Előkelő Google helyezésekkel többszörös organikus forgalom, kényelmi szolgáltatáson keresztül

Szesztay Péter személyében újfent egy értékes taggal bővült a Bizalmi Kör 500+ Deák Vezetői Klub népes csapata. A BP Digital Group Kft. tulajdonosa és ügyvezetője elfogadta a bemutatkozó interjúra vonatkozó invitálásunkat, és mesélt nekünk a cégéről, illetve az egyéb vállalkozói tevékenységeiről:

„Alapvetően egy SEO ügynökség vagyunk. Abban segítünk az ügyfeleinknek, hogy a számukra fontos kulcsszavak tekintetében előre kerüljenek a Google keresőben. Ennek köszönhetően releváns és stabil forgalmat szállítunk nekik.

Ezt cégvezetőként úgy érdemes elképzelni, mintha egy konferencián vagy expón azokat a legjobb kiállítói pozíciókat tudnánk megszerezni az ügyfeleinknek, ahol számos érdeklődő megfordul. Ebből ugyebár meglehetősen sokat ki lehet hozni.

Egy nemrégiben készített elemzés alapján az ügyfeleink nagy átlagát tekintve több mint megdupláztuk az organikus forgalmat, a felső 20-25%-nál pedig majdnem négyszeres eredményeket hoztunk éves összehasonlításban.”

Péter elmondása szerint a portfóliójuk meglehetősen sokszínű, vagyis ágazat és méret szempontjából is sokféle partnert ki tudnak szolgálni:

„Az ügyfeleinknek egy kényelmi szolgáltatást nyújtunk, a problémáikra pedig megoldásokat szállítunk. Erre a szolgáltatásnyújtás teljes folyamatában igyekszünk figyelmet fordítani.

Az ügyfélkörünket tekintve inkább az iparági fókusz a fontosabb nálunk. Ennek megfelelően olyan nagyvállalatokkal dolgozunk együtt, mint például a BioTechUSA. Dolgozunk biztosítóknak, többek között fogyasztói elektronika területéről is vannak ügyfeleink, korábban dolgoztunk a Media Markt-nak, de akár a Magyar Telekomot, vagy az EON-t is megemlíthetjük.

Tízfős cég vagyunk, kizárólag keresőoptimalizálással foglalkozunk egyébként. Sok állandó megbízásunk van a KKV szféra középső vagy felső szegletéből, köztük gyártó, szolgáltató, kereskedő cégekkel is. Mindezek mellett akad néhány startup ügyfelünk is, ez köszönhető a startupos múltamnak, valamint annak is, hogy a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőnél mentor vagyok.”

A BP Digital Group Kft.-re már a kezdetektől fogva a tudatos építkezés, valamint a folyamatok megfontolt kialakítása jellemző:

„Négy és fél éve alapítottuk a céget három üzlettársammal, akiket az elmúlt években sorra kivásároltam, így most én vagyok az egyedüli tulajdonos és ügyvezető. Korábban mindannyian online marketinggel foglalkoztunk, nekem egy webshopos projektem volt, ahol a SEO és a tartalommarketing hozzám tartozott.

Eléggé piacképes tudásnak bizonyult mindaz, amit ennek a keretei között megtanultam. Viszont mindig is céget akartam építeni egy olyan vállalkozás helyett, amiben alkalmazott leszek. 

Fontos volt tehát, hogy adott esetben nélkülem is flottul működjenek a dolgok, ezért már a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektettünk a folyamatok és felelősségi körök kialakítására, illetve a helyettesíthetőségre. 

Mostanra ott tart a dolog, hogy az operatív működésben nem kell részt vennem. Ezáltal az időm 80-90%-ában arra tudok fókuszálni, hogy miként tudunk növekedni, hogyan tudunk új együttműködéseket tető alá hozni. A folyamataink optimalizálásán természetesen én is aktívan közreműködök.”

Péter meglehetősen korán felült a vállalkozói hullámvasútra, méghozzá egy elképesztően izgalmas sztori keretei között:

„Alapvetően üzletember típusú vállalkozó vagyok. Közgázt végeztem, és még az egyetem alatt csináltam meg az első cégemet, az ügynökség már a negyedik vállalkozásom, és bizony a vállalkozói hullámvasutat is megjártam.

Mindenképp ki kell emelnem a MiniBrake névre keresztelt termék ötletünket, ami egy gyerekbiciklire szerelhető távirányítható fék volt. Miután szabadalmaztattuk a terméket, kockázati tőkét is vontunk be hozzá. 

Végül a választott partnerünk nem tudta teljesíteni a gyártással kapcsolatos vállalásait, így a termék gyártásának és forgalmazásának a jogát licenszbe adtuk. Mégpedig egy olyan cégnek, akik évente 5 millió gyerekbiciklit gyártottak és értékesítettek.

Talán ez volt számomra a vállalkozói hullámvasút csúcspontja, ugyanis benne volt a lehetőség, hogy 30 éves korunk előtt mindannyian igencsak tehetősek leszünk. Tudni kell, hogy a partnerünk a Toys “R” Us legnagyobb beszállítójának számított. Amikor pedig a Toys “R” Us csődbe ment, akkor a licensz megállapodásunkat felmondták. Vagyis nem lettünk dollár milliomosok.”

Kockázatkezelés, a területünk megismerése, egy lábon állás – ha ezeknek a tudatos kezelését sikerül időben elsajátítani, az borzasztó hasznos lehet a későbbiekre nézve:

„Nagyon sokat tanultam abból a projektből. Olyan dolgot próbáltunk összehozni, amihez nem értettem kiemelkedően jól. Volt egy vízió, amit próbáltunk megvalósítani. Egy vállalkozás építésénél ugyebár mindig vannak kihívások, viszont a megfelelő szakismerettel és kapcsolati tőkével ezeken sokkal könnyebb átlendülni.

Megfizettem úgymond a tanulópénzt és rájöttem, hogy az egy lábon állás és a nagy kitettség nem éppen ideális állapot. Ráadásul egy ilyen sztori elég rendesen meg is tudja nyomni az embert.

Személyesen legalábbis eléggé megéreztem, elvégre 22 éves voltam, amikor kaptunk 40 millió forint tőkebefektetést. Ennek egy jelentős részét a gyártásra költöttük el. Ekkoriban még egyetemre jártam, nem volt vagyonom. 

Szóval kimondottan magasra került a mérce, amit aztán időközben sikerült megugrani, egyúttal sokat tanultam és erősödtem is. Most sokkal inkább kontrollálni tudjuk a kitettséget és a kockázatot.”

Péter életében fontos szerepet játszik az önfejlesztés kérdése, ennek megfelelően nem kevés erőforrást áldoz erre a területre:

„A tőkebefektetés, illetve ennek az elköltése kicsit megroppantott, ennek hatására elkezdtem komolyabban foglalkozni az önismerettel. Az elmúlt nyolc évben legalább 4-5 millió forintot költöttem önképzésre, coachingra, illetve pszichológusra.

Igyekszem sokat olvasni, ez egy olyan dolog az életemben, ami iránt nagyon elkötelezett vagyok. Szeretem a céget, amit most csinálok, el tudom benne képzelni magam benne 5-10 év múlva is. Az viszont biztos, hogy nem ez lesz az utolsó business az életemben.

A MiniBrake-es hullámvasút idején nagyon kizsigereltem magam, a célért pedig feláldoztam a jelent. Örökre megtanultam, hogy habár  el lehet bukni bármennyi céget, viszont amit az ember megtanul, tapasztal, és ahány kapcsolatot épít, az megmarad. Próbálok energiát fordítani arra, hogy tudatosan értékeljem és megéljem a jelent.”

Természetesen a feltöltődés – kikapcsolódás – hobbik fémjelezte bűvös hármas sem maradhatott ki az interjúból:

„Nyáron vitorlázni szeretek, egyébként heti 3-5 alkalommal sportolok, funkcionális és saját testsúlyos edzéseket szoktam csinálni. Nemrégiben újra elkezdtem pingpongozni. Régóta kerestem már hobbit, a pingpong számomra gyerekkori szerelem volt, ebben megtaláltam a keresett hasznosságot és értéket, úgyhogy örülök neki nagyon.

Kedvelem a gasztro étel-ital dolgokat. Az utóbbi években alaposabban megismertem a whiskyket, az elmúlt egy év során pedig a pezsgőket kezdtem el felfedezni. Mindemellett már 5-6 éve szivarozgattam alkalmanként, az elmúlt egy évben viszont komolyabban szivarozok, ami heti egy-két alkalmat jelent.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts