A koronavírus pozitívuma: sosem volt még ennyire hatékony a társadalmi egyeztetés!

Új, válság-kompatibilis pályázatok kerültek kiírásra

Egy úgynevezett tükörpályázat kiírásának apropóján beszélgettünk Fábián-Seremetyev Márkkal pályázati feltételekről, a pályázatok „új generációjáról” és az elmúlt évek pályázati rendszeréről illetve ennek a rendszernek jelen helyzetben való átmeneti módosulásáról.

Öröm az ürömben az idei váratlanul nehéz évkezdés után, hogy olyan pályázatok váltak elérhetővé vállalkozók számára, amilyenekre rég volt példa. A tükörpályázat, amit alaposan körbejártunk Márkkal az élő adásban, a gazdaságélénkítő program részeként, unikális módon, rendkívül gyors és hatékony társadalmi egyeztetés után került módosításra majd kiírásra végleges formájában. Ez a pályázat a budapesti vállalkozóknak is kedvez, ami szintén örömteli újdonság, mivel fővárosi cégek jó ideje nem tudtak részt venni eszközbeszerzési pályázatokon. Lássuk tehát, miről is van szó! 

A Vekop 1.2.6 és a Ginop 1.2.8 pályázatok kiírása tartja lázban a pályázatíró cégeket az elmúlt hetekben. A Vekop 1.2.6-ra a budapesti, illetve Pest megyei vállalkozások nyújthatják be pályázatukat, míg a Ginop 1.2.8-ra a vidékiek. A két pályázat teljesen külön keretösszegből, azonban azonos feltételrendszerrel dolgozik. A fővárosi pályázók számára körülbelül 16 milliárd, míg a vidéki cégeknek körülbelül 32 milliárd forintnyi összeget különítettek el. 

Ahogy említettük, ilyen gyors reagálásra régen volt példa. A tervezet április elején jött ki, most május közepén már a végleges felhívásról beszélgetünk és a pályázatok minden jel szerint május végén már beadhatóak lesznek.

A pályázat egyik központi célja a mihamarabbi elbírálás. Pontos információink nincsenek, de mivel viszonylag hamar lezárásra kerül majd a pályázat, hamar elkezdődhet a bírálati időszak is, ami feltehetően 60-90 napos időtartamban határozható meg Márk tippje (!) szerint.

Az sem véletlen, hogy a feltételezett 70%-os pályázati intenzitásnál az elnyert keretösszeg 100%-át előre le lehet írni. A vállalkozásoknak való hatékony segítségnyújtás szándéka tehát egyértelműen látszik.  18 hónap áll a nyertesek rendelkezésére, hogy pályázatukat megvalósítsák.

Eszközbeszerzés fókuszú kiírásokról beszélünk, emiatt több mint valószínű, hogy igen népszerűek lesznek a vállalkozók körében. Várhatóan május 29-én indul és őszig tart majd a pályázati időszak, de Fábián-Seremetyev Márk azt tanácsolja a cégeknek, miután alaposan tanulmányozták a feltételrendszert, adják be mihamarabb pályázati anyagukat, mivel a nagy népszerűségre való tekintettel a megadott keretösszegek hamar kimerülhetnek.

Igazán vonzóvá az teszi jelen lehetőséget, hogy amennyiben a pályázó cég megfelel a feltételrendszernek, úgy a pályázaton elnyert összeg vissza nem térítendő támogatássá válhat.

A beszélgetést megtalálod YouTube csatornánkon is.

De mik is ezek a feltételek, illetve mit fontos tudni a pályázatokról? Pontokba foglaltuk mindezt a könnyebb áttekinthetőség kedvéért!

Feltételek

  • A 2020 áprilisát alapul vevő statisztikai létszám minimuma 5 fő! Tehát az 5 főtől induló KKV-k tudnak pályázni. A statisztikai létszám felső határa jelen pályázatok esetében 249 fő. Az április hónapban a statisztikai létszámba bekerült munkavállalók száma meghatározza a pályázaton elnyerhető támogatás összegét, mely 5 – 153 millió forintig terjedhet.
  • A pályázó cégnek minimum egy lezárt üzleti éve kell legyen. Jelen pályázat esetében annál több esélye van egy vállalkozásnak, minél régebb óta működik. Minél több lezárt – és jó eredménnyel zárt – üzleti éve van adott cégnek, annál több pontot érhet el az elbírálás során. (Tehát egy most induló start up-nak sajnos nem kedvez ez a lehetőség.)
    • Lezárt üzleti évnek tekinthető a 2019-es év is, amennyiben a pályázó cég május 31-ig elkészíti beszámolóját. Ugyanakkor lehetőség van a beszámolók elkészítésének szeptemberig való kitolására, valamint arra is, hogy a 2018-as adatokkal pályázhasson az, akinek az az üzleti éve sikeresebben zárult.

Pontozási rendszer

  • A pályázathoz átlátható – egzakt számokkal dolgozó – pontozási útmutató tartozik, mely a következőket veszi figyelembe
    • foglalkoztatotti létszám
    • árbevétel
    • befektetett eszközökre szánt összeg(ek) mértéke
  • 25 pontot szükséges elérni ahhoz, hogy indulhassunk a pályázaton. A maximálisan elérhető pontszám, pedig 50 pont.
  • Az útmutatót érdemes könyvelő segítségével ellenőrizni, de a kiírásnál arra törekedtek, hogy egyedül is értelmezhető legyen. Mindenképp fontos az alapos tanulmányozása! Márk hozzáteszi, saját ügyfélkörének 80-90%-a beadhatja a pályázatot, ezzel is alátámasztva kiindulási pontunkat: ez a lehetőség sok vállalkozás számára elérhető!
  • NEM automatikus elbírálású pályázatról beszélünk. Ahogy korábban említettük, a nagy népszerűségre való tekintettel várható, hogy a pályázati időszak hamarabb lezárásra kerülhet. A beérkező anyagokat folyamatosan monitorozzák, és amikor a beadott pályázatok elérik a keretösszeg 150-200%-át, a pályázatot lezárják. Innen indul a bírálati folyamat, amelyben a minél magasabb pontszámot elérő cégek élveznek prioritást.

Kontrollpontok

Amennyiben ezeknek megfelel a nyertes cég, úgy a támogatást 70%-nyi intenzitással megkaphatják.

  • A pályázatba két kontrollpontot építettek be. Ezek egyike a fizikai befejezés időpontjában tartott kontroll, a másik pedig a sikeres pályázást követő első üzleti év végén beiktatott.
  • Vizsgálják továbbá, hogy adott vállalkozás megtartotta-e a statisztikai létszámot, azaz nem csökkent mondjuk 90%-al a foglalkoztatotti létszám. 
  • Figyelembe veszik az elbírálás során, hogy a cég elért-e plusz eredményt az üzleti év alatt.
  • Továbbá szempontként került meghatározásra a közreműködő szervezettel folytatott gördülékeny kommunikáció is, azaz például a szükséges módosítások száma (lehetőleg minél alacsonyabb).

Arra, hogy mit értünk pontosan eszközbeszerzési pályázat alatt, Fábián-Seremetyev Márk a következő választ adja:

Összetett kérdés, mivel a pályázaton elszámolható költségek elég széles skálán futnak. Részben kifejezetten preferált a gyártáshoz, termelési folyamatokhoz, újfajta technológiai folyamatokhoz használt eszközök beszerzése. Fix pont, hogy az ilyen típusú eszközökre szánt kiadásoknak a keretösszeg 20%-át el kell érnie. Ezen felül a pályázati összeg 50%-át szoftver és hardver vásárlásra is fordíthatják a vállalkozások.

De elszámolható irodabérleti díj, rezsi költség vagy energetikai korszerűsítés, azaz napelem telepítése is. Ezek értéke szintén a pályázati összeg 50%-ig terjedhet. Különböző képzéseket is beépíthetnek még a pályázók, vagyis tényleg számos felhasználási módja van ennek a lehetőségnek!

Egyéb pályázatok, amiket érdemes figyelni

Jelenleg az energetikai pályázat a másik nagy favorit, amit érdemes figyelemmel kísérni! Ez egy részben vagy egészben, de kifejezetten napelemes rendszerek elhelyezésére, energetikai korszerűsítésre kiírt lehetőség, mely azonban kizárólag Pest megyén kívüli vállalkozások számára elérhető 55%-os támogatási intenzitással. Áprilisban felfüggesztésre került, de népszerűsége miatt május elején megnyitották és várhatóan június végéig nyitva lesz. Aki tehát Pest megyén kívüli megvalósítási helyszínen működik gyártó/termelő cégként, azaz van releváns energiafelhasználása adott telephelyen és gondolkodik megújuló energiaforrás hasznosításában és/vagy komplex energetikai fejlesztésben, annak ez a pályázat nagyon kedvező lehet! A pályázat segítségével egy napelemes rendszer felszereltetése 8 helyett 4 év alatt megtérül.

A kutatásfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok egyelőre tervezeti szinten vannak. Létezik egy kisebb keretösszeggel operáló (10-20 millió forint), vissza nem térítendő verzió és egy piacra jutással kapcsolatos, kutatásfejlesztési pályázat, ami 100 millió forinttól indul. Elképzelhető, hogy az eszközbeszerzési pályázatok lefutása után ezek is megnyílnak majd. 

A különböző visszatérítendő, kedvezményes kamatozású hiteleket is itt említenénk meg. Az NHP, NHP Hajrá, olyan 0%-os vagy közel 0%-os konstrukciók, amik szintén azt a célt szolgálják, hogy pénzt pumpáljanak a gazdaságba. Ezek mellett a bértámogatásos pályázati kiírásokat a munka.hu oldalon lehet elérni, itt is fontos a kiírások pontos tanulmányozása! A bértámogatás a mikrovállalkozások számára igyekszik megoldást kínálni. 

Az elmúlt években a pályázati rendszer jelentősen változott abból a szempontból, hogy a vissza nem tértítendőtől a visszatérítendő pályázatok felé mozdultunk el. Az elkövetkező időszakban azonban várhatóan több olyan pályázat nyílik majd, amelyek a gazdaság élénkítését kívánják szolgálni, azaz újra a vissza nem térítendő pályázatoké lesz a terep. Időlegesen legalábbis. 

A koronavírus gyakorlatilag mindent felülírt. Az év első hónapjaiban még senki nem gondolta volna, hogy Budapesten 70%-os támogatási intenzitású pályázat jelenik majd meg. Az is jól látható, hogy aránylag magas támogatási intenzitású („Támogatási intenzitás alatt azt értjük, hogy egy adott pályázat esetén a megvalósítandó projekt hány százalékát fedezi az elnyert támogatás. 10 millió forint értékű fejlesztés esetén 60%-os támogatási intenzitás tehát 6 millió forint támogatási pénzt jelent.” – nyirpalyazat.hu/pályázati kisokos) kiírásokkal találkozhatunk. Ebben az évben várhatóan ilyen és hasonló pályázatok érkeznek majd, és ha a nagyobb képet nézzük, a következő években is erre a tendenciára számíthatunk. A visszatérítendő és/vagy a magasabb önerőt igénylő pályázatokhoz majd csak akkor térhetünk vissza, amikor a koronavírus okozta gazdasági problémák kezelése alábbhagy. Addig is figyeljétek a kiírásokat, mert összességében azt mondhatjuk, napról-napra jelennek meg új lehetőségek. Kísérjétek figyelemmel ezeket, hogy megtalálhassátok a számotokra legmegfelelőbbet! Itt láthatjátok a Márk által összeállított kiajánlót, amit szintén érdemes lehet átböngészni!


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts