Magasan kvalifikált munkaerő – díjmentesen közvetítve

Hogyan tehet szert a vállalkozásod magasan kvalifikált, akár több nyelvet beszélő, értékes munkaerőre egy nem éppen hétköznapi forrásból, vagyis a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából?

Merthogy a Szeretetszolgálat az adománygyűjtés, illetve az egyéb jótékony kezdeményezés mellett a munkaerőközvetítésben is segít, méghozzá munkáltatói szemszögből díjmentes formában.

A szolgáltatás részleteiről mesélt nekünk nemrégi az élő Facebook Live videónkban Előd Ágnes és Kovács Gábor, a Máltai Szeretetszolgálat speciális üzletágának két vezetője.

Kérhetünk tőletek egy rövid, néhány mondatos bemutatkozást?

Gábor – A Máltai Szeretetszolgálat foglalkoztatási munkacsoportját vezetem, egy a szeretetszolgálat tulajdonában lévő másik, alapvetően kisebb nonprofit gazdasági társaság mellett. 

Utóbbi keretei között egyébként munkaerő piaci, valamint foglalkoztatási programokat tervezünk és valósítunk meg. Ezt a tevékenységet a 2013-as év óta végezzük már.

Ágnes – HR tanácsadóként dolgozom a Máltai Szeretetszolgálat több projektjében. A feladatom elsősorban a munkáltatókkal megtalálni a közös hangot, illetve összehangolni a nonprofit és ügyfélközpontú hozzáállást a for-profit elvárásrendszerrel, ami a vállalati partnerek oldaláról jelentkezik.

Miért gondoltatok arra, hogy a Bizalmi Kör egy ideális kapocsnak bizonyulhat a céljaitokhoz?

Ágnes – A Facebookon keresgéltem olyan szerveződések után, ahol adott esetben a munkáltatók információhoz juthatnak a működésünkről. Szerettük volna, hogy az általunk biztosított segítségnyújtásról lehetőség szerint minél több cégvezető informálódjon.

Merthogy piaci szemlélettel dolgozunk, erős fókusszal a ránk bízott emberekre, vagyis az ügyfeleinkre. Ők egyébként jellemzően hátrányos helyzetből kerülnek ki, de a hátrányukat egyénre szabott mentorációval hatékonyan tudjuk csökkenteni.

Hogy néz ki a gyakorlatban az a szolgáltatás, amit kialakítottatok?

Gábor – Meglehetősen komplex, sok lábon álló szolgáltatásról beszélhetünk. Alapjaiban nézve egyébként nem különbözik a megszokott modelltől. Vagyis attól az eljárástól, amikor a munkáltató azzal bíz meg egy szervezetet, hogy kutassa fel a számára ideális munkaerőt.

Nálunk a markáns különbséget az alapvető felkészítésen túlmutató, rendkívül alapos háttérmunka adja. Tehát azoknak az embereknek is lehetőséget biztosítunk az elhelyezkedésre, akik egyébként ezt az utat nem tudnák megtenni.

A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy a megváltozott munkaképességűek, illetve egészségkárosultak segítésén túl a harmadik országbéli állampolgárok elhelyezésében is igyekszünk támogatást nyújtani. Utóbbit egyébként hazai fronton mi kezdtük el ebben a formában szolgáltatni.

Jól gondolom, hogy a harmadik országból érkezőknél a nyelvi akadályokat is fel kell oldani?

Ágnes – Az elmúlt egy évben gyakorlatilag szinte csak olyanokkal dolgozunk együtt, akik magasan kvalifikáltak. Sokan közülük remekül kommunikálnak angolul. Ezen felül azoknál is kidolgoztuk a megoldási alternatívákat, akiknél a magyar és az angol nyelv ismerete egyelőre még hiányzik.

A tapasztalataink szerint egy olyan személy, aki egy harmadik országban mélyreható tapasztalatokat gyűjtött például jogi vagy pénzügyi területen, ő bizony a magyar piacon is nagyszerűen hasznosítható kompetenciákkal rendelkezik. Legfeljebb csak fejleszteni kell a nyelvtudását, ami egyértelműen megoldható feladat.

Az általatok nyújtott szolgáltatásnak mi az ellenértéke?

Ágnes – A munkáltatók részére a szolgáltatás térítésmentes, mert az erre a célra elkülönített projekt fedezi a megbízási díjunkat. Ennek köszönhetően akár nagyon magas tudással rendelkező szakembereket is díjmentesen tudunk a munkáltatóknak közvetíteni.

Jól sejtem, hogy az általatok közvetített dolgozók erősen megbecsülik azt, amit kapnak?

Gábor – Ez így van. Aki eljut hozzánk és a különböző akadályokat leküzdötte már, az rendszerint erősen motivált. Vagyis nem passzívan várja a lehetőséget, hanem sokkal inkább motiváltan és aktívan viszonyul az álláskereséshez.

/Az interjúnak lesz folytatása, amiről itt a blogon, illetve a Facebook oldalon is beszámolunk majd./


Hogyha a cégedben is szükség van a dolgozni akaró, megfelelő kompetenciákkal rendelkező munkaerőre, és szeretnél többet megtudni a szolgáltatásról, akkor töltsd ki alábbi kapcsolati űrlapot.

Ezután Ágnes nemsokára jelentkezik majd nálad, és egyeztetni tudtok majd az együttműködés lehetőségeiről.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts