Dr. Tihanyi Tamás munkaügyi szakjogász volt a vendégünk, aki a segített képbe kerülni az új helyzet adta lehetőségek, jogi részével.
A Rendeletek értelmében a támogatás igénybe vételének egyik feltétele lesz, hogy a munkaszerződés szerinti munkaidő csökkentésére a vészhelyzet kihirdetését követően kerüljön sor. A csökkentett munkaidő mértéke akkor fog megfelelni a támogatás kritériumainak, ha pl. egy korábban heti 40 órának megfelelő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló munkaszerződés szerinti munkaideje heti 20-tól heti 28 óra szerinti munkaidőre módosul.
Most kaptunk egy kis segítséget, a munkaszerződés módositáshoz is, melyet innen tölthesz le:
A támogatás igénybevételéhez a munkáltatónak és munkaadónak vállalnia kell, hogy csökkentett munkaidőben, továbbá azon túli, ún. „egyéni fejlesztési időben” állapodnak meg legalább a támogatás időtartamára. Az említett „egyéni fejlesztési idő” részletszabályait, illetve jellemzőit a Rendelet nem konkretizálja, azt azonban megemlíti, hogy a munkavállalónak kötelessége továbbá, hogy az egyéni fejlesztési időben a munkaadó rendelkezésére áll.
A munkavállalónak tehát kötelessége vállalni a jövedelem kieséssel járó csökkentett munkaidőben történő munkavégzést, ugyanakkor azt is, hogy amennyiben a meglévő munkaviszonya mellett másik munkaviszonyt létesít, az a támogatás időtartamát követően nem lesz akadálya annak, hogy újra a korábbi óraszámban végezzen munkát a munkáltató részére.
Forrás:
dr. Tihanyi Tamás
munkajogi szakjogász
Első Magyar Könyvelő és Pályázatíró Kft.
www.konyveles-palyazatiras.hu/munkaugy
+36-20-417-85-65