Versenyképes nemzetközi disztribúciós hálózat családias légkörben

Ismert és elismert világmárkák disztribúciójáért felel, 230 ember munkája és hatékonysága múlik a döntésein, miközben szabadidejében amatőr hajtóként az Ügetőn is szerepel.

Becze Zoltán személyében kétségkívül egy sokoldalú vezetőt tudhatunk a Bizalmi Körön belül. Úgyhogy a szokásos bemutatkozó interjú keretei között bőven volt miről kérdeznünk. Persze elsőként az általa vezetett Orbico Hungary Kft-ről érdeklődtünk.

„Az Orbico Magyarország alapvetően disztribúcióval foglalkozik, ennek a teljes skálájával a logisztikától kezdve, az értékesítésen át, a fogyasztói promóciók végrehajtásával együtt. Egy horvát magántulajdonban álló nagy nemzetközi cégcsoport részeként tesszük mindezt.

A magyar egység idén várhatóan 40 milliárd forintos árbevételt fog idén realizálni, és meglehetősen széles nemzetközi megbízói körrel dolgozunk együtt. Közülük a Procter & Gamble, a Shell, a Lavazza vagy a Kellogg’s nevét lehet érdemes megemlíteni.

Ami pedig a márkákat illeti, a Braun, az Oral-B, vagy többek között a Pringles neve egyaránt ismerős lehet. Emellett önálló kenőanyag üzletágunk is működik.

Az Orbico Hungary remek példa arra, hogy egy komolyabb nagyságrendű vállalkozás is megőrizheti a családias, kötetlen és rugalmas jelleget:

„Mondhatni a nagyságunk ellenére a dedikált tulajdonosi szemlélet, illetve az erőteljes ügyfélfókusz is tagadhatatlanul jellemző ránk. Ezt igyekszünk minél jobb hatékonysággal allokálni a megbízóink részéről felmerülő igényekhez.

Ez mindenképp különlegessé tesz minket véleményem szerint. A nagy cégméret és a szintén komoly volumen ellenére a családias jelleg gyakorlatilag a szervezet minden szintjén jellemző ránk.”

Márpedig tényleg egészen komoly nagyságrendről van szó már akkor is, ha az Orbico magyarországi létszámát vesszük alapul:

„A magyarországi csapat hivatalosan 2012 óta működik az Orbico neve alatt. Az anyacég akkor egy aktívan működő céget vásárolt meg és jött be a magyar piacra. Összesen 230 kolléga segíti a munkánkat, részben a budapesti irodánkban, illetve Üllőn a logisztikai bázisunkon.

Szám szerint 60 fő dolgozik a raktárban, 100 munkavállaló az irodában, a területi munkatársak pedig 70 fővel képviseltetik magukat és szolgálják ki az ügyfelek részéről felmerülő igényeket.

Sok kolléga egyébként immáron évtizedes múltra tekinthet vissza nálunk. De egyre több az új jelentkező, az ismert márkák, a fejlődési lehetőségek és a ránk jellemző családi jelleg miatt vonzó célpont lettünk a munkavállalók számára. 

Zoltán elmondása szerint hosszas folyamat vezetett el addig a pontig, amikortól ő felel az Orbicon Hungary vezetéséért:

„2010-ben csatlakoztam az akkori jogelődhöz. A napi fogyasztási cikkek, leginkább az energiaitalok voltak a szakterületem, amiben akkorra már 15 éves tapasztalat volt mögöttem.

Aztán beleugrottam egy egészen új üzletágba, vagyis megkaptam a Procter elektro üzletágát olyan márkákkal, mint a Braun és az Oral-B. Nyolc év leforgása alatt a magyarországi üzletágról szép organikusan jutottam el oda, hogy egyre több országban feleltem az üzletágért.

Időközben sikerült kitapasztalnom egyre több üzletág sajátosságait és megismernem számos új kollégát országonként. Aztán a munkám és az eredményeim elismerése végett kicsit több mint egy éve kértek fel a komplett magyarországi egység vezetésére.”

Zoltán elmondása szerint a következő Bizalmi Kör klubtalálkozón szívesen fogad mindenféle tippet, tapasztalatot és meglátást, ami HR kérdésekkel kapcsolatos:

„Bár tudatosan figyelünk a kollégákra és a kollégák elkötelezettségét igyekszünk folyamatosan növelni, ettől függetlenül ez a kérdéskör számos kihívást rejteget számunkra. Másként fogalmazva hosszú távú műsorról van szó.

Ennélfogva szívesen konzultálok és hallgatom meg mások meglátásait a munkavállalói elkötelezettség, karriertervezés és karrierlehetőségek témakörök bármelyikében.”

Ha pedig a szakmai kérdések mellett egyéb témákról is szívesen beszélgetnétek Zoltánnal, a szabadidős elfoglaltságai ehhez könnyen teremthetnek kiváló apropót:

„Sokat olvasok és utazni is szeretek, de ezzel minden bizonnyal sokan vannak még így. Több éve foglalkozom aktívan a buddhizmussal, az érdeklődési köröm egy fontos szeletét teszi ki.

Egyébként amatőr ügetőhajtó vagyok, emellett pedig az ügető lovak tenyésztésével is foglalkozom. A családommal töltött értékes idő mellett nagyjából ennyi az a kapacitás, ami a munkám mellett még beleférhet.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts