Komplex e-kereskedelmi szolgáltatások az e-commerce robbanása előtt

Ocskay Lászlónak, az OANDER Development Kft. alapítójának személyében ismét újabb taggal bővül a Bizalmi Kör Deák Vezetői Klub. Vele is készítettünk tehát egy bemutatkozó interjút, fogadjátok sok szeretettel.

Ahogy az már megszokott, elsőként a vállalkozás tevékenységéről és működéséről érdeklődtünk Lászlónál:

A tevékenységünk 70-80%-a az e-kereskedelem területéhez köthető. Nagyobb webáruházakkal dolgozunk együtt, a teljes webshop tervezéstől kezdve, a fejlesztések kivitelezésén és a további fejlesztéseken át, egészen a tanácsadásig mindent ellátunk.

Segítünk továbbá a komplexebb vállalati oldalak felépítésében is. Többek között a Szépművészeti Múzeumnak is mi csináljuk a portálját. Az ügyfélkörünk jellemzően nagyvállalatokból áll. 

Együttműködünk például a Rossmann Magyarországgal, az Alinda.hu webáruházzal, az iSTYLE régiós képviseletével, a Budapest Bankkal, vagy a Decathlonnal.

A csapat létszáma 52 főre tehető, az idei évre vonatkozóan bő félmilliárdos árbevételi tervekkel kalkulálhatunk. A vállalkozást még az egyetem második évében alapítottuk, ketten vagyunk jelen a cégben tulajdonosként, a piacon pedig immáron a 13. éve működünk.

Lászlóék széles körű megoldásokkal segítik a partnereiket, egészen komplex megoldásokat kínálva:

Az ügyfeleink jelentős hányada olyan retail kereskedelemmel foglalkozik, ahol a bolti értékesítést össze kell hangolni az online értékesítéssel, valamint a különböző marketing csatornákkal. 

Minden egyes vásárlói csatorna, illetve kommunikációs pont, információs hálót alkot, ami lehetővé teszi a 21. századi digitális kereskedelmet. Ennek a kialakításában széles körű tapasztalattal rendelkezünk.

A felsoroltakon kívül az Adobe technológiai óriáscég hazai leányvállalatának, a Magento-nak a termékeit forgalmazzuk Magyarországon, illetve fejlesztünk rá mindenféle megoldást. Ezen a területen itthon piacvezetők is vagyunk.

Működik továbbá egy saját fejlesztésű automatizációs szolgáltatásunk, az Oander Connect. Ennek segítségével a velünk együtt dolgozó kereskedőknél az összes vállalati rendszert integrálni, az adatok feldolgozását pedig központosítani tudjuk. Az így létrejövő adatbázisokra big data analitikai megoldásokat építünk és döntéstámogató funkciókkal segítjük a kereskedők üzletmenetét. Az általunk létrehozott üzleti alkalmazás hálózatok képezik a retailer partnerek omnichannel stratégiájának alapját.

Ez egy modern, telekommunikációs rendszerekhez hasonló terhelhetőséggel bíró rendszer, ami szélesen skálázható, miközben hatékonyan képes kiszolgálni a nagyvállalatok magasabb rendelési volumenét is.

László az e-kereskedelem következő években prognosztizálható jelentős növekedéséről is mesélt nekünk:

Nagy jövőt jósolunk az e-kereskedelemnek. Úgy gondoljuk, hogy pont egy nagy robbanás előtt állunk, ami óriási lehetőséget jelent a hatékonyság növekedése szempontjából. Több olyan ügyfelünk van például, akiknél a koronavírus megjelenésével az értékesítés nagy része felfüggesztésre került.

Náluk sikerült gyorsan rugalmas válaszokat adni a megváltozott helyzetre. Az e-kereskedelem fókuszba állításával pedig az addig néhány százalékos online bevételi hányadot több tíz százaléknyi arányra tornáztuk fel,  munkahelyek tucatjait megmentve így. A válságállás is fontos szempont tehát abban az automatizációs munkában, amit végzünk.

Természetesen arról is érdeklődtünk, hogy a Bizalmi Körön milyen jellegű tapasztalatcsere jelenthet komoly hozzáadott értéket a számukra:

Ami jelenleg minket érdekelhet, az a magyar piac minél nagyobb szeletének a segítése azzal a technológiával, amivel dolgozunk. Ezen kívül céljaink között szerepel a külföldi terjeszkedés. Egyrészt a német régiókat céloztuk meg, másrészt globális viszonylatban is szívesen bővítenénk a jelenlegi együttműködéseinket.

A Bizalmi Körhöz történő csatlakozásunk kapcsán az elsődleges motiváló faktor a mastermind volt. Egyrészt az 50-150 fő közötti szolgáltató cégek növekedési problémáira szeretnénk válaszokat találni, másrészt a cégszervezés, szervezetfejlesztés, illetve vezetésfejlesztés területen is keressük a lehetőséget a közös tapasztalatcserére.

Végül a személyes érdeklődésről, feltöltődésről, illetve a szabadidő eltöltésének a preferált módjáról is esett néhány szó:

Jómagam vezetésszervezés és vállalatvezetést képzést végeztem a Corvinus Egyetemen, innen ered az élénk érdeklődésem a terület iránt. A szabadidőmben egyébként vitorlázni szeretek nagyon.

Ez a tevékenység az utóbbi időben kicsit háttérbe szorult, mert igyekszünk minél több időt tölteni a két éves, valamint a nyolc hónapos kisgyermekünkkel. Szívesen járok egyébként túrázni, erdőt járni. Erdélyben van egy családi birtokunk, oda például előszeretettel utazunk el.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts