A tőkebevonásban rejlő növekedési potenciál – VIDEÓ

Hitel, vagy kockázati tőke? Ezt a kérdést bizony időről-időre fel kell tennie egy KKV ügyvezetőnek akkor, amikor finanszírozási formát készül választani.

A Business Talks Best Practice rovatában a kérdésre adható válaszokról beszélgettünk Szántó Károllyal, a MandoLab alapítójával. Károlyék ugyanis KKV-kat és startupokat készítenek fel tőkebevonásra, ezért komoly jártassággal rendelkezik a kérdéskört illetően.

Mi az alapvető különbség a hitelek, illetve kockázati tőke között – mikor melyik jelent optimális megoldást?

A kockázati tőkebevonás lehetőségében alapvetően a startupok gondolkodnak ma Magyarországon, a KKV finanszírozás jellemzően a banki hitelek, pályázatok és támogatások formájában szokott megvalósulni.

A hitel és tőkebefektetés között egyrészt a fedezet vonatkozásában mutatkozik eltérés. Egy banki hitelnél egyszerűen muszáj fedezetet biztosítani, ellenben kockázati tőkéhez nem kell fedezet.

Ennélfogva a tőkebevonás a KKV szektor azon szereplői számára mindenképp ideális választást jelenthet a finanszírozáshoz, ahol a fedezet nem feltétlenül áll rendelkezésre. Példának okáért új piacra való belépésnél, vagy komolyabb beruházás előtt.

A tőkebevonás és a banki hitelek közti egyéb különbségek

A kétféle finanszírozási forma keretei között más lesz a forgatókönyv, ha a KKV nem tud törleszteni. Ilyenkor egy pénzintézet a fedezethez nyúl, akár a KKV tulajdonos vagyontárgyait is érintve.

Ellenben kockázati tőkénél a befektető egy hajóban evez velünk, sokkal inkább partnerkapcsolat alakul ki a felek között. Kevésbé a cégbe, inkább az alapítóba fektet a kockázati tőkebefektető.

Ami a hozam elvárásokat illeti, banki termékeknél meghatározott kamatot vár el a bank. Bizonyos szempontból a kockázati tőke ennél drágább, viszont kevesebb garanciát is kér az együttműködésért cserébe, hiszen ő valóban kockázatot vállal.

Mikor célszerű egy KKV-nak kockázati tőkebevonásban gondolkodnia?

Mindenképp kedvező hír ennek vonatkozásában, hogy az utóbbi években olyan befektetők is megjelentek a piacon, akik tipikusan a KKV-kra specializálták a tevékenységüket.

Egy KKV számára akkor ideális lépés a tőkebevonás, ha egy komolyabb szintlépés előtt állva megéri úgymond a részesedés egy nagyobb százalékát a befektetőnek adni. Vagyis egy-egy beruházásban, fejlesztésben akkora növekedési potenciál rejtőzik, ami miatt ez a racionális lépés.

Például ha egy gépgyártással foglalkozó KKV újabb gépeket szeretne a piacra dobni, komoly növekedési potenciálra szert téve így. Egy banki kölcsönhöz nincs meg a szükséges fedezete, viszont kockázati tőkével nagyot növekedhet.

Furcsa mód a megvalósítás szűk keresztmetszete általában nem gazdasági vagy jogi kérdés, sokkal inkább mentális tényezők és gondolkodásbéli nehézségek. Aki nulláról épít vállalkozást, az sokszor nehezen tud külsős szereplőt beengedni a vállalkozásába. Sokszor ennek az áthidalásában is segítünk.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Okos adatokkal a megalapozott vállalati döntésekhez

Boros György személyében a Bisnode Magyarország Kft. magyarországi menedzsmentjének az egyik tagját, illetve a cég értékesítési vezetőjét köszönthetjük ezúttal a Bizalmi Kör vezetői klubjának új csatlakozóként.

A Bisnode neve sokatok számára ismerősen csenghet, ettől függetlenül a Györggyel folytatott bemutatkozó interjú keretei között ennek a kitárgyalását sem hagytuk ki a napirendből:

„Alapvetően céginformációs szolgáltatóként segítjük a hazai vállalkozásokat. A pénzügyi kockázatoptimalizálás, valamint az új ügyfelek és célpiacok feltárása elsődleges cél partnereink számára. 

Az általunk biztosított információk a megfelelő üzleti döntések meghozásához segítenek hozzá. Központi értékünk az okos adat biztosítása, illetve az ezen alapuló döntéshozatal támogatása. 

Ebben a formában igyekszünk segíteni a magyar vállalkozásokat az előre lépésben, hiszen a megfelelő információ rendelkezésre állása, többek között a beszállítók és partnerek kiválasztásában is esszenciális tényező lehet.”

György röviden mesélt a csapatról, illetve az ügyfelek kiszolgálásának a módjáról is:

„A hazai és a külföldi piacot célzó vállalkozásoknak egyaránt tudunk segíteni abban, hogy valóban minőségi adatokra támaszkodva hozzanak döntéseket. Többek között rendelkezésünkre áll egy fejlett minősítési rendszer, amely a bedőlési valószínűség, valamint a fizetési hajlandóság tekintetében is hasznos információkkal szolgál.

Egy 75 fős, magyarországi csapattal szolgáljuk ki a partnereinket a budapesti irodánkból.

A Bisnode után Györgyre és az ő szakmai múltjára terelődött a beszélgetésünk:

„Értékesítéssel foglalkozom amióta kiestem az iskolapadból. A végzettségemet tekintve informatikus mérnök vagyok és ehhez kapcsolódóan műszaki értékesítőként kezdtem a pályafutásomat. Főként IT és Telko szektorban dolgoztam korábban.  

A szakmai tapasztalat kialakulásával elkezdtem élvezni az értékesítési területet, mely jelentősen felgyorsította a fejlődésemet. Az utóbbi hét évben azonban vezetőként irányítok csapatokat és vagyok hatással a piacra.” 

A Bisnode életében komoly változás történt 2021-ben, a vele járó kihívásokat György a következőképp ecsetelte a számunkra:

„Az idei év egyik fontos mérföldköve, hogy az igen nagy múltra visszatekintő amerikai Dun & Bradstreet vállalatcsoport részévé váltunk. A váltás nem csak brand-ben és arculatban, hanem a globális lefedettségben is erős szerepet játszik, melyet az ügyfélelégedettség javára tudunk fordítani. Ez az, ami új és komplex projekt most az életünkben.

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy kellőképpen tájékoztassuk ennek a részleteiről az ügyfeleinket, valamint megismertessük megújult márkánkat a piacon.”

A Bisnode, illetve a vezetői teendők mellett persze időről időre jut kapacitás egyrészt az önfejlesztésre, másrészt a feltöltődésre is:

„A fejlődést két irányból közelítem meg. Fejlesztek másokat és fejlesztem önmagam, hiszem, hogy ez a sikeres kombináció. Korábban oktattam konzultatív értékesítést és szerveztem tárgyalástechnikai közösségi csoportokat. Természetesen én is igénybe veszek támogatást. Ennek jegyében hosszabb ideig management coach segítette fejlődésemet. 

A feltöltődés jegyében pedig olvasok és teniszezek, továbbá fociznék is szívesen, ha a körülmények megengednék. Bízom benne, hogy az utóbbi nemsokára pozitív irányban változik.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Lemezmegmunkáló gépkereskedelem komplex szolgáltatáscsomagban, több évtizednyi szakmai múlttal

Pekárik János, a PMT Szerszámgép Kft. tulajdonosának a személyében nemrégiben újabb taggal bővült a Bizalmi Kör vezetői közössége. A csatlakozás apropóján Jánostól is kértünk egy instant bemutatkozást, hogy kicsit közelebbről is megismerhessétek őt és a vállalkozását:

„Lemezmegmunkáló és alakító gépek kereskedelmével, valamint a hozzájuk szükséges szerszámok és alkatrészek szállításával foglalkozunk. A szimpla kereskedelmen túl szintén az általunk nyújtott szolgáltatás részét képezi a szoftvercsomagok értékesítése, illetve a kapcsolódó szerviz tevékenység.

A lemezmegmunkáló és fémszerkezetgyártó szakmán belül egészen széles választékban kínálunk gépeket. Méghozzá a megrendelő által kért lokációra leszállítva, bemozgatva, telepítve, olajjal feltöltve, és üzembe helyezve. Bemutatva, magyar nyelvű dokumentációval és garanciával adunk át minden gépet.

Olyan világszerte ismert és piacvezető márkákat képviselünk, mint például a Mitsubishi, Adira, Vartek, Bendmak, Hidroliksan, Loyalmak, Cidan, Fresan, Great Dragon Machine, Mavijet, AMOB, Sigmatek, Wila, Gimec, Givi, Apollo, Kesmak.”

Jánosék hazai viszonylatban egyedülálló szervízcsapattal menedzselik a projekteket:

„Hazai viszonylatban a lemezes ipar területén az egyik legnagyobb szervizgárdával rendelkezünk. Tizenhat fős csapattal dolgozunk egyébként, ennek a felét teszi ki a szervizcsapatunk. Egy szervizvezetővel, egy szervizmérnökkel és hat szerviztechnikussal.

Fontos egyébként hozzátenni a fentiekhez, hogy a felsoroltakon túl az általunk forgalmazott szerszámgépekhez folyamatos alkatrészellátást is biztosítunk.”

Elmondása szerint a szakma iránti elkötelezettsége és motivációja még az egészen extrém helyzetek megoldásában is segítséget jelentett:

„Még 2000-ben kezdtem szerszámgép kereskedelemmel foglalkozni. Előtte 1987 januárjától gyártó vállalkozásom volt, melynek keretei között mezőgazdasági gépeket gyártottunk és lemezmegmunkálásban voltunk beszállítók nyugat-európai cégeknek.

2000-ben viszont egy német cég tönkretett, ezért a nulláról kellett újrakezdeni. Mivel a lemezmegmunkálásban volt nagy tapasztalatom, a gyártás újra indításához viszont nem volt pénzem, így a kereskedelem tűnt gyorsan beindíthatónak.

A harmadik gyerekünk akkor ment óvodába, így a feleségemnek is kellett munkahely. Közösen kezdtük el a szerszámgép kereskedelmet, mert ő másutt a három gyerek miatt nem kapott állást. Ő a beszerzést bonyolította, én az értékesítést láttam el. Innen fejlődtünk 15 év alatt a mai szintre.

A rendkívüli helyzeten túl az jelentett még motivációt, hogy nagyon elkötelezett vagyok a szakmám iránt. Szeretek ügyfelekhez járni, szakmai kérdéseket megoldani, értékesíteni.

Ma már fő tulajdonos vagyok a cégnél, a vezetést kettő éve – amikor nyugdíjas lettem –  átadtam egy fiatal kollégának.”

János mesélt arról is, hogy a pandémiás helyzetnek betudhatóan mostanság is kijut a szakmai kihívásokból:

„A Covid-19 helyzet által kiváltott gazdasági visszaesés hatásai a mi ágazatunkban egyértelműen érzékelhetők. Kevesebb a nagy beruházás, ezért a gépek iránti kereslet is visszaesett.

Ezen felül nincsenek nagy kiállítások és expok. Éppen ezért kicsit most mindenki a sötétben tapogatózik az aktuális fejlesztésekkel és innovatív megoldásokkal kapcsolatban.”

János személyében ismét egy szenvedélyes vitorlázót köszönthetünk, persze a szabadidő eltöltésére más izgalmas praktikák is vannak a tarsolyában:

„A feltöltődés egyik legfontosabb forrása a vitorlázás, rendkívüli módon szeretünk a vízen lenni, és a lehetőségeimhez mérten viszonylag sok időt is töltök el így az Adrián, a Földközi tengeren. A vitorlázás mellett télen síelek, nyáron pedig motorozok.

Ezen felül nagyon szeretek utazni, ez is egy fő hobbi. A feleségemmel rengeteget megyünk külföldre. Éves viszonylatban nagyjából tíz alkalommal minimum elutazunk, akár szakmai utakra, akár magán utakra is.

Európa 25 országában jártunk már, köztük van olyan lokáció, ahol hússzor is. De sok helyütt fordultunk már meg a világban, Indiában, Vietnámban, Japánban, Kínában, Egyiptomban és Törökországban is igen sokszor.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Trust Summit 2021 június 9. online nap

Gondolatok a konferenciáról

Regisztrálj egy perc alatt és gyűjts inspirációt akár egész évre!

9:10-9:30
Nyiri Balázs pszichológus
9:10-9:30 Nyiri Balázs: Slow Down to Speed Up - Lassítsunk, hogy felgyorsuljunk
A logikus gondolkodásból soha nem lesz kreatív gondolkodás. Tudunk valamit, tudjuk, hogy tudjuk de nem jut eszünkbe, ez a "nyelvem hegyén van állapot". Az esetek döntő többségében erre az információra nem jövünk rá, nem jut az eszünkre. Kutatók azt javasolják, ebben az állapotban lépjünk tovább és majd később eszünkbe jut az információ. Tehát az a logikus gondolkodás, hogy keressük tovább az információt, nem logikus út!
9:10-9:30
9:35-9:55
Markovich Béla (Mapei)
9:35-9:55 Markovich Béla: A munkatársaid termelési szándéka a legnagyobb kincsed

Kik a munkatársaid? Emberek! Az embereknek pedig van egy közös tulajdonságuk, tele vannak érzésekkel és érzelmekkel. Az embereket az érzelmek késztetik cselekvésre, éppen ezért fontos miként bánsz velük, hogyan kezeled a munkatársaidat. Ha ezt jól csinálod és odafigyelsz az érzéseikre, növelheted a cselekvési, termelési szándékukat!
9:35-9:55
10:00-10:20
Borbély Letícia (Medito)
10:00-10:20 Versenyfutás az idővel

Az üzleti világban teljesítményt szeretnénk elérni, olyan rekordokat dönteni, amilyeneket az olimpiai sportolók is elérnek. Nem csak az üzleti világban fontos a helyes és gyors döntéshozatal. Fiatalkorban is számos döntést szükséges meghoznunk, melyekre társadalmi nyomás is helyeződik. Például szinte már elvárt, alapvető tényező, hogy diplománk legyen, több nyelven beszéljünk.
10:00-10:20
10:30-10:50
Egerszegi Krisztián (MiniCRM)
10:30-10:50 Egerszegi Krisztián: Mennyit ér a céged?
Mindenkinek saját magának kell eldönteni, hogy melyik szintre pozicionálja magát, hol érzi jól magát. Ez nem feltétlenül mindig a csúcsot jelenti. Egy vállalat értékeit alapvetően befolyásolja a piac, a szellemi tulajdon, az üzleti modell és a pénzügyi mutatók, valamint maga a szervezet, hiszen nem vagyunk egyedül!
10:30-10:50
11:05-11:25
Sebastian Tamas (RocketShepherd)
11:05-11:25 Sebastian Tamas: Hogyan győzze le a dinamikus hal a nagy halakat?

A startup nem egy vállalkozási forma, hanem egy szemlélet és módszertan. Módszertan a hatékonyabb marketingre és terjeszkedésre. A hazai startupok 84%-a az elmúlt 10 évben indult! A tőkebefektetés igen magas idehaza, az árbevételen azonban még van mit javítani. Sok startup úgy gondolja, csak pénzre van szüksége és az üzlet, az innovatív ötlet máris progresszív üzletet biztosít. Fontos tudnunk azonban, hogy egy vállalkozásnak csak 1%-a az ötlet és a maradék 99% pedig a kivitelezés!
11:05-11:25
11:35-11:55
Fürjész Beáta (Karrier Hungária)
11:35-11:55 Fürjész Beáta: A győztes csapat

A csapat nem más, mint közös céllal rendelkező csoport, amelynek tagjai a hatékony együttműködés érdekében jól ismerik ezt a célt, annak irányába mutat egyéni szándékuk és szoros együttműködésben azon szorgoskodnak, hogy azt elérjék! Mitől lesz valaki győztes? Attól, hogy az ellenfelétől sikeresebbnek, és felkészültebbnek bizonyult!
11:35-11:55
12:00-12:30
Ebédszünet
12:00-12:30
12:30-12:50
Deliága Ákos (Talk-a-Bot)
12:30-12:50 Deliága Ákos: Személyesebb kommunikáció chatbottal? Nem paradoxon

A mesterséges intelligencia ma már rengeteg helyen elérhető, de a vállalkozások még nem feltétlenül tudják, hogyan építsék be folyamataikba. Az emberek nem szeretnek olyan dolgokkal foglalkozni, amik számukra nem olyan fontosak, azonban a chatbotok nem válogatnak! A chat pedig a privát kommunikációban egy rendkívül hatékony és közkedvelt csatorna lett, így pedig kiaknázása egyre inkább szükséges.
12:30-12:50
12:55-13:15
Lénárt Viktor (Grow Csoport)
12:55-13:15 Lénárt Viktor: Zsákutcák és sztrádák a vezetőfejlesztésben

Vannak olyan koncepciók, amelyek az üzleti életben nagyon fontosak, de nem férnek bele a határokkal rendelkező gondolkodásunkba. Ilyen például az exponenciális fejlődés, tegyük fel a technológiai fejlődés, amelynek igazán mély megértéséhez gondolkodásunkat nem szabad határok közé szorítanunk. A siker érdekében el kell kezdenünk azon gondolkozni, a jövőben milyen változások várhatóak, miben változik meg az üzleti környezetünk.
12:55-13:15
13:25-13:45
Juhász Attila (újHÁZ Centrum)
13:25-13:45 Juhász Attila: Mi a növekedés három alappillére?

Mi lehet annak az oka, hogy egyes vállalatok sokkal jobban tudnak növekedni a versenytársaikhoz képest? Persze amellett, hogy ugyanazon a piacon dolgoznak, és hasonló termékeket, szolgáltatásokat kínálnak a fogyasztóknak. Egy vállalat tartós növekedése jól definiált vízió és a végrehajtást szolgáló, LEÍRT stratégia nélkül nem tartható fent.
13:25-13:45
13:50-14:10
Semsei Rudolf (VakVarjú)
13:50-14:10 Semsei Rudolf: LOVE BRAND - Miként válhat szerethetővé egy varjú, aki vak
Egy művész magának szeret elsősorban játszani. Azonban egy jó vállalkozás a partnereire hangolva játszik és "szólaltatja meg hangszereit"! Azzal kell foglalkoznunk, hogy mi a legfontosabb a mi vendégeinknek, partnereinknek, mire van szüksége a célcsoportnak. Hiszen enélkül nem lehet sikeres éttermet, vállalkozást vezetni.
13:50-14:10
14:20-14:40
Dr. Al Ghaoui Hesna újságíró
14:20-14:40 Dr. Al Ghaoui Hesna: Félj bátran
A félelmet a mai világban a gyávasággal és azzal az érzéssel azonosítják, hogy nem vagyunk elég jók. Tegyünk a félelem ellenére és ne a félelem miatt valamit, féljünk bátran! Fontos, hogy a félelmet olyan kontextusba helyezzük, amit elfogadunk, a félelem máris megváltozik. Gondoljunk csak bele, milyen egy verseny előtti, vizsga vagy előadási előtti drukk. Félelem, mégis más, amikor pedig megugorjuk, csak feljebb emel minket!
14:20-14:40
14:45-15:05
Dr. Kiss Gergely olimpiai bajnok
14:45-15:05 Dr. Kiss Gergely: A siker útja
"Kisgyermek koromban egészen hamar olimpiai bajnok és jogász szerettem volna lenni és ebbe az irányba is terelt a sors, hiszen a vízilabdában hamar megtaláltam a világom." Huszon éves korom derekán már elértem a diplomát és 3 olimpiai aranyérmet, szinte mindent elértem amit szerettem volna de még mindig itt vagyok és dolgozok. Ezt a fajta elszántságot és céltudatosságot nem lehet máshogy csinálni az élsportban, illetőleg így a vállalatvezetés világában a siker és teljesítmény elérését. Mindig, mindenhol a legjobb formánkat kell hoznunk és egyenesen haladni a céljaink felé, az akadályokat a lehető legjobb módon leküzdve!

"Nem azért jó valaki mert nyer, hanem azért mert ha veszít, hamar feláll és tovább tud menni!"
14:45-15:05
15:10-15:30
Farkas Zsolt (Evolut Agency)
15:10-15:30 Farkas Zsolt: Kommunikálj bátrabban

Azért fontos a tartalomgyártás, mert rengeteg emberhez eljuthatsz. Az emberek megismerhetnek és így javíthatod a szakmai hitelességedet. Ennek köszönhetően, például előnyösebb helyzetbe kerülhetsz egy tárgyaláson, hiszen már tudják ki vagy.

Alapvetően a Story átvette a "stafétát" napjainkban az egyszerűbb folyamokon megjelenő tartalmaktól.

Fontos, hogy a tartalmak értékesek legyenek az olvasó számára!
15:10-15:30
15:35-15:55
Dr. Sári Erzsébet belgyógyász
15:35-15:55 Dr. Sári Erzsébet: Az életelemünk a bátorság

A bátorság olyan érzelmi erőforrás, amely képessé teszi az embert, hogy az akaratereje gyakorlásával belső vagy külső akadályokkal szemben is elérje kitűzött céljait!

"Legkülönb ember, aki bátor s csak egy különb van, aki bátrabb!"
15:35-15:55
16:00-16:15
Láving Gusztáv (Hiventures)
16:00-16:15 Láving Gusztáv: Családon kívüli generációváltás tőkebefektetés segítségével - Az EKO konzervgyár story

Magyarországon a tulajdonosok 80%-a szeretné családon belül átruházni vállalatát, azonban a kedvezményezetteknek mindössze 20%-a szeretné átvenni a családi vállalkozást.

A banki hiteleknek mindig vannak korlátai, például árbevétel alapján korlátolt a kölcsön összege. A mi tőkebefektetésünk segítségével azonban az adott vállalat meglépheti azt a szintet, hogy a bank hitelt adjon számukra, így olcsóbb kölcsönnel kiváltva tőkebefektetésünket.
16:00-16:15
16:15-16:30
Gangel Péter (Bizalmi Kör)
16:15-16:30 Gangel Péter: A kultúra megeszi reggelire a stratégiát

A kultúra mindig győz, mindig megeszi reggelire a stratégiát! Egyre több cég ismeri fel annak a lehetőségét és értékét, hogy valamiféle értékrendszerrel különböztesse meg magát a piacon, hogy a vásárlóit megkülönböztesse és egy közösséget formáljon belőlük!

De mire építsük a közösséget? Építhetünk érdekközösségeket, de ha nem találjuk meg a megfelelő érdekeket, rövid életű lesz. Értékközösséget kell építeni, mely bár lassú folyamat de a közösség minden egyes tagja kézzel fogható értéket vihet haza magával... Ez egy teljesen más filozófia!
16:15-16:30