Optikai szolgáltatás bizalmi alapon, a legmagasabb szinten

Simó Klárával volt szerencsénk nemrégiben bemutatkozó interjút készíteni annak apropóján, hogy nemrégiben csatlakozott a Bizalmi Kör Mastermind klubhoz. Fogadjátok tehát sok szeretettel az Optistyle Kft. alapítójának a történetét és bemutatkozását:

„A 45 év felettieknek vagyok a mester optikája. Varilux multifokális szemüvegekkel foglalkozom, amik nagyon sok paramétert tűpontosan mérve a legmagasabb kategóriát képviselik.

Ehhez pluszban egy úgynevezett Visioffice X berendezést is alkalmazunk, amiből nagyon kevés létezik szerte a világon. Magyarországi viszonylatban tudomásom szerint én vagyok az egyedüli, aki túlnyomórészt a 45 év felett korosztállyal és ezzel a minőségű szemüveglencsével foglalkozom.”

Klára elmondása szerint édesanyja tanácsára döntött az optikus pálya mellett, ő ugyanis mindig is a zene szerelmese volt:

„Annak idején édesanyám tanácsára lettem optikus. Mindig is a zene, illetve a művészetek szerelmese voltam és vagyok, ugyanakkor nagyon jó volt a kézügyességem. A művészeti vonalat egyébként sajnáltuk úgymond perifériára állítani, mert abszolút hallással születtem, ami nagyon ritka.  

Erdélyi származású vagyok, Szatmárnémetiben születtem. 1990 ben jöttünk Magyarországra a férjemmel. Nem sokkal később felvettek a Haris közben működő, akkoriban egyedüliként működő szalonba.  Kettő és fél év múlva ennek lettem a vezetője.

Majd 15 éven keresztül vezettem a Vígszínházzal szemben az Optirex optikai szalont, amíg meg nem vásároltam a saját optikámat, amit a Retek utcában alakítottam ki. Számomra kiemelten fontos volt, hogy egy hangszer is helyet kapjon az optikában.

Ezért egy gyönyörű pianínót vásároltam. Nagyon sok művész páciensem van, de üzletemberek és politikusok is gyakran megfordulnak nálunk.”

Csapatban, vagy egyedül? Klára szolgáltatásánál a kiemelt bánásmód gyakorlatilag önmagában determinálta a választ:

„Négyen voltunk az indulásnál, de rá kellett jönnöm, hogy az egy nagyon-nagyon személyes szolgáltatásról van szó. Egy bizalmon alapuló segítséget nyújtok a pácienseimnek, akárcsak egy fogorvos.

Hozzám ugyanis rendszerint időpontra jönnek, egy-egy pácienssel pedig kettő, két és fél órát foglalkozom. Van egyébként egy kolléganőm, viszont a kifejezetten személyre szabott dolgokat én csinálom egyedül.”

Egy igencsak szűk réteg minél hatékonyabb elérése. Klára számára ez jelent most komolyabb kihívást, úgyhogy marketing fronton minden építő tanácsot szívesen fogad:

„Egyértelműen a 45 év feletti páciensekhez szeretnék eljutni a szolgáltatásommal. Ez viszont nem feltétlenül a legkönnyebb feladat, hiszen egy kimondottan szűk csoport eléréséről van szó.

Annál is inkább, miszerint amivel foglalkozom, az a legmagasabb értékű terméknek számít az optikai piacon. Úgyhogy a pozícionálás, illetve ennek a szűk rétegnek a hatékony elérése folyamatos jelleggel foglalkoztat.”

Zene, vallás, valamint az erdélyi kötődés folyamatos ápolása. Klára bizony a hivatásán kívüli idejét is színesen és roppant hasznosan tölti:

„A szabadidőm eltöltését a vallás és a zene határozza meg alapvetően. Immáron jó pár évtizede annak, hogy ez a két terület az életem szerves részét képezi. Egy nagyon híres zenei iskolába jártam, a művészet pártolása pedig kiemelten fontos számomra.

Mikor idejöttem Magyarországra, nagyon hiányzott az otthoni lét. Az erdélyi vallás, illetve közösség hiányát érezve létrehoztam a Transilvanum közösséget, aminek Böjte Csaba testvér a fővédnöke. A Tudományos Akadémián találkozunk már évek óta, rendszeres programjaink vannak, többek között az erdélyi művészek hetét is szervezem. Többször kaptam már Magyar Termék Nagydíjat a Transilvanum kezdeményezésért. Sokat teszek az erdélyiekért, próbálok visszaadni abból, amit én kaptam.

Érdekesség lehet még, hogy a Magyar-Román Kereskedelmi Kamara (ROCham ötletét) én adtam, ami aztán meg is alakult.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts