Tanácsadás, szoftverfejlesztés és tesztelés a digitalizáció céljából

Beke Zoltán, illetve az általa vezetett Mortoff Kft. igazán otthonosan mozog a digitalizáció korszerű megoldásainak a bevezetésében és alkalmazásában. Ha valaki, akkor ő remek társaság lehet az Ipar 4.0-ról folytatott diskurzusokban a Bizalmi Kör klubvacsorákon.

Most pedig a vele készített bemutatkozó interjú leiratát olvashatjátok, amelynek a keretei között a vállalkozásáról, illetve a vállalkozói gondolkodásáról kérdeztük:

„Hazai és nemzetközi közép- illetve nagyvállalatokkal dolgozunk együtt jellemzően. A tanácsadás, szoftverfejlesztés, tesztelés, illetve az  automatizáció egyaránt olyan szolgáltatások, amelyekkel hatékonyan tudjuk segíteni a partnereinket.

Igény szerint akár egy teljes fejlesztői csapatot is az ügyfelek szolgálatába tudunk állítani. Ehhez a 150 fős szakértői csapatunk stabil alapot és magasszintű szakmai tudást biztosít.”

Zoltán arra is kitért, hogy miben nyújtanak többet, jobbat, mást a hasonló szolgáltatókkal összevetve:

„Gyakorlatilag az ötlettől a megvalósításig, vagyis a kivitelezésig segíteni és támogatni tudjuk az ügyfeleinket. Sőt, a koncepció megalkotásában is szívesen vállalunk szerepet. Szeretjük alaposan megismerni a működést, a folyamatokat, majd ehhez mérten megalkotni a stratégiát.

Mindezen felül a széles porfólió is hozzáadott értékkel bírhat, hiszen a tanácsadástól a fejlesztésen és tesztelésen keresztül a teljes projektmenedzsmentig számos területen tudunk segíteni.”  

Csaknem 20 évvel ezelőtt személyes indíttatás miatt döntött végül Zoltán a vállalkozásalapítás mellett:

„Azt szoktam mondani, hogy a Mortoff Kft. alapítása előtt 2002-ben egy életközepi válságra kerestem megoldást. Menedzsment tanácsadóként dolgoztam előtte, és bizony frusztrációt okozott, hogy a tanácsadás eredménye gyakran a fiókba került, nem tudott érdemi változást, fejlődést hozni a cég számára.

Igyekeztem tehát olyan dolgot csinálni, amivel ténylegesen pozitív hatást és kézzelfogható változást, eredményeket tudok szállítani a megbízóimnak. Ehhez az informatika számos hatékony eszközt kínál.”

Ami a közeljövőben esedékes találkozókat illeti, Zoltán a következő szakmai kérdéseknél nyitott mindennemű tapasztalatra és tippre más vállalkozók részéről:

„Mivel a nemzetközi terjeszkedés is a céljaink között szerepel, ezzel kapcsolatban szívesen hallgatom meg mások tapasztalatait. Másrészt a növekedés következtében léptek fel a cég életében megoldásra váró nehézségek.

IT területen dolgozva sokszor nem könnyű megtalálni, illetve sikeresen toborozni a megfelelő tudással bíró munkaerőt. Akiknek a növekvő bérigénye további kihívásokat generál a profitábilis működés szempontjából.”

Zoltántól a standard kérdésnek számító „mivel töltöd szívesen a szabadidőd” felvetésünkre is kaptunk egy egészen egyedi választ, illetve tevékenységet:

„Legszívesebben a családommal vagyok, amikor van szabadidőm. De ugyanúgy kedvelt forrása a feltöltődésnek a golfozás. Mindemellett számítógépes játékokkal is szeretek játszani. Mindenevő vagyok ezen a téren, de a stratégiai játékok állnak hozzám talán a legközelebb.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts