Bárhol tartózkodunk is, legyünk mindig komfortban

Újabb izgalmas taggal bővült a Bizalmi Kör 500+ Deák vezetői klub, méghozzá Pölcz Csaba személyében. Fogadjátok tehát sok szeretettel az UPONOR Kft. ügyvezetőjével készített bemutatkozó interjú leiratát:

„Az UPONOR egy épületgépészeti szerelvények gyártásával foglalkozó több mint 100 éves vállalat. Lakóépületek, irodaépületek, és ipari létesítmények számára gyártunk minden olyan eszközt, ami a komfortot biztosítja egy belső térben. Az általunk megfogalmazott vízió alapján a cél, hogy bárhol tartózkodunk is, mindig komfortban legyünk.

A vállalat 1994 óta van jelen Magyarországon, és az éves 1 milliárd eurót meghaladó árbevétel kapcsán mintegy 2 milliárd forintos forgalom keletkezik a magyarországi piacról. Magyarországon nagykereskedőkön keresztül forgalmazunk, én pedig az értékesítésért felelek a magyarországi piac mellett Romániában és Bulgáriában is.

Kimondottan érdekes történet fűződik ahhoz is, ahogy Csaba végül az UPONOR-hoz való csatlakozás mellett döntött:

„Pécsett végeztem a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán épületgépész mérnökként, majd a Buderus-nál dolgoztam nagyon hosszú ideig. Gyakornokként kezdtem és ügyvezetőként végeztem.

2003-ban aztán a Buderus-t megvette a Bosch, én pedig a Buderus márka vezetőjeként dolgoztam tovább egy pár évet. Miután a Buderus márka már nem élvezett cégcsoport szinten akkora prioritást, így érzelmi alapon döntöttem a váltás mellett és mondtam igent az UPONOR hívó szavára.”

A magyar piacon elért sikerek után Románia területén is sikerült komoly eredményeket elérni az UPONOR termékeivel:

„Először a nem túl jó állapotnak örvendő magyar képviseletre kértek fel. Szám szerint öt ügyvezető váltotta egymást az előző másfél évben, és valahogy nem találták a közös hangot. Amikor viszont engem felvettek, a cég változtatott a hozzáállásán. Sokkal több jogkört kaptam az elődjeimhez képest, így meg tudtam ragadni ebben a pozícióban.

Mióta szabad kezet kaptam, háromszorosra növekedett a magyar kirendeltség forgalma. Ezt látván megkaptam a romániai képviseletet is, ahol a kezdeti 2 millió eurós éves forgalmat három év leforgása alatt sikerült 7 millió euró fölé tornázni. Volt olyan év, amikor 70%-ot nőttünk, én pedig nagyon megszerettem a román piacot és a román embereket, sok barátra szert téve.

Olyannyira, hogy az élet a nyelvi nehézségekkel és a magyar-román viszonyokkal kapcsolatos félelmeket is megcáfolta. A románok úgy gondolják, hogy mi magyarok a székelyek „ami a szívükön, az a szájukon” habitusával rendelkezünk, ezért az üzletek alapját képező bizalom adott. Ráadásul az ügyfeleim fele magyar szülőkkel rendelkezik, vagy pedig kiválóan beszél angolul, vagy németül, úgyhogy nyelvi nehézségeink sincsenek.”

A bolgár piac, illetve a folyamatos termékfejlesztés jelenti Csaba életében azokat a kihívásokat, amelyeknek az áthidalásán dolgozik:

„Bulgária képviseletét másfél-két éve látom el, itt viszont sem a magyar, sem pedig a román stratégia nem működik. Úgyhogy teljesen újat kell kitalálnom, ezen vagyok most. Politikai problémák és tüntetések nehezítik a dolgunk, ehhez jött idén a Covid-19 helyzet, miközben a gazdaság messze elmaradó, és az erős török dominancia jelenléte is okoz kihívásokat.

Mindemellett az anyacégnek termékfejlesztési feladatokat is végzek, az időm nagy részét gyakorlatilag ez teszi ki. Ez elég sok belső kommunikációval jár, egyfajta projektmenedzsment készségeket igényel, ami kihívásokat jelent.

Minden egyes szintet külön meg kell győzni egy-egy koncepcióról, amiből persze sokat is tanulok. Fontos, hogy a Covid-19 helyzetben se álljunk le a fejlesztésekkel. Pont, hogy ilyenkor kell gőzerővel fejleszteni. Így amikor majd a gazdasági helyzet helyreáll, a megváltozott igényekhez alkalmazkodó termékekkel tudunk megjelenni.”

Elképesztően inspirálónak találtuk, hogy Csaba milyen energiákat mozgósít a személyes fejlődésének az elősegítése végett, széles spektrumban bővítve az ismereteit:

„Nálam az önfejlesztés 18 éves korban indult el, és azóta nem állt meg. Később elvégeztem a Közgáz Egyetemet, és folyamatos jelleggel veszek részt mindenféle menedzsmenttel, értékesítéssel vagy időgazdálkodással kapcsolatos képzésen.

Tavaly egy angliai egyetemre jártam, amit az anyacégem támogatott. Ez a képzés a felső vezetésre készít fel, egyetemi keretek között, speciális kurzusokkal, a vállalatra formálva, UPONOR  specifikus dolgokkal fűszerezve.

Részt vettem egy két éves coaching képzésen is, ahol business coach tudást sajátítottam el. Cégen kívül ritkábban alkalmazom, nem ebből akarok megélni. Elsősorban önismeret miatt mentem el azzal a plusz motivációval, hogy képes legyek a kollégáimat támogatni ebben a tekintetben is.

Jelenleg a KÜRT Akadémiára járok, az agilis vezetést tanulom, ami egyébként a lean technológiát és a startupokat is érinti. Gyakorlatilag mindent érintünk, ami az egyre gyorsabban változó világban meghatározó jelenségnek számít.

A legfontosabb pedig talán az angoltanulás, kizárólag önképzés céljából. Mindig angolul akartam tanulni, viszont csak németül volt lehetőségem. Úgyhogy felnőtt fejjel magamtól kellett tanulnom, és immáron tizenötödik éve ez lett a hobbim. A proficiency szintre készülök, szeretnék mindent az eredeti nyelven megismerni.”

Három különböző ország és a folyamatos önfejlesztés mellett a feltöltődést jelentő sportra, illetve a családra is rendszeresen jut idő:

„A síelés gyerekkori szerelmem, mondhatni előbb tudtam síelni, mint járni. Labdarúgó voltam, játszottam például a Juventus ellen, és nyerő csapatban hagytam el a pályát. Büszke vagyok rá, hogy U16-U18 szinten komoly klubokkal tudtam versengeni.

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem teniszezni és borzasztóan élvezem, öt éve edzőhöz is járok. Idén abszolváltam az első versenyemet, úgyhogy a tűzkeresztségen is túl vagyok.

Két nagylányom van, a párommal Vácon lakunk. Szeretek olvasni, amire a Covid-19 miatt lelassult életritmus több lehetőséget kínál. Bízom benne, hogy a kényszer-otthonlét miatt talán egy kicsit megnyugszunk majd és kicsit át tudjuk gondolni az életünket, annak az értelmét.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts