KATA kisokos – Határidők, lehetőségek, kalkulációk, könyvelési szükségletek

A Magyar Parlament megszavazta az új KATA törvényt, melyet a köztársasági elnök 2022. július 18.-án aláírt és a magyar közlönyben az elfogadott és aláírt törvény 2022.07.18.-án megjelent.
Mindezekre tekintettel a KATA-sokra vonatkozó törvény hatása miatt, a Qualitas System Kft. vezetőjének, Kiss-Orosz Lászlónak a mélyebb tanulmányával szeretnénk segíteni a vállalkozókat, cégvezetőket ebben a cikkben:

A törvény 2022.08.01.-jei hatállyal lép életbe, az abban foglaltakat 2022.09.01.-től kötelező alkalmazni.

A törvénynek a legfontosabb változásai a következők:

KATA tevékenységet csak főállásban lehet folytatni, ennek következtében a mellékállásban, nyugdíjasként illetve főiskolai hallgatóként folytatott KATA-s vállalkozói tevékenység megszűnik.

Az új törvény szerint a főállású KATA-s vállalkozások csak és kizárólag magánszemélyek felé bocsájthatnak ki számlát. Ennek következtében eddig a vállalkozások számára (egyéni vállalkozások, Bt, Kft, Zrt, stb.) felé történő számlázási lehetőség megszűnik. Mindazok, akik vállalkozások számára számláztak az eddigiekben, azoknak 2022.09.01.-től megszűnik ez az értékesítési és számlázási lehetősége.

A törvénynek az egyetlen pozitívuma, hogy a 12 milliós bevételi értékhatárt megemelték 18 millióra.

Az egyes választási lehetőségekre vonatkozó kalkuláció a tájékoztató végén található (megnyitható és letölthető).

A fentiek alapján szeptember 1. után csak azok folytathatnak KATA-s tevékenységet, akik főállású egyéni vállalkozók és csak magánszemélyek felé számláznak. Ennek következtében a jelenleg mintegy 480.000 KATA-s vállalkozásból 80-90 % nem fog megfelelni az új KATA törvényi feltételeknek.

A fentiek alapján a KKt-k, Bt-k, KATA alanyisága megszűnik, így a KATA keretében folytatható tevékenységét is meg kell szüntetni. A törvény olvasata szerint jogszabály előírja, hogy akinek a KATA-s tevékenysége megszűnik 2022.08.31.-án annak választania kell, hogy milyen adónemre kíván áttérni.

Választási lehetőségek az egyéni vállalkozások számára:

– átalányadózás
– tételes költségelszámolás
– társasági adózás
– KIVA adózás.

Aki a fenti választások közül egyiket sem jelenti be, annak az adóhatóság automatikusan 2022.szeptember 1.-től a tételes költségelszámolásra való áttérést állítja be a NAV rendszerébe. Aki pedig meg szeretné szüntetni, nem kívánja tovább folytatni a vállalkozói tevékenységét az a KATA vállalkozását megszüntetheti, amelynek a bejelentését 2022.08.31.-ig kell megtenni.

A megszűntetés esetén egyéni vállalkozónál vállalkozó igazolvány „visszaadásával”, az adószám lezárásával történhet. Elvileg van olyan lehetőség, hogy az egyéni vállalkozó 2022.08.31.-e előtt bejelenti a tevékenységének a szüneteltetését, majd amikor a szüneteltetést visszavonja, akkor kell megtenni a választása alapján történő áttérést.

A KATA-s Bt-k és Kkt-k esetében nincs mód szüneteltetésre és átalány adó választására sem. Ennek következtében számukra a következő lehetőségeik vannak:

– társasági adó alapján történő adózás választása
– KIVA alapján történő adózás választása

Azon Bt-k és Kkt-k, akik nem kívánják tovább folytatni a vállalkozási tevékenységüket a KATA megszűnése miatt, azok dönthetnek a vállalkozási tevékenységük befejezése és végelszámolással történő megszűntetése mellett. A KATA-ból a végelszámolással történő megszűnés esetén nincs szükség az egyszeres könyvvitel szabályai alóli áttérésre a kettős könyvviteli szabályok alá.

Minden egyéb esetben amikor a társasági adóra vagy KIVA-ra való átállás történik, akkor a bevételi nyilvántartásról a társaságoknak kettős könyvvitel szerinti könyvelésre kell átállni és ez ebben az esetben könyvvizsgálati kötelezettséget von maga után. Ennek díja a könyvvizsgálók által megadottak szerint változhat. Az előzetes adatok szerint 50eft és 200eft között változhat a társaságban található könyvelési, főkönyvi adatok ellenőrzendő mennyiségének függvényében.

Azok a Kkt-k és Bt-k, akik a könyvelésüket a kettős könyvvitel szabályai szerint végezték a KATA-s tevékenységük folytatása alatt, azoknál nem merül fel könyvvizsgálati kötelezettség.

Határidők

Az új KATA törvényre való átállást azon főállású egyéni vállalkozók esetében, akik a továbbiakban csak magánszemélyek felé kívánnak számlázni, 2022.szeptember 25.-ig kell megtenniük a bejelentést. A bejelentés 2022.szeptember 1.-ig visszamenőleges hatállyal lép életbe. 

Ez azt jelenti, hogy az adóhatóság felé a választásról 2022.szeptember 25.-ig kell nyilatkozni.

Azon vállalkozások esetében, akik az új KATA törvényben foglalt feltételeknek már nem felelnek meg és nem kívánják folytatni a vállalkozási tevékenységet (megszűntetik a vállalkozást) azok számára az (eddigi információk alapján) 2022. augusztus 31.-ig kell nyilatkozniuk.

Ez azt jelenti, hogy az adóhatóság felé a választásról 2022. augusztus 31.-ig kell nyilatkozni.

Azon vállalkozások pedig, akik az átalány adózóként kívánják folytatni a vállalkozásukat, azok számára ezen választásukat 2022.október 31.ig kell bejelenteni.

Ez azt jelenti, hogy az adóhatóság felé a választásról 2022. október 31.-ig kell nyilatkozni.

Az adóhatóság a választásra vonatkozó feltételeket 2022.augusztus 15.-ig köteles közzétenni a honlapján. Ennek következtében ezen időpontig a megszűntetésre, az áttérésre, bejelentésekre vonatkozó gyakorlati végrehajtási szabályok nem ismertek, ezért csak a NAV tájékoztató közzétételét követően tudnak a könyvelők is segítséget nyújtani partnereink részére a bejelentésekre vonatkozóan.

A NAV tájékoztatásáig azon tudnak előzetesen elgondolkodni, hogy kívánják e tovább folytatni a vállalkozást vagy sem.

A törvényi változáshoz sok kalkulációs tábla van fenn az interneten is. Az általunk elkészített összehasonlító Excel táblázat a KATA-s vállalkozásoknak segít abban, hogy választani tudjanak

  • KATA szabályok szerint adózásban maradnak vagy
  • az általányadó alapján megállapított jövedelem, vagy
  • a tételes költségelszámolással megállapított egyéni vállalkozói jövedelem, vagy
  • a társasági adóra vonatkozó szabályok szerint megállapított nyereség, vagy a
  • KIVA-ra vonatkozóan szabályok szerint megállapított nyereség közül melyiket választják.

Amennyiben egyéni kalkulációt szeretnétek a Qualitas System Kft.-től, a kalkuláció elvégzéséhez előzetesen meg kell adnotok számukra az elmúlt év és a következő év várható bevételi és költség adatait, melyek alapján el tudjuk végezni a lehetőségek közötti választás kidolgozását. A megadott adatok alapján tudják eldönteni, hogy a szóba jöhető lehetőségek közül melyik az, amely a legkedvezőbb lehet számotokra.

Ötletek

  1. Jelenlegi ismereteink alapján a jogszabályi változás is lehetővé teszi azt, hogy a KATA-s vállalkozók 2022.08.31.-ig (bankba vagy pénztárba) befolyt bevételek alapján előlegszámlát állítson ki a 2022.09-12. hónapokra vonatkozó feladatainak ellátására. A 2022.08.31.-ig a vállalkozóhoz beérkezett pénzek esetében a jelenlegi információk alapján még a KATA-s időszak alatt megszerzett bevételnek minősül, így a KATA keretbe beszámít azzal a kitétellel, hogy a társaság tovább folytatja a vállalkozási tevékenységét 2022.09.01. után is.
  2. Ha a KATA-s egyéni vállalkozó bejelenti a tevékenységének a szüneteltetést 2022.08.30.-ig, akkor a különbféle adózási választásokra vonatkozó döntését el tudja halasztani a tevékenység szüneteltetésének a végéig, de maximum 3 évre.

Végezetül pedig jöjjenek a várva-várt kalkulációk:


INGYENES online KATA szakértői villámkonferencia a legfontosabb kérdésekben, lehetőségekről és megoldásokról!

JELENTKEZÉS


Ezek a lehetőségek állnak előtted KATA-sként (egyszerűen, tömören) – Adózási alternatívák, számítások

Alapjaiban változik meg a KATA törvény szeptembertől, amely több, mint 400 ezer kisadózó életére lesz hatással. Éppen ezért fontos tisztában lennünk a lehetőségeinkkel, amelyek átfogó tanulmányát a Crowe FST Consulting Kft. munkatársainak és vezetőjének, Kölber Ferencnek köszönhetünk:

Melyek a legfontosabb változások?

  • Csak főfoglalkozású egyéni vállalkozó lehet KATA-s
  • A KATA összege egységesen havi 50 ezer forint (jelenleg van 25, illetve 75 ezer forintos havi adóösszeg is)
  • A KATA bevételi határa a jelenlegi éves 12 millió forintról éves 18 millió forintra nő
  • KATA-s adóalany nem szerezhet bevételt kifizetőtől (nem magánszemélytől)

Kik esnek ki a KATA-ból?

  • Főállás mellett vállalkozók
  • Egyéb ellátásban részesülők (nyugdíjas, rokkantnyugdíjas stb.)
  • Az alábbi cégformák: egyéni cég, betéti társaság, közkereseti társaság, ügyvédi iroda
  • Akik bevételt szereznek kifizetőtől (nem magánszemélytől) – ez alól a taxi szolgáltatók kivételt jelentenek

Mit tegyen, aki továbbra is KATA szerint fog tudni adózni?

  • Aki továbbra is maradhat KATA-s (fenti feltételeknek megfelel), annak szeptember elsejéig nyilatkoznia kell, hogy továbbra is KATA szerint szeretne adózni

Mit tehet az az egyéni vállalkozó, aki nem lehet KATA-s szeptember elseje után?

  • Az az egyéni vállalkozó, aki kiesik a KATA-ból szeptember elseje után továbbra is tevékenykedhet egyéni vállalkozóként
  • Az egyéni vállalkozóknak október 31-ig van lehetősége bejelenti, hogy szeptember elsejétől SZJA szerinti átalányadózásra térnek át, bejelentés hiányában főszabály szerint fognak adózni (vállalkozói személyi jövedelemadó és vállalkozói osztalékalap utáni adózás szerint)

Mi az átalányadózás lényege? Kinek éri meg áttérni rá? Kinek nem?

  • Az átalányadózás lényege az az egyszerűsítés, hogy a költségeket nem tételenként kell elszámolni, hanem a törvény a végzett tevékenység alapján egy adott költséghányadot elfogad – ez a legtöbb esetben 40%, azonban van, akire 90%-os költséghányad (jellemzően kereskedők) vagy 80%-os költséghányad (néhány ritka eset pl. javítás, fényképészet stb.) vonatkozik
  • Átalányadózás szerint azok az egyéni vállalkozók adózhatnak, akiknek az éves bevétele nem haladja meg a minimálbér tizenkétszeresét – jelenleg 24 millió forintot
  • Az átalányadózás első sorban azon egyéni vállalkozóknak éri meg, akiknek a rájuk vonatkozó költséghányadnál alacsonyabb a tényleges költséghányada (pl. magas hozzáadott értékű szolgáltatást nyújtók, informatikusok, tanácsadók)
  • Az átalányadózás továbbá megéri a kisebb bevétellel rendelkező egyéni vállalkozóknak, mivel az éves minimálbér feléig – jelenleg évi 1,2 millió forint – adómentességet biztosít
  • Az átalányadózás azoknak az egyéni vállalkozóknak nem éri meg, akiknek jelentősen magasabbak a valós költségeik, mint az átalányadó szerinti költséghányaduk

Mekkora a tényleges adóterhelés az SZJA szabályai szerint átalányadózás esetén?

  • Bevétel és költséghányad függő, de körülbelül a bevétel 20-25%-át teszik ki az adók (SZJA, TBJ, SZOCHO) összesen. 500 ezer forintos havi bevétel és 40%-os költséghányad mellett 20% körüli az összesített adóteher (azaz összesen kb. havi 100 ezer forint közterhet kell fizetni), míg 1 millió forintos havi bevétel és 40%-os költséghányad mellett már 25% körül alakul az adóterhelés (azaz összesen kb. havi 250 ezer forint közterhet kell fizetni).

Mit tehetnek, akik nem egyéni vállalkozóként voltak KATA alanyok?

  • Azok a jogi személyek, akik nem egyéni vállalkozóként voltak a KATA alanyai (egyéni cég, betéti társaság, közkereseti társaság, ügyvédi iroda), azok alapesetben szeptember elseje után automatikusan a társasági adó (TAO) törvény hatálya alá fognak kerülni annak összes kötelezettségével (pl. könnyvezetési, beszámoló készítési kötelezettség)
  • Amennyiben ezen jogi személyek nem szeretnének a társasági adó hatálya alá kerülni, alternatíva lehet a kisvállalati adó (KIVA) is, az erre való áttérést célszerű szeptember elseje előtt megtenni, mielőtt TAO hatálya alá kerülnének
  • A kisebb bevétellel rendelkező adózóknak alternatíva lehet a társaság megszűntetése és egyéni vállalkozás indítása
  • A TAO és KIVA szabályai jóval bonyolultabbak az SZJA szabályainál, így javasoljuk a téma jobban körüljárását könyvelővel vagy adótanácsadóval

* A számítások egyszerűsítéseket tartalmaznak!


INGYENES online KATA szakértői villámkonferencia a legfontosabb kérdésekben, lehetőségekről és megoldásokról!

JELENTKEZÉS


A mód bicskanyitogató, a megoldás félrement, de már időszerű volt a KATA módosítása

Kemény hetünk van. A KATA-s vállalkozók, akik cégeknek szolgáltattak úgy érezhetik, kihúzták a lábuk alól a talajt. A cégvezetők egy újabb megoldandó helyzettel néznek szembe, ha segíteni szeretnék a KATA-s alvállalkozóikat. Egy dolog biztos: volt élet a KATA előtt, és lesz utána is. Most már fókuszáljunk a megoldásra. 

180 fokot fordult néhány nap alatt a világ a katás adózású vállalkozók életében. Egyik nap benyújtották a Parlamentbe e vállalkozási forma alapjait megváltoztató törvényjavaslatot, amelyet másnap el is fogadott az országgyűlés. Egyes adatok szerint több százezer katás egyéni, bt.-s és kkt.-s vállalkozást érint a szeptember 1-étől érvénybe lépő változás, amelynek fő kitételei: kisadózó csak főállású egyéni vállalkozó lehet, így cégek nem választhatják ezt az adónemet. A katás nem számlázhat kifizetőhelyeknek, csak a lakosság számára, az új katatörvény-javaslat szerinti bevételi értékhatárt pedig évi 18 millió forintban állapították meg. Mindez alól kivételt képeznek a taxis szolgáltatók, akik továbbra is választhatják a kata szerinti adózást. Hogyan értékelhető ez a rapid módon megszavazott törvénymódosítás, milyen hatása lesz a változásnak a gazdaságra? A Bizalmi Kör milyen segítséget tud adni a tagjainak? – ezekről kérdeztük Gangel Pétert, a Bizalmi Kör vezetőjét.

Gangel Péter, a Bizalmi Kör alapító-tulajdonosa

– Azt gondolom, hogy nem maga a változás a baj, hiszen a katával kapcsolatos változás sok szempontból indokolt volt. A probléma sokkal inkább azzal van, hogy valós párbeszéd nélkül, igen rövid idő alatt változtatnak meg egy roppant széles réteget mélyen érintő gazdasági környezetet. Ennek pedig az az üzenete mind a magyar vállalkozók, mind a nemzetközi piac számára, hogy Magyarországon alapvetően kiszámíthatatlan a gazdaság működése, a folyamatokat a kormány pillanatnyi döntései befolyásolják, és ez bizonytalanságot ébreszt. És az elmúlt napokban történtek, azaz egy rossz koncepció elképesztően rövid idő alatt, erőből való érvényre juttatásának legnegatívabb következménye egyáltalán nem kedvez a gazdaság fejlődésének. 

A kata innovatív adónem

– Esetleg van pozitív hozadéka is törvénymódosításnak?

– Igen, több is. Maga a kata mindez idáig egy innovatív adónem volt, hatalmas munkavállalói tömegek életmódszerűen rendezkedtek be rá, hiszen a segítségével kényelmesen tudtak több cégnek szolgáltatni, így értéket teremteni. Erre az adónemre egy konkrét mikrovállalkozói réteg jött létre, ami azért is izgalmas, mert tagjai nem munkavállalóként kívántak élni, hanem önállóan értékesíteni a tudásukat. Nekünk is, és még nagyon sok más cégvezetőnek mindez idáig egy tiszta, korrekt gazdasági együttműködést tett lehetővé. 

Akik maradhatnak

Alapvetően azt gondolom, hogy három réteget érdemes megnevezni a kisadózók között. Az egyik – és sajnos nincs adatom, hogy a katások mekkora részét képezik – az, amely eddig is katázhatott, és ezután is megteheti: ők azok a mikrovállalkozók, akik a lakosságnak szolgáltatnak. Számukra továbbra is jó lehetőség a kata. Fontos megemlíteni, hogy ez az adónem irreálisan alacsony adóterhet ró az ezt választókra, ami azt jelenti, hogy óriási versenytorzító hatása van. Éppen ezért nem támogatom a felső határ 18 millió forintra történő megemelését, legalábbis abban a formában nem, hogy vele együtt nem emelik kétszeresére vagy háromszorosára a tételes adó mértékét. Véleményem szerint nem szerencsés, hogy tíz éve nem változott az adó mértéke, ehhez már sokkal korábban hozzá kellett volna nyúlni, nem pedig a jogosultak körét ilyen drasztikusan csökkenteni. 

A kárvallottak, akik váltani kényszerülnek

A katások másik körébe sorolom azokat, akik alapvetően olyan tevékenységet folytatnak, amit cégeknek tudnak értékesíteni, legyen ez webfejlesztés, grafikai munka vagy hirdetésszervezés. Számos szolgáltatásra nincs szükség napi 8 órában egy cégnél, ugyanakkor a kata lehetővé tette, hogy egyéni vállalkozók végezzék ezeket. Ők a jelen helyzetnek a kárvallottjai, és vélhetően ők vannak a legtöbben ebben a körben. A nézőpontjukat képviselve gondolom azt, hogy ez egy roppant elhibázott és dilettáns döntés, ami miatt a kormány nemcsak szavazatokat fog veszíteni, hanem éppen azt az innovatív réteget, amely már digitális nomádként él. Ezt az új fajta munkavállalási módszert épp a kata tette lehetővé. Tehát a törvénymódosítás az adónem innovatív mivoltából fakadó, új módon gondolkodó réteget lehetetleníti el, amely a gazdaság számára értékteremtő, a cégek számára pedig roppant értékes szereplőként van jelen. A most zajló folyamat következménye meglátásom szerint a gazdaság szürkülése lehet. Az elmúlt 10 év egyik legnagyobb érdeme éppen az volt, hogy a gazdaság jelentősen kifehéredett, most jó esély van arra, hogy elinduljon a szürkülés irányába. Ezek a szakemberek szeptember 1-től vagy beállnak egy céghez munkavállalónak, és az eddig megrendelőként fellépő cégek elveszítik ezt a fajta különleges réteget, vagy azt választják, hogy valódi vállalkozóvá válnak. Ezt majd megmutatja az idő.

A „visszaélők”, akik jó, hogy eltűnnek

A harmadik réteget pedig azok képezik, akik visszaéltek e kedvező adónem nyújtotta lehetőségekkel, és néhány százalékos adóteherrel tudtak legálisan pénzt kivenni a vállalkozásukból. Ők úgy tudtak élni EV-ként, mint egy cégvezető, aki óriási energiát tett a cége felépéítésébe, pusztán azért, mert az Ő bevételeiken nem volt adóteher. Sokan hozták magukat pozícióba a munkaerőpiacon a kata szabályozatlanságával visszaélve, és szinte főállásúként dolgoznak egy-egy cégnél, számlát adva a munkabérükről. Még arra is gondolhatunk, mintha őmiattuk büntetné a kormány az összes többi katás vállalkozót. Vélhetően ők képezik a kisadózók kisebb hányadát, becslésem szerint 15–20% lehet az arányuk. Azt gondolom, hogy óriási versenytorzító hatása volt az elmúlt időszakban az ő működésüknek. Egy katás bújtatott munkaviszony és egy valós munkaviszony adóterhe között tízszeres a különbség, ami óriási versenytorzító hatással bír. E harmadik réteg számára most véget ér a kegyelmi időszak, ami eddig előnyt jelentett. Ennek előbb-utóbb be kellett fejeződnie, és a változás már abból is érezhető volt, hogy korábban 3 millió forintra csökkentették az egy cég felé a számlázási korlátot. Ezzel egy méltatlan helyzet ér véget, hiszen az a munkavállalókkal szemben nem fair, hogy ők 50-80%-os adóteherrel jutnak a fizetésükhöz, míg mások 5%-kal. 

Lettek volna megoldások a kata megtartására

– Véleményed szerint mi jelenthetett volna megoldást a katás adózás megtartására?

– Nem érzem szerencsésnek, hogy felemelték 18 millióra a felső határt, ám ugyanannyi maradt az adó mértéke. Érdemes lett volna sávokat kialakítani, és mondjuk megkezdett 6 millió forintonként 50 ezer forint megfizetésére kötelezni az adóalanyt. A most kieső rétegeknél, azt gondolom, szerencsés megoldás lett volna, ha 1-2 millió forintra csökkentik az egy cégnek számlázható összeget, de megmaradt volna a cégnek való számlázás lehetősége, hiszen a hatások között rengeteg, a gazdaság számára fontos szereplő van. Persze, bizonyára más ötletek is felmerültek volna egy olyan párbeszéd során, amit a valós érintettekkel való egyeztetés érdekében szerveznek meg.  Végre lett volna egy Nemzeti Konzultáció aminek van értelme….

A Bizalmi Kör e témában is segítséget nyújt

– A Bizalmi Kört érinti ez a változás? Bizonyára ti is dolgoztok katás beszállítókkal.  

– Közvetett módon igen, hiszen külsős partnereink között webfejlesztő, tesztelő, szövegíró és még jó néhány szakember megtalálható. Ők heti, havi néhány órában támogatják a működésünket, nem életszerű, hogy főállásban, akár részmunkaidőben foglalkoztassuk őket. Velük szükséges lesz egyeztetni a további együttműködést, hogy milyen feltételekkel vállalják vagy nem vállalják a munkát. Remélem, megtalálják a nekik való legkedvezőbb adózási módot, és tovább tudják működtetni a vállalkozásukat. 

– A törvényváltozás következménye lehet az eddigi szolgáltatások árának emelkedése, hiszen ha magasabb adót kell fizetniük a vállalkozóknak, ez a többlet az áraikban is megjelenhet?

– Véleményem szerint ezt majd a kereslet fogja meghatározni. A gazdaság bizonyos területein egyébként is várható kereslet-visszaesés, úgyhogy nem gondolom, hogy ez a helyzet feltétlenül áremelkedéssel fog járni. Az biztos, hogy aki eddig katázott, annak több adóterhet kell vállalnia a jövőben és ez így fair. Az 5%-os adóteher nem fenntartható és nem fair a gazdaság többi szereplőjével szemben. Emiatt azt gondolom, hogy az adóemelkedés nem feltétlenül jelenik majd meg az árakban. 

– Miként tudjátok segíteni a Bizalmi Kör tagságát a katás változásokkal kapcsolatban? 

– Azzal mindenképpen, hogy napirenden tartjuk a témát. Folyamatosan figyeljük a helyzet alakulását, illetve azt, hogy melyik tagunk milyen megoldást hoz, és törekszünk arra, hogy gyorsan át tudják venni egymástól a cégek a legjobb ötleteket. A Bizalmi Kör tagjai cégvezetők, meggyőződésem, hogy az kerül előnybe, aki tud segíteni a KATA-s partnereinek valamilyen módon. A nálunk működtetett mastermind-csoportokban biztosan többször téma lesz a katás törvénymódosítás következtében előállt helyzet. 

Ezen felül haladéktalanul szervezünk egy félnapos online konferenciát, hogy nagyon gyorsan megtaláljuk a jó megoldásokat. 

Véleményem szerint még időre van szükség, hogy tisztuljon a kép. Bennem él némi optimizmus, amit az táplál, hogy szeptemberig van még lehetőség a módosításra. Ehhez mindenképp valódi párbeszédre lenne szükség az érintettekkel vagy azok valós képviselőivel. Na meg persze arra, hogy az ellenzéki politikusok ne próbáljanak meg tőkét kovácsolni maguknak a helyzetből, mert akkor a kormány biztosan nem fog engedni. 

Vitán felül áll, hogy szükség van egy egyszerű, tételes adónemre, ami egy széles réteget terel a fehér gazdaságba. Talán a törvényhozók is kellően bölcsek lesznek ahhoz, hogy amit egyébként egy jó eszközként odaadtak a piacnak, azt nem szüntetik meg, azaz nem öntik ki a fürdővízzel együtt a gyereket is, hanem mérlegelnek, hogy valóban a legjobb megoldást találták-e meg. 

Bízom benne, hogy érkezhet még módosítás a törvényhez. 


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!


Mit tesznek a cégek KATA-s beszállítók nélkül szeptembertől?

Hatalmas vihart kavart a 2022. július 11-én benyújtott törvényjavaslat a KATA-törvény módosításáról, ugyanis elfogadták, így pedig roppant nehéz helyzetbe kerülnek azok a cégek, amelyek az ezt az adónemet választották, vagy ilyen adózású alvállalkozókkal, beszállítókkal dolgoznak. A törvényjavaslat szerint kisadózó a kisadózó vállalkozók tételes adója szerinti adózást jogszerűen választó egyéni vállalkozó, így kizárólag egyéni vállalkozóként lehet KATA-zni, a Bt.-ket, az egyéni ügyvédeket és az egyéni állatorvosokat kizárták a körből.

A javaslat másik legmeghatározóbb pontja az, hogy a KATA-s vállalkozó kizárólag magánszemélynek számlázhat, ha ugyanis az Art. szerinti kifizetőnek számláz, a bevétel megszerzését megelőző nappal kiesik a KATA-ból. Ez alól csak a taxis személyszállításból származó bevétel, valamint a bankszámlán jóváírt kamatbevétel képez kivételt. Ugyan a tételes adó mértéke továbbra is 50 000 Ft/hó lesz, a keretösszeg azonban évi 18 millió Ft-ra változik, azzal a kitétellel, hogy az értékhatárt meghaladó bevételrész után 40 %-os különadót kell fizetni.

Mindez azt jelenti, hogy az eddig a cégeknek, intézményeknek dolgozó KATA-s vállalkozók az eddigi módon nem adhatnak számlát a törvény hatályba lépését követően. Rengeteg olyan tevékenységi kör van (szövegíró, grafikus, virtuális asszisztens, marketinges stb.), amely képviselői szinte 100 %-ban B2B piacra dolgoznak, és ettől nem is tudnak eltérni. Mi lesz velük?

Vagy más adózási formát választanak vagy megszüntetik a vállalkozásukat? Ha továbbra is dolgoznak, az új vállalkozási formára való áttérés magasabb költségeket eredményez náluk, emiatt árat emelnek, ami jelentősen kihat az őket alkalmazó vállalkozásokra. A költségnövekedésre az ő szolgáltatásukat igénybe vevő vállalkozásoknak is reagálniuk kell.

Mit gondolnak erről a cégvezetők, hogyan készülnek a KATA-sokat érintő változásokra? Erről kérdeztünk meg cégvezetőket.

Az alvállalkozókat nem tudjuk foglalkoztatni

Vállalkozásunkat érzékenyen érinti a törvényváltozás. Tanácsadási szolgáltatást nyújtunk, és ügynökségi modellben dolgozunk. Gyakorlatilag a tanácsadói partnereink freelancerek, tulajdonképpen úgy működünk, mint egy alkuszcég, az adott szakmai feladatra keressük meg a megfelelő szakértőket.

Ezek a szakértők az esetek döntő többségében valamilyen egyéni vállalkozói formában dolgoznak, minimum 80 %-uk KATA-s egyéni vállalkozó. Gyakorlatilag az ő oldalukon megszűnik ez a fajta adózási mód.

– tájékoztat Orosz Adrián, a tanácsadással foglalkozó Carsongrey Üzletfejlesztő Kft. ügyvezetője.

Jellemzően olyan szakértőkről beszélünk, akik akár főállásban valamilyen vezetői pozíciót töltenek be egy cégnél, és emellett nyújtanak szakértői szolgáltatást, vagy már kipörögtek egy vállalat vezetői szintjéről és egyéni tanácsadói formában kamatoztatják a megszerzett tudásukat, tapasztalatukat. Miután a mi esetünkben nem indokolt, hogy teljes vagy akár részmunkaidőben foglalkoztassuk őket, hiszen mindig az ügyfeleink kihívásához keressük meg a szakértőket, nem tudunk állandó megbízást biztosítani mindenki számára, ez nem is célunk, ezért mi vállalkozói kapcsolatokkal működünk – ez a piacon bevett forma.

Orosz Adrián, a Carsongrey Üzletfejlesztő Kft. vezetője

Úgyhogy minket ez a jogszabályváltozás a közvetlen működés szempontjából kellemetlenül érint, egyelőre annyira friss a dolog, hogy még keressük a megoldást. Egészen biztos, hogy jelentős költségemelkedéssel számolhatunk, hiszen minden egyéb alternatíva drágább lesz az alvállalkozóink oldalán.

Beszállítói oldalon például a marketingügynökségeket is rendkívüli módon érinti ez a változás, hiszen a szövegíróik, a grafikusaik, az IT-szakembereik, akik a honlapokat szerkesztik, mind-mind jellemzően KATA-s egyéni vállalkozók. A szolgáltatásaikat ennek megfelelően árazták be.

Ha más adónemet választanak, mivel megnövekszik a költségük, ők is magasabb áron fognak dolgozni. Például igénybe vesszük virtuális asszisztens szolgáltatását, ő sem fog tudni működni ebben a formációban szeptembertől. Pedig a virtuális asszisztencia eddig roppant hatékony megoldást jelentett nem csak a mi vállalkozásunk számára.  

Esetleg szóba jöhet-e, hogy akik eddig beszállítóként dolgoztak, a jövőben akár részmunkaidőben foglalkoztassák őket?

Általában pontszerűen vesszük igénybe a szolgáltatásukat, ezért nem opció a foglalkoztatás. A teljes üzleti modellünket felborítaná, ha állandó alkalmazásban lennének, és mi sem tudnánk azt az értéket nyújtani az ügyfeleinknek, amit most.

Mindig az egyénre, az adott cégre szabott szakértői gárdát tudjuk összeállítani, enélkül nem tudnánk hitelesek lenni, úgyhogy a tanácsadói portfóliónkban nem életszerű megoldás a foglalkoztatás. Adminisztratív oldalon egészen biztos, hogy plusz alkalmazottal vagy részmunkaidős kollégával kell számolni az év utolsó negyedévétől.

A marketingügynökség oldalán, amely az operatív marketinget viszi, egyelőre nem látom, hogy miként fogják megoldani a helyzetet. Nekünk szolgáltatót kell igénybe vennünk a marketingfeladatok ellátására, nem életszerű, hogy házon belül egy komplett marketingszervezetet építsünk ki, hiszen nincs annyi feladat a cég marketingjével kapcsolatban.

Számítanak lemorzsolódásra? Hogy valaki nem tér át más adózási formára és megszünteti az ilyenfajta tevékenységét vagy vállalkozását?

A tanácsadói oldalon előfordulhat, különösen azoknál a tanácsadóknál, ahol nem túl stabil a megrendelési állomány, és inkább elhelyezkednek alkalmazottként. Hiszen az eddigi 50 ezer forinttal szemben minimum dupla, de akár négyszeres adóemelkedéssel is lehet számolni egy új adózási formánál. Ezt sokan nem tudják vállalni. Hiszen ők is folyamatosan képzik magukat, aminek költségvonzata van, ezzel is számolni kell.

Magam előtt látok számos olyan iparágat, ami ezzel a változtatással veszélybe kerül. Nem mindenkinél opció az, hogy foglalkoztatotti formában folytassa. Az biztos, hogy mindenhol jelentős költséggel lehet számolni, és ez az árakban is meg fog mutatkozni.

Számítunk az áremelésre

A nekünk dolgozók mintegy 95 %-a saját munkavállaló, a fennmaradó 5 %-ban az alvállalkozóink között lehetnek KATA-s vállalkozások.

– mondja az adótanácsadással, könyvvizsgálattal foglalkozó Crowe FST Consulting Kft. ügyvezetője, Kölber Ferenc.

Mindig arra törekedtünk, hogy csak kis számban foglalkoztassunk külsősöket, így KATA-s alvállalkozókat. Az látható, hogy a KATA-s adózás bevezetésével az volt a kormány egyik szándéka, hogy fehérítse a gazdaságot. Az adónem kialakításával megjelent körülbelül 200 ezer új adózó az adóhatóság radarján. A következő lépés pedig várhatóan az lesz, hogy ki fogják vezetni a KATA-t. Most egy hatalmas lépést tettek abba az irányba, hogy szűkítsék a KATA-s adózói kört. Jelenleg körülbelül olyan félmillió a KATA-s vállalkozók száma.

Kölber Ferenc, a Crowe FST Consulting Kft. vezetője

Számít-e arra, hogy a KATA-s adózású partnerei közül esetleg valaki kiesik a jövőben?

Feltehetően először megpróbálnak árat emelni és ha ezt a vevő elfogadja, akkor a KATA-ról átállnak más adózásra. Lehet, hogy átalányadózásra, lehet, hogy alanyi adómentességet választják. Van több opció, ami közül választhat egy mostani KATA-s. Nyilvánvalóan ez egy költségemelkedést fog jelenteni, mert a költségeket mindenki áthárítja, ami valahol érthető is. Ha ezt a vevő nem fogadja el, akkor az együttműködés is meghiúsul.

Mint cégvezetőben milyen a fogadókészség egy esetleges áremeléssel kapcsolatban?

Akikkel eddig együttműködtünk, szívesen dolgozunk a továbbiakban is. Konstruktívan állunk hozzá, leülünk és megbeszéljük a jövőbeni feltételeket. Sok adótanácsadó, könyvelő, pénzügyi szakember dolgozik nálunk házon belül, biztosan meg tudjuk találni a járható utat, a megoldást. Még akkor is, hogyha valamilyen szintű költségnövekedést hoz magával.

Szerző: Kis Tünde


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!