik majd a verseny, újra több kreativitást, időt, energiát kell befektetnünk. Szerintem ez hosszútávon és rövidtávon is jó lehet, hiszen a most kialakított modelleket be lehet építeni a későbbi működésünkbe.
Azt mondom, hogy a világnak, a gazdaságnak, a turizmusnak, hogyha majd megnézzük 3-5-10 év múlva, akkor azt láthatjuk, hogy használt ez a helyzet, mert kirántott minket az elkényelmesedésből.
Beszélgetésünk során szóba került még a korlátozások értelmezésének kérdésköre, kitértünk arra, vajon miért engedélyezték a kisebb rendezvényeket és, hogy bármilyen fájó, de be kell látni és el kell fogadni, hogy a többtízezres, ráadásul nemzetközi közönség által látogatott rendezvények igen nagy kockázatot jelentenének. Ez a felelős döntés.
Ugyanakkor most rengeteg szabály születik, kényszerű gyorsasággal, amelyeket a későbbiekben mindenképp pontosítani kell majd. Viszont mindarról, amiről most kiderül, hogy működik, az a későbbiekben is működni fog. Ezek már a „new normal” részévé válnak.
Hogy kicsit visszakanyarodjunk a vendéglátáshoz, beszélünk még a szabadtéri, „terasz-életérzésről”, amit mivel most hozzászoktak az emberek, valószínűleg jobban igényelnek majd a jövőben is. A kényszerű karantén időszak alatt megtanulhatták értékelni, hogy egyáltalán kiülhetnek a szabadba, holott eddig azt gondolták, ez természetes. Persze fontos hozzátenni, hogy az anyagi korlátok nagyban befolyásolják majd a közönséget, tehát a vendéglátóiparban számítani kell egy hullámhegy-hullámvölgy jelenségre, nem beszélve arról, mennyire érezhető lesz a turisták elmaradása.
Attól ugyanis, hogy kevesebb a turista, nem lesz több magyar a vendéglátóipari egységekben. Nagyon fontos tudatosságbeli változás, hogy megtanuljunk spórolni, hogy észrevegyük, sokan jóval a lehetőségeink fölött éltünk.
Világjelenség is ez, de Magyarországon talán még felfokozottabb a helyzet, mert itt jóval kevesebb megtakarítása volt az embereknak nagy általánosságában. Gerendai Károly szerint nagyon megérzi ezt a magyar társadalom és remélhetőleg ráébred, hogy megtakarítások nélkül nem szabad nekimenni egy válságnak. Úgy véli, jelen helyzetben csak vesztesek vannak. Nincs jó megoldás, csak kevésbé veszteséges kimenetel. Ehhez pedig kreatív problémamegoldó készség és némi tartalék jól jön. Azok nagyobb esélyjel tartoznak majd a kevésbé vesztesek közé, akik több tartalékkal indultak neki a válságnak. Legyen szó cégekről vagy magánszemélyekről.
