„A klubtagok elkerülhetik azokat a hibákat, amiket mi elkövettünk” – Amikor az elnökök mesélnek (1. rész)

Ilyen a Széchenyi Vezetői Klub tagjának lenni

A cégvezetés gyakran magányos műfaj, azonban mindenkinek szüksége van az őszinte beszélgetésekre, a visszajelzésekre és az elismerésre. A Bizalmi Kör éppen ezért 5 szegmentált klubot hozott létre, ahol a hasonló méretű cégeket irányító vezetők számára lehetőség nyílik a minőségi kapcsolatépítésre és tapasztalatmegosztásra, hiszen egymást támogatva többre lehetnek képesek.

A Széchenyi Vezetői Klub tagjainak fókuszában a növekedés, a folyamatos innováció, illetve egymás motiválása áll. A klubban való részvétel havi 4 órás elfoglaltságot jelent, választható programokkal. A bekerülési feltételek egyebek mellett az előző évben elért 50 millió Ft árbevétel, 5 fős alkalmazotti létszám és két lezárt üzleti év.

Az elnökség tagjai: 

  • Barák Péter
  • Bokros Gabriella
  • Szász János
  • Tóth-Czere Péter

Cikkünkben arról mesélnek, hogyan kapcsolódnak a Bizalmi Körhöz és miért érdemes a Széchenyi Klub tagjának lenni. 

Barák Péter cége arculattervezéssel és márkaépítéssel foglalkozik, a logótervezéstől egészen a weboldalak készítéséig.

A vezető több mint négy éve csatlakozott a Bizalmi Körhöz. „ Az első pillanattól kezdve nagyon megfogott az a szellemiség, ami itt fogadott. Rögtön megláttam, hogy az emberektől, akik itt vannak, nagyon sokat tudok én is tanulni, és úgy gondoltam, hogy én is át tudok adni olyan értékeket, amik számukra szükségesek. Amikor megkaptam a felkérést az elnökségre, nagyon örültem neki, hiszen igazán megtisztelő ez a pozíció. Szeretném átadni azokat a gondolatokat, amiket a Bizalmi Kör megfogalmazott, és amiket én is tapasztalok itt évről-évre. Úgy gondolom, hogy a klubtagokkal együtt tudunk fejlődni és olyan lehetőségeket megtapasztalni, amiket eddig még nem láttunk a saját működésünkben” – mondta. 

Barák Péter

Azt is elárulta, mi tetszik neki a leginkább a Bizalmi Körben.

Folyamatosan meg tud újulni. Figyelik azt, hogy mi az, amire nekünk, klubtagoknak szükségünk van, és persze mi mint elnökség is folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél izgalmasabb, újszerű élményeket tudjunk adni a klubtagok számára.

A Bizalmi Kör legfontosabb célkitűzése a tapasztalatmegosztás. Előfordul, hogy üzletet kötünk egymással, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy át tudjuk adni másoknak, amiket megéltünk a saját vállalkozásunkban. Így ők is tanulhatnak ezekből és elkerülhetik azokat a hibákat, amiket mi elkövettünk” – avatott be. 

Arról is beszélt, miért érdemes a Széchenyi Klub tagjának lenni. „Ahogy alkalomról alkalomra találkozunk, egyre jobban megismerjük egymást, tudjuk azt, hogy a másiknak mire van szüksége. Ha valakinek van egy elképzelése és mi úgy látjuk, hogy ez jó ötlet, akkor buzdítjuk és motiváljuk. Azonban, ha azt gondoljuk, ez nem az ő útja, akkor azt is őszintén megmondjuk” – tette hozzá. 

A klubtagokat nem csak a hasonló tapasztalatok, hanem az egymással átélt sportesemények is összekovácsolják. Ilyen egyebek mellett a közösségi futás, amelyen Péter számos alkalommal részt vett. „Ezeken az eseményeken nagyon jól fel tudunk töltődni és nem csak az üzletről beszélünk. A futás mellett sakkozom is. A klubban mindkét hobbimhoz tudtam találni partnert” – árulta el.

Bokros Gabriella több, mint 18 éve cégvezető, többek között távol-keleti beszerzéssel foglalkoznak.

Bokros Gabriella

„Egyedi reklámajándékokat gyártatunk Kínában megrendelésre. Emellett klasszikus reklámügynökségi tevékenységeket szolgáltatunk, legyen szó reklámfilm forgatásról, grafikai tervezésről, nyomdai kivitelezésről vagy marketing stratégiai tanácsadásról” – mondta. 

Arról is mesélt, mi motiválta, amikor eleget tett az elnöki felkérésnek. „Nagyon megtisztelőnek éreztem, hogy felkértek erre a pozícióra.

Kiemeltnek gondolom, hogy a klubtagok érdekeit szem előtt tartsuk, hogy minél inkább olyanná formálhassuk a klubot, ami számukra megfelelő. Szeretném, ha mindenki jól érezné magát.

Minden elnökségi ülésen próbáljuk összegyűjteni azokat a visszajelzéseket, amiket a klub tagjai adnak számunkra. Mivel egy folyamatosan bővülő klubról van szó, igen fontosnak tartom azt, hogy ezek az észrevételek meghallgatásra kerüljenek, és utána ezeket bele is tudjuk vinni a klub életébe, és ennek megfelelően tudjunk változtatni akár a működésén.” – hangsúlyozta. 

Azt is elmondta, számára milyen inspiráló történet kapcsolódik a Bizalmi Körhöz. „A legelső klubvacsorámon Markovich Béla tartott előadást, aki nagyon hasznos tanácsokkal szolgált. Akkor kezdődött a pandémia, az volt az utolsó vacsora a lezárások előtt. Olyan üzleti tapasztalatokat osztott meg velünk a 2008-as válságból, amit akkor én is jól tudtam használni. Valószínűleg ennek köszönhetően tudott fennmaradni a cégem a lezárások nehéz időszakában.

A másik kedves emlékem a Mesterelme csoportomhoz köthető. Az első elvonulásunk Bernecebarátiban volt, ahol fantasztikus csapat kovácsolódott össze. Ezek az együtt töltött időszakok azóta is sokat jelentenek, minden elvonulás külön kedves élmény” – idézte fel. 

Azt is elárulta, mindezen kívül miért érdemes a Bizalmi Körhöz tartozni. „Azt gondolom, hogy aki a Bizalmi Kört választja, nagyjából sejtheti, hogy ténylegesen a tudásmegosztás mozgatja ezt a klubot. Hogy egymástól, mint cégvezetőktől tudjunk tanulni. Egymás tapasztalatainak, egymás véleményének a meghallgatása nagyon fontos.” – emelte ki. 

Abba is beavatott, hogy mi kapcsolja ki a mindennapokban. „Már hat éve hip-hop táncolok, ugyanis ott, ahol a gyerekeim táncolnak, a szülők számára is alakult egy csoport. Ez a hobbi és a gyerekeimmel töltött idő nagyon feltölt” – árulta el. 

Szász János vállalkozása egy magyarországi kertészet leányvállalataként elektromos fűtések nagykereskedelmével, illetve napelemek telepítésével foglalkozik.

Szász János

2019-ben kapta az elnökségi meghívást, amikor második klubvacsoráján vett részt. 

„Olyan gyorsan bővült a klub, hogy ketté kellett választani, ezért új elnökségnek kellett felállnia. A közeg egészen más, mint amire számítottam, vagy amit hallottam más üzleti klubokról, és ennek mindenképpen része szerettem volna lenni. Az első alkalommal, amikor frissen belecsöppentem, még nem tudtam, hogy mibe, de azt láttam, hogy ez egy nagyon jó dolog lesz” – árulta el. 

Azt is elmondta, miért érdemes a klubhoz tartozni. „A cél az, hogy ezt a kiváló üzleti kultúrát, ami jó alapot tud adni a magyar gazdasági életben, minél jobban ki lehessen terjeszteni.

Jelenleg kihívást jelenthet, hogy generációváltásban van a cégvezetői kultúra. Az első nagy vállalkozók most szeretnék átadni a vezetést következő nemzedéknek. Már látjuk azt, hogy ők hol hibáztak, és azt is, mi az, amit nagyon jól csináltak. Erre kell figyelni a klubon belül, hiszen ez is egy olyan hozzáadott érték, amelyben hosszú jövőkép van.

Ezt az örökséget tovább kell vinni. Ezt pedig egy ilyen klubbal lehet megtenni, illetve olyan cégvezetőkkel, akik ilyenekbe járnak” – hangsúlyozta. 

Arról is mesélt, milyen kedves emlékei vannak a Bizalmi Körrel kapcsolatban. „Van négyévnyi tömény inspiráció, amiből nehéz egyet kiemelni. Rendkívül inspiráló látni a cégek meg a cégvezetők közötti üzleti kapcsolódásokon túl azokat a baráti kapcsolódásokat is, ami miatt nem csak cégek kezdenek el együttműködni, hanem családi barátságok is születnek. Nagyon idegenül hangozhat Magyarországon még, hogy vállalkozók nem egymást eltaposni akarják, hanem egymást támogatni, egymás mögé állni, és tényleg inspirációt adni a mindennapi küzdelmekhez” – mondta, majd a Széchényi Klubról is mesélt.

„Ez a legnagyobb létszámú és legdinamikusabban fejlődő klub, ahol kortól függetlenül a cégvezetők viszonylag kisebb létszámú, illetve árbevételű céget vezetnek még. Az elején nagyon sok kihívással szembesülnek, legyen az akár HR, beszerzés, logisztika vagy pénzügyi terület. Tehát olyan dolgok, amik már egy nagyobb cég esetében, illetve a KKV szektor felső részénél általában megoldottak, osztályok vezetik őket.

A Széchenyi Klubban alapvetően még a cégvezetőhöz kötődnek ezek a feladatok és a tagok jól tudnak együttműködni, hiszen egymásban nem a konkurenciát látják. A nagy létszám miatt itt van a legnagyobb lehetőség arra, hogy adott esetben egymástól szolgáltatásokat vegyenek igénybe. Nagyon élénk klub vagyunk, amelyben jó élmény részt venni” – mesélt tapasztalatairól. 

Azt is elárulta, hogy szakközépiskolai éveiben többet sportolt, majd hosszabb kihagyás után a Bizalmi Kör volt az, ami újra rávette arra, hogy futni kezdjen. „Kellemes társaságban lehet sportolni. Ilyenkor nem csupán az átlagos sportcélok motiválnak, hanem a mozgás a jó közösség miatt válik hobbivá. Így fel lehet töltődni” – tette hozzá. 

Tóth-Czere Péter cége teljeskörű online marketingszolgáltatással, illetve kifejezetten üzleti célú podcastek készítésével foglalkozik.

Tóth-Czere Péter

Meglepődött, amikor felkérték arra, hogy a Széchenyi klub elnökségének tagja legyen, hiszen akkor még nem olyan régóta erősítette a Bizalmi Kör csapatát, azonban örömmel vállalta el a feladatot. 

„Hihetetlenül inspiráló a környezet és azt gondoltam, tudok tenni azért, hogy még inkább az legyen. A Széchenyi Klub olyan közeg, amiben én is mozgok, úgyhogy szerintem érzem azt, hogy mire van leginkább szüksége a tagoknak. 

Abban a speciális helyzetben vagyok, hogy az ügynökségben olyan típusú munkakörben dolgozunk, ami abszolút nem megszokott, sem szerződéstípusban, sem pedig a munkavégzés helyére vonatkozóan. Kifejezetten szerettük volna Gangel Péterrel, ha az elnökséghez hozzáadott értékben megjelenik az, hogy ma már van olyan céges kultúra, ami a megszokottakhoz képest unortodox. Nálunk nincs iroda, dolgozhat a csapat a világ bármely pontjáról, online meg tudjuk oldani. 

Fix csapattal dolgozunk, de a munkavállalói státusz teljesen más, kreatív, projekt alapú munkákat végzünk. Ezt a fajta kultúrát is képviselni kell, be kell vezetni mindenhol, ha lépést szeretnénk tartani azzal, hogyan épülnek fel ma itthon a cégek. Nem azt mondom, hogy csak ez a jó, hanem ez egyfajta működési modell. Szerettük volna, ha van valaki az elnökségben, aki kifejezetten ilyen módszerrel dolgozik. Szeretném, ha ennek a kultúrája megjelenne a klubtagok között, mert vannak olyan elemei, amikben hiszek” – árulta el. 

Azt is felidézte, mik voltak a Bizalmi Kör tagságához köthető legkellemesebb pillanatok. „Kedves élmény volt, amikor összetalálkoztam olyan ismerősökkel, akikkel már régóta nem beszéltem, viszont kiderült, hogy üzleti szempontól ugyanazon az úton járunk. Azóta újraindultak párbeszédek. 

Nem tudok elmenni amellett sem, hogy a tavalyi év az én szempontomból kifejezetten izgalmas volt a Leader of The Year verseny miatt. Az, hogy elnyertem a legjobb mikrovállalatnak járó elismerést, engem is meglepett. Hihetetlenül inspiráló és stresszes volt egyszerre, hiszen olyan emberekkel kellett beszélgetnem a zsűrizés alatt, akiket régóta követek és igen nagyra tartok” – emlékezett.

Azt is elmondta, hogy a közösségi eseményeken és a rendezvényeken mikre szokott figyelni. „Nyitott szemmel és füllel járok. Érdekelnek azok a beszélgetések is, amik nem rólam szólnak, hanem körülöttem zajlanak. Azt tapasztaltam, hogy abszolút aktív kapcsolatok épülnek ki, és ezek nem üzleti alapon épülnek, hanem kifejezetten emberi kapcsolatok születnek itt a klubtagok között. Szerintem ebben sokkal sokkal több a Bizalmi Kör, mint a nagy átlag. Viszont ennek a hátán megszületnek azok a fajta üzleti kapcsolatok, amik a mérleg másik nyelvét is feltöltik értékkel.

Az emberi kapcsolatok mellett nyilván mindenkinek van egy öröme, hogyha van üzleti siker is a klubtagsága mellett, de én azt tapasztaltam, hogy inkább önfeledt beszélgetések, nevetések, jó hangulat jellemzi azt, amikor egy klubtalálkozón leülnek beszélgetni egymással a többiek.” – idézte fel. 

Azt is elárulta, milyen sporttevékenységre invitálná a klubtagokat. „Régóta aikidózom, leginkább ez tölt fel, főleg amióta a nagyobbik lányommal együtt csinálom. Kifejezetten érdekes érzés, amikor a nálam 60-70 kilóval könnyebb lányom dobál engem. Felüdít, ez egy tökéletes közös pillanat. Ehhez bárki csatlakozhatna a klubtagok közül, aki vágyik az efféle fizikai kihívásra és arra a békére, ami ilyenkor átjárja az embert. Én ott szoktam meditálni, miközben esek-kelek” – tette hozzá.  

Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy jobban megismerd a Széchenyi Klubot, esetleg csatlakoznál, találkozzunk egy klubeseményen, élményprogramon vagy akár Mastermind csoportban.

Szerző: Balatoni Kitti

Recommended Posts