Egy őszinte véleményt vagy tanácsot mindenki a saját hasznára tud fordítani

Bemutatkozik a Bizalmi Kör Széchenyi TOP Vezetői Klub elnöksége

Bányai Norbertnek, az F-ACT Interiors Kft. ügyvezetőjének és tulajdonosának vezetésével alakult meg az idei év elején a Bizalmi Kör legrégebbi klubjának, a Széchenyi Klubnak az elnöksége. Az 50 és 500 millió Ft közötti éves árbevételű cégek vezetőit magában foglaló közösség létszáma a tavalyi év folyamán 20-ról egészen 80 főre emelkedett.

Az újonnan alakult, immáron teljes szerepében működő elnökség nem titkolt célja a dinamikusan fejlődő közösség tovább erősítése, a klubtagok egymás közti kapcsolódásainak szorgalmazása és a minőségi emberi kapcsolatok kialakulásának elősegítése.

„Szerintem a klubban az a legnagyobb erő, hogy itt lehet őszintén beszélni – kezdte a közösség legfontosabb értékének megfogalmazását Bányai Norbert – és

egy őszinte véleményt vagy tanácsot mindenki a saját hasznára tud fordítani.“

„Véleményem szerint egy két fél közötti, hosszú távon is gyümölcsöző együttműködés elképzelhetetlen minőségi emberi kapcsolat nélkül. Ez nem megy egyik napról a másikra. A Bizalmi Kör keretein belüli találkozók kiváló alkalmat szolgáltatnak arra, hogy az egyes klubtagok jobban megismerjék egymást és bizalmi kapcsolat alakulhasson ki közöttük.”

„Ahogy a munkámban, úgy a klubon belül is annak a lehetőségét keresem, hogyan tudunk közösen többet elérni. Engem ez a gondolkodás jellemez. Ha saját tudásunkat és tapasztalatunkat latba vetve megnézzük, mit tehetünk egymásért, akkor együtt sokkal nagyobb léptékű célokat is képesek leszünk megvalósítani.” – tette hozzá Bányai Norbert, a Széchenyi Klub elnöke.

Bányai Norbert, elnök

Az elnökségen belül Szilágyi Krisztina, a Diamond Books Kft. ügyvezetője és tulajdonosa felel a külső kapcsolatokért.

„A feladatköröm egyik legfontosabb része, hogy a csatlakozás előtt álló, illetve a nemrég csatlakozott tagokkal leüljek beszélgetni és jobban megismerjem őket. Nyitott és fejlődni vágyó cégvezetőket várok a Széchenyi Klubba, akik nem csak a sales lehetőségét látják a klubtagságban.” – kezdte Szilágyi Krisztina.

„A cégvezetés sokszor magányos élet, véleményem szerint a klubon belüli egyik legfőbb kapcsolódási pont a felmerülő problémák megbeszélése.

A közösségen belül jó eséllyel találunk megértő fülekre és akár hasznos tanácsokat is kaphatunk. Ha sikerül jobban megismernünk és megértenünk egymást, akkor akár üzleti együttműködés is kialakulhat.”

„Szeretem összehozni az embereket, igyekszem lehetőség szerint minden egyes klubtagot jobban megismerni és megtalálni a lehetséges kapcsolódási pontokat.” – foglalta össze céljait Szilágyi Krisztina, a Széchenyi Klub külső kapcsolatokért felelős elnökségi tagja.

A teljes elnökség a februári vacsorán

A belső kapcsolatokért felelős elnökségi feladatokat Ojtó Szabolcs, a Kézműves Marketing ügyvezetője és tulajdonosa látja el.

„A Bizalmi Körön belüli közösség egyik nagy ereje, hogy kötelező diplomáciai körök nélkül,

őszintén tudunk arról beszélgetni, hogy kinek mik a céljai és miben tudunk esetleg kapcsolódni egymáshoz.

Mindezt nem sales jelleggel, hanem partnerként.” – kezdte Ojtó Szabolcs.

„Személy szerint én is a nyitott embereknek örülök a klubon belül, mert kellő nyitottsággal nagyon sok kapcsolódási pont fedezhető fel. Minderre nemcsak a klubtalálkozókon van lehetőség, szervezünk külön mesterelme csoportokat, illetve kötetlenebb programokon is lehetőség van jobban megismerni egymást.”

„Nagyon jó azt látni, amikor Bizalmi Kör klubtagok bármikor és bármilyen mennyiségben tudnak egymással beszélgetni.– adott ízelítőt a klubon belüli atmoszféráról Ojtó Szabolcs, a Széchenyi Klub belső kapcsolatokért felelős elnökségi tagja.

Ojtó Szabolcs, belső kapcsolatokért felelős elnökségi tag

A Bizalmi Kör Széchenyi TOP klub elnöksége

Bányai Norbert – elnök

Bányai Norbert, elnök

F-ACT Interiors Kft., ügyvezető, tulajdonos

Egy 10 fős, generáltervezéssel foglalkozó vállalkozás többségi tulajdonosa, illetve egy projektmenedzser cég managing directora. Azt, hogy 27 éves korára komoly szakmai sikereket tudhat magáénak, saját intuícióinak, kitartásának és nem utolsó sorban minőségi emberi kapcsolatainak tulajdonítja.

Az együttműködést előtérbe helyező gondolkodására és nyitottságára remek bizonyíték, hogy üzleti útjait gyakran a konkurencia társaságában teszi meg. Az utazás maga a feltöltődés lehetőségét is jelenti számára, amit szeret időnként egy-egy tartalmas sétával még inkább fűszerezni.

Igyekszik aktívan hozzájárulni, hogy a klubtagok között kialakulhasson a kémia, a kölcsönös bizalom, és egy kötetlenebb ismeretség által partnerként tekinthessenek egymásra.

Szilágyi Krisztina – Külső kapcsolatokért felelős elnökségi tag

Szilágyi Krisztina, külső kapcsolatokért felelős elnökségi tag

Diamond Books Kft., ügyvezető, tulajdonos

Munkatársaival a könyvelői, adótanácsadói tevékenység mellett egy kifejezetten hiánypótló gazdasági megoldáscsomagot nyújtanak a KKV szektorban tevékenykedő vállalkozásoknak. A munkája mellett kiemelt figyelmet fordít a személyes kapcsolatok építésére, a Bizalmi Körhöz is egy mesterelme csoport révén csatlakozott.

Kifejezetten üdvözli az olyan újonnan érkező személyek csatlakozását, akik egy a klubon belül még nem lefedett terület képviselői. Példának okáért egy rendezvényszervezésben, vagy autós flottakezelésben jártas cégvezető számos új kapcsolódási pontot jelenthetne.

A szabadidejében igyekszik minél több időt a családjával tölteni, a hétköznapi hajtáshoz pedig kedvenc sportja, az úszás biztosítja számára a megfelelő állóképességet.

Ojtó Szabolcs – Belső kapcsolatokért felelős elnökségi tag

Ojtó Szabolcs, belső kapcsolatokért felelős elnökségi tag

Kézműves Marketing, ügyvezető, tulajdonos

A családja által üzemeltetett pékség és cukrászda révén már általános iskolás korában is a vállalkozói lét fortélyait igyekezett ellesni. Marketing kampánykivitelező, oktató és tanácsadó cégének segítségével nem kisebb célt tűzött ki, mint a magyar KKV-k megerősítését és export-képességük elősegítését.

Amellett, hogy a Bizalmi Kör Széchenyi klubjában a belső kapcsolatok erősítésén fáradozik, mesterelme csoportot is vezet, illetve rendszeresen működik közre kötetlenebb programok szervezésében.

Szabadidejében előszeretettel keresi a feltöltődést egy kellemes túra formájában az Országos Kéktúra nyomvonalán, vagy főz otthon valami finomat.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts