A lelki-szellemi-testi egyensúly helyreállítása – mellékhatásként a testzsír csökkentésével

Megszüntetni a túlsúlyhoz vezető valódi okokat, majd pedig a testi-lelki egyensúly megteremtésén keresztül tartós megoldást kínálni rá: Kasek Roland leginkább ebben működik együtt a túlhajszolt és sokszor kevésbé egészségtudatos életmódot folytató cégvezetőkkel, nemrégiben pedig a Bizalmi Kör vezetői klubjához is csatlakozott.

A vele folytatott bemutatkozó interjú leiratában a miértjeiről, illetve az általa kidolgozott MINDiet nevű rendszer lényegéről olvashattok:

„Alapvetően a fenntartható teljesítmény objektív eredményekben mért fejlesztésére, illetve a mentális egészség megőrzésére irányul maga a módszer. A kulcskérdés persze az, hogyan is válik mindez fenntarthatóvá.

A vezetési tanácsadó és pszichológus múltam miatt többnyire cégvezetők fordulnak hozzám, illetve a csapatomhoz. Ideális esetben még időben, megelőző céllal el tudjuk kezdeni a közös munkát, de sokszor már orvosi utasításra keresnek meg az ügyfeleim.

A MINDiet a túlsúly valódi okainak a megszüntetésére irányul, a múltbeli problémák feltárása helyett a jövőbeli célok elérésére összpontosítva. A mentális egyensúly megőrzésének érdekében személyes konzultációk, szakmai és ismeretterjesztő előadások, illetve 4-8 fős workshopok keretei között is az önismeret, az önreflexió és az egyensúly elérésére és megtartására helyezzük a hangsúlyt.”

Roland elmondása szerint a tudatosan fejlesztett és precíz módszertan fundamentumait alapul véve, az ügyfeleket kiszolgáló csapat bővítése sem megy egyik napról a másikra:

„Idén még egyedül szolgálom ki a hozzám fordulókat. Jövőre lesz egy nagyobb mérföldkő, amikor a közel négy éves komplex képzési program sikeres lezárásával, három fővel bővül majd a tanácsadói csapatunk. A „futószalag típusú kiszolgálás” helyett sokkal inkább a minőségi együttműködésen marad a hangsúly, ezért nálunk négynapos a munkahét, és mindenkinek legfeljebb 3 ügyfele lehet naponta. A minőségi követelmény másik jellemzője, hogy mi objektív változókban – például a testzsír-százalék és az anyagcsere-életkor csökkenése – mérjük a közös munka eredményeit, a különböző gyógyszerek orvos által javasolt elhagyása pedig rendszerint járulékos, de annál örömtelibb mérföldkőnek számít.”

A pszichológusi praxis, illetve a vezetési tanácsadó tapasztalat vezetett végül a MINDiet rendszer létrejöttéhez, legalábbis Roland erről mesélt nekünk:

„Pszichológusként és vezetési tanácsadóként dolgozva is mindig az ügyfelek részéről felém érkező igényekhez igazítottam az általam nyújtott szolgáltatás fejlesztési irányát.

Egy idő után egyre több lett az olyan konkrét kérésekből, minthogy valaki szeretett volna vállalati folyamatainak rendezését követően saját egészségével, magánéletével is foglalkozni. Köztudott, hogyha valaki reggel az ágyból „bal lábbal” felkelve nem érzi jól magát, annak az egész napja nem lesz kellően hatékony. Túlsúly esetében gyakori az alvászavar, és ha ehhez hozzátesszük a látványt, ami a tükörben fogad, vagy a félelmet, ami az egészségtelen életmód következményei miatt válik jellemzővé, ügyfeleink egy részének beszámolója alapján borítékolható a folyamatos önmarcangolás.

Az önbecsülés és az önértékelés zavara az rányomja a bélyegét a vezetői teljesítményre is, ezért ez innentől a nyilvánvaló egészségügyi vonatkozásokon túl, felfogható HR-stratégiai kérdésként is. Mivel vezetőfejlesztésben és a fenntartható teljesítmény növelésében egyébként is volt releváns tapasztalatom, így könnyebben megtaláltam a kézenfekvő módszertant, amit elkezdtem tovább fejleszteni.

Főleg nemzetközi kutatások naprakész eredményeit vettem alapul és közben folyamatosan elemeztem, merre lehetne fejleszteni, szakmailag minél tudatosabban alakítani magát a módszertant. Minden a lelki egyensúly visszaállítása felé mutatott, hiszen amikor valaki lelkileg billen ki az egyensúlyi állapotból, abból fakad a legtöbb pótcselekvés.

Már csak a tevékenység jellege miatt is érdekes kérdés volt, hogy a Covid-19 helyzet miként formálta át az ügyfelekkel való együttműködés dinamikáját:

„Az egyik kollégám számolt be róla múlt évben a Kutatók Éjszakáján, hogy az emberek nagyjából másfél kilót híztak havonta a karantén ideje alatt az addig közölt kutatási eredmények alapján, ami egyrészt teljesen érthető, másrészt riasztó is. Nem volt egyszerű kezelni azt a fajta bizonytalanságot, hogy egyszerűen nem tudtuk, mi következik, és emiatt sokan az instant boldogság-pótlékok felé fordultak, miközben tiltólistára került minden szervezett mozgásforma. Teljesen érthető, hogy az otthonról dolgozó, lakásába zártan ülve-fekve élő, a legtöbb sportolási lehetőségről letiltott és állandó félelemben tartott lakosság hízásnak indult. A hízás, túlsúly azonban csak egy tünet: a lélektani változást célzó beavatkozással az okát tudjuk megszüntetni, és „magától” elmúlik. 

A kezdeti korlátozások nálunk is komoly kiesést okoztak, és amikor már biztosan tudtuk, hogy a lezárások miatt előre kell menekülnünk, a külföldi terjeszkedés miatt már 80%-ban előkészített online programunk fejlesztésével folytattuk. Az ügyfelekkel folytatott munka kereteit sikerült teljes egészében átállítanunk online működésre. Ehhez úgy kellett átdolgozni a gyakorlatsorokat, hogy a korábbi eredményeinket és kereteinket megőrizzük. A lényeg, hogy az ügyfeleink azt érzékelik és tapasztalják, hogy a módszer ugyanolyan eredményesen működik. Mostanra a programok egy részét – főleg a távolabb lakó vagy elfoglaltabb ügyfelek esetében – már online végezzük. Jellemző így is a heti 1 kilogramm átlagos testzsír-csökkenés, miközben jókat esznek, nyugodtan alszanak, egyre energikusabbak, és az életmódjukon kívül gyakran az életük többi területét is rendezik.

Az ingadozás persze normális és elképzelhető, hogy egy-egy születésnap vagy családi ünnep miatt átmenetileg lassul a folyamat, azonban a tapasztalat alapján az ügyfeleink nagy része a nehezített pályán is képes fegyelmezett, egészségtudatos magatartásra korábbi szokásaihoz képest.”

Végül szokás szerint a szabadidő, feltöltődés és kikapcsolódás kedvelt módjairól kérdeztük Rolandot:

„Az ügyfelekkel folytatott munka egyik érdekessége, hogy a sikereik feltöltenek, és a doktori tanulmányaimat is nagyon élvezem, ezért szinte figyelmeztetnem kell időnként magamat, hogy ideje pár nap szervezett kikapcsolódásnak. Olyankor szeretek vízparton lenni baráti körben, és gyakran előkerül a bogrács vagy a sütőrács is.

A másik kedvelt elfoglaltságom a hosszútávfutás. Egy-egy maratont teljesíteni szoktam évente, a felkészülés idején pedig félmaratonok és rövidebb távú futóversenyek jelentik a testi-lelki feltöltődés forrását.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts