Negyed évszázadot felölelő tapasztalat egy nemes célt szolgáló vállalkozás élén

Miután a mesterelme csoportban pozitív benyomásokat szerzet, ezt követően Varga Miklós a Bizalmi Körhöz való csatlakozás mellett döntött. Pontosan ennek apropóján kértük meg a Wiking Yacht Club vezetőjét arra, hogy meséljen kicsit magáról és a vállalkozásáról:

Egy vállalkozás, amelyet nemes cél mozgat

„A küldetésünk az, hogy az emberekkel megismertessük a víz csodáját. Minél többen tapasztalják meg, hogy a vízen lenni mennyire klassz érzés, azzal mindenki jól fog járni. Ők kapnak egy felejthetetlen élményt, mi pedig sokaknak tudunk munkát adni, egyúttal értelmet vihetünk a hétköznapokba.” – foglalta össze nekünk a Wiking Yacht Club filozófiáját Varga Miklós.

„A hajózás testesíti meg azt a formátumot, amelyen keresztül magát az élményt át tudjuk adni.”

Az érdeklődők egy komplett folyamaton át eshetnek szerelembe a hajózással

„Az első lépés maga a motorcsónakázás élménye. Ha valaki szeretne innét továbblépni, akkor szép sorban tudunk segíteni a hajózási akadémiára való beiratkozás, a hajóvásárlás, illetve a kikötői helyválasztás kapcsán is. Ezt csináljuk 26 éve, van tapasztalatunk bőven, így segíteni tudunk a helytelen döntések elkerülésében.”

Miklós elmondása szerint a hozzájuk csatlakozók egy összetartó közösség részesei lehetnek:

„Nekünk az a célunk, hogy jöjjenek el a hajós programokra, vagyis legyenek aktív tagok. Minden évben szervezünk főzőversenyeket, nyári szezonnyitó bulit és bált is, amelyeknek a keretei között éreztetjük minden egyes résztvevővel, hogy fontosak a számunkra és örülünk nekik.

Évente 2-3 alkalommal közös túrákat is szervezünk, amelyek kiváló alkalmat szolgáltatnak arra, hogy a hasonló értékrendű és érdeklődésű személyek között barátságok jöjjenek létre.”

A Wiking Yacht Club életében a csúcsot mégis a jótékonysági megmozdulások szolgáltatják

„Mindenki a saját hajóján elvisz öt vagy hat rászoruló gyerkőcöt egy kellemes motorcsónakázásra. A srácok egyenesen imádják ezt, egyúttal minket is feltölt lelkileg a közös program és a tudat, hogy jót cselekszünk. Természetesen ilyenkor mindig főzünk is valami finomat a gyerekeknek.”

„Aki nem csatlakozik egy a Bizalmi Körhöz hasonló szervezethez, az olyan, mintha vakon száguldozna a hajójával a Dunán”

Azzal kapcsolatban is kaptunk tőle őszinte visszajelzést, hogy a Bizalmi Körhöz való csatlakozásáról mit gondol:

„Némi meglepődéssel tapasztaltam, hogy a vállalkozások tulajdonosainak nagyjából hasonló kihívásokat ad a jóisten. Számomra megnyugtató érzés szembesülni vele, hogy nem egyedül vagyok a szembeszélben.

Fontosnak tartom, hogy nagyjából hasonló szinten tartó vállalkozók legyenek tagjai egy-egy ilyen közösségnek. Így olyan ötleteket tudunk egymástól lefogni lepkehálóval, ami egy valódi csodával ér fel és jelentősen megkönnyíti számunkra a folyamatos fejlődést.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts