Hatékony Bizalmi Kör applikáció 4 lépésben, 5 perc alatt – Videós segédlet

A Bizalmi Kör applikáció folyamatosan fejlődik. Októbertől kizárólag az applikációban lehet bejelentkezni eseményre, de nem ez a legnagyobb hír. Az applikáció célja, hogy könnyedén, 0-24-ben kapcsolatba tudjatok lépni egymással.

Ezen cél elérése érdekében a BIX profilok beköltöztek az applikációba. Ezeken a profilokon tudtok többet mutatni a cégetekből, és ezáltal váltok elérhetővé. Amint kitöltitek őket, könnyen és pontosan kereshetővé váltok a klubtagok számára, így egy-egy igény esetén könnyű lesz felvenni veletek a kapcsolatot. 

A teljes klubtagság névvel, képpel, céggel, elérhetőségekkel már korábban is elérhető volt, de most több újdonság is elkészült. Az applikáció letöltéséről, az esemény bejelentkezésről, az egyes funkciók használatáról és a kapcsolódást elősegítő profilkitöltésről videót is készítettünk nektek!

Hogyan tudsz teljes értékű Bizalmi Kör applikáció profilt létrehozni, hogy megtaláld akire szükséged van és Ő is Téged? Megmutatjuk 4 lépésben, amely mindössze 5 percet vesz igénybe!

1, Töltsd le a Bizalmi Kör applikációt az App Store-ból vagy a Google Play-ről.

Ha a keresőbe beírod, hogy “bizalmi kör“, a zöld Bizalmi Kör logós applikációt fogod megtalálni, Neked pedig pontosan erre van szükséged!

Videós segédlet (0:00 – 0:35).

2. Bejelentkezés

Ha az applikációt letöltötted és sikeresen települt az eszközödön, először is be kell jelentkezned.

A bejelentkezésnél az alábbi képernyő fogad majd Téged, a legfontosabb pedig, hogy mindenképpen azon az e-mail címen jelentkezz be, amelyen kommunikálunk Veled / amit a Bizalmi Kör tagságod kezdetén megadtál a Számunkra. Erre azért van szükség, hogy a rendszer tökéletesen azonosíthasson Téged.

Videós segédlet (0:36 – 1:10).

Tehát e-mail címmel vagy Google fiókkal jelentkezz be az applikációba:

3. Bejelentkezés az októberi klubvacsorákra

Mostantól az applikációba költözött az eseményjelentkezés! Itt megtalálod a következő események részleteit, a programot, helyszínt, sőt, azt is meg tudod nézni, kik vesznek részt az eseményen. Visszajelzésedet egészen egyszerűen megadhatod az “Ott leszek” vagy a “Nem leszek ott” megnyomásával. Azokat az eseményeket, amelyekre már jelentkeztél, a “Jelentkezéseim” lapon találod. (Hamarosan a mastermind találkozók is ide költöznek majd.)

Az applikáció “Események” fülén már elérhetőek az októberi klubvacsorák, ahol a “Jelezz vissza” gombra kattintást követően, “Ott leszek”-re állíthatod a státuszodat, mi pedig örömmel számolhatunk Veled is.

Videós segédlet (1:23 – 2:35).

Az októberi klubvacsorák is a már szeptemberben debütált és nagy sikert aratott, új formátummal kerülnek megrendezésre. Ez azt jelenti, hogy a rövidített hivatalos program keretein belül:

  • Több időt biztosítunk networkingre, így sokkal több új embert ismerhetsz meg, mint eddig.
  • Kizárólag a legaktuálisabb és legégetőbb témákban hívjuk meg előadni, a terület kiemelkedő szakembereit.
  • Dupla kerekasztal-beszélgetést biztosítunk (2 x 20 perc), így akár 15-16 új emberrel is megismerkedhetsz ez idő alatt, dupla annyi inspirációt és tapasztalatot magadba szívva.

Most a klubvacsorának tényleg nagy tétje van, hiszen ezek az inspirációk, tapasztalatok és értékes vezetői kapcsolatok dönthetnek az elkövetkezendő időkben egy cég sikeréről vagy éppen bukásáról.

4. Töltsd ki a profilodat, hogy bárki könnyedén megtalálhasson

Videós segédlet (2:36 – 3:00).

  • Profilszerkesztés

Egy profilkép mellett további képeket is fel tudsz tölteni, amivel átfogóbb képet kaphatnak rólatok és tevékenységetekről a klubtagok.

Címkék megadásával a legfontosabb paramétereket állíthatjátok be, javasoljuk a legfontosabb tevékenységek, szolgáltatások és hobbik/sportok feltöltését. A címkék hamarosan kereshetővé válnak, érdemes mihamarabb feltölteni őket.

Elérhetővé vált egy “Fordulj hozzám, ha” szakasz, ahol megírhatjátok, miben vagytok a legjobbak és miben tudtok másoknak segíteni.

  • Kezelt cégek

Újdonságként már az applikáción keresztül is kezelhetőek a cégprofilok, nem kell hozzá a BIX ügyfélkapu felületre számítógépen csatlakozni. Itt vehetitek fel a további cégeket is, igényeljétek meg az összes saját cégprofilt!

  • Elérhetőségek

A nyitóképernyőn a teljes klubtagság elérhető, de külön fülön tudjátok böngészni a saját klubotok tagjait, illetve a mastermind csoport tagjait is. Így még könnyebben fel tudjátok venni egymással a kapcsolatot. A saját profilon meghatározhatod, hogy elérhetőségeidet ki láthatja: minden klubtag, csak a saját klub, csak a mastermind csoport.

  • Elakadtál?

Az applikációval kapcsolatban ügyfélszolgálatunk tud segítséget nyújtani a klub@bizalmikor.hu címen. Csak írd meg, milyen készüléken és pontosan mit tapasztaltál!

Kellemes böngészést kívánunk az applikációban és az októberi klubvacsorákon találkozunk!

Új díj, gyárlátogatások – izgalmas ősz vár a Bizalmi Kör tagokra!

A Bizalmi Körben hagyományosan rendkívül nagy hangsúlyt kap az ősz. Idén különösen érezzük a felelősséget, hiszen az előttünk álló gazdasági válság előtt óriási jelentősége van a kapcsolatok megerősítésének. Éppen ezért nagytakarítást tartottunk a Bizalmi Kör világában! Új klubvacsora formátum, gyárlátogatások, folyamatosan fejlődő applikáció vár ránk. De mi lesz a legjobb ügyfélélmény díjjal?

Úgy indultunk neki a nyárnak, hogy semmi különös. Sima, nyugodt ősz vár ránk. Aztán ahogy jöttek az újabb és újabb hírek, azt éreztük, hogy nehéz ősz vár a cégvezetőkre, és nekünk többet kell adni ahhoz, hogy valódi támogatást jelentsünk az előttünk álló nehéz időkben. A gondolatainkat az vezérelte, hogy vélhetően az elkövetkező időszakban nagyobb szükségünk lesz egymásra, mint valaha volt. Egy jó kapcsolat, egymásból merített inspiráció, egy jó megoldás, vagy csak az érzés, hogy vezetőként nem vagyunk egyedül, felbecsülhetetlen értéket jelent. 

Ennek szellemiségében gondoltuk újra, miben tudunk mi többet adni. Fogadjátok szeretettel: 

Applikáció

Az applikáció folyamatosan fejlődik. Októbertől kizárólag az applikációban lehet bejelentkezni eseményre, de nem ez a legnagyobb hír. Az applikáció célja, hogy könnyedén, 0-24-ben kapcsolatba tudjatok lépni egymással.

Ezen cél elérése érdekében a BIX profilok beköltöztek az applikációba. Ezeken a profilokon tudtok többet mutatni a cégetekből, és ezáltal váltok elérhetővé. Amint kitöltitek őket, könnyen és pontosan kereshetővé váltok a klubtagok számára, így egy-egy igény esetén könnyű lesz felvenni veletek a kapcsolatot. 

A teljes klubtagság névvel, képpel, céggel, elérhetőségekkel már korábban is elérhető volt, de most több újdonság is elkészült, ahogy láthattátok már a Facebook-csoportban is a kisvideót.

  • Eseményjelentkezés

Mostantól az applikációba költözött az eseményjelentkezés! Itt megtalálod a következő események részleteit, a programot, helyszínt, sőt, azt is meg tudod nézni, kik vesznek részt az eseményen.

Visszajelzésedet egészen egyszerűen megadhatod az “ott leszek” vagy a “Nem leszek ott” megnyomásával. Azokat az eseményeket, amelyekre már jelentkeztél, a “Jelentkezéseim” lapon találod. (Hamarosan a mastermind találkozók is ide költöznek majd.)

  • Profilszerkesztés

Egy profilkép mellett további képeket is fel tudtok tölteni, amivel átfogóbb képet kaphatnak rólatok és tevékenységetekről a klubtagok.

Címkék megadásával a legfontosabb paramétereket állíthatjátok be, javasoljuk a legfontosabb tevékenységek, szolgáltatások és hobbik/sportok feltöltését. A címkék hamarosan kereshetővé válnak, érdemes mihamarabb feltölteni őket.

Elérhetővé vált egy “Fordulj hozzám, ha” szakasz, ahol megírhatjátok, miben vagytok a legjobbak és miben tudtok másoknak segíteni.

  • Kezelt cégek

Újdonságként már az applikáción keresztül is kezelhetőek a cégprofilok, nem kell hozzá a BIX ügyfélkapu felületre számítógépen csatlakozni. Itt vehetitek fel a további cégeket is, igényeljétek meg az összes saját cégprofilt!

  • Elérhetőségek

A nyitóképernyőn a teljes klubtagság elérhető, de külön fülön tudjátok böngészni a saját klubotok tagjait, illetve a mastermind csoport tagjait is. Így még könnyebben fel tudjátok venni egymással a kapcsolatot. A saját profilon meghatározhatod, hogy elérhetőségeidet ki láthatja: minden klubtag, csak a saját klub, csak a mastermind csoport.

  • Elakadtál?

Az applikációval kapcsolatban ügyfélszolgálatunk tud segítséget nyújtani a klub@bizalmikor.hu címen. Csak írd meg, milyen készüléken és pontosan mit tapasztaltál!

Új klubvacsora formátum

Az elmúlt időszakban sok visszajelzést kaptunk arra, hogy szívesebben jönnétek klubvacsorákra, ha a hivatalos program rövidebb lenne, és több idő nyílna a kapcsolódásokra. Ennek szellemében újítottuk meg a klubvacsorák programjait. Mostantól az egész program 1 óra 40 perc lesz, melynek része két kerekasztal beszélgetés, így azok, akik a kapcsolati hálójukat szeretnék bővíteni, biztosan többet kapnak majd. 

Az elmúlt hetekben számos gazdasági szakértővel vettük fel a kapcsolatot annak érdekében, hogy a klubvacsorákon valós válaszokat adjanak nektek a “mi vár ránk?” kérdésre. Ezek az elemzők, szakértők egész ősszel velünk lesznek, és segítenek a válaszokban. 

A klubvacsoráknak mostantól igazán nagy tétje van, hiszen:

  • Több időt teremtünk networkingre, hiszen a jelen- és elkövetkezendő időszakban minden egyes kapcsolat életet menthet. Tudnod kell mikor, mivel, kit és hol keress.
  • Kizárólag az előttünk álló kihívások legégetőbb kérdéseire keressük a választ, a legaktuálisabb témákat érintjük szakértői előadásainkban, amelyek tudata a fennmaradásról dönthet.
  • Kétkörös kerekasztal-beszélgetések lesznek, így pedig 15-20 hozzád hasonló cégvezető tapasztalataiból és szemléletmódjából inspirálódhatsz, alakíthatsz ki velük gyümölcsöző kapcsolatot.

Természetesen októberben is az új klubvacsora formátummal találkozhattok! Ezt már láthatjátok az applikációban, sőt, meg is kérünk titeket, hogy jelezzetek vissza, számíthatunk-e rátok. Októberben is egy elismert elemző érkezik hozzánk, hogy megtudjuk tőle, mire számíthatunk a jövőben. Szóval mindenképpen érdemes az előadó és a társaság miatt is eljönnötök.

Gyárlátogatások

Novemberben, a klubvacsorák helyett 13 gyárlátogatáson vehetnek részt a klubtagok. A gyárlátogatások után a vendéglátó cégvezető néhány best practice-t fog megosztani a látogatókkal, így nem csak megnézzük a gyárat, hanem picit “bennfentessé” is válunk a működésében. Hiszünk abban, hogy ez lesz a leginspirálóbb eseménysorozatunk hosszú idő óta. 

Egy-egy gyárlátogatáson 3 mastermind csoport tud részt venni. Elképesztően izgalmasnak ígérkeznek ezek a látogatások!

Megszűnik a “Legjobb Ügyfélélmény Díj”. De mi lesz helyette?

Számunkra minden év megkoronázása a Bizalom Gála. Az ünneplés és az elismerés helyszíne. Idén a gála is teljesen új fókuszpontot kap, hiszen az elmúlt években átadott “Legjobb Ügyfélélmény” díjak helyett idén a Leader of The Year díjakat adjuk át 7 kategóriában.

Hogy miért volt szükség a változtatásra? Az előttünk álló időszakban minden eddiginél nagyobb felelősség és hangsúly kerül a vezetőkre. Szerettünk volna egy olyan díjat, amely a vezetői minőséget helyezi középpontba, illetve a díjat megelőző verseny által minden nevező inspirációt jelent a többi cégvezető számára. Vezetői klub vagyunk, azt hisszük, hogy ezzel a díjjal egy fontos puzzle darab került a helyére. A díjjal kapcsolatos kérdések véglegesítése ezekben a napokban zajlik. A nevezés / jelölés október 1.-én indul. 

Izgalmas ősz vár ránk. A Bizalmi Kör csapatának célja, hogy olyan vezetői kapcsolati hálót varázsoljunk a klubtagok köré, amely bármilyen helyzetben megtart. Reméljük a legújabb fejlesztéseink elégedettséggel töltenek majd el minden klubtagot!


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!