Ügyfélközpontú gondolkodásmóddal a milliárdos árbevétel fölé

Horváth István személyében a Lánchíd Vezetői Klub újdonsült tagját köszönthetjük. A csatlakozás apropóján beszélgettünk vele a vállalkozói szemléletmódjáról, valamint az általa vezetett IMPEX 2000 Pohár Center Kft. működéséről.

Hiánypótló tevékenység a vendéglátóipar részére

„A vendéglátóipart szolgáljuk ki, vagyis éttermeket, büféket, fesztiválokat látunk el fogyóeszközökkel és csomagoló anyagokkal. Bő 20 éve csináljuk ezt a vállalkozást, nagyjából 25-27 fős csapat dolgozik jelenleg a cégben, a tavalyi árbevétel pedig 1,3 milliárd forint volt”

– mutatta be nagyvonalakban az IMPEX 2000 Pohár Center Kft. tevékenységét Horváth István.

Elmondása szerint egyedüli tulajdonosként irányítja jelenleg a vállalatot, ugyanakkor a párja és a gyermeke is a cégben dolgozik: „Hogy miben tudunk kiemelkedőt nyújtani? Talán az általunk kínált széles áruválaszték az, ami megkülönböztet minket a konkurenciától. Emellett kifejezetten rövid határidővel dolgozunk. Szükség esetén azonnal ki tudjuk szolgálni az igényeket raktárról, de egyébként is másnapra szállítunk.

Egy nemrég felfedezett terület, amely az ügyfélélményen is sokat javíthat

„Javarészt meglévő partnerekkel dolgozunk, idén kezdtünk el nagyobb hangsúlyt fektetni a reklámokra és marketing tevékenységekre. Sokkal jobban tudatosítanunk kell a vevők felé, hogy mivel is foglalkozunk, illetve mi mindennel tudunk foglalkozni”

– világított rá egy potenciális fejlődési területre az IMPEX 2000 Pohár Center Kft. kapcsán Horváth István.

„Sok ügyfelünk nem kér tőlünk tanácsot adott esetben, pedig nyugodtan megtehetné. Nemrégiben például egy mosogatógép hibát javítottunk ki. Folyton sérültek ugyanis a poharak, mi pedig levezettük a dolgot, és a probléma mélyére ástunk.

Kiderült, hogy a mosogatásban volt a kiváltó ok, így a mosogatógép technológiai hibáját is megjavítottuk az ügyfélnek. Valóban széles körben tudunk segíteni, csak ezt ők még nem feltétlenül tudják. Azon dolgozunk tehát, hogy minél inkább a tudomásukra hozzuk.”

Az értékadáson alapuló üzletmenet eredményeként stabil ügyfélkör

István az általa alkalmazott vállalkozói filozófiáról is mesélt nekünk: „Talán az ügyfélközpontúság juttatott el minket idáig. Mindig úgy álltam a dolgokhoz, hogy a partnerek problémája meg legyen oldva, sosem termék értékesítésében gondolkodtam.

Arra is figyelünk, hogy nálunk a vevő plusz értéket kapjon. Ha rossz árut vitt el például, akkor visszavesszük azt a terméket. Nem engedjük el a kezüket, talán ezért is dolgozunk együtt annyi visszatérő vásárlóval.

Nem tanultam a vállalkozásvezetést, ezért egy idő után elkezdtem tréningekre és képzésekre járni, hogy egy kicsit tudatosabban kezdjük el ezt a boltot csinálni. A szabadidőnket szeretjük aktívan tölteni, mert az jobban elviszi a gondolatokat. Multifunkciósok vagyunk, szeretünk síelni, hajózni, golfozni, utazni, autózni. Ha pedig úgy adódik, akkor a Hungaroringre is szívesen megyünk ki pályanapra.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts