Hozzáférhetővé tesszük a digitális magabiztosságot minden vállalkozó számára

Nemrégiben csatlakozott a Bizalmi Kör Széchenyi Vezetői Klubhoz dr. Romhány Gergely, a TrustChain Systems Kft. alapítója. Így vele is készítettünk egy bemutatkozó interjút, amiben rengeteg érdekességet tudtunk meg róla és a vállalkozásáról.

Elsőként a TrustChain Systems Kft. céljáról, víziójáról beszélgettünk

A TrustChain Systems Kft. 2017 óta működik. Induláskor azt a víziót tűztük ki magunk elé célként, hogy olyan end to end digitális megoldást hozzunk létre, amivel segíteni tudjuk a KKV-k digitális transzformációját. Vagyis egy helyen tudjon megvalósulni a távoli ügyfélazonosítás, az elektronikus aláírás kibocsátása, illetve a szerződések kezelése.

Azt láttuk, hogy a cégek növekedéséhez esszenciális feltétel egyfajta magabiztosságot szerezni a digitális világban. Továbbá a külföldi piacra történő kilépéskor sok olyan kérdés jöhet elő, ami bizonytalanná teszi a vállalkozókat.

Szerettünk volna létrehozni tehát egy olyan platformot, ahol a vállalkozók magabiztosan tudnak használni olyan digitális eszközöket, amelyek biztonságot teremtenek a szerződéskötési folyamatban.

Gergely arra is rávilágított, hogy pontosan melyik területre specializálódtak

Azokat a jogi folyamatokat tesszük digitálissá, amiket papír alapon mindenki jól ismer. A cél, hogy ezek könnyen érthetők és kezelhetők legyenek, elősegítve így a bevezetésüket egy cég életébe. A meglévő folyamatok digitalizálása egyébként izgalmas terület, hiszen oly módon kell értelmezhetővé tennünk ezt a felhasználók számára, hogy ők ne ijednek meg ettől a kihívástól.

Számukra ugyanis rengeteg előnnyel jár ez a fajta átállás. Hiszen külön setup időszak és bevezetési költségek nélkül, azonnal használni tudják azokat az online megoldásokat, ami a nagyvállalatok szereplőinek csak hosszas fejlesztések után, robosztus rendszerek keretei között érhető el.

Erre tettük fel tehát mindenünket. A jogi és technológiai tudásunkból olyan szolgáltatást kívántunk létrehozni, ami hozzáférhetővé teszi ezt a fajta digitális magabiztosságot mindenki számára, hogy ez ne csak a nagy cégek privilégiuma legyen.

Jó példaként említhető az egyik legnagyobb hazai könyvkiadó, ahol mindössze két nap alatt vezették be a rendszerünket, és tudták módosítani 115 munkatárs esetében a munkaszerződéseket a járványhelyzet kellős közepén.

Ezután rátértünk a TrustChain csapatának aktuális méretére, illetve összetételére

Jelenleg 18 fős a csapatunk. Házon belül kezeljük a fejlesztést, végezzük el az ügyfélazonosítást, illetve menedzseljük a sales, termékfejlesztés és üzemeltetés területét. 

Kihívást jelent, hogy egyszerre kell online értékesítési rendszert építenünk, miközben sok olyan megkeresés érkezik hozzánk, ahol offline segítségnyújtást igénylő, speciális elvárások is jelentkeznek. 

Szintén okoz kihívásokat, hogy amíg márciusban 100 aktív felhasználónk volt, mostanra 1400-ra nőtt a számuk. Büszkék vagyunk ugyanakkor arra, hogy a látványos bővülés rendszerleállással, vagy hibával nem járt együtt.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy jellemzően kik veszi igénybe a TrustChain szolgáltatását

Egyrészt befektetési alapok, könyvelők, ügyvédi irodák, minden méretű és területű kis- és középvállalkozások, illetve szövetkezetek veszik igénybe a szolgáltatásunkat. Szintén együtt dolgozunk olyan cégekkel, ahol magasak a HR költségek.

Gyakran keresnek meg minket olyan vállalkozások, akik valamilyen szempontból szigorú szabályozási körbe tartoznak. Több klinikai kutatással foglalkozó ügyfelünk is van például. 

Emellett pedig említhetjük még a pénzügyi területen működő cégeket, kártyakibocsátókat, terminálüzemeltetőket, pénzügyi szolgáltatókat, informatikai vállalkozásokat, nyelviskolákat, illetve marketing ügynökségeket.

Gergely a cég alapításának motivációs tényezőiről is mesélt nekünk

Jogász és közgazdász végzettséggel, illetve erős informatikai affinitással rendelkezem. Mindig is a cégépítés érdekelt, az első vállalkozásomat például 10 évesen csináltam.

A TrustChain abból a gondolatkörből született, hogy elegünk lett a rengeteg felesleges papírmunkából, amit kényelmesebb lett volna automatizálni. Felismertük, hogy sok olyan papírmunkánk volt, ami egyébként pénzügyi folyamatokat hajtott meg. 

Olyan megoldásra volt tehát szükségünk, ami lehetővé teszi, hogy a szerződéses feltételekből következzenek a pénzügyi folyamatok. Az üzleti életnek ugyanis képletesen szólva a szerződések szolgáltatják az operációs keretrendszerét.

Kifejezetten kedveljük egyébként, hogy vannak olyan nehézségek, amiket mi meg tudunk oldani. Szeretnénk azt a víziót megélni, hogy a jogi biztonság mindenki számára adott lehet.

Most sem maradhatott el a megoldandó az erősségekre, illetve megoldásra váró problémákra vonatkozó kérdésünk

Otthonosan mozgok a jogi, informatikai, és üzleti területen való termékfejlesztésben. A legnagyobb erősségem az úgynevezett üzleti kreativitás. Kimondottan kedvelem, hogy az új ötleteimet meg tudom csinálni, a kreativitásom nincs korlátok közé szorítva. 

Mindemellett kihívást okoz, hogy nem dolgoztam nagy szervezetben, ezért nem ismerek olyan mintákat, amiket egy pár száz fős cégnél dolgozó személy például átlát. 

A TrustChain esetében nem engedhetem meg, hogy ne a növekedés legyen a célunk. Sok szempontból okoz tehát megválaszolandó kérdéseket, hogy miként fogunk 20-ról folyamatosan növekedni az 50, majd pedig a 100 fős cégméretre.

Végül a szabadidejének eltöltéséről, illetve a feltöltődés preferált módjáról kérdeztük Gergelyt

Elképesztően motiváló érzés volt például a Forbes magazinban olvasni arról a sikersztoriról, aminek a mi megoldásunk teremtette meg a lehetőségét. Egy hazai vállalkozás úgy jutott ugyanis többszáz milliós befektetéshez, hogy a szerződést rajtunk keresztül írták alá. Egy-egy ilyen sztori mindig nagy büszkeséggel tölt el minket.

A hobbim egyébként a sziklamászás és windsurf. Boldog párkapcsolatban élek, a párom szintén vállalkozó, ezért könnyebben megérti ennek az életformának a sajátosságait. Utoljára Yuval Noah Harari – „21 lecke a 21. századra” című könyvét olvastam. Nemrégiben elvégeztem továbbá egy kortárs műgyűjtő képzést is, mert ez a terület is kimondottan érdekel.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts