Július végén fogadta el az Európai Tanács a következő hét évet meghatározó, 1,8 ezer milliárdos költségvetést és a helyreállítási alapot. A tárgyalási folyamatot és a megállapodás megszületését nagyban befolyásolta Charles Michel, az Európai Tanács elnökének személye. A POLITICO részletes cikkben járta körül a témát, aminek fordítását két részletben közöljük. Az első rész itt olvasható.
A tárgyalásokat figyelő egyik tisztviselő elmondása szerint vasárnap este jött a döntő áttörés, amikor egy informális hidegtálas vacsorán Michel közölte a vezetőkkel, hogy akadályba ütközött, ugyanis míg a támogatási program pártolói ragaszkodtak a legalább 400 milliárd euróhoz, a saját magukat takarékosnak valló országok nem voltak hajlandóak 350 milliárd euró fölé menni.
„Végül összehívta az ülést és azt mondta »Nem tudok tárgyalási keretet előterjeszteni Önöknek«” – idézte Michelt a tisztviselő: »Van előttem egy javaslat, amit legalább 22 ország támogat, de a többiek nem, így nem tudom Önök elé terjeszteni. Tehát, akkor most mi legyen? Folytatjuk? Vagy lemondjam?«”
Egy komoly beszélgetés következett, többek között azt találgatva, hogy vajon, miként reagálnának a pénzügyi piacok egy kudarcba fulladt csúcs hírére. Végül felszólalt a svéd miniszterelnök, Stefan Löfven, az egyik, alacsonyabb támogatási összeget preferáló, takarékos ország vezetője.
„Épp hosszú csend volt, aztán Löfven azt mondta »Én amellett vagyok, hogy folytassuk a tárgyalásokat, és próbáljunk megoldást találni«”.
Az egyik nemzeti tisztviselő szintén megerősítette ezt a beszámolót.
Löfven egyik szóvivője azt mondta, a svéd miniszterelnök akkor akart megegyezésre jutni, ha Svédország és a takarékos országok prioritásait is figyelembe veszik. A szóvivő további részleteket nem árult el a tárgyalások menetéről.
Michel az interjú során egy vezető felszólalását sem idézte.
„A kollégák közötti bizalom megőrzése szempontjából fontos, hogy bizonyos dolgokat titokban tartsunk. Elismerem, hogy olykor kemény szavak is elhangzottak az asztal körül, de személyeskedés soha nem történt. Ideológiák feszültek egymásnak. Szakmai volt a vita, mivel az érdekek különböznek.”
– mondta Michel.
Rutte „vörös vonalai”
Michel elismerte, hogy a legkeményebb dió mind közül a holland miniszterelnök, és egyben Michel talán legközelebbi barátja az asztalnál, Mark Rutte volt.
„Nem titok, hogy a holland miniszterelnök nagyon markáns álláspontot képviselt az asztalnál”
– mondta Michel.
A csúcs előtt Hágában látogatta meg Rutte-t a Tanács elnöke, azonban anélkül távozott, hogy rávette volna a holland miniszterelnököt a lapjai felfedésére.
„Nagyon fontos volt számomra a hágai látogatás, mert meg kellett próbálnom kideríteni és megérteni, hogy pontosan hol húzta meg a vörös határokat Mark Rutte” – mesélte Michel hozzátéve, hogy gyorsan meg is kérte az egyeztetéskor Rutte-t, hogy távozzon a szobából a vagy fél tucatnyi tanácsadó.
„Sokszor folyamodom a négyszemközti beszélgetések eszközéhez azért, hogy beleláthassak a másik fél szívébe, lássam a tekintetét, és hogy kitapinthassam, hogy hol is húzódnak azok a bizonyos határvonalak”
– mondja Michel.
A beszélgetésük során, meséli, tudatában volt annak, hogy Rutte kemény álláspontot fog megfogalmazni a helyreállítási források folyósításának jóváhagyását szabályozó irányítási mechanizmust illetően.
Ezen túl azonban, különösen a számok tekintetében volt kifürkészhetetlen Rutte.
„Mark Rutte nagyon tehetséges, kemény tárgyalófél. És végül anélkül kellett visszatérnem Brüsszelbe, hogy biztosan tudtam volna, hol húzta meg az összeghatárt. Az volt a benyomásom, hogy hagyott magának némi mozgásteret, de hogy pontosan mekkorát, abban nem voltam biztos”
– tette hozzá Michel.
De nem Rutte volt az egyetlen nehéz tárgyalófél.
„Nem volt azért ennyire egyszerű” – mondja Michel. „Ilyenkor több játszma folyik párhuzamosan, mivel több téma van egyszerre terítéken.”
Káosz a Tanácsban
Februárban, még a koronavírus-krízis előtt, az első költségvetési vitának szentelt tanácsi csúcs kudarcba fulladt. Sok vezető Michelt hibáztatta, mert szerintük túl sok egyéni egyeztetést tartott, ezzel pedig megváratta a többi vezetőt, elnyújtotta a tárgyalásokat, és aztán szinte semmilyen előrelépés sem történt.
Még most is bőven akadnak kritikusai Michelnek, akik közül egyesek finoman szólva is őrjítőnek tartják belga megközelítésű, kis csoportos megegyezés építési módszerét. Az egyik tisztviselő „káoszt” emlegetett, arról panaszkodva, hogy hosszú órákat kellett várniuk feletteseikre.
Kérdés, hogy az egyezség végül Michel kvalitásainak, a francia érzelmeknek, a német határozottságnak, valamelyik másik vezető zseniális megvillanásának, vagy egy stabil bizottsági javaslatnak volt köszönhető?
Egyesek szerint inkább a járványhelyzet sürgőssége, valamint Franciaország és Németország egysége – Macron és Merkel szövetsége – sarkallta a vezetőket az egyezség megkötésére, mintsem Michel egyéni tevékenykedése.
„Folyamatosan szüksége volt a francia-német tengely segítségére, amelyet hosszú évek óta először láttam igazi duóként működni” – fogalmazott egy veterán EU-s diplomata. „Véleményem szerint kiváló munkát végeztek.”
De az is lehet, hogy egy bizonyos bútordarab szerencsés időpontban való kiszállítása játszott központi szerepet az előző hétvége sikeres egyeztetésében. Michel elmondása szerint egy-két héttel a csúcs kezdete előtt érkezett meg az erkélyére szánt asztal.
„Nagyon örültem, hogy használhatom a teraszt” – jegyezte meg Michel. „Nem azt mondom, hogy enélkül kudarcba fulladt volna a dolog, de mindenképpen hozzáadott valamit a légkörhöz.”
Michel saját bevallása szerint a csúcs egyik estéjén sem aludt sokkal többet egy óránál; szundított egyet, lezuhanyozott, aztán ismét munkához látott. „Ez nem nevezhető alvásnak” – mondta. „De azért minden este volt egy-másfél órám, amit a pihenésnek szenteltem.”
A Tanács elnöke szerint a vezetők által tető alá hozott megállapodásra sorsdöntő pillanatként fognak majd tekinteni az európai integráció történetében.
„Történelmi döntés született ebben az Európai projektben” – mondta.
A teraszról az Európai negyedet szemlélve Michel már egy másik, szeptemberi Európai Tanács csúcstalálkozót tervezgetett, hogy behozza a munkában a járvány által elvont figyelem okozta lemaradást.
De volt-e bármiféle mentőterv arra az esetre, ha a vezetőknek nem sikerül egyezségre jutni a csúcson? Michel, aki előtt egy egy üres Coca-Cola Zero-s üveg és egy tál érintetlen sütemény hever az asztalon, azt meséli, ezt a kérdést újra és újra nekiszegezték a csúcsra való előkészületek során. „És én erre azt mondtam, hogy az A-terv a sikeres csúcs, a B-terv pedig ugyanaz, mint az A-terv.”
