Charles Michel, a költségvetési megállapodás, és a négyszemközti erkélybeszélgetések művészete – I. rész

Július végén hosszas tárgyalások után az Európai Tanács elfogadta a következő hét évet meghatározó, 1,8 ezer milliárdos költségvetést és a helyreállítási alapot. A tagországok vezetői eltérő elképzelésekkel érkeztek, amelyek összehangolása nem kis kihívás elé állította a Tanács elnökét, Charles Michelt. Napokat töltött az immár különleges jelentőségű teraszán az uniós vezetőkkel, mire megállapodásra jutottak. A tárgyalási folyamatot, stratégiát és a megállapodás megszületését a POLITICO részletes cikkben járta körül – a fordítását két részletben közöljük.

Charles Michel, ismét azon a bizonyos teraszon ülve, ahol megtörtént A Dolog, bevallotta, hogy nem volt B-terve arra az eshetőségre, ha az uniós vezetők nem tudják tető alá hozni a költségvetési tervet. Arra azonban volt egy végszükség esetén bevethető mentőöve, ha Emmanuel Macron francia elnök megegyezés nélkül próbálná meg elhagyni Brüsszelt, ahogy azzal a vasárnapi esti holtpontkor fenyegetőzött, amikor is kiadta a személyzetének, hogy készítsék elő a gépét.

„Tudtam, hogy ilyen kényes témáról lehetetlen egy vagy két nap alatt döntést hozni” – mondta az Európai Tanács elnöke. Így aztán a korábbi belga miniszterelnök közölte a vezetőkkel, hogy addig tartja őket Brüsszelben, ameddig csak szükséges.

„Persze csak vicceltem, de mondtam nekik, hogy nagyon jól ismerem a belga miniszterelnököt, és szándékomban áll megkérni, hogy zárjon le minden belga repteret, amíg nincs megállapodás” – meséli az elnök. A vicc mögött megbújó üzenet azonban egyértelmű volt: Senki sem megy sehova.

Michel négy napon és négy éjszakán át nem engedte felállni az asztaltól a vezetőket, még akkor sem, amikor azok dühösen kritizálták egymást. Kedd hajnalban aztán történelmi, 1,8 ezer milliárd eurós csomagról szóló egyezségre jutottak, amely tartalmazza a koronavírus okozta kieséseket orvosolni hivatott helyreállítási alapot, valamint a hétéves költségvetést is – mindezt egyetlen, az EU történetének egyik leghosszabb csúcsán érték el.

Lehetne vitatkozni arról, hogy mennyiben volt Michel tárgyalási készségeinek köszönhető az egyezmény. Bőven volt zúgolódás az elnöki tevékenysége miatt, amikor az eredetileg kétnaposra tervezett egyeztetés még a hétvége után is folytatódott.

A legfőbb súrlódási pontok megoldása érdekében Michel több, a vezetők kis létszámú csoportjaival lefolytatott megbeszélést is tartott a Tanácsépület teraszán, amelyekről Twitteren osztottak meg fotókat a nagyvilággal. A kis csoportos felosztás azzal járt, hogy a többi vezető órákig várakozott, ami őket és a velük levő tisztviselőiket is bosszantotta.

Mások, akik közelről követték az egyeztetéseket, úgy látták, Michelnek nagy mértékben kellett Macronra és Angela Merkel német kancellárra támaszkodnia, akik gyakran mellette voltak a terasztalálkozókon.

Végső soron azonban Michel elnöklése során köttetett meg az a mérföldkőnek számító megállapodás, amely a 750 milliárd eurós járványt követő helyreállítási alap gerincét adja, és amely miatt az unió soha nem látott közös adósságot vállal majd – ez pedig alapvetően szorosabb pénzügyi integrációt jelent a korábbiakhoz képest. 

Nyugodtnak tűnve, még ha kicsit fáradtan is, nyakkendő nélkül, egy sötét sportzakóban mesélte el Michel a POLITICO-nak adott interjújában, hogyan sikerült kezelnie a 27 állam- és kormányfőt, akik kívánságait előre ki kellett találnia, és teljesítenie kellett a követeléseiket is ahhoz, hogy egyhangú megállapodás születhessen.

Egyesével és csoportokban is találkozott velük. Egyeztetett velük reggel és éjjel, és még azokban az órákban is, amikor lehetetlen megmondani, hogy még sötét van vagy már világos; mindeközben pedig felváltva itta a teát és a kávét a koffein-túladagolást elkerülendő, habár leginkább a Coca-Cola Zero hajtotta a szervezetét.

És természetesen tárgyalt velük közösen is a plenáris terem kerekasztalánál, valamint vacsora közben is a Tanács Európa épületében, ahol különleges egészségügyi óvintézkedések sorát vezették be: korlátozták a vezetőkkel érkező delegációk létszámát, kitiltották a szokásos újságíróhadakat, gyakori maszkhasználatot javasoltak és persze kézfertőtlenítős flakonokat helyeztek minden sarokba.

Politikai játszmák

Nem a fenyegetőzés volt az egyetlen fegyver Michel arzenáljában.

Elmondása szerint mindig alaposan megfontolta, mikor volt szükséges írásban előterjeszteni az új javaslatokat, és hogy mikor volt több értelme vitára bocsájtani egyes ötleteket.

Michel saját bevallása szerint igyekezett szigorú fegyelmet tartani, hogy az egyeztetéseken a három fő témára fókuszáljanak – a helyreállítási alap méretére, a kölcsönök és a támogatások eloszlására, valamint az irányítási mechanizmusra –, és hogy külön mederbe irányítsa a vitatott jogállamisági kritériummal kapcsolatos tárgyalásokat.

Az egyeztetések egy pontján a jogállamiságról szóló kérdéseket az elnök kiszervezte egy csoportnak, amelyben a résztvevők közül ott volt például a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, továbbá a lett miniszterelnök Krišjānis Kariņš is, aki a téma szakértőjévé vált európai parlamenti képviselősége során.

Időnként úgy tűnt, hogy megrekednek, vagy kudarcba is fulladnak a tárgyalások.

Az első holtpontra ért nap után Michel szombat reggel egy új javaslatot terjesztett elő írásban, EU-s zsargonnal élve egy tárgyalási keretet; így próbált lendületet adni a procedúrának.

Michel az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel, a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal és a német kancellárral, Angela Merkellel egy megbeszélés során | Európai Tanács

Vasárnap reggelre, miután Macron távozással fenyegetőzött, Michel új megállapodási szerkezettel tért vissza.

„Nem hiszem, hogy viccelt” – reflektált Michel Macron fenyegetésére. „Nem hiszem, hogy csak blöffölni próbált”.

Michel úgy érezte, hogy a szombat este „fontos pillanat volt.” Egész éjjel telefonált, aztán egy új tervvel állt elő.

Vasárnap este azonban, amikor tényleg eldurvultak a dolgok, Michel ismét visszatartott egy ígért írásos módosítást, arra figyelmeztetve a vezetőket, hogy értelmetlen lenne elővenni, ha nem sikerül kimozdulni a helyreállítási alap mérete, valamint a benne foglalt vissza nem térítendő támogatások mértéke miatt kialakult patthelyzetből. Helyette meglebegtetett néhány megvitatható ötletet, anélkül, hogy bármilyen újdonságot papírra vetettek volna.

A cikk folytatása itt olvasható.

Forrás: https://www.politico.eu/article/charles-michel-the-mff-budget-deal-and-the-art-of-the-terrace-tete-a-tete

Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!

Recommended Posts