Már két órás munkaviszony esetén is elérhető a bértámogatás

Mi változik a kormányzat újabb gazdaságélénkítő csomagjában? Milyen mértékben segítik az új rendelkezések a munkahelyek megtartását, a bértámogatást, továbbá a vállalkozások helyzetét? Mennyire látszik a fény az alagút végén?

Gazsi Attila, a VOSZ alelnöke állt ismét a rendelkezésünkre. Attilát a kormányzat gazdaságélénkítő programjának az újabb fejleményeiről kérdeztük.

Nagy munkában vagytok jelenleg. Mesélsz egy kicsit arról, hogy min dolgoztok?

Amikor az elmúlt időszakban kijött több szakmai szervezet gazdaságélénkítő csomagja, akkor kapott hideget-meleget. Az első pillanatban nekem is a csalódás szó jutott eszembe ennek kapcsán. A környező országokkal összehasonlítva tényleg nem volt olyan erős a magyar csomag, ahogyan azt a vállalkozók elvárták volna.

A mögöttünk lévő időszakban sokat foglalkoztunk vele, célzottan azzal foglalkozva, ami a legnagyobb problémát jelentette. A frissített verzió már tényleg megfelel azoknak a követelményeknek, amit mi vártunk.

Milyen részleteket tudhatunk meg ezzel kapcsolatban?

A jogszabályok némileg mutathatnak majd eltérést a Magyar Közlönyben megjelentekhez képest, de a főbb számok tekintetében a következők lesznek a mérvadó adatok.

A jelenlegi szabályozáshoz képest a bértámogatás akár a kieső munkaidő 75%-ig érhet. Vagyis, ha napi 2 órás munkaidőre jelentjük be a munkavállalót, akkor is megkaphatjuk a bértámogatást. Gyakorlatilag az alkalmazott bérének az 50%-át a kormány fogja kifizetni.

Mindannyian tudjuk, hogy a bizonytalan körülmények között nehéz pénzvisszafizetési garanciát vállalni létszámtartási kötelezettség mellett. Éppen ezért csak azokra az emberekre kell vállalni a további foglalkoztatást, akikre a kérelmet benyújtjuk.

Azt gondolom, hogy most már több fénysugarat látunk. Elindult a Suzuki, az Audi, a Mercedes, a Denso, illetve sok feldolgozóipari cég is elkezdett dolgozni. Látjuk azt, hogy a némileg előttünk járó környező országok milyen lazító intézkedéseket tesznek. Azt gondolom, hogy májusban már mi is egyre többet fogunk megtapasztalni ebből. Júniusban pedig egy picit visszatérhetünk a régi kerékvágásba, természetesen megszorításokkal.

Visszatérve a gazdaságvédelmi program egyik alapját képező munkahelyvédelmi bértámogatáshoz, a távolléti díjjal akadt még egy probléma. Most a kérelem benyújtásának napjára vonatkozó alapbér az, amelyre a folyamatot származtatni kell. Ez mindenképpen nagy segítséget jelent.

A jelenlegi jogszabály szerint a támogatási kérelemben a gazdasági vészhelyzettel való szoros összefüggést kell bizonyítani. Ez is meg fog változni az új csomagban, vagyis innentől mindenkire él ez a jogszabály, aki ezt a támogatást igénybe kívánja venni. Ebből a körből mostantól kizárólag azok fognak kiesni, akik Uniós forrásból kaptak már támogatást. 

A rendkívüli munkavégzést a jelenlegi jogszabály teljesen tiltotta. Most viszont már csak a támogatott munkavállalók esetén nem lehet a rendkívüli munkavégzést megkérni. A telephelyek számát sem kell összeadni a létszámtartási kötelezettség szempontjából. Ez megint egy olyan lehetőség, ami könnyebbé teszi, hogy valaki elkezdjen dolgozni.

Fontos kérdés még a munkaidő keret alkalmazása. Most már azokat sem zárja ki a jogszabály, akik a munkaidő keretben alkalmazzák a munkavállalókat. Ez leginkább a feldolgozóiparban, a kisebb terheltségű időszakban, de főként a 8 órás munkavégzésben jelentkezhet előnyként. Emellett pedig az otthoni munkát is segíteni lehet támogatással.

Szintén fontos lehet megemlíteni, hogy eddig ugyebár az egyesületek és civil szervezetek ki voltak zárva az egész támogatási programból. Mostantól viszont csak azokat zárja ki a csomag, akiket a kormány egyéb módon támogat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a kamarák és az érdekvédelmi szervezetek részéről korábban eltérő álláspont mutatkozott több kérdésben, amelyek kapcsán végül nagyon sokat támogatott végül az ITM. Egyrészt volt egy egyéni fejlesztési idő, amelynek kapcsán végül 2 éves keretet adott a kormány.

150 ezer embert érint továbbá, hogy a munkaerő kölcsönző vállalkozásokat a kamarák és érdekvédelmi szervezetek javaslata alapján visszateszik a bértámogatásra alkalmasnak gondoltak körébe. 

A nemzetgazdasági érdek indoklását a kormány továbbra is tartja. A minimálbér kétszeresére vonatkozó határ is megmarad. A turizmus vendéglátásban az adómentességet másik jogszabály fogja rendezni.

Nagyon várjuk továbbá annak a bejelentését, hogy milyen hitel lehetőségek állnak majd a vállalkozások rendelkezésére. Úgy tűnik, hogy ennek egy részét a következő időszakban megismerhetjük. A jogalkotó a Széchenyi Kártya Program elemeit gondolja még szélesebb körben kiterjeszteni. Újdonságot jelenthet, hogy 0,1%-os kamatkörnyezetben fog működni, ami gyakorlatilag ingyen hitelnek minősülhet.

Maga a hitelkiváltás és a működés 1 ezrelékes lesz, lesz likviditási támogatás a beragadt forgóeszközökre és a készletek finanszírozására 2 ezrelékkel, továbbá 5 ezrelék lesz a beruházási, illetve akvizíció hitelkiváltáshoz kapcsolódó, már nagyobb KKV-knak szóló hitel.

“A jelenlegi szabályozáshoz képest a bértámogatás akár a kieső munkaidő 75%-ig érhet.”

Mik a benyomásaid jelen pillanatban a gazdaságélénkítő csomagról?

Mindenképpen bizakodásra adnak okot ezek a fejlemények. A VOSZ az elmúlt másfél – két évben elindult azon az úton, hogy a problémák helyett inkább az együttműködésre helyezze a hangsúlyt. Sokkal együttműködőbbek lettek továbbá a minisztériumok is.

Ez pedig visszatükröződik azokon a módosító javaslatokon, amiket mi, vagy egy másik érdekképviseleti szerv tett. Ezek a folyamatok egyértelműen segítették, hogy egy valóban segítséget nyújtó csomag jöhessen létre.

A minisztériumok szakértői most meghallgatták, hogy mire van szüksége a vállalkozásoknak. Ezeket a javaslatokat pedig be is építették a jogszabályba. Örömteli, hogy egy jó együttműködés kezd kialakulni a minisztériumokkal, ami a jövőre nézve is nagy segítség.

Legutóbb május-júniusra prognosztizáltad a gazdaság újbóli indulását. Most hogy látod a helyzetet?

Körülbelül 2 hete beszéltünk, hasonlóan optimista vagyok most. Azt gondolom, hogy elindult valamilyen mozgás körülöttünk, ami egyébként Európát és az egész világgazdaságot is jellemzi. Persze ez egy nehéz egyensúlyozás az egészségügyi- és a gazdaságpolitika között.

Ezért is volt helyes döntés a kormány részéről minél inkább elfojtani a vírus terjedését, ennek köszönhetően a megbetegedések számát tekintve egész jól állunk. A kórházak kiürítése, illetve a nagyobb mértékű megbetegedésekre történő felkészülés két alapvető okra vezethető vissza.

Egy véletlen faktorral mindig számolni kell, mint ahogy az idősotthonok példáján keresztül sajnos láthattuk is az elmúlt napokban. Másrészt a gazdaság újraindítása és a szigorítások lazítása önmagában is több megbetegedést hozhat magával.

A vírus ugyanis még sokáig velünk fog maradni, a mozgásszabadság pedig még egy jó ideig nem lesz teljes. Nem lesz minden nyitva, koncertekre, illetve teltházas sporteseményekre sem érdemes számítani. Kulcskérdés, hogy mikor fog rendelkezésre állni az oltóanyag, aminek a hatására minden visszatérhet a régi kerékvágásba.

Arra számítok továbbá, hogy az Egyesült Államok tőzsdepiacán tapasztalható hurráoptimizmus vissza fog még ütni, és lesznek még kifejezetten olcsó részvények. Egy hosszú folyamatról beszélhetünk tehát, amiben a színes világító pontokat kell keresni. Nyilván lesznek nehézségeink, de mindenben a jót kell nézni, és a lehetőségeket a digitális gazdaságra történő átállásra.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts