Blog szemle 22. hét

Mi történt a héten a blogon? Rengeteg hasznos és érdekes tartalom született, melyeket most itt foglalunk össze egy helyen. Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra ahol visszanézhetitek a LIVE adásokat és még sok más érdekes tartalmat.

Chikán Attilával beszélgettünk a LIVEban, ami most itt olvasható vagy visszanézheted. Erről volt szó: háromféle válságállapotot kell megkülönböztetnünk. Hagyományos válsághelyzet, amelyben a nagyobb, erősebb vállalatok kerülnek veszélybe. A következő kategóriába azok a cégek, vállalkozások tartoznak, akik egy teljesen megszűnő vagy átmenetileg leálló iparágban működtek. A harmadik válságállapot vagy a krízis szereplőinek harmadik csoportja azok közül a cégek közül került ki, akik esetében a menedzsmenten múlott, múlik a válság kezelése. Hová helyezik magukat jelenleg?

Fábián-Seremetyev Márkkal pályázati feltételekről, a pályázatok „új generációjáról” beszélgettünk. Itt van minden infó amit tudni erdemes, ne maradj le. Olvasd el vagy nézd vissza itt.

Gerendai Károllyal beszélgettünk: Fenntartható-e úgy egy csapat, hogy közben feléled a tartalékaidat? Itt az az egyik legnagyobb kérdés, hogy mikor kell bedobni a törülközőt… Rengeteg jó dolgot osztott meg velünk. Ha lemaradtál, olvasd el vagy nézd vissza itt.

Batiz András: A rugalmasság az egyik kulcsa a mostani időszaknak! Érdemes mielőbb beismerni, ha valami nem megy, majd változtatni és új eszközt/módszert bevezetni. Ha jó kommunikációról szeretnél olvasni, akkor azt itt teheted.

Bessenyei István visszatérő vendégünk a LIVEban. Érdemes meghallgatni amit mond! “A legnagyobb lehetőségek most a változásban rejlenek, és az már teljesen egyértelmű, hogy egy új világba érkeztünk, ahol minden szokás és folyamat megváltozik.” Ha eddig nem tetted, olvasd el vagy nézd vissza itt.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts