Ígéretről – Mastermind

Miért fontos ígéretet megfogalmazni és megvalósítani?

Szokatlan lehet cégvezetőként ígéretet tenni másoknak, hogy valamit meg fogunk valósítani és beszámolni róla, mégis rendkívül hasznos. Vajon miért?

Egy mastermind találkozó során alapesetben számos megfontolandó kérdés merülhet fel bennünk a kapott impulzusok alapján. Valószínűleg több javaslat is érkezik és néhány olyan irány is kirajzolódik, amelyeket érdemes lehet kipróbálni vagy legalább “kiszámolni”. Emellett gyakori, hogy egészen egyértelmű “feladatok” merülnek fel, melyek megvalósítása egyértelműen előrébb vinné a céget és a vezetőt.

Ha ezeket egészen egyszerűen csak felírjuk magunknak, akkor jó eséllyel már távozás után olyan telefonhívások, e-mailek érnek minket, melyek kizökkentenek ebből a tárgykörből és visszarántanak a napi mókuskerékbe. Pedig pont az a célunk, hogy ne a mókuskereket pörgessük, hanem a cégen dolgozzunk.

Azzal, hogy másik 6-7 vezető előtt vállalást teszünk, sokkal nagyobb erőt adunk a feladatnak, több elköteleződést kap a részünkről és előrébb kerül a prioritási listán. (Ezt támogatja még, hogy az emlékeztetőkben is viszont látjuk, mit vállaltunk.)

A saját megvalósításunk egyértelműen fejleszti a cégünket, hiszen ezért vagyunk egy mastermind csoport tagja.

De mit okoz a csoportban?

Képzeld el, hogy az általad javasolt gondolatot valaki annyira hasznosnak tartotta, hogy meg is valósított belőle valamit. Te mit éreznél? Valószínűleg kicsit büszke lennél magadra és biztosan legközelebb is nagyon szívesen osztanád meg tapasztalatodat a mesterelme csoporttársaddal. Igaz? Nos, pont ezt okozza a csoportban, ha megvalósítod a vállalásodat.

Milyen a jó vállalás?

A jó vállalás jár némi erőfeszítéssel, de nem irreális. Nem egy film megnézése és nem is egy új termék bevezetése egy külföldi piacra. De ideális lehet egy új eljárás kipróbálása, egy terv elkészítése, néhány videó leforgatása, stb.

A jó vállalás legfőbb ismérve, hogy ha megvalósítod, egyértelműen előrébb jutsz.

Nagyon fontos még, hogy nem kiszervezhető, vagyis Te valósítod meg, nem a kollégáid.

A legközelebbi találkozón így tegyél vállalást! Megígéred?


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!


Recommended Posts